Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke kedden a
Pentagonban katonai vezetők előtt összefoglalta az iraki
válsággal kapcsolatos amerikai álláspontot. Clinton
leszögezte: a nemzetközi közösség határozatlansága esetén
elkerülhetetlen lenne, hogy az iraki elnök „egy nap elkezdje
használni fegyvereit”. Mint mondta: „Ezért vontuk össze
erőinket az Öbölben, és ezért hoztuk létre a hasonlóan
gondolkodó nemzetek koalícióját.” Az amerikai elnök az
esetleges katonai akciót támogató közép-európai államok
között elsőként Magyarországot említette. Clinton
kijelentette: „A jövő attól függ, most miként
cselekszünk. Ha Szaddám elutasítja a békét, be fogjuk vetni
az erőnket.”
A CNN hírtelevízió által közvetített beszédében az elnök
emlékeztetett arra, hogy Huszein az Öböl-háború után
ígéretet tett: tömegpusztító fegyvereit 15 napon belül
megsemmisíti. Az iraki vezető hét éve tartó folyamatos
„hazugságai, félrevezetései és szándékosan támasztott
akadályai” miatt a diplomáciai megoldásra ma már csak
„világos és egyszerű” feltételek mellett maradt esély:
„Iraknak hozzá kell járulnia - méghozzá hamar - ahhoz,
hogy az ENSZ emberei szabad és teljes körű ellenőrzést
folytathassanak bárhol az országban.” Clin-ton figyelmeztette
Huszeint, hogy ha tovább folytatja „csalárd taktikázását,
úgy a következményekért a felelősséget ő, és csakis ő
viseli”.
Az elnök szólt az előtte álló feladatokról is: „Egy
elnök számára a legnehezebb döntés, hogy katonákat
küldjön a harctérre. Az erő soha nem lehet az első megoldás
- de néha ez az egyetlen válasz” - mondta. Clinton
jelezte, hogy a hadsereg vezetői tudják: egyetlen katonai
akcióval nem lehet a teljes iraki arzenált elpusztítani, de az
is nyereség, amennyivel kevesebb lesz. Clinton már most
figyelmeztetett arra, hogy amennyiben Huszein ennek ellenére
újraindítaná fegyverkezési programját, Amerika kész lesz
ismét lesújtani.
„Ne legyen semmi kétség afelől - fejezte be beszédét az
amerikai elnök -, hogy készek vagyunk cselekedni. Szaddám
Huszein egyszer régen ünnepélyesen megígérte a nemzetközi
közösségnek, hogy lemond tömegpusztító fegyvereiről. Mi
eltökéltek vagyunk: gondoskodunk arról, hogy Huszeinnek -
akár így, akár úgy - teljesítenie kelljen ezt az
ígéretét.” (-)