A világ legnagyobb utazó cirkuszának versenye sehol a
világon nem fedezhető csupán a jegybevételekből. Ezért
szükéges, hogy az állam is támogassa a futamot. A kormány
ebben az évben a költségvetésből 450 millió forinttal
támogatja a Magyar Nagydíj rendezőjét, a Hungaroring Sport
Rt.-t. Az erről szóló megállapodást Fazakas Szabolcs ipari,
kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter és Berényi János, a
Hungaroring Sport Rt. elnöke írták alá hétfőn.
A megelőlegezett összeget jogdíjakra, a verseny
veszteségeinek finanszírozására, reklámcélokra, a pálya
fenntartására, valamint újabb boxok építésére és a
meglévők felújítására fordítják majd. Nem
elhanyagolhatók a futam járulékos bevételei sem. A versenynek
ugyanis évente 80 ezer külföldi látogatója van, akik a
becslések szerint 8-10 milliárd forintot hagynak
Magyarországon, bár nem közvetlenül a Hungaroringen, hanem
például az idegenforgalomban és a kereskedelemben.
Tavaly a három nap alatt 201 ezren látogatták a versenyt, s a
jegybevétel elérte az 1,2 milliárd forintot. Idén 1,5
milliárd forintra számít a társaság ebből a forrásból.
A szerződés birtokában a társaság hétfőn kiírja a
pályázatot a pályakarbantartási munkálatokra, az eredményt
várhatóan április 7-én hirdetik ki. Az idén augusztus 16-án
megrendezésre kerülő magyarországi Forma-1-es versenyt
legolcsóbban a gyerekek látogathatják: nekik 2000 forintért
válthatnak jegyet, a felnőttek pedig 7-55 ezer forintot
fizetnek majd. A szervezők szerint ma már bizonyosnak látszik,
hogy 2001-ig lesz magyar nagydíj.