HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A gazdasági kabinet a tb-járulékfizetés rendszerének
egyszerűsítését javasolja a kormánynak - közölte
Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium közigazgatási
államtitkára szerdán a testület ülését követően.
Az államtitkár elmondta: mivel az egyéni vállalkozók
túlnyomó többsége a minimálbér után fizet járulékot,
indítványozzák, hogy az egyéni vállalkozóknak csak akkor
kelljen írásban bevallást tenniük, ha az úgynevezett
„vállalkozói kivétjük” - azaz a vállalkozásból
származó jövedelmük személyes használatra kivett része -
meghaladja a minimálbér összegét. „Ha valaki nem tesz
bevallást, az olyan, mintha a minimálbérnek megfelelő
öszszeget vallott volna be” - magyarázta az államtitkár.
Egyúttal azt indítványozza a testület, hogy a vállalkozások
tb-járulékfizetéséről ne legyen kötelező a lemezen
történő adatszolgáltatás, azaz ha úgy ítélik meg, csak
írott formában kelljen elkészíteniük a bevallást.
Mint közismert, az idei évtől a vállalkozóknak
tevékenységtől és cégformától függetlenül havonta kell
bevallást készíteniük a tb-járulékfizetésről. Ráadásul
a legalább tíz főt foglalkoztató vállalkozásoknak a
hagyományos nyomtatványok mellett mágneslemezen is be kell
nyújtaniuk bevallásukat a megyei pénztárhoz. Az Országos
Egészségügyi Pénztártól (OEP) azonban kérelmezni lehet,
hogy tekintsenek el ettől a bevallási formától. A
nehézségeket növelte, hogy nyomtatványokhoz csak a február
10-ei első havi bevallás előtti napokban lehetett hozzájutni
a boltokban. Ez idézte elő az OEP Fiumei úti székháza
előtti több száz méteres sort.
Kompaktor Emília, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (MKIK)
közgazdasági és jogi igazgatója szerint „a
járulékbevallások és bejelentések gyakoriságát
vállalkozói körönként kellene meghatározni”. A
kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozók
esetében az éves bevallást támogatnák, mivel e kör az
ellátást főmunkaviszonya után kapja. Az egyszemélyes
vállalkozások számára is kitolnák a bevallási időszakot
negyed- vagy fél évre.
A PM államtitkára azt is jónak tartaná, ha a parlament a
tb-adatszolgáltatás felgyorsítása érdekében idén ősszel
1998. január elsejéig visszamenőleges hatállyal
adókedvezményben részesítené a számítógépes
berendezéseket és modemeket vásároló vállalkozásokat. Ez
természetesen azt jelentené, hogy ha a vállalkozás az
adókedvezményt igénybe vette, akkor adatait elektronikus úton
kell továbbítania az adóhatósághoz és az OEP-hez.
Cser Ágnes, az OEP főigazgatója elmondta: felkérte az OEP
megyei igazgatóságainak vezetőit, hogy ne büntessék az
ügyfeleket, ha azok a jogszabályváltozások révén esetleg
adatszolgáltatási mulasztást követnének el. Bár a
járulékbefizetéseket teljesíteni kell, de a járulékok
bevallásával kapcsolatos adatszolgáltatási hiányosságokat,
késedelmeket méltányosan fogják elbírálni.
Az MKIK és az OEP egyetért abban, hogy a havi bevallás helyett
célszerűbb lenne negyedévenként vagy félévenként
bevallást készíteni, amit az érdekegyeztetés során szintén
javasolni fognak. A jövő héten az Országgyűlés elé
kerülő módosítások leghamarabb június közepétől
léphetnek érvénybe, ezt azonban az MKIK késői időpontnak
tartja.