VARGA-TÓTH JÓZSEF
Stagnáló árak
A múlt hét eleji árfolyam-növekedés tiszavirág
életűnek bizonyult a Budapesti Értéktőzsdén. Már-már úgy
tűnt, hogy nyugaton a rekordokat döntögető tőzsdék után a
magyar részvények átlagindexe (BUX) is elindul eddigi csúcsa
irányába, de csütörtökön 229 pontot zuhanva visszaesett
8000 pont alá. Azóta gyakorlatilag ezen a szinten maradt, és
napok óta 7900-8000 pont körül stagnál. (A tőzsdeindex idei
alakulását mutatja grafikonunk.)
Hogy a „gondolkodási idő” után merre indulnak a
részvényárak - most még csak találgatni lehet. Az
optimisták szerint az amerikai és nyugat-európai tőzsdék
mintájára előbb-utóbb mi is megindulunk. Mások inkább azon
a véleményen vannak, hogy már a külföldiek sem tudnak
sokáig emelkedni - és, ha az árak ott esni kezdenek, az
Budapesten is csökkenést - esetleg zuhanást - von maga
után. Mivel mindkettőnek szinte egyforma esélye van, az
óvatosabbak inkább kivárnak.
Azoknak a tőzsdézőknek, akik az ilyen helyzetekben nehezen
tudnak dönteni, azt szokták mondani, hogy döntsék el, mi
erősebb bennük: az attól való félelem, hogy az árfolyamok
csökkenésével vesztenek, vagy a bosszúság, ha a
növekedésről - és vele a nyereségről - lemaradnak. Ha
az utóbbi - akkor vásároljanak, ha pedig az előző -
inkább várják meg az egyértelműbb napokat.
Mindenesetre a bátrabbaknak és az óvatosabbaknak is egyaránt
érdemes tartalékolni a márciusi MOL- jegyzésre. Ezúttal is
kedvezménnyel lehet vásárolni, és az árnak 60 százalékát
majd csak hónapokkal később kell kiegyenlíteni. Addig az
állam azt meghitelezi - méghozzá 0 százalékos kamattal.
|
Záróár
|
Változás (II. 12-18.) |
|
II.11. szerda |
II.16. hétfő |
II. 18. szerda |
Érték |
% |
BUX |
8 150 |
7 887 |
7 954 |
-196 |
-2,40 |
MATÁV |
986 |
953 |
973 |
-13 |
-1,32 |
MOL |
5 290 |
5 245 |
5 235 |
-55 |
-1,04 |
OTP |
8 745 |
8 440 |
8 555 |
-190 |
-2,17 |
Richter |
23 055 |
22 550 |
22 615 |
-440 |
-1,91 |
TVK |
3 560 |
3 405 |
3 480 |
-80 |
-2,25 |
|