Könyvszemle
Országstratégia - 2020-ig
Gouverner - c'est prévoir, mondja a híres francia mondás, vagyis a sikeres kormányzás előfeltétele a dolgok "előre látása". E felismerés jegyében bontakozott ki az utóbbi évtizedekben a fejlett országokban a jövőkutatás, valamint annak egy speciális, konkrét leágazása, az angolszász terminológia szerint technology foresight-nak nevezett technológia előretekintési programok (TEP) kidolgozása. (Magyarország e tekintetben nagy lépést tett előre a kilencvenes években az OMFB, majd az Oktatási Minisztérium által vezérelt TEP akció megszervezésével.) A helyzetfelmérésnek, a nemzetközi trendek elemzésének és a hazai viszonyokra való adaptálásának meg kell előznie bármiféle stratégia kidolgozását. A stratégia értelmezhető, illetve megcélozható vállalati-intézményi-, regionális- tárca- vagy országos szinten (mellesleg megjegyezve: napjainkban a hazai pályán sok esetben visszaélnek e kifejezéssel, hovatovább egy mozilátogatást illető családi döntést is a "stratégia kidolgozása" előzi meg, legalább is a sajtó szerint).
Egy nemzeti stratégia kidolgozása természetesen hatványozottan bonyolult, idő- és munkaigényes feladat, amely Magyarországon nem sok előzményre támaszkodhat. Nélkülözhetetlen eleme a multidiszciplináris kezelésmód: számos tudományterület és "szakma" szoros, interaktív együttműködését teszi szükségessé. Ennek a kihívásnak sok szempontú megközelítésére vállalkozott a millenniumi programok keretében az Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága, amely a Veszprémi Egyetem Európai Tanulmányi Központjával, a Stratégiakutató Intézettel, az RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetével és helyi önkormányzati szervekkel együttműködve 2001-ben tudományos konferenciát rendezett Magyarország Nemzeti Stratégiája 2020-ig címmel. A konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazó kötet három szekcióban foglalja össze a társadalomtudományok különböző diszciplínáit (földrajz-, közgazdaság-, politika-, történelem-, filozófia- és szociológiai tudomány) művelő jeles hazai kutatók megalapozott vízióit az előttünk álló két évtized problémáiról és az azok kezelésére javasolható megközelítésekről.
Az első szekció tanulmányai jövőképeket és jövőstratégiák egyes metszeteit vázolják fel, az elvi-módszertani alapokból kiindulva a magyar (általános) spektrumon át három kitüntetett aspektus tárgyalásáig. Bogár László a kormány jövőstratégiáját az öko-szociális piacgazdaság hagyományos európai modellje és az "amerikai típusú" globális-modernizációs gazdaságfilozófia ellentétpárjának összefüggéseibe helyezve vizsgálja. Az említett, jövőbeni esélyeinket befolyásoló, három különleges kérdéscsoport a transznacionális vállalatok is. Magyarország (Simai Mihály), a mezőgazdaság kitörési pontjai (Sipos Aladár) és a regionális politika kihívásai (Rechnitzer János).
A következő két szekcióként a rendezők a nemzeti stratégiát várhatóan leginkább befolyásoló két rendező elvet, "determinánst" választottak: országunk nemzetközi beágyazottságát, különös tekintettel európai uniós aspirációinkra, valamint a jövő társadalmaként jellemezhető tudásalapú társadalmat (vagy egyszerűen tudástársadalmat). Ezen a bizonyos fokig önkényes leszűkítésen lehet ugyan vitatkozni, de kétségtelennek tűnik, hogy ezek a jövő Magyarországának kulcsszavai. Mivel Magyarország gazdasága nyitott és exportorientált, a vizsgálatok egyfelől a globalizációs tendenciák, másfelől az európai egyesülés - a kibővülő Európai Unió - perspektívájából kísérelnek meg prognózist adni a magyar esélyekre. A nemzetközi összefüggések befolyásolják a jelentőségükben egyre fokozódó környezetvédelmi kérdések jövőbeni kezelésmódját is. A magyar környezeti stratégiával kapcsolatban Papp Sándor egy optimista és egy pesszimista változatot vázol fel, ahol az utóbbi a piaci szempontok abszolút ("fundamentalista") dominanciáját képviseli, és a környezeti-társadalmi érdekek/értékek teljesen elsikkadnak. A nemzetközi kapcsolatrendszer felől megközelített jövőkép, ill. stratégia kiterjed a kül- és biztonságpolitikai stratégiára (Gazdag Ferenc), a vidékfejlesztésre (Szörényiné Kukorelli Irén), valamint a szociálpolitika néhány, az EU csatlakozás szemszögéből tárgyalt szempontjára is (Tausz Katalin). Ezt a fejezetet egy rendkívül érdekes tanulmány zárja, amely a Romániában és Szlovákiában élő magyar kisebbség jövőjének kilátásait tárja fel (az előadás időpontjában természetesen még nem funkcionált a kedvezménytörvény). Aláhúzza a kifejtettek érdekességét és relevanciáját, hogy a szerző (Bordás Sándor) a szlovákiai Dunaszerdahelyen élő szociológus, aki megállapításait egy átfogó etnopszichológiai vizsgálat eredményeire alapozza, kitérve a konfliktusok oldásának lehetséges módozataira.
Az információs társadalom, valamint a tudás alapú társadalom egyik legdöntőbb alakító tényezője az oktatás-nevelés, amelyet szintén európai dimenzióba helyezve tárgyalnak a szerzők: Karikó Sándor és Gergő Zsuzsanna. Az informatika oldaláról jelentkeznek az infrastruktúrát érintő fejlesztési elképzelések (Csorba József), a szellemi háttérhez pedig a művelődéspolitikai célkitűzések, a jogfejlődés és a vallás szerepének extrapolálása kapcsolódik (Soós Pál, Tarr György és Kamarás István). Az utolsó, harmadik blokktól tulajdonképpen független a kötetet záró közlemény: Varga Csaba mind tematikailag, mind időhorizontját tekintve (2030-2050-ig szóló) széles ívű "gondolatkísérlete" az új globális világszerkezetről és Magyarország abban játszott szerepének alternatíváiról. Rendkívül sajnálatos, hogy az idevágó, minden bizonnyal számos eredeti felvetést és megközelítést tartalmazó gondolatok (globális forgatókönyvek, új emberkép, Magyarország alternatívái: világvége-, alámerülés-, libikóka- és tudástársadalom szcenárió, új, egységesített paradigma stb...) nem kerülnek szöveges kifejtésre a kiadványban, hanem csak tézisszerűen, címszavakban szerepelnek.
Összefoglalva megállapítható, hogy igen sokoldalúan feltárt, de terjedelmi okokból nyilván a legtöbb esetben csak vázlatosan megírt ismeretanyaggal találkozhat az olvasó, aki bepillantást nyerhet az országstratégia számos összetevőjének multidiszciplináris vegykonyhájába. A recenzens mindazonáltal hiányolja a műszaki- és természettudományok oldaláról való megközelítés teljes mellőzését, noha a jövő alakításában e területeknek kiemelkedő szerep jut. Legalább egy előadás keretében kellett volna foglalkozni a technológiai programok céljával, integrálásával az összképbe. Az Európai Unió tudománypolitikai törekvéseiben e vizsgálatok fontos szerepet kapnak. Bízzunk abban, hogy ez a nézőpont egy következő - remélhetőleg nem a következő millenniumi rendezvénysorozatig váró - konferencia tárgysorozatából nem fog hiányozni. (Magyarország nemzeti stratégiája 2020-ig, MTA Veszprémi Területi Bizottsága és a Veszprémi Egyetem Európai Tanulmányok Központja, 2001. 372 o.)
Sperlágh Sándor