Könyvszemle
Pataki Ferenc: Élettörténet és identitás
Meglehetősen nagy léptékű, hosszmetszeti összefoglaló könyvet készített Pataki Ferenc az identitásra vonatkozó kutatásairól: a tanulmányok pontosan negyed századot fognak át, 1975-től 2000-ig. Mondhatnánk azt, az írások a szerző tudatos életműépítését mutatják.
A nagy távlat sok előnyt ad a könyvnek. Az egyik a tudományos mintázatok változása: a tanulmányokban jól nyomon követhető, ahogyan a kognitív pszichológiai szemlélet egyre technikaibbá teszi a szociálpszichológiai elmélkedést, hogy azután újra lágyabb fordulatot vegyen a narratív felfogások megjelenésével. A társadalmi változások maguk is távlatot adnak a tudós Pataki annak idején sok szkepszissel fogadott vállalkozása számára, hogy az identitás kérdéseit állítsa a hazai szociálpszichológiai vizsgálódás előterébe. A felbomló világ igencsak élesen vetette fel a tudományban régóta meglévő kérdést: mi is az a társadalmi azonosságunk, amely ugyan sok tekintetben csak burok, mégis magnak tűnik számunkra. Világunk olyan korrá vált, mint Mach és Freud kora volt, ahol - mint Janik és Toulmin, Schorske és nálunk Nyíri Kristóf évtizedekkel ezelőtt rámutattak - a felbomló társadalmi életrajzok új rátekintést adtak a személyiség építkezésének centrifugális és centripetális erőire. Ahogy a könyv is fogalmaz a mai helyzetre: "Nem a teoretikus gondolkodás ereje, hanem maga a valóság 'dekontsruálja' az ént" =(287. o.). Pataki e tekintetben mára szociálpszichológiai vátesszé vált, aki már akkor is az identitást vizsgálta, amikor a damaszkuszi út még nem volt oly zsúfolt, s pláne nem kétirányú. Évtizedek múlva fogjuk csak látni, vajon az ő, s számos általa felsorolt hazai identitáskutató szociálpszichológus különleges érzékenysége és tehetsége okozta-e, hogy a száz év előtti nagy társadalmi szétesés a Monarchia világában még a testtel és a családi kontrollhelyzetekkel játszadozva fogalmazta meg a szétesés nyomán született felismerések új tudományos mondandóját. Ma a kiindulás sokkal szociálisabb.
A régebbi dolgozatok is érdekes, s nemcsak történeti olvasmányok. A kortárcsoportokról vagy a NÉKOSZ-ról szóló évtizedes írások az érzékeny pedagógust jó diagnosztának mutatják: a kortárscsoport és a gyökértelenedés kérdése a nemzetközi pszichológia egészében hasonló pedagógiai megfigyelések révén vált elismert témává.
A két évtized előtti akadémiai székfoglaló Balázs Béla identitás-alakulásának elemzése révén válik ma újfent érdekessé. Nem a pszichologizáló pszichológus, hanem az érzékeny kultúrtörténész szól itt, a zsidó-magyar identitás, a kommunista-polgár és művész-tudós dilemmák igen érzékeny elemzését adva, egy évtizeddel ezek divatja előtt. A talán nagy ember (Balázs) elemzése megmutatja, mi is a hozama a sok kis ember válságait kutató kérdőíves és egyéb módszereknek.
A mai én-pszichológiából Pataki könyvének legfőbb hozadéka az elbeszélő konstruktivista felfogások igen alapos bemutatása több áttekintő tanulmányban. Mindebben - már csak saját identitáskutató életművének hagyománya miatt is - az önújraírás mozzanat izgatja igazán az, ahogyan magunkat új perspektívákból újraírjuk. Számos empirikus munkát is bemutat a kötet, de bevallom, az elméletértékelő és az esszéista Pataki érdekesebb számomra, mint a konkrét vizsgálatok eredményei.
Az esszéíró pedig koherens szerző, s koherens saját tudománypolitikusi identitásával is. Naprakész, mindig igyekszik a legfrissebb irodalmat is beledolgozni írásaiba, eközben azonban szkeptikus az újításokat illetően. Visszatérő félelme a divat, az, hogy amit oly lelkesen üdvözlünk (kognitív fordulat, elbeszélő minták, érzelmi forradalom), miként a jelszavak is elárulják, nemcsak túlzó divatok-e az emberi viselkedés és élmény teljességének értelmezésében. Valószínűleg így van, de ettől még nem kellene olyan szkeptikusnak lenni. Még az is lehet ugyanis, hogy a hozzá hasonló társadalomtudósok bevezette reflexió révén voltunk mi mégiscsak szerencsésebbek az utóbbi két évtized identitás-malmaiban. Mi "csak" a Saulus-Paulus váltásokon vitatkoztunk, mint tette már Mészöly Miklós nyomán Mérei Ferenc a hetvenes években, szomszédaink viszont sokszor nem túl békésen igencsak szétváltak, öröknek tűnt identitásaikat adva fel. A Pataki által félt "tudományos divat", amilyen az identitáskutatás is, hozhat pozitívumokat, mint maga a kötet bizonyítja. (Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 425 o.)
Pléh Csaba
az MTA lev. tagja, egy. tanár (BME)