Könyvszemle
Büky László: EGY VERS SZÓHASZNÁLATI HÁTTERE
A kötet szerzője, a Szegedi Tudományegyetem magyar nyelvészeti tanszékének vezetője idestova három évtizede foglalkozik Füst Milán költői nyelvével, sőt magával azzal a verssel is, amely ennek a moográfiának a tárgya. 1972-ben, a magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusán (éppen Szegeden) erről tartotta előadását (in: Jelentéstan és stilisztika. Nyelvtudományi Értekezések 83. sz., Akadémiai Kiadó, Budapest 1974. 105-108), majd 1989-ben kiadott Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében című könyvében tíz kulcsszó alapján elemezte Füst Milán költői nyelvhasználatát (Karinthy lírája ebben a vizsgálatban jobbára csak "kontrollanyagul" szolgált).
"A költészet szavakból áll" - idézi Büky László Cristopher Caudwelltől a triviális, mégis sokszor figyelmen kívül hagyott igazságot (8). Pontosabban: féligazságot, mert a költészet, mint ezt maga a szerző is megállapítja, nemcsak szavakból áll, hanem kisebb és nagyobb egységekből (hangokból, szótagokból, szószerkezetekből stb.) is. S nem is annyira maguk a szavak a fontosak, hanem az a mód, ahogyan a szövegbe beépülnek, ahogyan összekapcsolódnak és ezáltal hatnak egymásra. Büky László kutatásai elsősorban ennek a szövegbe és szöveggé épülésnek a mikéntjére irányulnak.
A vizsgálati módszer lényegében nem különbözik attól, melyet a szerző az előző könyvében alkalmazott. Az elsődleges cél "a nyelvi anyag" (Füst Milán költeménye) egy-egy szavához tartozó szóhasználati háttér feltárása. A versbeli szóhasználat hátterét az adott szónak Füst Milán költészetében való összes többi előfordulása alkotja. Ezeket a konkordanciákat gyűjti össze és tekinti át Büky László, mégpedig A magyar nyelv értelmező szótára által megadott jelentések és jelentésárnyalatok szerint csoportosítva. Vagyis a szerző épp fordítva jár el, mint egy írói szótár szerkesztője: nem a korpusz alapján állapítja meg az adott szó jelentésstruktúráját, hanem azt mutatja be, hogyan valósulnak meg a szó köznyelvi jelentései és jelentésárnyalatai a költő nyelvi tevékenységében. Ehhez a vizsgálódáshoz ideális munkaeszköz a hétkötetes értelmező szótár, egyrészt azért, mert ugyanannak a korszaknak a nyelvhasználatát tükrözi, amelyben Füst Milán alkotott, másrészt pedig azért, mert jelentésmegadásai rendkívül árnyaltak, aprólékosak. Tegyük hozzá, hogy Büky László figyelme kiterjed a Szellemek utcája egy-egy szavának rokon értelmű megfelelőire, továbbá a szemantikai mezőösszefüggés, az asszociatív kapcsolat vagy a képalkotás révén ide vonható más szavakra is.
A szóhasználati háttér feltérképezése önmagában véve is értékes eredménye lehetne egy költészetszemantikai feldolgozásnak. A monográfia szerzője azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem igyekszik fényt deríteni a költői szóválasztás, a szavak összekapcsolása és a képalkotás sajátosságaira is.
A kötet vizsgálati anyaga - helyesebben, mint láthattuk, a vizsgálódás kiindulópontja és kerete - a Szellemek utcája című vers (1934.). Ezt Büky László azzal indokolja, hogy ez a mű Füst Milánnak "alapverse, költői világlátásának és világérzésének rendkívül jellemző darabja" (8). Amikor a költő 1948-ban újból közzétette válogatott verseinek kötetét (ez azonban az előszó tanúsága szerint lényegében az összes általa fontosnak tartott verset tartalmazza), a könyvnek a Szellemek utcája címet adta, s élére ezt a verset állította. (Így járt el a talán még a költő intenciói alapján készült 1969. évi összkiadás szerkesztője is.) Ezenkívül, mint Büky László írja, "e vers terjedelme és szókincse elégséges ahhoz, hogy a feldolgozás során a költő teljes szóhasználati anyagának jellemzői megjelenjenek" (8). Ez így egy kissé meglepően hangzik (Füst Milánnak ez a verse csupán 21 sor, összesen 181 szövegszó terjedelmű), de az alkalmazott módszer, melyet a fentiekben vázlatosan ismertettem, lehetővé teszi, hogy ebben az egy cseppben hitelesen mutatkozzék meg maga a tenger.
A kötet szerkezete a klasszikus hármas tagolást követi: Bevezető, Tárgyaló és Befejező részből áll. A rövid bevezetés a munkálat elméleti alapjait és módszerét vázolja (5-17), a még ennél is tömörebb befejezés (295-301) az elért eredményeket összegezi. A könyvnek majdnem 95%-át a középső rész, a Füst Milán-versnek szóról szóra haladó elemzése teszi ki (19-294).
Ennek a fő résznek a felépítése - ahogyan ezt a szerző már a bevezetőben leszögezi - "magára a versre épül: a szövegmondatok sorrendjében, illetőleg a szövegszavak előfordulási sorának megfelelőn folyik a vizsgálat, a szóhasználati háttér bemutatása" (15). Ahány szövegmondatból áll a vers, annyi fejezetből a tárgyaló rész (17-ből). Az egyes fejezetek a szövegmondat szintaktikai szerkezetének ismertetésével indulnak (ábrával is), majd közlik a mondat egyes szavainak értelmező szótárbeli jelentését. Csak ezután kezdődik el a voltaképpeni elemzés, a szóhasználati háttér bemutatása. Ez a tárgyalásmód egy kissé mechanikusnak tűnik, de tegyük nyomban hozzá, hogy a fejtegetésnek ezt a szigorú rendjét némiképp oldják a nyelvi konkrétumokhoz kapcsolódó, gazdag szakirodalmi ismereteken alapuló elméleti (szövegtani, pragmatikai, esztétikai stb.) fejtegetések.
Büky László szemléletét az teszi korszerűvé, hogy a költői műalkotást kommunikációs eseménynek is tekinti, vagyis nem csupán nyelvi-stilisztikai, hanem pragmatikai és kognitív aspektusból is látja és láttatja. További fontos erénye és értéke ennek a munkának, hogy a szerző a lehető legnagyobb pontosságra és "eljárásbeli egységesség"-re törekszik. Ezt mindenekelőtt azért teszi, hogy eredményei "interszubjektíve ellenőrizhetők", azaz más kutatók által is alkalmazhatók és továbbfejleszthetők legyenek.
Büky a könyv bevezetésében az Értelmező Szótárt "műszer"-nek, s a maga eredményeit "műszerleolvasatok"-nak nevezi (11). Ez bizonyára túl szerény minősítés, mert ennél többről van szó: a "műszer" mutatta adatokból a szerző következtetéseket is levon, s a szóhasználati háttér feltérképezésével egy 20. századi magyar költészetszemantika és stilisztika alapjait rakja le. A szövegszavak használati hátterének megismerése révén "bele lehet tekinteni a költő nyelvhasználatába" (299). A Szellemek utcájának bizonyos szavai, szócsoportjai (mint zene - tánc - dallam vagy éj - éjszaka - élet) a Füst Milán-i költészetnek is alapelemei, "ciklopszkövei" (uo.).
Büky László fejtegetései azzal a konklúzióval zárulnak, hogy a szójelentés állandóan változik (mert szövegkörnyezetben valósul meg), a jelentések rendszere azonban "egy bizonyos költői térben és időben állandónak mondható" (301). Ezt a változást és ezt a rendszert legjobban egy ezen a most ismertetett monográfián alapuló költői szótár (képszótár?) mutathatná fel. Ennek megalkotása lehetne Büky László következő nagy feladata, ha a sors és a körülmények is úgy akarják. (Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged 2000, 311 o.)
Kemény Gábor