A tudományos műhely problémái
Doktori követelmények a(z élet)tudományokban
1999 végén a biokémiai és molekuláris biológiai tudományos társaságok nemzetközi szövetsége (IUBMB) egy füzetet bocsátott ki, amelyben az élettudományok terén szerzett doktori (PhD) fokozatok követelményeit fogalmazták meg1. A követelmények teljes szövegét az IUBMB honlapján (http://www.iubmb.unibe.ch) érhetik el az érdeklődők. Itt azokat az általánosabb megállapításokat szeretném kiemelni, amelyek a szélesebben vett kísérletes-természet-tudományos szakterületek számára is fontosak. A követelmények és doktori szigorlatokon szerzett saját tapasztalataim alapján néhány javaslatot is megfogalmazok a hazai doktori követelményrendszer továbbfejlesztésével kapcsolatban.
Az IUBMB ajánlása annak az elemzésével kezdődik, hogy mennyiben változott meg a tudomány és a tudományos utánpótlás képzésének helyzete az elmúlt évtizedekben. A legfontosabb változás a tudomány "tömegesedése". Mára a "PhD termelés" évente sok tízezernyi fokozatot kibocsátó iparrá alakult. Az egyes műhelyekben dolgozók csak elvétve ismerik egymást személyesen, a korábbi évtizedekre jellemző perszonális kapcsolatrendszer ma az adott tudományterületnek csak egy töredékét fogja át. A közlemények megbízhatóságának megítélése így bizonytalanabbá vált. A tudomány - a benne dolgozók számának növekedésével és a tudásiparra rátelepülő eszközgyárak fejlesztései révén - az elérhető ismeretek megszerzése terén szuperszonikus sebességre kapcsolt. Az ismerethabzsolás is egyik oka annak, hogy a tudományban szükségszerűen jelenlévő egészséges verseny sok helyütt az elzárkózást fokozó versengéssé fajult. A tudósok jelentős része nem akkor közöl, amikor kell, hanem amikor lehet. Kiérlelt gondolatok hosszas kiszenvedése helyett sok tudós(?) kisgyerekként rohangál körbe a tudás kertjében és gondolkodás nélkül tépkedi le az alul himbálódzó ismeretgyümölcsöket. Az csak remélhető, hogy az így ránk rogyasztott emésztetlen tudás a harmadik évezred elején egy lelassult ismeretszerzési periódusban rendeződni kezd, vagy kialakul egy egészséges munkamegosztás, ahol a Tomcsányi Pál által szekunder-kutatásnak nevezett ismeretrendezés2 ugyanolyan, ha nem jobban megbecsült lesz, mint az új ismeretek levadászása. Ezzel az ábránddal szemben sajnos az is megeshetik, hogy a más által lemarcangolt, "rothadt gyümölcs" csak nagysokára fogja felkelteni az újabb tudósgeneráció érdeklődését3.
A személyes kapcsolatok elforgácsolódása és a rohamos ismeretbővülés miatt a tudósok zöme egy olyan szűk szakterületre vonult vissza, amelyben elég hetente "csupán" tíz-húsz tudományos közleményt nyomon követni, és a világ távoli sarkaiban dolgozó öt-tíz tudományos műhellyel ápolni a rendszeres kapcsolatokat. A ránk zuhogó ismeretfolyam ezen személyes kompromisszumai a doktori képzésben részt vevő hallgatókon csattannak a legjobban, akik az önálló értékelést és kreativitást követelő helyzetek megoldásának gyakorlása helyett sokszor csak egy szubdiszciplína részmorzsájának ismerőivé képződnek ki3. A tudomány bezárkózása egy olyan helyzetet szült, amelyben a "tudomány egyfajta mágiává alakult, ahol egy kaszt tagjai hosszú és küzdelmes inaskodás után titkos rítusokat és készségeket gyakorolnak, amelyekből az átlagember teljesen kizárt"4.
Az USA-ban a tudományterületek fent említett beszűkülése és a tudásipar kompetitivitásának elembertelenítő növekedése miatt egyre több tehetséges doktorandusz fontolgatja a szorosabban vett tudományos kutatómunka helyett a tanítás, a tudományos újságírás vagy a tudománypolitika területén való elhelyezkedést. A fokozott irányváltást az új PhD fokozattal rendelkezők számának ugrásszerű növekedése és az állandó (nem posztdoktori) álláshelyek számának mérsékelt bővülése között egyre jobban szétnyíló "PhD-olló" is indokolja. Bruce Alberts, az USA nemzeti tudományos akadémiájának elnöke a megoldás egyik igen fontos elemét a PhD fokozattal rendelkezőknek a középiskolákban való elhelyezkedésében látja5. Hazánkban a középiskolásoknak a tudományhoz való közelítésére számos program működik. Ezek közül az egyik legszervezettebbel6 a http://kutdiak.kee.hu honlapon ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A fenti helyzetkép felvázolása után milyen készségeket tart elengedhetetlennek az IUBMB a doktori fokozat odaítéléséhez? Az általános megfogalmazás szerint az élettudományok terén doktori fokozattal bíró személynek olyan hozzáértő, megbízható, önálló tudományos kutatónak kell lennie, aki tudományos integritással bír. A mondat hangsúlyos befejező része számos más fontos elem mellett7 a tudományos adatok korrekt, etikus gyűjtésére, kezelésére, valamint kellő kiérleltségű és mélységű közlésére utal.
Készségek, amelyek elengedhetetlenek a doktori fokozathoz:
Általános tudás a fizika, kémia, biológia, sejtbiológia, biokémia, molekuláris biológia és a saját témájához kapcsolódó általános tudományterület terén, valamint részletekbe menő ismeretek a saját kutatási területével kapcsolatban. A fenti általános tudásnak nem annyira az adott terület tényanyagára, semmint tényanyagának megszerzésének, megértésének és a tények kritikai elemzésének készségére kell kiterjednie. A tényanyag megszerzésének készségébe az interneten elérhető adatbázisok felderítésének, értékelésének és kezelésének készsége, valamint a tudományos angol nyelv kellő fokú ismerete is beleértendő.
A jelöltnek a saját tudományterületén belül a fontosabb új közléseket ismernie kell, és megfelelő készséggel kell rendelkeznie új irodalmi ismeretek szerzésére és értékelésére bármely, a témájával összefüggő tudományterületen. A fenti tájékozottságnak az alkalmazott kísérleti módszerek kritikus értékelési képességére is ki kell terjednie. A jelöltnek képesnek kell lennie tudományos tervek önálló összeállítására, közlemények önálló elkészítésére és tudományos, valamint ismeretterjesztő előadások tartására.
A jelöltnek a saját tudományterületén képesnek kell lennie a lényeglátásra, az új és fontos kérdések meglátására és megfogalmazására.
A jelöltnek rendelkeznie kell a megfelelő kísérleti technikák gyakorlati elsajátításának készségével. E készségek közé a kísérletek megfelelő alaposságú tervezésének és kiértékelésének készsége, a szükséges anyagok beszerzési módjainak ismerete, valamint a kutatási etika elsajátítása is beletartozik.
A jelöltnek megfelelő szóbeli, írásbeli és ábrakészítő kommunikációs készségekkel kell rendelkeznie.
A jelöltnek képesnek kell lennie az önálló kérdésfeltevésre, a kísérlettervezésre: az önálló tudományos munkára. A jelöltnek már a doktori képzés során a témavezetőjével egyeztetve részt kell vennie saját tudományos témaválasztásának kialakításában, illetve továbbfejlesztésében.
A fentiek alapján milyen változtatásokat, hangsúlyeltolásokat lenne érdemes megfontolni a hazai doktorképzés során?
Nem biztos, hogy sok értelme van egy szűk témába fülig beletemetkezett doktoranduszt ugyanazon, vagy más, hasonlóan szűk témákban további kötelező előadássorozatokon "képezni". A doktori kurzusokban a szűk tématerületek helyett előnyben kellene részesíteni az integráló, a tudományterületek nagyobb egészéről szóló, illetve a tudományos ismeretszerzés folyamatát megvitató sorozatokat. A doktori képzés során a tudományos kutatás módszertanáról és etikájáról szóló kurzusokon való tevékeny részvételt kötelezővé kellene tenni. A doktoranduszok számára olyan, a jelenlegi előadássorozatokat kiváltó tréningeket kellene tartani, amelyeken vitaszellemet, a szélesebb tudományterületre kiterjedő lényeglátást lehetne fejleszteni gondosan megválasztott cikkek vitáival, általános tudományos folyóiratok egy-egy számának elemzésével. Hangsúlyosabban kellene "tanítani" a tudományos közlemények írásának, a tudományos értekezés írásának, az előadástartásnak és a tudományos pályázatok írásának fortélyait. Önálló kurzust érdemelnének a kísérlettervezés és -kiértékelés módszertana, az információszerzés technikái.
Át kellene alakítani a doktori szigorlatok rendszerét. A tradicionális főtárgy -melléktárgy kérdés-felelet játéka, amely az egyetemi vizsgák egyfajta grandiózusabb megismétlésére lenne hivatott, egyre inkább esetlegessé teszi a jelölt tényleges érettségének felmérését. Érdemes lenne egy- két kísérletet indítani, amelyben a szokásos diszciplináris keretek mellett/helyett sor kerülne például egy, a vizsgán megkapott folyóiratszám (Science, Nature, PNAS stb.) 20-30 perces felkészülés utáni elemzésére (mit és miért tart fontosnak a jelölt az abban megjelent cikkekben?), egy hasonlóképpen helyben megkapott konkrét cikk kritikájára, vagy egy tudományos kutatási terv vázlatos összeállítására és logikájának megvédésére.
Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti óhajok nem olyan receptek, amelyek általánosan alkalmazhatók lennének. Mégis, jó lenne ha a jelen cikk olvasói, nálamnál tanultabb kollégáim elgondolkodnának a változtatások szükségességén, és véleményükkel, javaslataikkal megkeresnének a http://korb1.sote.hu/biokemia/phd.htm vitafórumon, a csermely@puskin.sote.hu email címen, vagy az 1444 Budapest, Pf. 260. postacímen.
Csermely Péter
HIVATKOZÁSOK
1. Vella, F., de Meis, L., Mehler, A.H., Rombauts, W., White, H.B. and Wood, E.J. (2000) Standards for the Ph.D. degree in the molecular biosciences. Recommendations of the committee on education of the International Union of Biochemistry and Molecular Biology, Canada (elérhető a http:// www.iubmb.unibe.ch/phdstand.htm honlapon)
2. Tomcsányi, P. (2000) Általános kutatásmódszertan (megjelenés alatt álló kézirat)
3. Csermely, P. (1999) Limits of scientific growth. Science 284, 1622-1623 (vitafórum: http://korb1.sote.hu/biokemia/phd.htm)
4. Dunbar, R. (1995) The trouble with science. Harvard University Press
5. Alberts, B.M. (1999) Are our universities producing too many PhDs? Trends in Biochem. Sci. 24, M73-M75
6. Csermely, P., Koltai É. és Kovács Á. (1997) Középiskolás kutatók. Magyar Tudomány, 104, 841-845 (bővebb információk: http://kutdiak.kee.hu)
7. A tudományos integritás kérdéseivel (kiragadott példákként) bővebben foglalkoznak az alábbi könyvek: Baintner K.: A tudományos kutatás, PATE, 1989( Beck M.: Tudomány - áltudomány, Akadémiai kiadó, 1977( Csermely, P., Gergely, P., Koltay, F. és Tóth J.: Kutatás és közlés a természettudományokban, Osiris kiadó, 1999( Eco, U.: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, 1982( Farkas Gy., Varga T.: A természettudományos kutatás menete, módszerei és technikája, Gondolat, 1993( Majoros P.: Kutatásmódszertan, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997( Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon, Kossuth, 1997.