Az 1999-ben Budapesten rendezett Tudomány Világkonferenciája megállapította, hogy a tudományos kutatás és a tudás alkalmazása nagy hasznára vált az emberiségnek. A várható élettartam jelentősen emelkedett, számos betegség vált gyógyíthatóvá, a mezőgazdasági termelés növekedése addig éhező százmilliók számára biztosított táplálékot. Az energiatermelés és a technológia fejlődése a világ nagy részén megszabadította az emberiséget a nehéz fizikai munkától. A tudomány és technológia egyre több és bonyolultabb ipari folyamatot tett megvalósíthatóvá, s ezzel egyre több terméket állítunk elő. Ugyanakkor - állapítja meg a jelentés - a tudományos eredmények alkalmazása sok helyen környezeti károsodáshoz vezetett, hozzájárult a szociális egyensúly megbomlásához és lehetővé tette nagy hatású tömegpusztító fegyverek előállítását.

Még abban az esetben is, ha a jövőben a tudományt kizárólag az emberiség érdekében hasznosítják, rendkívüli nehézségekkel kell szembenézni. A világ nagy részén még mindig létezik éhezés és nyomor. Az emberiség jelentős részének nincsen tiszta ivóvize, nem jut sem elegendő energiához, sem ipari termékekhez. A környezetszennyezés nem csökken, a gazdasági különbségek növekszenek. Fel kell készülnünk globális klímaváltozásra. A világ tudományos akadémiái emiatt szentelték a 2000. évi konferenciát a fenntarthatóságnak, számba véve a gondokat, nehézségeket, illetve a rendelkezésre álló eszközöket az átmenet megvalósításához.

A konferencia anyagát a szokásostól eltérően nem az összefoglaló kötet tartalmazta. A szerzők megjelölése nélkül két alkalommal küldtek a világháló felhasználásával igen jó összefoglalót a teljes témakörről. A potenciális résztvevők megjegyzéseivel javított (második) összefoglaló az alapja a jelen összefoglalónak.

Az egyes témakörökre 3 órát szántak, ennek felét vette igénybe a három felkért előadó egyenként mintegy félórás előadása. Három összefoglaló előadás is elhangzott, ezeket P.N. Tandon és Sherwood Rowland, az IAP társelnökei, illetve Amertya Sen tartották (az utóbbi két előadó Nobel- díjas).

További megjegyzéseket fűzhetett a témához, illetve kérdéseket tett fel az ún. panelben részt vevő, előzetesen kiválasztott (rendszerint három vagy négy) szakértő, majd bármely résztvevő elmondhatta a témával kapcsolatos megjegyzéseit és kérdéseit

Náray-Szabó Gábor a fogyasztással foglalkozó ülésszak paneljének tagjaként rámutatott arra, hogy a determinisztikus és sztochasztikus módszerekkel leírható változások helyett kaotikus átmenetek is lehetnek egyes állapotok között, beláthatatlan, esetleg tragikus következményekkel. Meskó Attila az átfogó témákkal foglalkozó ülésszakon felhívta a figyelmet a konferencia honlapján akkor már olvasható MTA- állásfoglalásra, majd annak rövid összefoglalása után a természeti és az ember által okozott katasztrófákról, a hulladék-elhelyezés problémáiról és a hulladékok növekvő mennyiségéről beszélt. Hangsúlyozta az átmenet végrehajtására rendelkezésre álló idő rövidségét, ami határozott és gyors cselekvést igényel.

Táplálék

A következő 50 évben a világ táplálékszükséglete megháromszorozódik. Ennek okai: a népesség növekedése, az egy főre eső jövedelem növekedése és a rosszul tápláltak és éhezők számának remélt csökkenése.

A Föld jelenlegi lakossága 6 milliárd. Növekedési üteme 1995 és 2000 között 1,33%, évente nagyjából 80 millió. A növekedés üteme - szerencsére - csökken, az 1960-as években még 2,04% volt. A legutóbbi (2000) becslés szerint 2050-ben a Föld népessége 8,9 milliárdra, 2100-ban 9,5 milliárdra növekszik. A növekedés csaknem teljes egészében (97%) a fejlődő országokban következik be.

Néhány évvel ezelőtt a becslések ennél jóval nagyobb népességet jeleztek, de a fejlődő országokban a termékenység a vártnál gyorsabban csökkent. A második világháború után a termékeny korban levő nőknek átlagosan 6 gyermekük született, jelenleg ez három körül van. Az utóbbi fél évszázad népességrobbanását nemcsak a születések nagy száma okozta, de az átlagos élettartam - örvendetes - növekedése is. A fejlődő országokban, az 1950-ben még csak 40 év körüli élettartam fél évszázad alatt 64 évre növekedett. A fejlett országokban élő emberek átlag 75 éves várható élettartamát alapul véve további növekedés várható. Ez a tény, de még inkább a fiatalok nagy száma, akik a jövőben érik el azt a kort, amikor gyermekük születhet, okozza azt, hogy a következő évszázadban a népességnövekedés csaknem egészét a fejlődő országok adják. A fejlett országokban a lakosság száma nagyjából stabilizálódott, néhol enyhén csökken.

A kontinensek közötti megoszlás a II. világháború óta keveset változott. A Föld lakosságának fele Ázsiában él. Afrika lakossága 50 év alatt megháromszorozódott és jelenleg 22%, míg Európa és Észak-Amerika 30%-os súlya az ezredfordulóra 20%-ig csökkent.

Említésre méltó az urbanizáció gyors növekedése. A történelemben először, a 21. század kezdetén több ember él és dolgozik városokban, mint vidéken. Az átrendeződés folytatódását várják: a városlakók száma akár 80%-ig is növekedhet. Becslések szerint a következő fél évszázadban évente (azaz minden évben) 80 millió embernek kell (kellene?) városi otthont és hozzátartozó infrastruktúrát biztosítani.

Az átlagos élettartam növekedése is mutatja, hogy a fejlődő országokban javultak az életkörülmények. A gyermekhalandóság felére csökkent, az elemi iskolába beíratott gyermekek száma kétharmadával növekedett és 1991-ben elérte a 77%-ot. A kedvező változások ellenére a Föld lakosságának több mint egyhatoda még mindig nyomorban él. Az abszolút nyomor színvonalát a Világbank 1 USD/nap "jövedelemben" határozta meg. Nagyjából a fejlődő országok lakosságának 30%-a ezen a szinten van. Az éhezők száma ugyancsak a Világbank 1999. évi jelentése szerint 1995-ben csaknem 900 millió volt.

Az elmúlt fél évszázadban a mezőgazdasági termelés növekedése több tényezőnek köszönhető: növekedett a megművelt terület nagysága, több növényvédő szert és műtrágyát használtak, javult az öntözés és nagyobb hozamú növényeket termesztettek. Mindegyik lehetőség korlátozott. A 21. században nehezebb lesz ugyanakkora növekedést elérni, mint az elmúlt fél évszázadban.

A jövőben tudományos és technológiai újdonságok - elsősorban a biotechnológia alkalmazása növelheti a termelést. A biotechnológia ugyanis mind a nagyobb hozamok, mind az ellenálló képesség fokozása és így a növényvédő szerek mennyiségének csökkenthetősége révén hozzájárulhat jobb terméseredmények eléréséhez. A potenciális veszélyek felmérése és a legjobb módszerek kidolgozása a tudományos kutatás feladata.

További eszközeink is vannak a táplálék mennyiségének növelésére és a környezet terhelésének csökkentésére. Integrált, precíziós termelési és a kártevők elleni integrált védekezési rendszerek, ökológiai alapú növényvédelem, hatékonyabb öntözési és takarékos vízfelhasználás tartoznak e sorba. Új művelési technikák segíthetik az erózió és vízveszteség csökkentését. Pontos talaj- és klíma-felmérések és ezekhez illesztett termelés szintén segíthetik a fenntartható színvonal elérését. A genetikai biodiverzitás megőrzése - mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben - egyik biztosítéka annak, hogy a mezőgazdaság a klímaváltozást vagy más környezeti változást komolyabb sérülés nélkül vészelje át.

Tiszta víz

A világ vízigénye gyorsan nő. A víz természetesen megújuló erőforrás és a globális vízkészlet tetemes. Ennek ellenére sok országban vagy régióban nincsen elegendő víz, mert a víz eloszlása nagyon egyenetlen. A vízfelhasználás a 20. század második felében négyszeresére növekedett. A fejenkénti ivóvízfogyasztás az 1980- as évektől kezdve valamivel csökkent, mialatt a teljes fogyasztás tovább nőtt. A népesség növekedésével az ivóvízellátás egyre nehezebbé válik.

A világ népességének egyharmada olyan országokban él, ahol a vízszükséglet biztosítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A fejlődő országokban több mint egymilliárd embernek nincsen egészséges ivóvize. 3 milliárd számára nincs biztosítva a közegészségügyi ellátás. A nem megfelelő tisztaságú víznek tulajdonítható halálesetek száma évi 5-10 millió és elsősorban gyermekek és öregek halnak meg.

Amikor egy ország fejlődik, az ipar, a kereskedelem és a háztartások vízigénye egyaránt növekszik. A mezőgazdaság is több vizet igényel. A szükséges víz mennyisége mellett egyre több gond van a minőséggel is. A vízminőség a fejlődő országokban, sőt néhány iparilag fejlett országban is romlik, főleg a városokban. A gyors iparosítás és az urbanizáció szükségképpen növeli a szennyeződést, nemegyszer toxikus anyagokat juttatva a folyókba és talajvízbe.

A vízfelhasználás hatékonyabbá tehető, de az új technológiák, új műszerek és eszközök fejlesztése komoly erőfeszítést igényel. Nem elegendő csak a víznyerésre és víztisztításra koncentrálni. A komplex feladatban fontos szerepe van a földhasznosításnak, a vízgyűjtő terület növényzetének, az ökorendszer működésének, amelyet össze kell hangolni a városi és gazdasági igényekkel. Meg kell vizsgálni az erdősítés és tárolók létesítésének szerepét a vízgazdálkodásban. Megfelelő árpolitikával kell ösztönözni a takarékos vízhasználatot, az újrafelhasználást és a másodlagos hasznosítást. A vízzel kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata a fejlett országokban is szükségesnek látszik ugyanúgy, mint az oktatás, az információk széles körű megismertetése.

Néhány megoldás pusztán technikai javulást jelent: a sómentesítés, azaz víznyerés tengervízből, a csepegtető öntözés, a takarékos vízöblítés a toalettekben, vagy javított hatékonyságú membránok alkalmazása a víztisztításban. Lényeges javulás azonban csak a tudományos kutatástól és új tudományos felfedezésektől várható. Megbízhatóbb meteorológiai előrejelzések például a monszun országokban segítenék a földművelőket abban, hogy megfelelő időben vessenek és (más országokban is) hogy felkészüljenek az árvizekre.

Energia és az energiatermelés környezeti hatásai

A 21. században 9 milliárd ember energiaellátását kell biztosítani úgy, hogy mind az emberek, mind a bioszféra egészségét megőrizzék. Az energiafelhasználás növekedésére a kívánatos életminőség biztosításához feltétlenül szükség van. A helyi víz- és légszennyezés szintje, az üvegházhatású gázok és toxikus anyagok kibocsátása, a talaj károsítása azonban nem növekedhet, mert nem fér össze a fenntarthatósággal. Jelenleg az energia többségét olaj, szén, gáz égetése adja. Számos környezeti kár: a savas esők (nyilvánvaló kedvezőtlen mezőgazdasági és gazdasági hatásaival együtt), a légszennyezés (az egészségre káros összes hatásával), végül a klímaváltozás a szénalapú energiaforrások felhasználásával, különösen a szén felhasználásával függ össze.

Több ipari országban a kibocsátás ellenőrzésével jelentősen csökkenteni lehetett a lokális és regionális szennyeződést. A legtöbb fejlődő és néhány ipari országban azonban a kibocsátás ellenőrzés nélkül növekszik, és komoly gondot okoz. Nemzetközi fórumok és (korlátozott hatáskörű) egyezmények ugyan elismerték az üvegházhatású gázok - elsősorban a szén-dioxid - szerepét a globális klímaváltozásban, de néhány kivételtől eltekintve komoly korlátozást nem alkalmaztak.

Más energiatermelési módok: a nukleáris és a megújuló forrásokra támaszkodó energiatermelés - a fosszilis tüzelőanyagoktól eltérően - nem okoznak légszennyeződést, de drágák és más veszélyeik is vannak. A nukleáris energia termelés, mennyiségét tekintve, közvetlenül a fosszilis tüzelőanyagok után következik. Az erőművek építésének üteme világviszonylatban jelentősen csökkent. A jelenlegi gyakorlat szerint a költségekbe be kell számítani a hulladék elhelyezésének és a reaktorok leszerelésének költségeit is. Ez a nukleáris energiát drágává tette.

Az ipari országok hasznosítható folyóin már felépültek a vízerőművek. A fejlődő országok némelyikének nagy tervei vannak vagy az építkezést már meg is kezdték. De a vízerőművek is igen költségesek. A duzzasztással működő erőművek kedvezőtlen környezeti hatásai mellett sokszor jelentős számú helyi lakost kell új területre áttelepíteni. Mindezen tényezők hatására a vízerőművek építési üteme is csökkent.

A további megújuló források: szél, napfény és biomassza ígéretesek, de fejlesztésük éppen az olcsó szénbázisú energiaforrások miatt nem volt eléggé gyors. Mindegyikük teljesítménye korlátozott és meteorológiai hatásokra érzékeny.

A jövő energiaellátása érdekében új és az eddigieknél hatékonyabb és biztonságosabb erőművekre és a végső felhasználás takarékosabb módszereire van szükség. A nagy központi rendszereket fokozatosan az energiatermelés dekoncentrált és lehetőleg megújuló forrásokat (szelet, napfényt, biomasszát) használó rendszereivel kell felváltani. A szigorúbb környezeti szabályozás (kibocsátási díjak bevezetése és a tisztább források alkalmazásának támogatása) segíthet a tiszta környezet kialakításában.

De a már ismert legjobb technológiák sem látszanak elegendőnek a hosszú távon fenntartható energiaellátáshoz. Új technológiákra, új módszerekre van szükség az elegendő energia biztosításához és a környezet állapotának egyidejű megőrzéséhez.

Krónikus és fertőző betegségek, az egészségügy kívánatos fejlődése

Az elmúlt évtizedekben az orvostudomány eredményei és az egészségügyi ellátás javulása a legtöbb országban jelentősen, nemritkán 25 évvel is emelte a várható életkort. Ennek ellenére a világ legszegényebb országaiban nagyon sokan halnak meg olyan betegségekben, amelyeket könnyen lehetne gyógyítani vagy megelőzni. Súlyosbítja a helyzetet a szegénység és a rossz táplálkozás. A nyomor mind a városokban, mind a mezőgazdasági területeken tízmilliókat kényszerít arra, hogy elemi higiénia nélkül, tiszta víz és csatornázás nélkül éljenek. Ez melegágya a fertőző betegségeknek.

A gyermekhalandóság - bár jelentősen csökkent a fejlődő országokban is - még mindig átlagosan tízszer nagyobb, mint az ipari országokban. A legszegényebb országokban vagy közösségekben élő nők nem tudják korlátozni gyermekeik számát és nem megfelelő körülmények között szülnek.

Az elmúlt 50 évben új betegségek és régi betegségek új formái jelentek meg. Az AIDS (HIV) fertőzöttek száma már többször tízmillió és gyorsan növekszik. Régen ismert betegségek (tuberkulózis, malária, kolera) újból feltűnőben vannak és óriási terhet jelentenek az egészségügyi ellátásnak. A régi betegségeket ugyanis sokszor a bevált gyógyszereknek ellenálló, módosult baktériumtörzsek okozzák.

A következő 25 évben a Föld lakosságának többsége meg fog ismerkedni azokkal a betegségekkel, amelyek most csak a fejlett országokban okoznak gondot. A termékenység csökkenése, a lakosság elöregedése miatt a főként csak felnőttekre jellemző betegségek (depresszió, szív- és érrendszeri betegségek, rák) száma fog növekedni, míg a gyermekbetegségek relatív súlya csökken. Növekszik a különböző anyagok (kábítószer, alkohol, dohányzás) okozta betegségek és halálozások száma.

Sürgős feladat megfelelő és fenntartható egészségügyi ellátás biztosítása a fejlődő országokban. Feltétele ennek a kutatók és az egészségügyi személyzet kiképzése és továbbképzése, mert nekik kell átvenniük saját országukban a vezetést, a gyógyító munkát és később a szakképzést.

A fenntartható fogyasztási szokások

A fogyasztás végső soron anyag- és energiaátalakítást jelent. Ha az átalakított anyag és energia felhasználhatatlanná válik, vagy veszélyezteti a biológiai és fizikai rendszereket, a fenntarthatóság veszélybe kerül. A fogyasztást számos mozgatórugó vezérli, többek között a gazdasági tevékenység, a bevételek és vagyon eloszlása, technológiai választások, szociális értékek, intézményi és politikai döntések.

A 20. század második felében a gazdasági aktivitás növekedett a leggyorsabban. A lakosság megduplázódott, a növénytermelés csaknem háromszorosára növekedett, az energiafelhasználás megnégyszereződött, de a gazdasági aktivitás az 50 év előtti érték ötszörösére nőtt. Az energia és anyagok előállítása és felhasználása a népesség növekedésének ütemét jóval meghaladó mértékben növekedett. A vizsgált időszak utolsó éveiben az ipari országokban a hatékonyság javulása már lehetővé tette az energia- és anyagfelhasználás csökkenését. A világ egészét tekintve azonban a felhasználás ennek ellenére nagyobbá vált.

A fenntarthatósághoz való átmenet kulcskérdése: hogyan oldjuk meg a fenntartható fogyasztást. A fejlődő országok lakosságának növekvő hányada igényli és próbálja követni az ipari országok anyagigényes életstílusát. Ez a törekvés tovább nehezíti a fenntarthatóság elérését. A szegény országokban ugyanakkor valós igény az életminőség javítása. Ezt csak a globális fogyasztási átrendezésével lehet kielégíteni.

A fenntarthatóság megvalósításához kevesebb anyag és energia felhasználásával többet kellene elérnünk. Ez csak tudósok, mérnökök, gazdasági szakemberek és társadalomtudósok közös erőfeszítésével valósulhat meg, a tudomány és technika önmagában nem képes megváltoztatni a fogyasztási szokásokat.

A tudás és oktatás szerepe

A tudás egyre fontosabb, ugyanakkor a szegény és gazdag országok közötti információs szakadék minden más különbségnél gyorsabban növekszik. A technológiai - és ezen belül az információs technológiai - fejlődés nem szolgálja a szegény országok lakosságát. Számukra a világháló nem elérhető, a hírközlés eszközei nem megfizethetők. Elsősorban a mezőgazdasággal, élelemmel, egészségüggyel és biztonsággal kapcsolatos ismeretekre és számukra is hasznosítható technológiákra, módszerekre volna szükségük. A fejlődő országokat a tudományos közösség úgy tudná valóban segíteni, ha a kapcsolat kétoldalúvá válna és a helyi problémák alkalmazható megoldásait kétoldalú megbeszélések során alakíthatnák ki.

Az oktatás helyzetében is óriási különbségek vannak az országok között. Az írástudatlanság lényegesen csökkent (az 1990-es évek elején az elemi iskolába a gyermekek 77%-a iratkozott be), de még mindig sokan nem tudnak írni és olvasni. Az oktatás színvonala még a gazdag országokban sem egyenletes, és sok helyen nincsen rá elegendő pénz. Ezen belül a tudomány oktatása nem olyan hatékony és érdekes, amilyenre szükség volna ahhoz, hogy a fiatalok számára vonzóvá váljék az élethosszig tartó tanulás.

Az oktatás javítása több szálon is kapcsolódik a fenntarthatósághoz. A nők oktatása bizonyíthatóan hozzájárult a gyermekszám csökkenéséhez és a szülések időpontjának kedvező megválasztásához. Az egészségügyi ismeretek révén összefügg az életkor növekedésével, a betegségek egy részének csökkenésével. Az oktatás növeli az álláshoz és jövedelemhez jutás esélyét, segíti az alkalmazkodást a változó gazdasági körülményekhez. Az oktatás javulásától várhatók a technológiai áttörések, éppúgy, mint bölcsebb gazdasági és politikai döntések.

A tudás sikeres létrehozása és alkalmazása a világ kutatókapacitásának megerősítését kívánja a következő négy területen:

a hosszú távú alapkutatás fenntartása és összekapcsolása a társadalom céljaival,

a globális, nemzeti és regionális kutatóintézmények összekapcsolása hatékony kutatási rendszerekké,

kutatási szövetségek létrehozása az akadémiai, kormányzati és magánszféra összekapcsolásával,

helyi feladatok megoldására irányuló kutatások és alkalmazások meglevő szaktudományi ismeretek alapján.

Szükség van a tudás átadásának javítására. A tudás, megvalósítási eljárások (know-how) és a döntéshozás modern módszerei sokszor rendelkezésre állnak, de amit egy ember, egy csoport, egy vállalat, esetleg egy egész ország is tud, gyakran nem hasznosul máshol. Az egyoldalú technikai segítség kevéssé vált be. Helyét együttműködésnek és partneri viszonynak kell felváltania.

A hírközlés fejlődése, elsősorban a világháló létrejötte lehetőséget teremt arra, hogy globális elektronikus hálózat kösse össze a tudósokat, mérnököket, orvosokat a tanácsaikat igénylő emberekkel. Ezzel a lehetőséggel élve, elvileg mindenki tanácsot kaphat helyi problémájának megoldásához, tudásra tehet szert és javíthatja életminőségét. Az első lépés e hosszú távú és nagyszabású vállalkozásban a kutatók közötti kapcsolat megteremtése, illetve javítása. Ha sikerül teljesen kihasználni az információ, a technológia példátlanul nagy lehetőségeit, a hatalmas "tudás szakadék", amely most emberek, embercsoportok és országok között tátong, fokozatosan megszüntethető lesz.

A további együttműködés tervei és a magyar hozzájárulás

Az InterAcademy Panel mint a világ tudományos akadémiáinak hálózata továbbra is fontosnak tartja a globális problémák tudományos vizsgálatát. Segíteni kívánja a fejlődő országok tudományos akadémiáit nemzeti feladataik megoldásában. Azokban az országokban, ahol még nem működik tudományos akadémia, segíti a tudományos közösséget független nemzeti akadémia létrehozásában. Összehangolja működését más tudományos nemzetközi szervezetekkel, az ICSU-val, a mérnöki és orvosi akadémiákkal. Állásfoglalásaival tanácsokat ad a kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek, tájékoztatja a közvéleményt a tudomány álláspontjáról.

A konferencia állásfoglalása az előző pontokban kifejtett tényekre és feladatokra építve hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság lényege: a jelen emberi szükségleteinek kielégítése a környezet és természeti erőforrások egyidejű megőrzése mellett. Ez még nem teljesül. A 21. században átmenetre van szükség, olyan termelési módszerek és fogyasztási szokások kialakítására, amelyek már megfelelnek a fenntarthatóság követelményének. Az átmenetben a tudománynak és technológiának döntő szerepe van. A már rendelkezésre álló ismereteket sokkal szélesebb körben és hatékonyabban kell hasznosítani, új tudományos eredményeket és ezekre épített technológiákat kell létrehozni és az eddiginél szorosabb együttműködést kell kialakítani a kormányokkal, nemzetközi szervezetekkel és a privát szektorral.

A Magyar Tudományos Akadémia a konferencia záródokumentumát aláírta, a jövőben is érdemi munkát kíván végezni az IAP keretében a világ tudományos akadémiái által elfogadott elvek alapján.

A Magyar Tudományos Akadémia 166. közgyűlése elfogadta a környezeti problémákkal foglalkozó állásfoglalást, amelynek angol nyelvű változata felkerült a konferencia honlapjára is. A dokumentumot a függelékben lényegi változtatás nélkül közöljük.

Függelék

Felhívás a környezetbiztonság erősítésére

Az MTA Közgyűlése az alábbi nyilatkozatot fogadta el a környezetbiztonság megerősítésének szükségességéről és ebben a vonatkozásban a tudományos közösség sajátos szerepéről, s előterjeszti ezt a nyilatkozatot az "InterAcademy Panel" részére. E nyilatkozat annak kapcsán készült, hogy a közelmúltban a Tiszát, Magyarország második legnagyobb folyóját egy katasztrofális - határon átterjedő - cianid-szennyezés érte, amely elpusztította a folyó magyarországi felső szakaszán az élővilágot.

A fenntarthatóság (fenntartható fejlődés) és a környezetbiztonság. A tudósok megkülönböztetett figyelmet szentelnek a globális folyamatok, a természeti és az emberi tényezők közötti kapcsolatok elemzésének, a fejlődésre vonatkozó különböző jövőképek kidolgozásának, a társadalmi, a gazdasági és a környezeti problémák együttes stratégiai megoldásának, s egyúttal ebben a tudósoknak sajátos felelősségük is van.

Az utóbbi évtizedekben végbement példátlanul gyors műszaki fejlődés ellenére társadalmaink "sérülékenyek" maradtak a természeti katasztrófákkal szemben. Emellett, az ipari balesetek akaratlanul is komoly társadalmi-gazdasági, illetve ökológiai károkat okozhatnak.

Miközben közös célkitűzésünk az, hogy biztosítható legyen a Föld minden lakójának a méltányos életminőség azáltal, hogy mindenütt elérjük és megőrizzük a fenntartható fejlődést, (eközben) szembesülünk a természeti és a műszaki eredetű kockázatok (katasztrófák) egyre jelentősebb kihívásaival. Ténylegesen, a legkárosabb vagy a potenciálisan legveszélyesebb globális vagy nagyléptékű határokon átterjedő "természeti" katasztrófákat ugyancsak a mi tevékenységeink idézik elő (amelyek következményei a biológiai sokféleség csökkenése, a vegyi szennyezés, az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának növekedése stb.).

Következésképpen nem érhetjük el a fenntartható fejlődést a globális és a regionális szintű környezetbiztonság jelentős javítása nélkül.

A közép-kelet-európai országok sajátos helyzete. Ezek a problémák nagy jelentőségűek a közép-kelet-európai térség országai számára. Történelmi változások mentek végbe ezekben az országokban az elmúlt évtizedben. Ezt az időszakot a demokratikus intézményrendszerre való áttérés, a jogszabályok alapvető reformja, a piacgazdaság kiépülése, a gazdasági ágazatok szerkezeti átalakulása, a nemzetközi együttműködésben való intenzívebb részvétel jellemezte.

Ennek az átmenetnek az egyik kritikus területe a környezeti örökség kezelése. Egyfelől ezt a térséget a természeti örökség egyedülálló értékei, gazdag biológiai és tájképi sokszínűség jellemzi. Másfelől, bár csökkenő mértékben, még mindig alkalmaznak elavult technológiákat és megtalálhatók olyan szennyezett területek, veszélyes hulladéklerakók, amelyek még a központi tervgazdálkodás időszakából maradtak, amikor a környezettudatosság meglehetősen szerény mértékű volt. Ezeket a problémákat nem lehetett azonnal megoldani többek között a más átfogó jelentőségű társadalmi és gazdasági problémákra irányuló figyelem vagy a szükséges pénzforrások hiánya miatt.

A károk felszámolására irányuló tevékenységekkel párhuzamosan mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy elkerüljük vagy csökkentsük az újabb környezeti katasztrófák bekövetkezésének lehetőségét. Ennek kell lennie az egyik meghatározó követelménynek a gazdaság átalakításának folyamatában, a privatizáció során, az új beruházások elősegítéskor, illetve a környezetvédelmi szabályozás megerősítése kapcsán.

Ha az ilyen természeti és ipari veszélyekből eredő kockázatot alábecsülik vagy rosszul kezelik, akkor az veszélyezteti a korábban elért jelentős eredményeket és végső soron további fejlődésünket. Csak az elővigyázatossági és a megelőzési elvek megfelelő környezetvédelmi alkalmazása, a környezetvédelmi szempontoknak az ágazati politikákba és programokba való teljes körű integrálása, a környezetvédelmi szempontból biztonságos és hatékony technológiák, valamint a legjobb ismert eljárások fejlesztése és alkalmazása garantálhatja a környezetbiztonság megerősítését, s következésképpen a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek tartós biztosítását nálunk, illetve a régiónk többi országában.

Határon átterjedő környezeti katasztrófák. A katasztrófáknak különös jelentősége van akkor, amikor azok határon átterjedő szennyezést okoznak, vagy komoly környezeti károkat eredményeznek más államok területén, egy adott ország fennhatóságán kívül eső területeken. Országaink a közép-kelet-európai régióban helyezkednek el, amely Európa viszonylag nagy népsűrűségű térsége és ahol sok olyan ipari terület van, ahol még régi technológiát alkalmaznak, vagy veszélyes tevékenységet folytatnak a közös államhatárok mentén és azokhoz közel és amelyek a határon átterjedő környezeti hatások potenciális forrásai. Hasonló a helyzet a világ más térségeiben is a krónikus vagy különösen a közelmúltban történt "híres" balesetekből eredő határon átterjedő szennyeződések világosan jelezték, hogy milyen mértékben függünk egymástól.

A környezetbiztonsággal foglalkozó intézmények és eszközök. Ezekkel a kérdésekkel már különféle nemzetközi fórumok és programok foglalkoztak. Az 1972-es stockholmi konferencián (ENSZ Konferencia az Emberi Környezetről), vagy az 1992-es Föld Csúcson elfogadott alapelvek az együttműködésünk szilárd és hatékony támpontjait jelentik. A Feladatok a XXI. századra és a Környezetet Európának elnevezésű pán-európai program megfelelő fejezetei, vagy Természeti Katasztrófák Csökkentése Évtizedének keretében elfogadott yokohamai irányelvek azokkal a megelőzési, kárenyhítési és adaptációs intézkedésekkel foglalkoztak, amelyek a katasztrófák különféle típusaira és a különböző ágazatokra alkalmazhatók.

Több multilaterális egyezmény van érvényben, amelyek az elővigyázatosság és a "szennyező fizet" elveken alapulnak és amelyek rendelkezéseket tartalmaznak a környezeti katasztrófák, illetve azok káros következményeinek kezelésére. Ezek a programok és egyezmények ugyancsak kiemelik a tudományos együttműködés fontosságát.

A tudomány sajátos felelőssége. A tudományos közösség szerepét hangsúlyozta A Tudomány Világkonferenciája, amelyet 1999-ben Budapesten rendeztek meg. A tudományról és a tudományos ismeretek felhasználásáról szóló nyilatkozat külön figyelmet fordított a fenntarthatóság és a biztonság problémáira.

E dokumentum értelmében a tudománynak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy mindenki jobban megértse a természet és a társadalom, a jobb életminőség, valamint a jelen és a jövő nemzedékek számára fenntartható egészséges környezet lényegét, továbbá a tudomány hozzájárulása nélkülözhetetlen a béke és a fejlődés, a globális biztonság eléréséhez.

Sajátos körülményeink és tapasztalataink alapján országunk tudományos közösségének képviselőiként kifejezzük azt a véleményünket, hogy konkrétabb lépések szükségesek A Tudomány Világkonferenciáján elfogadott nyilatkozat azon elemeinek megvalósítására, amelyek a fenntartható fejlődés és a környezetbiztonság egymással összefüggő kérdéseivel foglalkoznak. Az ebben a dokumentumban megfogalmazott célkitűzések a folyamatban levő (például az UNESCO és az ICSU égisze alatt folyó) nemzetközi tudományos programok, továbbá a nemzetközi környezetvédelmi egyezményeknek - azok hatékony végrehajtását szolgáló - a tudományos tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalásai sajátos feladatokat jelentenek a tudományos közösségeink számára is.

Felhívás a környezetbiztonság megerősítésére. Nem érhetjük el és nem folytathatjuk a környezetvédelmi szempontból is fenntartható fejlődést a globális és regionális környezetbiztonság megerősítése nélkül. Ennek érdekében behatóbban kell foglalkoznunk e környezetvédelmi katasztrófák okaival, folyamatával és következményeivel, növelni kell erőfeszítéseinket e katasztrófák és káros következményeik megelőzését vagy enyhítését célzó módszerek kidolgozására, erősítenünk kell a tudományos együttműködést és a párbeszédet a politikusokkal és a vállalkozók képviselőivel.

A tudomány világkonferenciáján elfogadott üzenettel összhangban különösen a környezetbiztonsághoz kapcsolódóan:

jelentősebb interdiszciplináris erőfeszítésekre van szükség a természet- és társadalomtudományok részvételével, ami nélkülözhetetlen az egymással összefüggő etikai, társadalmi, kulturális, környezeti, a nemekkel összefüggő, közgazdasági és egészségügyi problémák elemzéséhez,

a kormányoknak, a civil társadalomnak és a termelő ágazatoknak jobban el kell kötelezniük magukat a tudomány mellett, a tudósoknak pedig hasonlóképpen el kell kötelezniük magukat a társadalom jóléte mellett,

növelni kell a tudományba és a technológiába történő beruházásokat, mivel azok célja többek között a természeti erőforrások, a biológiai sokféleség és az életfenntartó rendszerek jobb megértése és megőrzése, továbbá az, hogy elmozduljunk a fenntartható fejlődési stratégiák irányába a gazdasági, a társadalmi, a kulturális és környezeti szempontok integrálásával.

Ezeknek az alapvető rendelkezéseknek a fényében, valamint a világkonferencia által ugyancsak elfogadott keretprogram alapján felhívást teszünk közzé azzal a céllal, hogy megtaláljuk e problémák hatékonyabb tudományos megközelítését, intenzívebbé tegyük a környezeti katasztrófák és hatásaik megelőzéseivel és mérséklésével foglalkozó tudományos tevékenységeket, célirányosabb és a régiók sajátosságaira nagyobb figyelmet fordító sokoldalú és az interdiszciplináris együttműködésre építő tudományos programokat dolgozzunk ki és hajtsunk végre.

IRODALOM

Board on Sustainable Development, National Research Council, 2000: Our Common Journey, a transition towards sustainability. National Academy Press, Washington D.C.

Brundtland Report (World Commission on Environment and Development, 1987: Our Common future). Oxford University Press, New York.

United Nations Conference on Environment and Development, 1992: Report of the United Nation Conference on Environment and Development, Rio de Janeiro, 3-14 June 1992. (Annex I: Rio Declaration, Annex III: Agenda 21)

World Bank, 1997: World development indicators, Washington: The World Bank