A szekcióülések összefoglalói
A VII. főirány szekcióülése
Biztonságpolitikai kihívások és haderőreform az ezredforduló Magyarországán
Granasztói György rövid elnöki megnyitóját követően elsőként Tálas Péter számolt be "A közép-európai országok biztonságpolitikája 1989-1999" című nemzetközi kutatási program eddigi eredményeiről. A kutatás vezetője szerint a rendszerváltással elméletileg közel fél tucat biztonságpolitikai választási lehetőség nyílt meg a kutatás tárgyát képező tíz ország (Magyarország és szomszédai, valamint a Cseh Köztársaság és Lengyelország) előtt. A szóban forgó országok biztonságpolitikai fordulata a közvélekedéssel szemben korántsem volt automatikus, illetve nem szükségképpen vezetett egyetlen kizárólagos opció elfogadásához. A térség biztonságpolitikájára a legnagyobb hatással az "európaizálódás" és az újra nemzetiesedés párhuzamos folyamata volt, bár ezek a térség országaiban - a demokratikus politikai hagyományoktól, a társadalmak szerkezetétől, gazdaságaik fejlettségétől, illetve nyitottságától, valamint a nemzetállami fejlődés elért szintjétől függően - meglehetősen eltérő mélységűek és intenzitásúak voltak és azok ma is. Míg például Magyarországon, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban az európaizálódás vált döntővé, Jugoszláviában (és a jugoszláv utódállamok túlnyomó többségében) a renacionalizálódás volt a domináns. Lényegében ez vezetett el a délszláv állam drámai felbomlásához is. Az előadó szerint a közép-európai régión belüli új törésvonalak kapcsán a jövőben a biztonság gazdasági dimenzióinak lesz meghatározó szerepe, e területen dől majd el, hogy a szóban forgó országok közül melyek lesznek képesek megkapaszkodni az európai centrum perifériáján, illetve szakadnak le ettől.
Deák Péter "A Magyar Köztársaság megváltozott biztonságpolitikai prioritásai a NATO- csatlakozás után" című előadásában szintén egy hosszabb (10-12 éves) biztonságpolitikai ciklusba ágyazva elemezte Magyarország biztonságpolitikai helyzetét és a magyar biztonságpolitika megváltozott prioritásait. Bár a NATO- tagságot követően hazánk már nincs geostratégiailag fenyegetett helyzetben és biztonsági pozíciója is szilárd, de környezetében számos regionális biztonságpolitikai kihívással kell szembenéznie. A térség NATO-tagságra esélyes országai mellett ugyanis arra esélytelen, sőt válsághordozó országok is találhatók Magyarország közvetlen környezetében. A magyar biztonságpolitikának a jövőben is számolnia kell olyan kihívásokkal, mint például a migráció, a környező országok belpolitikai instabilitása, járványok, etnikai konfliktusok, s az informatikával, a terrorizmussal, a proliferációs elemek együttes hatásával és a nemzetközi bűnözéssel összefüggő veszélyforrásokra is fel kell készülnie. Ilyen körülmények között a NATO-tag Magyarország mint előretolt bázis-ország sajátos stabilizáló tényező lehet a térségben. Az előadó szerint a NATO-tagságot követően Magyarország biztonságpolitikai prioritásait az alábbiaknak kell képezniük: 1. A magyar fegyveres erők azonos szintre juttatása és harmonizációja a NATO-tagként ránk háruló, illetve az Európai Unióban ránk váró feladatoknak megfelelően; 2. A fegyveres erő alkalmazását ugyan végső eszköznek tekinti a magyar biztonságpolitika, de a hiteles fenntartása elengedhetetlen prioritása annak; 3. Újszerű és differenciált szomszédsági politika, a kisebbségek, a stabilitás, a demokrácia és szomszédsági kapcsolatok együttes figyelembevételével; 4. Az EU-hoz való csatlakozással párhuzamosan a veszélyelhárító intézmények, technológiák és források megteremtése, különös tekintettel a határvédelemre és a katasztrófa-elhárításra; 5. A biztonságpolitika állandó értékelése, konszenzusteremtés e területen.
Háber Péter "Magyarország biztonsági és honvédelmi politikája" című előadásában elsősorban a magyar védelempolitikát vette górcső alá, illetve szembesítette a vonatkozó hazai és NATO-dokumentumokkal. A védelempolitikai alapelvekkel és a NATO-stratégiával kapcsolatban az előadó óvott az egyoldalú értelmezésektől, amelyek megnehezíthetik a védelempolitika gyakorlati megvalósítását. Ilyen problémaként említette a szuverenitás túlzott féltését a NATO-tagság kapcsán, illetve az ország biztonságáért és védelméért való felelősség NATO-ra való áthárítását. A magyar védelempolitika jelen időszakában elsősorban ez utóbbit minősítette veszélyesebbnek (pl. a haderő túlzott csökkentése). Felhívta a figyelmet arra, hogy a védelemért viselt felelősség és az ezzel összefüggő alapvető kötelezettség a NATO-tagság után is az országé marad. Óvott attól is, hogy a védelempolitika kialakítása során kizárólag a nemzetközi kötelezettségek teljesítésére összpontosítson a honvédelmi vezetés. A magyar stratégiai koncepció kapcsán az előadó számba vette az országot érintő kockázatokat és veszélyforrásokat, s felhívta a figyelmet arra, hogy ezek szükségessé teszik a valóságos védelmi képesség fenntartását azoknak a követelményeknek megfelelően, melyeket a biztonságpolitikai alapelvek rögzítenek. Ez utóbbival kapcsolatban a veszélyforrások és kockázatok folyamatos elemzésének, a következtetések levonásának szükségességét is hangsúlyozta. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a szükséges döntések időbeni meghozatala. Végül a védelempolitika anyagi szükségleteiről és a haderő nagyságáról szólt, kifejtve: Magyarországnak olyan haderőt kell fenntartania, amely képes a jelzett feladatok megoldására, folyamatosan korszerűsíthető és finanszírozható.
Somorácz András "Szervezetek és harceljárások a 21. század elején" című előadásában azokra a hazai és nemzetközi kutatásokra hívta fel a figyelmet, amelyek a fegyveres erők helyének szerepének meghatározását, a haderők átalakítását, egy jelentősen kisebb, finanszírozható, rugalmasan alkalmazható, korszerűen felszerelt katonai erő létrehozását tűzték célul. A legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy Magyarországnak fenyegetettség-orientált, képesség-orientált vagy egyéb haderőt tart szükségesnek - jelentette ki az előadó. Ezt követően a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadműveleti Tanszékének kutatócsoportja által tett, a korszerű katonai szervezet kialakítására vonatkozó ajánlásokat ismertette. Ezek az ajánlások már alkalmazkodni igyekeznek a NATO-tagállamokban megkezdett szervezeti változásokhoz, figyelembe véve a magyar lehetőségeket. A csoport az ajánlások megfogalmazásánál abból indult ki, hogy a 21. században a legmodernebb fegyveres erőket nem a háborúk megvívására, hanem annak elhárítására képes és alkalmas erőként kell kialakítani. Ennek megfelelően a NATO-tagállamokban jelenleg folyó szervezeti átalakítások megszüntetni igyekeznek az egy nemzet erőiből álló mamutszervezeteket (hadseregcsoportok, tábori hadseregek), s helyükbe a gyorsreagálású, többnemzetiségű, rugalmasan alkalmazható katonai szervezeteket állítanak. A hadosztályokba multinacionális dandárokat, ezredeket szerveznek; érzékelhető egyfajta hangsúlyeltolódás az egység, magasabb egység szintek elé; a figyelem fókuszába az alegység kerül; alapvető követelmény az alegységek harcának eredményes támogatása; a kötelékek alkalmassá tétele az önálló tevékenységre; megnőtt a harctámogatás, a harcbiztosítás, a harckiszolgálás jelentősége. A kutatócsoport - több ország haderejét tanulmányozva - arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyar szárazföldi erők esetében is az azonos menettulajdonságú eszközöket célszerű egy szervezetbe beosztani. A Magyar Honvédségnél ez a szervezet a rendelkezésre álló eszközök számát figyelembe véve a zászlóalj - esetleg a dandár lehet. Ennek megfelelően a kutatócsoport úgy véli, hogy a békében rendelkezésre álló összfegyvernemi, manőverező zászlóaljakat és az egyéb harctámogató, harcbiztosító, harckiszolgáló kötelékeket két-három dandárparancsnokság alárendeltségébe érdemes szervezni. A szervezet dandáronként kiegészítve könnyű lövész és páncélos felderítő zászlóaljjal, valamint a páncéltörő osztály bázisán létrehozott páncéltörő manőver csoporttal, gazdaságosabban felkészíthető vegyes összetételű harccsoportokba szervezhető.
Móricz Lajos "Az európai haderőrendszerek" című előadásának első felében az európai haderőrendszerek történelmi fejlődésének főbb szakaszait és jellegzetességeit idézte fel, rámutatva arra, hogy az elmúlt évtized során a haderőrendszer megváltoztatását legerőteljesebben az ösztönözte, hogy az államok biztonságpolitikájában a katonai elemet megelőzték a biztonság politikai, gazdasági, környezetvédelmi, humanitárius elvei. Ugyancsak erősen hatott a haderőrendszerek módosítására az a tény, hogy a haderőre háruló feladatok többsége az évtized során békefenntartással és humanitárius katasztrófákkal voltak kapcsolatosak. Emellett látnunk kell azt is, hogy a haditechnikai eszközök rendkívül gyors fejlődése, illetve gyors elavulása, valamint az új technológiák drágasága is komoly mértékben járult hozzá a haderőrendszerekről vallott korábbi felfogás megváltozásához. Ennek egyik igen fontos eredménye az lett, hogy több európai országban megindult a vegyes hadkiegészítésű (részben önkéntesekből, részben hadkötelezettekből álló) haderőrendszerek önkéntes hadkiegészítésű haderőkké váló átalakítása (már megtörtént Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban, megkezdődött Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában). A hasonló magyar törekvések kapcsán az előadó mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett haderőreformnak a rendszer minden elemét érintenie kell, koncepcionálisan megalapozottnak, továbbá következetesnek kell lennie, mert a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy csakis így lehet sikeres. Sajnálatos, hogy a magyar politikai vezetés még ma sem fogadja el azt a nemzetközileg megerősített tapasztalatot, hogy a haderőrendszer egyes elemeit csak egymással összefüggően és együtt célszerű megújítani. Nagyrészt a koncepció, a rendszerszemlélet és következetesség hiányával magyarázható, hogy a magyar haderőrendszer még ma is korszerűtlen, merev, nehezen alakítható és drága, nagyon sok improduktív szervet tart fenn a mozgósítás érdekében. Az előadó végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség átalakítására irányuló most folyó műhelymunka során a pénzügyi korlátok mellett végig kell gondolni a katonai erő szerepét az ország védelmében, az átalakítás indokait, célját és az átalakítás minden fontosabb mozzanatát is. A külföldi tapasztalatok és a hazai számítások azt mutatják, hogy a reform előkészítése 3-5 évet, végrehajtása pedig újabb 5-6 évet vesz majd igénybe.
Rózsa Mihály "A haderőreform folytatásának céljai, főbb irányai és összetevői" című előadásának első részében a haderő eddigi átalakítási folyamatait foglalta össze, megállapítva, hogy az 1983-88 közötti kezdeti lépések csupán kísérletként voltak értelmezhetők, az 1989-94 közötti időszakban pedig a haderő átalakítását egy kettősség jellemezte. Egyfelől az ország gazdasági helyzetének romlása kikényszerítette a védelmi kiadások csökkentését, másfelől a nemzetközi helyzetben bekövetkező enyhülés és a belső társadalmi változások lehetővé tették a haderő radikális csökkentését. Az 1989. novemberi kormánydöntés alapján megkezdődött a haderő 30-35%-os csökkentése. Ugyanakkor tény, hogy az említett időszakban a haderő csökkentésének üteme nem tudott lépést tartani a költségvetés csökkenésének ütemével, s ez máig ható következményekkel járt (egzisztenciális bizonytalanság, kiválások, tartalékok felélése, átgondolatlan takarékossági kampányok). A délszláv háború reális veszélye ugyancsak kedvezőtlenül hatott az átalakításra és a csökkentésre, lassította, sőt gyakorlatilag meg is állította azt. Tény ugyanakkor, hogy ebben az időben születtek meg az önálló védelmi erőhöz szükséges politikai és törvényhozási döntések (biztonságpolitikai és honvédelmi alapelvek, honvédelmi törvény), megtörtént a hadsereg depolitizálása, 12 hónapra csökkent a sorkatonai szolgálat, bevezetésre került a fegyver nélküli, illetve a polgári szolgálat. Az átalakítás folyamatát a NATO-csatalakozás szándékának egyértelmű kinyilvánítása gyorsította fel újra. Ebben az időszakban alakult ki a haderő építésének, fejlesztésének a demokráciákra jellemző folyamata. Az átalakítási folyamatok egyik nagy tapasztalata, hogy a konkrét szervezeti átalakításokat és csökkentéseket viszonylag rövid időn belül célszerű végrehajtani, ezt követően pedig ún. stabilizációs időszakokat szükséges beiktatni. Az elmúlt évek átalakításainak eredményei az erőfeszítések ellenére sem voltak elégségesek ahhoz, hogy a Magyar Honvédség a jelenlegi állapotában eleget tudjon tenni a NATO-haderőkkel szembeni szigorú követelményeknek és az új évezred elvárásainak. Lényegében ez tette szükségessé a kormány által 1999-ben elrendelt stratégiai felülvizsgálatot, melynek végső célja egy a jelenleginél kisebb, finanszírozható, képesség alapú haderő kialakítása, amely a kor színvonalán képes az ország védelmére, a szövetségi kötelezettségek teljesítésére, a nemzetközi feladatokban való részvételre, valamint egyéb, az ország komplexen értelmezett biztonságával összefüggő feladatok elvégzésére. Az átalakítás központi kérdésként kezeli az emberi erőforrásokkal való hatékony gazdálkodást, a haderőre fordítható kiadások racionális felhasználását. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt kap a kedvezőtlen állomány- és rendfokozati arányok megváltoztatása, az oktatási, kiképzési rendszer átalakítása, a szolgálati-, munka- és az életkörülmények javítása, egy új szervezeti és vezetési rendszer megteremtése. A haderőreform első ütemében (várhatóan 2003-ig) az új struktúra kialakítására kerül sor (ezen belül 2000 végéig, illetve 2001 közepéig befejeződik a létszámleépítés, az alakulatok megszüntetése és áthelyezése), és megkezdődik a munka- és életkörülmények javítása. A második ütemben (várhatóan 2006-ig) kerülhet sor a hadrafoghatóság és a kiképzési szint növelésére, valamint a legfontosabb haditechnikai eszközök beszerzésére, míg a harmadik ütemben (2010- ig) az új haditechnikai eszközök beszerzésére kerül sor. Ily módon az évtized végére reményünk van egy új haderő kialakítására.
Kovács Lajos "A határőrség határrendészetté történő átalakítása a Schengeni Egyezmény szellemében" című előadásában az általa vezetett kutatócsoport 1999-ben végzett munkájának eredményeiről számolt be. A biztonságpolitikai, határőr, informatikai és rendszerszervező, illetve anyagi-technikai szakemberekből álló team a határőrség rendészeti feladatrendszerének jelenlegi helyzetét, fejlődésének szükséges irányait tekintette át az Európai Unió várásainak tükrében. Ennek során az alábbi területeket tekintette át a csoport: 1. A Határőrség tevékenységét meghatározó veszélytényezők, a schengeni követelmények és biztonságpolitikai elvárások (ennek keretében közbiztonsági és katonai-politikai prognózist készített a kutatócsoport és feldolgozta az EU határőrizeti normáihoz való csatlakozás magyar kormányprogramját); 2. A szomszédos országok helyzete; 3. A Határőrség helyzete a rendszerváltástól napjainkig (mindenekelőtt a szabályozás, a jogalkotás, a szervezeti változások és a diszlokáció szempontjából); 4. A humánterületek (elsősorban a tiszt- és tiszthelyettes-, illetve a vezetőképzés szempontjából); 5. Az informatikai rendszer és a gazdálkodás elemzése (különös tekintettel az eszközellátottság, eszközkorszerűség és gazdaságosság szempontjából); 6. Az Európai Unióhoz való csatlakozásig megoldandó olyan feladatok (a szabályozás, a szervezet és diszlokáció, a határőrizeti és határrendészeti feladatok, a humánpolitika, az informatika és a gazdálkodás területén), amelyek nélkül az átalakítás nem oldható meg. Ez utóbbiak részletes kidolgozására és az ezzel kapcsolatos javaslatok megtételére a munka második - 2000-ben elvégezendő - részében kerül sor.
Kiss Zoltán László "Modernizációs kihívások és a magyar katonatársadalom" című előadásában a NATO-csatlakozás, tágabb értelemben pedig az európai és euro-atlanti integráció nyomán a magyar katonatársadalmat érő modernizációs kihívásokra hívta fel a figyelmet. A magyar katonatársadalom további fejlődése szempontjából döntő fontosságú lehet, hogy a politikai és katonai döntéshozók milyen, döntésekben is testet öltő válaszokat adnak az alábbi modernizációs kihívásokra: 1. A fegyveres erők és a polgári társadalom közötti viszony alakulása, különös tekintettel arra, hogy a XXI. század küszöbén már nem annyira a háborúra való készülődés, hanem csupán a háború statisztikai valószínűségének kiszámítása, a békefenntartási és béketeremtési műveletek, az új kockázati és veszélytényezők elhárítása határozza meg a biztonságpolitikát; 2. A polgári és katonai kapcsolatok konvergenciájának alakulása, amely szakítást követel meg a hivatásos katonák attitűdjére korábban oly jellemző hivatásrendi jellegű értékrenddel; 3. A hadsereg régi és új feladat- és szerepkörének meghatározása, s az új kihívásoknak megfelelő szervezeti alrendszerek létrehozása, olyan társadalmi legitimáció megteremtése, amely hatékonyabbá teszi a hadsereg működését és társadalmi integrációját; 4. A hadseregen belüli szervezeti menedzsment működési elveinek modernizációja, ezen belül annak sürgős tisztázása, hogy milyen emberi és állampolgári jogok, illetve jogosultságok illetik meg a fegyveres erők és egyéb rendvédelmi szervek tagjait; 5. A katonai oktatási, képzési és kiképzési rendszer modernizációja, különös tekintettel a béketámogató műveletek során a fegyveres erők és rendvédelmi szervek tagjaira háruló új típusú feladatokra, valamint a hivatásos katonák "egyenruhás állampolgárrá" történő átformálására; 6. A technikai és infrastrukturális korszerűsítés a haderő rugalmas és hatékony reagálási képességeinek fokozása érdekében; 7. A hivatásos tiszti- és tiszthelyettesi állomány hadseregreformmal kapcsolatos már ma is fennálló lojalitásának elmélyítése, különös tekintettel a hivatásos állomány korábban tapasztalható pauperizálódására, illetve többlet- teher vállalási kényszerére; 8. A sorállomány jelentős hányadát érintő, a sorkatonai szolgálat alkotmányos kötelezettségéből fakadó, anyagi- egzisztenciális jellegű "jogszerű hátrány" felszámolása; 9. A tiszti és tiszthelyettesi pályakötődést megalapozó karrier-modellek, az előmeneteli rend és az áttekinthető pályakép mielőbbi részletes kidolgozása, valamint az új típusú professzionális szakmai etika követelményeinek következetes alkalmazása.
Juhász Erika "A védelmi szféra és a civil társadalom" című előadásában a Honvéd Vezérkar és a Honvédelmi Minisztérium integrációjához való viszony 1990-es évekbeli változását ismertette, rámutatva arra a paradox helyzetre, hogy bár az integrációt szinte valamennyi parlamenti politikai erő és a katonai vezetés is támogatta, a folyamatot ennek ellenére sem sikerült keresztülvinni.
Joubert Kálmán "A 18 éves sorkötelesek testfejlettsége, egészségállapota és szocio-demográfiai jellemzői" című előadásában a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetében több éve folyó kutatás eredményeiről számolt be a szekcióülés résztvevőinek.
Tálas Péter