Könyvszemle
HOL TART MA A STILISZTIKA?
A könyv az ELTE Mai magyar nyelvi tanszéke mellett működő stíluskutató csoport második munkája. Az első (Hol tart ma a stilisztika? Budapest, 1996.) zömében stíluselméleti jellegű kötet volt, ezt követte a jelen tanulmánygyűjtemény, amely főként "működés közben mutatja be az egyes megközelítési, elemzési módokat és eljárásokat" (27). Michel Arrivé 1969-ben még azt jelentette ki, hogy a stilisztika halottnak tekinthető, ám azóta a francia, a német, az angol, az amerikai, a magyar és a többi irodalom- és nyelvtudományban megsokszorozódott a stilisztikai tanulmányok száma, és egyáltalán nem látható semmi jele e határterületi diszciplína elhalásának. Ellenkezőleg: a stilisztika tárgyköréhez tartozó jelenségek vizsgálata során a stilisztikai ágak egyaránt fejlődtek (a stilisztikai minősítés, a stilisztikai elemzés, az irányzati stilisztika), és sokat alakult a stíluselmélet is (l. Tolcsvai Nagy Gábor szerk.: A stílus diszkurzív elmélete. Helikon 1995/3.).
A stilisztikai kutatások kiszélesedését és sokrétűvé válását a Szathmári által vezetett stíluskutató csoport jelen kötete is mutatja. Elsősorban azzal, hogy azoknak a költőknek és íróknak a stílusát is vizsgálják, akik ez idáig jobbára kimaradtak a stiliszták látóköréből (Elek Artúr, Gulácsy Irén, Kós Károly, Sinka István, Márai Sándor, Szentkuthy Miklós, Prohászka Ottokár). Szerepelnek a klasszikus modernség fő vonalának alakjai is (Babits, Kosztolányi).
A kötet három részre van osztva. Az első részben költői műveknek, a másodikban szépprózai műveknek, a harmadikban stílusrétegeknek, műfajoknak, szövegszerkezeti jellemzőknek vizsgálatával foglalkozik a huszonnégy szerző: Két tanulmány is elemzi Kosztolányi Halotti beszéd című versét. Gáspári László a vers retorikai jellegét az ősszöveggel nagyrészt azonos felépítése alapján tárja föl, Szikszainé Nagy Irma pedig első szövegemlékünkkel párhuzamba állítva bizonyos intertextualitás-viszonyokra képes elemzésében rámutatni.
Kulcsár-Szabó Zoltán olyan elemzési módszerrel dolgozik egy Szabó Lőrinc-vers kapcsán, amelynek során "egy irodalmi szöveg (...) olvasni kezdi saját (lehetséges) olvasatait (s ezt az elemzőnek kell lehetővé tennie)" (107), a Szabó Lőrinc-vers pragmatikája és retoricitása egymást létesítik és feltételezik. Danyi Magdolna Pilinszky János költői nyelvének metaforahasználatát elemzi "funkcionálásuk s egyben nyelvi szerkezetük szerint", dolgozata az efféle kutatások legjobb hagyományát folytatja. Ugyanez mondható el - áttérve a második fejezetre - Bencze Lóránt tanulmányáról, amely egy Prohászka-elmélkedéssel foglalkozik, Kocsány Piroska munkájáról, amely Németh László és Móricz Zsigmond egy-egy regényének narrátorviszonyairól, szól, és ugyanez tartható Tolcsvai Nagy Gábornak a Szentkuthy-próza párhuzamos ellentéteit vizsgáló elemzéséről. A harmadik részben szintén Tolcsvai Nagy Gábor Babits-esszét elemző írása mutatja az újabb módszerű és szemléletű stíluskutatást a legjobban, ami nem jelenti azt, hogy a többi munka ne lenne a felsőoktatásban és a tudományosságban hasznosítható és hasznos. (Stilisztika és gyakorlat: Szerkesztette: Szathmári István, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998. 373 o.)
Büky László