A posztmodern társadalom

Az új világ felismerésének egyik útja a szerző szerint a posztmodern gondolkodás, amely korunk egyik jellemzője. Emlékeztessünk arra, hogy J. F. Lyotard La condition postmoderne (A posztmodern állapot) című könyvében elmondja az ún. métarécit-ek, tehát az ideológiák kora lejárt és az új világban az individualitás uralkodik, amely elfogadja a társadalom technológiai fejlődését. Ide kapcsolódik Fr. Fukuyama győzelmi jelentése is, amely szerint a szocialistának nevezett európai társadalom bukása után a történelem véget ért, triumfált a kapitalista világ, még ha jelentkeznek is benne feszültségek. Ezzel az állítással szemben az említett gyűjtemény szerzője idézi J. D. Derrida Spectres de Marx (Marx kísértetei) című írását, aki szerint "Marx nem halott", ellenkezőleg a kritikus és moralista gondolkodó eszméi ma is érvényesek a kapitalizmus ellentmondásairól, még ha utópiáját el is ítéli.

Térjünk vissza a posztmodern kérdésére. Egyik tanulmányomban a neomodern és a posztmodern vitáját ismertetve vizsgáltam J. Habermas elméletét a kommunikációs társadalomról, amelyet szembeállítottam Lyotard nézeteivel s arra a következtetésre jutottam, hogy a posztmoderneknek nincsen társadalomelmélete.

Ez a kérdés ma is foglalkoztatja a posztmodern gondolkodást, s érdekes, hogy J. Y. Trékos a Le Portique című folyóirat 1998-as szeptemberi számában az angol szociológia eredményeit igyekszik ebből a szempontból felhasználni. A. Giddens elméletéből indul ki és elmondja, hogy a mai társadalomban "a modernitás redukálásával" van dolgunk, amely elvezethet a posztmodern társadalomhoz. Ez utóbbiban el lehet jutni "a szükség nélküli, világot átfogó, szocializált gazdasági rendszerhez", a technológia humanizálódásához, a katonai rendszer felszámolásához és a tényleges demokráciához. Elismeri, hogy ezzel az optimista változattal szemben jelentkeznek veszélyek is, így a gazdasági növekedés mechanizmusának szétesése, az ökológiai katasztrófa, a nukleáris konfliktusok és a totalitarizmus. Azok az angolszász szociológusok, akiket az említett folyóirat idéz, a japán gazdaság egyes példáit ajánlják, amelyek azonban nem általánosíthatók és nem bizonyítják Giddens tételeinek helyességét. Továbbra is megoldatlan tehát a posztmodern gondolkodás társadalomelméletének kérdése.

A morál és az etika

A bennünket körülvevő világban nagy súllyal jelentkezik az elszigetelődő egyén aggodalma, szorongása és bizonytalansága és természetesen előtérbe kerül a személyes erkölcs kérdése. A nyugati könyvesboltokban sorra jelennek meg a morálról és az etikáról szóló régi szövegek, Arisztotelész, Kant, Hegel és Nietzsche írásai. Érdekes módon a francia filozófiában, ahol tovább él a morális hagyomány, egyre több olyan nemcsak francia, hanem nemzetközi áttekintést is olvasunk, amelyek mai válaszokat akarnak adni. Így a Magazine Littéraire 1998. januári számában olyan szerzők írásait láthatjuk, akiknek véleményei gyökeresen eltérnek egymásétól. A Monique Canto-Sperber által szerkesztett kötetben látjuk a francia P. Ricoeur vagy az amerikai J. Rawls nyilatkozatait és azoknak a könyveknek a kritikáját, amelyek a legutóbbi időkben jelentek meg. A nemzetközi áttekintés azt bizonyítja, hogy Nyugat-Európában és Amerikában általános az érdeklősé és ez áttöri az eddig nehezen megközelített francia "Hexagone"-t is. A folyóirat ismerteti azokat az alkalmakat is, amelyek különböző társaságokban, éttermekben vagy a médiában jelentkeznek és amelyek bizonyítják ezt az általános érdeklődést.

A Russ által kiadott gyűjteményben mindenekelőtt francia filozófusok nézeteit foglalják össze véleményeik közlésével. D. Deleuze számára az egyén szabadságát és boldogságát a vágy által kifejezett öröm jelenti. M. Conche a tragikus bölcsességet hirdeti, amely tudomásul veszi az életben jelentkező rosszat is. N. Foucault az antik filozófiából merítve azt állítja, hogy az ember önmagát kormányozza és az életet esztétikai formában képzeli el. E. Levinas a vallás igazolását tartja szükségesnek és ezzel együtt a transzcendenciát fogadja el. A kézikönyv úgy látszik a német A. Jonas értékelését fogadja el, aki E. Blochhal szemben nem az utópiát, hanem a tényleges világot veszi alapul és ebben keresi az ún. autentikus ember felelősségét. Mint e felsorolásból kitűnik, régi és új filozófiai nézetek jelentkeznek és az olvasóra bízzák, hogy milyen véleményeket fogad el.

A mai bölcsesség

1998-ban jelent meg A. Comte-Sponville és L. Ferry kiadásában egy csaknem 600 oldalas munka La sagesse des modernes (A modernek bölcsessége) címen, amelyben a két filozófus három részben tíz kérdésben mondja el véleményét. Az előszóban a mai filozófia két útjáról szólnak, arról, hogy valaki hogyan lesz nem dogmatikus materialista és hogyan lesz humanista. Az első rész első kérdésére válaszolva Comte-Sponville elmagyarázza, hogy ő miért nem dogmatikus materialista, bár a szellem létét az anyagból következteti. Ferry olyan humanista, aki vallásos kifejezéseket használva az embert teszi meg a filozófia alapkérdésévé.

A második kérdés azzal foglalkozik, hogy mi a viszony a neurobiológia és a filozófia között. A materializmus képviselője feltételezi, hogy az embernek vannak természeti határozmányai, a humanista viszont azt állítja, hogy a biologizmus megingatja az ember egyediségét.

A harmadik kérdés így szól: A humanizmus és a bioetika, az ember szakralizációja? A materialista szerint az ember nem Isten, hanem teremtmény és a bioetika mint ilyet szolgálhatja. A humanista szerint az ember túlmutat a természeten, szakrális felelőssége van. Szerinte társa marxista álláspontot képvisel a vallás kérdésében, ő maga a vallási kifejezéseket csak az emberre vonatkoztatja.

A második rész témája: a vallás és a vallás után mit lehet remélni? Ide kapcsolódik a negyedik kérdés, amely így szól: A kötelesség és az üdvösség a moráltól az etikáig. A vitapartnerek egyetértenek abban, hogy a morál az imperativuszok együttese, az etika viszont az életről szól. A nem dogmatikus materialista Kanttal szemben Spinozára támaszkodik és a morálban modelleket és nem parancsolatokat keres, az etikában az élet értelmét látja. A kötelesség olyan morális akció, amelynek segítségével a törvények tiszteletét követjük. Az üdvösség az etika körébe tartozik és az ember evilági értelmét vizsgálja. Következtetése az, hogy az adott helyzetben "a vidám kétségbeesést" kell követni. A humanista a kanti fogalmakat használja, a morállal kapcsolatban elfogadja imperativuszait. Az etikát a transzcendencia kategóriájában helyezi el az emberi értelem keresésében. Mindketten egyetértenek abban, hogy "reménykedni kell", de ezt különböző módon értelmezik.

Az ötödik kérdést így fogalmazzák meg: az értelem keresése illúzió-e? Ferry szerint megbuktak a különböző ideológiák, helyükre az egyén és az interszubjektivitás lépett, ezen belül mindenekelőtt az igazság, a jóság, a szépség és a szeretet. Comte-Sponville előtérbe állítja az objektivitás filozófiáját, amely az egyént is meghatározza és az élet értelmét a kreativitásban és mások szolgálatában látja.

A hatodik kérdés így hangzik: reménység és kétségbeesés: Jézus vagy Buddha? Comte-Sponville foglalkozott az indiai filozófiával és ez alkalmat ad arra, hogy összehasonlítsa a kereszténységet és a buddhizmust. Spinozából indul ki, aki azt állítja, hogy "nincs remény félelem nélkül és nincs félelem remény nélkül". Szerinte nem a remény, hanem az akarat késztet a cselekvésre, még ha igaz is Spinoza tétele, hogy szívesebben lehet választani a kétségbeesést, mint a reményt. Ez a tanítás szerinte egybeesik a buddhizmussal. Ferry azt állítja, hogy partnere a buddhizmust szekularizálja, ő maga viszont a kantianizmust és vitatkozik azokkal a nézetekkel, amelyek a kereszténység autoritatív és reményt sugalló felfogása ellen lépnek fel. Szerinte a feladat az, hogy meghaladjuk a reménység és a kétségbeesés klasszikus figuráit és az embert állítsuk gondolkozásunkban az első helyre.

A harmadik rész címe: a filozófia és e század. Ennek hetedik fejezete azzal foglalkozik, hogy van-e modern szépség? Mindketten azt állítják, hogy korunk művészetében nem ismerik el a szépséget. Comte-Sponville szerint a kortársi művészet krízisben van s a közönség elfordul tőle. Ő maga a régieket szereti és azt hangsúlyozza, hogy a régi és az általa elismert új művészet között esztétikailag nincs különbség. Ferry külön jegyzetben szól a régiek és újak vitájáról, a szövegben pedig kifejti, hogy az újkorban a teológiai és a kulturális célzatot felváltotta a művészet szekularizációja és humanizációja s előtérbe került a szép fogalma. Szerinte az avantgárd az eszmék és az újdonság kultuszát terjeszti. Vissza kell térni a "grandiózus" és a "laikus kor" szakralitásának gondolatához, amely kiemeli a transzcendenciát és felmagasztalja az embert. A vitában Cl. Capelier szembeszáll ezzel a felfogással és azt állítja, hogy az avantgárd igenis a modernitást fejezi ki és példaképp a XX. századi zenét idézi. Kijelenti, hogy a kor művészetének jellemzője az emberi nyitottság, a komplexitás és a közönség ízlésének differenciáltsága.

A nyolcadik kérdés a médiáról szól és elsősorban a televízióról és az értelmiség szerepéről. Elismerik, hogy a televízió segítséget nyújt az iskolának és a demokráciának. Vita után egyetértenek abban is, hogy a filozófusok helyesen járnak el, ha megszólalnak ebben a médiában.

A kilencedik kérdés így hangzik: a filozófus és a politikus. Comte-Sponville azt állítja, hogy a politikában a hatalomvágy érvényesül, ezzel együtt a machiavellizmus, ami a gazdasági, ideológiai és morális válságot hozza. Szerinte ebben a helyzetben az "érdekek rehabilitációjára" van szükség s ezt a tényleges demokrácia oldhatja meg. Elítéli, hogy Marx meghirdette az utópista kommunista társadalmat, fő ellenfele azonban Le Pen, akit ő mint "filozófus polgár" elítél. Ferry szerint a politika magatartását befolyásolja a technicizálás (és itt ez ellen Heideggert idézi), a szekularizáció és "a jövő ellenállhatatlan nyomása". Az "újrakezdést" a szeretet és az ember szekularizációja hozza a Machiavelli által hirdetett gyűlölettel szemben. A vita a szenvedélyek és az érdekek egyesítéséről szól, meglehetősen ellentétes véleményekkel.

A tizedik és utolsó kérdés: a tudományok és a kultúra: mit szolgál a kortársi filozófia? Mindketten hisznek a felvilágosodásban és a francia forradalom eszményeiben, a racionalizmusban, amely világosságot és érvelést tételez fel, a teológiai, etikai és politikai tradicionális formák elvetésében, az alkalmazott jó és a morál felfogásában. Miben térnek el egymástól? A tényleges és az immanens abszolútum felfogásában, a természetes és a "természetfeletti ember" különbségében, a felszabadítás és a választás szabadságában, az egyén önmaga által felszabadított vagy a világtól felszabaduló individuum kérdésében. Azt hangsúlyozzák, hogy az ellentétek ellenére egyben megegyeznek: "a laikus spiritualizmus" új formáit keresik.

A XX. század végének mai bölcsessége az említett kérdések felvetésében és az ún. nem dogmatikus materializmus és a humanizmus válaszadásaiban jelentkezik. Bár érdekes mindkét megközelítés, az teljesen nyilvánvaló, hogy egyik sem közelíti meg a mai filozófia által képviselt különböző álláspontokat. Mindenesetre lehetőséget nyújt arra, hogy a viták nyomán elgondolkozzunk a mi világunk helyzetéről, állást foglaljunk a különböző nézetekben és meghatározzuk saját álláspontunkat.