Kitekintés
Heisenberg, a "rossz mérnök"
Az amerikai atombomba megszületésének körülményeivel legalább húsz könyv és visszaemlékezés foglalkozik. A híres Manhattan-projekt szinte valamennyi vezető munkatársa elmondta, "amit már el lehet mondani" (l. pl. [1-7].) A német atombombának az eseményekkel szorosan összefüggő története is hasonlóan sok szerzőt foglalkoztatott (l. pl. [8-11]), és számos történész töltött hosszú éveket a részletek vizsgálatával.
A háború után elfogott és Angliába internált tíz vezető német tudós fogsága alatt lehallgatott beszélgetéseiket rögzítő, ún. Farm Hall Transcripts [12] publikálása után látszólag nyugvópontra jutott a történet. A hazai sajtóban több cikk is foglalkozott a titkos magnószalagok tartalmát ismertető művel, köztük Jeremy Bernstein magyarra fordított, erősen kritikus hangvételű recenziója [13-15].
Bernstein főképpen Heisenberg személyes szerepére összpontosított, és sommásan ítélkezett felette: "Heisenberg naiv, arrogáns, érzéketlen és önző volt, de nem különösebben bátor; amíg nem látok komoly bizonyítékot. semmi okom, hogy higgyek Heisenberg Németország elleni tudatos hazaárulásában"
Paul Rose legújabb könyve [16] Heisenberggel kapcsolatban számos eddig állítólag ismeretlen új adatot közöl, amely a korábbi elképzelésekkel nincs teljes összhangban, így a vita újból fellángolt. Ennek következménye Bernstein legújabb cikke is a Commentary c. folyóiratban "Hitler atombombájáról" [17].
Bernstein cikkét a következő mondatokkal vezeti be: "Bárkinek, aki a II világháború alatt Németországban az atomenergia felszabadítására irányuló erőfeszítéseket tanulmányozta három kérdéssel kell szembenéznie. Szándékukban ált-e a német tudósoknak atomfegyvert kifejleszteni? Ha igen, akkor miért nem értek el sikert? Ha pedig sikerrel járnak, kezébe adták volna Hitlernek ezt a fegyvert?"
Bernstein a "német tudós" fogalmát meglehetősen szokatlanul és nem túl rokonszenves módon definiálja. Az ő szereposztásában az amerikai atombombát létrehozó sikeres csapat emigráns tagjai természetesen(?) nem számítanak németnek - a németek definíció szerint a "rosszak", az inkompetens ostobák. Ez a. hozzáállás óhatatlanul a náci Philip Lenardot idézi fel, aki négykötetes, Német fizika c. könyve előszavában hasonló szellemben jelentette ki: "Mint minden, amit az ember hozott létre, így a tudomány is fajhoz kötött, a vér szabja meg."
A westernfilmek hagyományait követő, fekete-fehér kontraszt számos tévedés forrása, ami erősen kétségbe vonja a következtetések hitelét. Különösen a magyar olvasó számára bosszantó, hogy a tények "nagyvonalú" kezelésének a közismert magyar vonatkozások esnek áldozatul.
A harmadik kérdéssel kezdve a megfontolásokat, már a feltevés is meglepően naiv, amire Bernstein maga is rájöhetett, mert azonnal válaszol is: "Ezzel kapcsolatban a saját tapasztalataink lehetnek relevánsak. Amint a Manhattan-projekt beindult 1941. decemberében, az Egyesült Államok hadserege vette azt szárnyai alá. A tudósokat behívták katonának és Los Alamosba vezényelték őket, kezdetben még azt is fontolgatták, hogy egyenruhába öltöztetik és katonai rendfokozatot kapnak. A bomba elkészülte után a hadsereg bútokba vette mindazt, amit az állam pénzén Létrehoztak. Bár néhány érintett tudós próbálkozott, hogy a döntési folyamatokban is részt vegyenek, végül többé semmiféle befolyásuk nem volt arra, hogy mi történjen a berendezéssel. El tudja bárki is képzelni, hogy Németországban ez másképpen történt volna?"
Az atombomba történetét ismerők felidézhetik a projekt katonai parancsnoka, Leslie Groves, és a katonai tekintélyt semmibe vevő Szilárd Leó szinte állandósult konfliktusát; nem a diktatorikus természetű hadmérnök tábornokon múlott, hogy Szilárd Leót nem sikerült egzisztenciálisan (is) tönkretennie. Szilárddal szembeni kisebbségi érzéséből táplálkozó gyűlölete átsüt emlékiratainak szinte minden mondatán [3].
Bernstein szerint "Peierls és Frisch (aki akkor már Angliában volt) 1940-es memoranduma győzte meg a szövetségeseket arról, hogy az atombomba létrehozása reális lehetőség". Az előzményekhez tartozik, hogy Szilárd Leó már 1934-ben szabadalmaztatni akarta Angliában a láncreakció gondolatát, amelyre az Admiralitás végül 1936-ban meg is adta a szabadalmat. Amikor 1938-ban Hahn és Strassmann felfedezte a maghasadás jelenségét, Szilárd azonnal tisztában lett a nukleáris láncreakció nyújtotta lehetőségekkel, minden veszélyével együtt. Az is köztudott, hogy az akkoriban már az Egyesült Államokban dolgozó Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede kezdeményezte Einstein közbenjárását az amerikai elnöknél az atombomba létrehozása érdekében. Ennek a kezdeményezésnek köszönhető valójában a Manhattan-projekt létrejötte. Talán nem ártott volna, ha Bernstein ezt az "apróságot" is megemlíti.
Bernstein elmarasztalja Heisenberget, mert nem követett el "Németország ellen tudatos hazaárulást" - vagyis a rossz oldalhoz csatlakozott. Tény, hogy az 1939-ben amerikai körúton lévő Heisenberg a felkínált lehetőséget elutasítva nem emigrált az Egyesült Államokba, és az utolsó menetrend szerinti hajóval visszatért Németországba, amely akkorra már lerohanta Lengyelországot.
1939. végén a német hadsereg Fegyverügyi Csoportfőnöksége létrehozott egy Uranverein néven emlegetett kutatócsoportot, amelynek feladata a maghasadás esetleges katonai alkalmazásainak vizsgálata volt. Más tudósokkal együtt, katonai behívóparanccsal, a hazatérő Heisenberget is ehhez a projekthez vezényelték. Bár ez a körülmény feltehetően nem lepte meg Heisenberget, mindenesetre a feladatra nem önként jelentkezett.
Az első kérdésre visszatérve, Bernstein így fogalmazza meg válaszát: "Mindenekelőtt az Uranverein akart-e atomfegyvert előállítani? Ez semmiképpen nem vitatható, legalábbis 1942-ig nem, amikor a hadsereg kiszállt a projektből. Ettől kezdve a projektet a Birodalmi Kutatási Tanács támogatta, és a tevékenység főként egy működő reaktor létrehozására irányult. Ez az irányváltás tette lehetővé, hogy a németek és az őket védelmezők a háború után azzal érveljenek, a projekt tulajdonképpen az atomenergia békés felhasználására irányult. De ez az állítás hamis. Amint a plutóniumot felfedezték, a reaktor azonnal fegyverré vált, annak köszönhetően, hogy ennek az elemnek az előállítására felhasználható lett. Az Uranverein az anyagi támogatás indokolásában ezt kifejezetten fel is használta. Volt ezenkívül egy kisebb program is, amelynek feladata valamifajta robbanó reaktor - egy miniatűr Csernobil - megtervezése volt, amely nagy területen lett volna képes radioaktív szennyezést szétszórni"
A fenti érvek mosolyra ingerelnek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Bernstein saját bevallása szerint fizikus. Ma már közismert, hogy a németek akkoriban nem voltak képesek hatékonyan megoldani még az uránium dúsításának problémáját sem, nemhogy az általuk csak kevéssé ismert plutónium kinyerésével törődjenek, másrészt a reaktorok nem tudnak felrobbanni, legfeljebb a hasonló című filmből ismertté vált ún. "Kína-szindrómát" tudják produkálni - bár az is kétségtelenül veszélyes a környezetre. Mindenesetre Bernsteinnel ellentétben a Manhattan-projekt tudósai korántsem tartották inkompetensnek Heisenberget, azért foglalkozott Viktor Weisskopf és Hans Bethe javaslatára az OSS, a CIA elődszervezete, a német tudós elrablásának tervével, sőt végső megoldásként még likvidálásának gondolata is felmerült! [11].
Milyen közel álltak a németek a sikerhez? Bernstein szerint: "... nem túl közel. Erre több magyarázat is létezik. Az egyik szerint Németországban a szövetségesek bombázása miatt nagyon megnehezedtek a dolgok. A másik szerint háború ide, háború oda, a feladathoz nem volt meg a szükséges ipari kapacitás. A harmadik érv szerint az Uranverein nem is nagyon erőltette a dolgot, sőt inkább szabotálta a projektet. Az én kedvenc magyarázatom ezzel szemben egyszerűen a megfelelő szakértelem hiánya.
Gondoljuk csak el, hogy 1942 decemberében Enrico Fermi az Uranvereinénál nem jobb infrastruktúrával a Chicago Egyetem kézilabdapályáján sikerrel létrehozta az első működő reaktort. Ez a németeknek soha nem sikerült. A különbség az volt, hogy nekünk ott volt Fermi, míg a németeknek csak Heisenbergük volt. Bár a büszkesége nem engedte, hogy beismerje, Heisenberg nem volt jó mérnök. Ha a németeknek, akik előbb kezdték el a munkát, sikerült volna önfenntartó láncreakciót létrehozni, az egész projekt sokkal nagyobb tehetőségeket nyitott volna meg."
A szikár tényekhez tartozik, hogy sem Heisenberg, sem Enrico Fermi nem volt mérnök. A chicagói "atommáglya" Szilárd és Fermi közös tervei alapján született meg - természetesen lényegesen jobb infrastruktúrával, mint ami akkor az Uranverein rendelkezésére állt. Csak össze kell hasonlítani a projekten dolgozók létszámát, az arány máris elég jó fogalmat adhat a relatív erőfeszítésekről.
A grafit-moderálás ötlete sem Fermitől származik, azt a valóban (budapesti vegyész-) mérnöki diplomával rendelkező Wigner Jenő vetette fel. A projekt keretében természetes módon Wignerre hárultak az igazán mérnöki feladatok (beleértve a plutónium termelését is). Wigner így idézi fel 1942. december 2-át, amely napon 15:53 perckor megindult a világon az első nukleáris láncreakció: "Úgy éreztük, hogy a háború megnyeréséhez meg kell csinálnunk az atombombát. És hogy a bombát létrehozzuk. Enrico Fermi be akarta indítani a világ első szabályozott nukleáris láncreakcióját. Az egész része volt annak, amit Manhattan-projektnek neveztünk...
Én is munkatársa voltam a Metallurgiai Laboratóriumnak és egy csoportot vezettem, amely ennél nagyobb reaktort tervezett a Washington állambeli Hanfordban. Az én feladatom technikailag bonyolultabb volt, mint Fermié, mert a mi reaktorunk nagyon nagy volt, nagy teljesítménnyel, és hosszú ideig kellett működnie. Ez ónási problémát jelentett. De mindannyian tisztában voltunk Fermi munkájának alapvető fontosságával." [18]
Kiváló mérnökként tehát Wigner Jenő volt ott, akinek 1958-ban publikált könyve [19] a hasadási reaktorok fizikájáról még ma, 1999-ben is a szakma bibliája!
A Bernstein által egyszerű inkompetenciával magyarázott sikertelenség oka főként annak volt tulajdonítható, hogy a grafitra vonatkozó pontos adatok hiányában nehézvizet alkalmaztak moderátornak és természetes uránnal próbálkoztak. A chicagói és a német reaktor közti különbséget részletező szakmai magyarázat mellett az is elgondolkodtató: a háború után az első külföldnek - Argentínának - szállított német atomerőmű magját természetes uránium és nehézvíz alkotta, a háború alatt kidolgozott tervekkel teljes összhangban [20].
Milyen ember volt valójában a Bernstein számára annyira ellenszenves Heisenberg? Azt Bernstein is kelletlenül elismeri, hogy Heisenberg nem volt náci. Az SS lapja, a Schwarzes Korps 1937. július 15-i számában az elvakult nemzetiszocialista Johannes Stark Nobel-díjas fizikus például heves támadást intéz ellene, Fehér zsidók a tudományban c. cikkében: "Hogy a «fehér zsidók» milyen biztonságban érzik magukat az állásukban, mutatja Werner Heisenbergnek, az elméleti fizika lipcsei professzorának eljárása: 1936-ban becsempészett egy tanulmányt a hivatalos pártlapba, és ebben Einstein relativitáselméletét «a további fejlődés magától értetődő alapvetésének» minősítette és a «fiatal német tudósnemzedék egyik legfontosabb feladatának az elméleti fogalomi rendszer továbbfejlesztését» tekintette.
1933-ban nyerte el Heisenberg a Nobel-díjat, olyan Einstein-tanítványokkal együtt, mint Schrödinger és Dirac - ami nem más, mint a zsidó befolyás alatt álló Nobel-bizottság demonstrációja a nemzetiszocialista Németország ellen...
Heisenberg külföldi hírneve csupán a külföldi zsidókkal és zsidó elvtársaival való együttműködésének felfújt kísérőjelensége." [21].
A náci Németországban az ilyen támadások akkoriban meglehetősen veszélyes következményekkel járhattak, Heisenberg részéről is valamennyi bátorságot feltételez, hogy célpontot adott a támadásoknak. Ezzel kapcsolatban Bernstein csupán annyit jegyez meg, hogy később "családi kapcsolatok segítségével Heinrich Himmler személyesen tisztázta őt". A tények ezzel szemben: a támadás után Heisenberg az ellene felhozott vádak kivizsgálását kérte a laptulajdonos SS legfőbb vezetőjének, Himmlernek írt levélben. A levelet Heisenberg anyja Himmler anyjának adta át, korábbi ismeretségük alapján Heisenberg anyai nagyapja és Himmler apja korábban egy gimnáziumban tanított - nehogy az elvesszen a bürokrácia útvesztői között. A vizsgálat hat hónapig tartott, majd Heisenberget - főleg külföldi hírneve miatt - tisztázták, és a primitív támadásokat leállították. A pontos részletek Powers könyvéből tudhatók meg [11].
Bernstein cikke hosszasan foglalkozik a Heisenberg személyét diszkreditáló olyan állításokkal, amelyeket Rose könyvének új eredményei között tart számon. Így többek között aránytalanul nagy figyelmet kap az a mozzanat, miszerint Heisenberg 1941-es koppenhágai látogatása alkalmával átadott-e Niels Bohrnak egy, a német reaktort ábrázoló rajzot vagy sem. Powers szerint ez a feltételezett eset arra utal, hogy Heisenberg a szövetségeseknek szándékozott információt eljuttatni kutatásaikról, míg Rose ezt egy náci megfélemlítési kísérleteként interpretálja! A bizonyítékok nem tesznek lehetővé egyértelmű állásfoglalást, ez azonban Bernstein hozzáállását nem befolyásolja. Kissé karikírozva véleményét, ha a rajz átadására nem is került sor - amint az Niels Bohr fia, a szintén Nobel-díjas fizikus Aage Bohr határozottan állítja -, az is minden bizonnyal megfélemlítési szándékkal történt! (Mindenesetre a szövetségesek tudomást szereztek az Uranverein kutatási erőfeszítéseiről, akárki is volt az információ forrása.)
Sokkal bonyolultabb kérdés és még nehezebben bizonyítható: vajon Heisenberg valóban szabotálta-e a bomba előállítását, ahogy ezt ő maga említi [20]. Korábbi tanítványa, Teller Ede, erről a következőképpen vélekedik: "Dolgoztam az atombombán, ezt nem sajnálom. Ha nem mi találtuk volna fel? Tudom, az oroszok akkor már dolgoztak rajta és nekik is igazuk volt. A németek is dolgoztak rajta és mi ettől féltünk. Ma már tudjuk, hogy Heisenberg, a tanárom, aki ezen dolgozott, szinte nem csinált mást, csak hibákat. Pedig ő rendszerint sohasem hibázott. Az a gyanúm, hogy nemigen akart a náciknak dolgozni" [22].
Sir Charles Frank angol fizikus, aki a Farm Hall Transcripts fordítását ellenőrizte, valamint a kötet előszavát is írta és a német tudósokat a háború előttről személyesen is ismerte, árnyaltabb véleményt alakított ki: "Az ember szeretné tudni, hogy Heisenberg vagy valaki más miért nem gondolkodott el komolyan a bomba problémáján még a hirosimai bevetés előtt. Lehetséges, hogy Heisenberg azt gondolta nem érdemes erőfeszítéseket pazarolni a számításokra, mielőtt nincsenek pontosabb adatok a nukleáris paraméterekre. Bizonyára mindannyian annyira megkönnyebbültek attól a konklúziótól, hogy nem lehet bombát készíteni a háború ideje alatt, és így nehéz döntésektől szabadultak meg, hogy készséggel elfogadták a véleményt. Heisenberg szavát a fizika terén kétségbe vonni akkoriban felségsértésnek számított volna. Miután pedig - akármilyen okból is - eldöntötték, hogy nem dolgoznak a bombán, érthető emberi gyengeség ezt a döntést erényként számon tartani"
A német atombomba emberi vonatkozásainak kérdései a tudomány szigorú normái szerint valószínűleg továbbra is megválaszolatlanok maradnak. Személyes preferencia kérdése tehát, ki hogyan foglal állást és mit hisz - pontosabban mit akar hinni! Bernstein bizonyítékok híján, érzelmi okoktól indíttatva, mindenben a legrosszabbat tételezi fel.
Heisenberg szerepét illetően a rendelkezésre álló információ alapján azonban egyértelműen megállapítható: jelentős része volt abban, hogy a német kutatások nem irányultak a bomba létrehozására. Ez persze nem minősül "hazaárulásnak", amint azt a kérlelhetetlen és bátor Jeremy Bernstein elvárta volna. Heisenberg hazaszerető német volt, aki hazájában maradt annak ellenére, hogy nem voltak illúziói a nácizmussal kapcsolatban. Ezt azonban az amerikai Bernstein aligha értheti meg, csak az (a "gyáva" tömeg), aki Közép-Kelet-Európában élte át az elmúlt évtizedek, vagy éppen a jelen történéseinek sok keserűségét és viszontagságait. [15]
Bencze Gyula
IRODALOM
[1] Arthur Compton, Atomic Quest, Oxford University Press, 1956.
[2] Samuel Goudsmit, Alsos, Henry Schuman. 1947.
[3] Leslie R. Groves, Now It Can Be Told, Harper & Brothers,1962.
[4] Otto Frisch: What Little I Remember, Cambridge University Press, 1979.
[5] Boris Pash: The Alsos Mission, Award House. 1969.
[6] Jeremy Bernstein, Hans Bethe: Prophet of Energy, Basic Books, 1980.
[7] Richard Rhodes: The Making of the Atomic Bomb, Simon and Schuster, 1988.
[8] David Irvin: The German Atomic Bomb, Simon and Schuster, 1967.
[9] Mark Walker. German National Socialism and the Quest for Nuclear Power, Cambridge University Press, Cambridge 1990
[10] Bencze Gyula: A német atombomba mítosza, Természet Világa, 1991. március, 138. o.
[11] Thomas Powers: Heisenberg's War. The Secret History of the German Bomb, Little, Brown and Company, Boston, New York, 1998.
[12] Operation Epsilon: The Farm Hall Transcripts, University of California Press, Berkeley. Los Angeles, Oxford, 1993.
[13] Jeremy Bernstein: Vacsora a kastélyban, Világosság, 1994/158-75. o.
[14] Pattó Gábor: A fizikus dilemmái, Világosság, 1994/1, 45-47. o.
[15] Bencze Gyula: Az epszilon hadművelet, Természet Világa, 1994/5, 211-215. o.
[16] Paul Rose: Heisenberg and the Nazi Atomic Bomb, University of California Press, Berkeley, Los Angeles, 1998.
[17] Jeremy Bernstein: Building HiUer s Bomb, Commentary,1999. május, 49-54. o.
[18] The Recollections of Eugene P. Wigner as told to Fadrew Szanton, Plenum Press, New York and London, 1992.
[19] A.M. Weínberg and E.P. Wigner: The Physical Theory of Neutron Chain Reactors, The University of Chicago Press, 1958.
[20] Werner Heisenberg: A rész és az egész, Gondolat, Budapest,1975.
[21] Elisabeth Heisenberg: Egy politika nélküli enr ber politikus élete, Holnap Kiadó, Budapest, 1993.
[22] Teller Ede és Zeley László: Légiposta, Háttér, Budapest, 1990.