Bevezető
A PET külföldi és hazai történetéről
Nyáry István
1972 és 1974 között Philadelphiában, a Pennsylvania Egyetemen dolgoztam, a Martin Reivich vezette Cerebrovascular Research Center-ben mint NIH research fellow. Tagja voltam annak a munkacsoportnak is, amely az egyetem nukleáris medicina klinikáján David Kuhl vezetésével kifejlesztette a ma SPECT-nek (single photon emission tomography nevezett berendezést. Abbass Alavival (aki később utóda lett Kuhlnak a klinika élén) végeztük el azokat a páviánkísérleteket, amelyeken először lehetett demonstrálni az akkor forradalmian újnak számító módszer alkalmasságát. Érdekes időszak volt, belülről élhettem meg a képalkotó korszak beköszöntét, hiszen ebben az időben párhuzamosan, egymástól függetlenül történt a röntgensugárral működő komputer tomográfia (CT) és az izotóp technikára alapozott "transverse section scanning" (ez volt a SPECT eredeti neve) fejlesztése. Olyan érdekes emberekkel ismerkedhettem meg, mint William Oldendorf, aki bár eredetileg ideggyógyász volt, a nukleáris medicina kiemelkedő egyéniségének számított és egy érdekes kísérlete alapján a számítógépes képalkotás előfutáraként emlegetik mind a mai napig, vagy a zseniálisan invenciózus Michel Ter-Pogossian, a Saint Louis-i Mallinckrodt Intézet kutató-laboratóriumának vezetője. Ter-Pogossian alkotta meg a PET-et.
A Saint Louis-i első berendezést követve a Pennsylvania Egyetem is azon néhány centrumhoz tartozott, amelyet az egészségügyi kormányzat támogatott az akkor még amerikai körülmények között is elképesztően költséges PET-központok létrehozásában. Két főnökömmel, Kuhllal és Reivich-csel együtt látogattuk meg 1974-ben a Long Island-i Brookhaven National Laboratory fizikai kutatóintézetét. Az ötvenes években létrehozott és akkor korszerűnek számító ciklotron központ a szupergyorsítók idejében már elavult, de alkalmas volt mesterséges radioaktív izotópok, köztük a rövid és az ultrarövid felezési idejű, pozitront emittáló izotópok termelésére. A látogatás célja a fluorol 18-deoxyglukóz (FDG) előállításának megbeszélése volt a kitűnő radiokémikus Wolffal, miután a korábbi autoradiográfiás állatkísérletek alapján ez a módszer tűnt a legalkalmasabbnak a klinikai alkalmazásra. Martin Reivich munkatársa és társszerzője volt Louis Sokoloff-nak a fluoro-deoxi-glukóz módszer kifejlesztésében. A Philadelphiából a Long Island-ra tartó autóúton hallottam először Kuhltól a CT-ről, aki londoni élményeit mesélve számolt be az EMI kutatólaboratóriumban tett látogatásáról.
Ámbár hazatérésem után eltávolodtam attól a szellemileg rendkívül inspiráló környezettől, amelybe csöppentem és hosszabb ideig részese voltam, idegsebészként továbbra is érdeklődéssel figyeltem a PET és általában a képalkotó diagnosztika fejlődését, hiszen áldásainak magam is haszonélvezőjévé váltam a mindennapi munkában. A Pennsylvania Egyetemmel fenntartott kapcsolatok révén pedig tapasztalhattam, miként válik a kezdetben kizárólag nagyon is exkluzív kutatási célokat szolgáló vizsgáló eljárás rutin diagnosztikus eszközzé. Talán ennek is része volt abban, hogy 1985 telén elkísérhettem Intézetünk igazgatóhelyettesét, Tóth Szabolcs professzort, hogy Berényi Dénes akadémikus, a debreceni ATOMKI igazgatójának meghívására megtekintsük az intézet újonnan felszerelt ciklotronát. Mély benyomást tett rám Berényi akadémikus józanul okos megközelítése, amellyel világosan látva az új "műszer" korlátait, a saját területén is a "nagyok" által még le nem fedett határterületi alkalmazásokban látta a tudományos érvényesülés útját. Ennek az alkalmazott hasznosításnak kiterjesztését jelentette a kezdettől fogva tudatosan vállalt orvosbiológiai alkalmazás is. Az akkori viszonyok között általában sem, de az egészségügyre különösen nem jellemző előretartással elkészült az épület a klinikai központ részére, a ciklotron telepítésével egyidőben. Kezdetben sugárterápiával (neutron besugárzás) indult a ciklotron orvosi hasznosítása, de már akkor felmerült a PET központ szükségessége. Hét év után, hasonlatosan a kezdeti philadelphiai megoldáshoz, nagyon sokak áldozatos munkájával és lelkes támogatásával megkezdte működését a Debreceni PET Centrum, elsőként a kelet-európai térségben (Ausztriát is beleértve). Ennek az eseménynek az ötödik évfordulójáról emlékeztünk meg a tavaszi szimpóziumon és a jelen kötetünkben is.
Szeretném, ha a Debreceni PET Központ létét mindenféle szempontból sikerként könyvelnénk el, hiszen nemcsak a hibákból (azokból ugyanis kötelező), de a sikereinkből is tudnunk kell tanulni. A Debreceni PET Központ nemcsak az első volt az Elbától keletre, de működtetése abban is úttörő jellegűnek bizonyult, hogy - eltérően a nyugati példáktól - a vizsgálatot a társadalombiztosítás finanszírozásra befogadta, ezzel is jelezve, hogy helyet kapott a klinikai diagnosztikumok között. A PET vizsgálat valóban elengedhetetlenül szükséges eszköz bizonyos kórformákban és alkalmazása minőségi mutatója az egész hazai ellátásnak. A szakmapolitikai vezetés bizalma, amellyel a betegek kiválasztását és ezen keresztül gyakorlatilag a Központ működtetését egy szakmaközi bizottságra bízta, szintén példaértékűnek mondható.
A PET kifejlesztése az akkori orvostudomány csúcstechnológiájának számított, csak kívánhatjuk magunknak, hogy az élet más területein is ennyi vagy még kevesebb idő alatt honosítsuk meg országunkban a fejlett világ színvonalát, amint az a PET esetében történt.