Könyvszemle
Másfél évszázad agrárátalakulásai
Újkori agrártörténetünk négy, egymástól gyökeresen különböző fordulót jegyez, amelyek összekapcsolódtak a nagy horderejű társadalmi átalakulásokkal. Az 1848-49-es forradalom, miközben elsöpörte a rendi államot, életre hívta a népképviseleti országgyűlést, a felelős minisztériumot, felszabadította és állami kárpótlással földhöz juttatta az úrbéres jobbágyságot, megszüntette a robotot, a dézsmát, a papi tizedet stb. Az 1945. évi földosztás felszámolta a feudális eredetű nagybirtokrendszert. Mindez már az autoriter állam helyét kiváltó új hatalom rendelkezései közé illeszkedett. Az 1948-tól kezdődő és az 1960-as évek elejére lezárult termelőszövetkezeti agrár-átalakítás pedig együtt járt az egypárti totalitárius szovjet típusú államberendezkedés kiépítésével. S végül az 1989-90-es évek rendszerváltása érvényesítette a többpárti parlamentáris demokrácia, a klasszikus hatalommegoszlás elveit, valamint a magántulajdonon alapuló piacgazdaságra való áttérés feltételeit, benne az önálló parasztgazdaságok kialakításának lehetőségét.
A négy nagy agrárátalakuláshoz kapcsolódó, másfél évszázadot átfogó, napjainkba is belenyúló sorsfordító eseménysorokon belül politikai, gazdasági szempontból egyaránt további nagy nekilendüléseket és visszaeséseket jelző belső szakaszhatárok is megfigyelhetők. Különösen, ha az agrárium megannyi szerves elemét - agrárstruktúra, termelési, társadalmi szerkezet, művelési ágak, állami gazdaságpolitika - is számba vesszük.
A Gunst Péter által szerkesztett: A magyar társadalom a jobbágyság felszabadulásától napjainkig c. kötet szerzői - benne a szerkesztő több tanulmánya - ebben a szélesebb összefüggésben korszerűen, színvonalasan tárják fel mezőgazdaságunk elmúlt másfél évszázadát. Az alkotók szinte az egész régebbi és új keletű irodalmat hasznosították monográfia értékű tanulmánykötetükben. Így válnak szemmel láthatóvá újkori agrárátalakulásaink azonos és eltérő vonásai, a szerves fejlődés és az azt megszakító politikai tendenciák. Mindezt figyelembe véve két mozzanat kiemelése látszik szükségesnek. Az egyik az említett sorsfordulók tudományos előzményeit, illetve azok hiányát, a másik agrár történetírásunk alapműveinek értékállóságát tartalmazza.
E kérdéskörök vizsgálata során nyomban szembetűnik, hogy különösen a jobbágyfelszabadításnak de a földreformnak is rendkívül gazdag szakirodalma van, s ezek jórészét az adott körülmények közepette érvényesítették is. Az agrárvilágot azonban felkészületlenül, a meglepetés erejével érte a termelőszövetkezeti mozgalomnak a demokratikus jogintézmények felszámolásával szinte egyidejű meghirdetése. Hiszen alig-alig volt irodalmi, publicisztikai előzménye, csupán külföldi mintája, nevezetesen a szovjet kolhozrendszer. S végelemzésben elmaradt az általános termelőszövetkezeti állapotot felváltani akaró új agrárkoncepció is sőt a tudományos viták és eredmények által csiholt valamiféle megnyugtató konszenzus máig sem alakult ki róla. A hosszabb távú, átfogó, kiérlelt koncepció hiányát így gyakran a napi praktikák, politikai jelszavak kővethetetlen hullámváltásai töltötték, illetve töltik ki. Ezért az egyéni kutatásokon, a hazai és nemzetközi tudományos eredményeken alapuló kötet nem csak múltbéli eligazodásunkat segítheti, hanem a mai átalakulás optimális fő irányának, lehetőségeinek kimunkálását is.
A tanulmánykötet olvasójának feltűnik a korábbi szakirodalom - Győrffy István, Szabó István és mások munkái - értékeinek maradandósága, továbbá a kitűnő régebbi és újabb agrártörténeti munkák közötti kontinuitás is. Az agrárgazdaság, a termelési szerkezet, az export vagy import aránya, a terméseredmények, a növekedési ráta, a kül- vagy belterjes gazdálkodás összetevőinek elemzése ugyanis eleve nem engedhet teret a jelszavas politikának. A szakszerűséget igényeli. A dogmatizmus jobbára ezért kerülte az agrártörténet terrénumát. Nem tartotta magát felkészültnek különösképpen a 19. század agrárkérdéseinek megítélésére. A hatalom megszerzése és fenntartása érdekében különben is fontosabbnak vélte a munkásmozgalom vagy a politikához közvetlenebbül kapcsolódó, kiemelkedő köztörténeti események újraértékelését. A történész viták középpontjába ezért szükségszerűen a politikai események és mozgalmak, továbbá a nagy sorsfordulókon belüli szakaszhatárok - az 1867. évi kiegyezés, az 1918-1919. évi forradalmak - kerültek.
A kötet egyes tanulmányainak egyébként csábító elemzésére e helyütt nincs terünk. Mégis kiemelhetjük Niederhauser Emil és Gunst Péter európai összehasonlító igényű tanulmányát. Kézenfekvő lett volna mindezt a 20. századra, sőt - bármennyire nehéz feladat - napjaink agrárviszonyaira is kiterjeszteni. Ám imponálóan gazdag forrásanyagra épül és merész koncepcionális íveket rajzol fel Orosz István, Szuhay Miklós, Szakács Sándor és Romány Pál tanulmánya. Bár az utóbbiak között bizonyos szemléletbeli eltéréseket észlelhetünk, szakmai igényességükhöz nem férhet kétség. Szakács Sándor ugyanis eleven színekkel, életszerűen mutatja be többek között az 1950-es évek első felének beszolgáltatási rendszerét, illetve a téeszesítést. Az utóbbit pedig Romány Pál nemcsak az 1956-os forradalom utáni időszakra terjeszti ki, hanem saját, közvetlen tapasztalatait is felhasználva a térség magyarországi, tekervényes utat járó mezőgazdasági modelljének bemutatására is sikeres kísérletet tesz. A szerzők a kötet újabb kiadásánál azonban markánsabban rajzolhatják meg például a paraszti polgárosodás sajátosságait, az újabb kori tagosítások helyzetét a termelési szerkezet állapotát vagy az ipari eszközök jelenlétét a mezőgazdaság korábbi és mai szakaszában. Mindazonáltal a közelmúltban megjelent kötet ismerete nélkülözhetetlen azok számára, akik az elmúlt másfél évszázad magyar agrártörténetének alaposabb megismerésére vállalkoznak. (A magyar agrár-társadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág Kiadó, 1998. 437 o.)
Pölöskei Ferenc