Viták - vélemények
Válasz *
"Science is, fundamentally, about our dreams"
Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke
Érdeklődve olvastam a cikkemre adott reagálásokat, még akkor is, ha azok egy-egy kitételével nem teljesen (illetve esetenként teljesen nem) értek egyet. És egyben örömmel is, mert ezek a hozzászólások - bár egy koherens tudománypolitikát sajnos nem helyettesíthetnek - rávilágítanak néhány lényeges és aktuális kérdésre.
A fenti idézet eredeti cikkem elejéről szedés közben sajnos lemaradt. Sajnos, mert igazából ezzel az állítással értek egyet, ez válaszol Burton Richter kijelentésére, egyben egyensúlyban tartva azt. Ugyanígy éreznek a hozzászólók is, akiknek cikkeiből a tudomány iránt érzett lelkesedés és egyben aggodalom is áradt. Mindnyájan egyetértünk Marx Györggyel, hogy a tudomány fontos, nem csupán mint intellektuális tevékenység, hanem végső soron mint az emberiség túlélésének, fejlődésének (és nem elpusztításának) előfeltétele. Egyetértünk abban, hogy az alapkutatásnak létjogosultsága kell legyen, abban is, hogy azok támogatása végső soron erkölcsi és nem gazdasági kérdés - és hozzáteszem végképp nem politikai kérdés. "A művészet az új vallás és a múzeumok az új katedrálisok" - olvastam valahol, de ugyanez a tudományról is elmondható, múzeumok helyett laboratóriumokra gondolva (és hozzátéve, hangsúlyozva, hogy a tudomány nem hitkérdés!). Kevesen vitatták az általam leírt tényeket, és inkább a hozzáállásom volt bírálat tárgya. Legyen szabad ezért újra kijelentenem: természetesen a kutatás (az alap és alkalmazott kutatás) elkötelezettje vagyok. A tudományt meghatározó tendenciákat nem azért összegeztem, mert azokkal feltétlenül egyetértek, hanem mert azokat elkerülhetetlennek tartom a világon mindenütt.
Az utolsó szó jogán szabadjon az otthoni (ez alatt Magyarországot értem) kérdésekről szólni - felvállalva természetesen annak veszélyét, hogy csupán madártávlatból szemlélődve naivnak tűnhetek, és vállalva azt a veszélyt is, hogy kelleténél nagyobb súlyt helyezek az általam ismert területekre. Itthon az elmúlt években tapasztaltuk a költségvetés tudományra fordított hányadának csökkenését, a tudomány katasztrofális leértékelődését, a tudomány és a tudományhoz közel állók kiszorulását a döntéshozó államapparátusból (nem tudom ez a kifejezés él-e még), a szinte nevetséges 0,6%-os költségvetési ráfordítást - melynek jövőbeli emelése ugyan (remélhetően leváltható) ígéret tárgya - és általában azt a tényt, hogy az ország az elmúlt évtizedben nem sok figyelmet szentelt a három t-nek: a tudománynak, technikának és technológiának, a fejlett országokhoz való felzárkózás ezen alapelemeinek. Az a támogatás, melyben mintegy negyed évszázada a Központi Fizikai Kutató Intézetben részesültem - és amely a nemzetközi versenyképesség feltétele volt - ma már elképzelhetetlen. A tendencia azonban nem egyedülálló, nem csupán a tudományra vonatkozik. Ugyanerről a jelenségről irt nemrég Perneczky Géza1, joggal állapítva meg hogy "a képzőművészeti életnek nevezett kulturális jelenség nálunk egyáltalán nincs jelen". Nincs Iparterv, zenei életünk sincs rendben, már nem születnek olyan művek, mint a Schröder halálára. A Tízezer nap helyett A miniszter félrelép van - és a gólokban kifejezhető eredményekről ne is beszéljünk.
De maradjunk a fizikánál, annál a tudományterületnél, mely a fentiek ellenére szinte csodával határos módon itthon máig is több területen nemzetközi szinten versenyképes tudott maradni. Ebben egyedülállóak vagyunk, annak ellenére, hogy Európa e részén most nálunk a legkisebb az államháztartás tudományra áldozott hányada. A feladat e versenyképesség megőrzése egy olyan terepen, ahol megváltoztak a játékszabályok. Kiss Dezső szerint: "A társadalom nem várhat el olyat, amiről nem is tud." Igaz mondás, mi sem várhatjuk azonban, hogy a társadalom olyanra áldozzon, aminek értékével nincs tisztában. Ha mi, fizikusok csupán a Magyar Tudomány hasábjain polemizálunk, mily fontos is a tudomány és az alapkutatás, a költségvetés nem fog megváltozni sem itt, sem a világ másik oldalán. Bencze Gyula kijelenti2: "a modern fizika legizgalmasabb kérdése, hogy vajon véges tömege van-e a neutrinónak" (szerintem meglehetősen egyedi vélemény), de nem említi, hogyan lenne lehetséges ezt a kérdést otthon kísérletekkel vizsgálni. Ugyanabban a számban írja M. N. Harakeh és Lovas Rezső3 "Az atommagkutató központok nélkülözhetetlenek, mert bölcsői egy kultúrának, amelynek érett gyümölcseit az emberiség nem nélkülözheti, majdan beérő gyümölcsei pedig még nagyobb üdvére válhatnak." Lehet, hogy így van, de a kormány - jogosan vagy jogtalanul - ma kénytelen inkább a búzával, kukoricával, nem pedig ilyen gyümölcsökkel foglalkozni. A konfliktusra Kiss Dezső mutat rá világosan: "Vannak olyan területek, például a részecskefizika, ... ahol a mai eredményekből abszolút nem látható, hogy lesz-e és mikor gyakorlati haszon. Ugyanakkor a biológiai kutatásoknál más a helyzet." Meg kell-e róni a polgárt, és a kormányt, amikor arra áldoz (remélhetőleg) amiből gyakorlati haszna van, amikor jobban érdekli a vesebaja (újra Kiss Dezsőt idézve), mint a neutrinó tömege? Hogy amiatt aggódik, mi lesz a jövő évszázadban és nem az érdekli, hogy mi történt egy ezred másodperccel az ősrobbanás után? Ezért (is) végesek a lehetőségeink. Meg vagyok győződve, hagy bármennyire is szeretnénk, a jövőben nem lesz fedezet minden ragyogó ötlet megvalósítására, nem épül fel mindegyik elvben lehetséges gyorsító - főleg Magyarországon nem -‚ nem lesznek súlyos dollármilliók vagy forintmilliárdok egy újabb alacsony hőmérsékletű vagy szinkrotron sugárzást létrehozó és hasznosító laboratórium létrehozására - nem fog virágozni minden virág. Ahogy Kertész János mondja: "a közpénzért versenyezni kell" - és természetesen az egyéb pénzekért is, legyen az állami, vagy a magánszférától kapott támogatás.
Először az állami támogatásról. Kiindulásként talán Pokorny Zoltán két (a Népszabadságban megjelent) mondata4 lehet lényeges útmutatás: "Magyarország számára csak a technikai eredményeket produkáló hazai kutató-fejlesztő munka segítheti elő az életkörülmények javítását" (nem teljesen új téma, a Business Week teljes számot szentelt e kérdésnek5 és Tony Blair is ezt hangoztatta a közelmúltban a Science hasábjain), valamint: "A várható többlet-források felhasználásának célszerűségéről a társadalmat meg kell győzni". A fentiekből a technikai, a kutató-fejlesztő és a hazai a lényeges (és természetesen a kijelentésből kitűnő tendencia, hogy a kormány a jövőben a tágabb értelemben vett "reál" tudományokra helyezi a hangsúlyt). Választani, a kutatói ágakat súlyozni e (remélhetőleg valaki által átgondolt) kijelentések tudatában kell, hozzátéve, hogy bár vannak nemzeti igények, nincs nemzeti fizika - mint ahogy nincs nemzeti művészet, és nincs nemzeti színház sem - megméretni a világ színpadán és nem egymás szemében szükséges. Vicsek Tamásnak ezért is igaza van, amikor úgy véli, hogy vannak egyetemes tendenciák, amikhez alkalmazkodni kell. Hadd ismételjem itt magamat - és Kertész Jánost, valamint Vicsek Tamást is: olyan témák a fontosak, melyek jövőbe mutató kutatási területek, egybeesnek a társadalmi igényekkel és így egy részrehajlástól mentes közegben is támogatást tudnak szerezni, és végül, otthon lehet őket világszínvonalon űzni.
Kiss Dezső is említi a biológiát, olyan tudományt, melynek hasznosságához nem fér kétség. Ezért lényegesek a Vicsek Tamás és Závodszky Péter által gondosan megindokolt kutatási területek, a kísérleti és elméleti biofizika. Több szempontból is vonzóak ezek a területek. Egyrészt új kérdéseket vizsgálnak, ugyanúgy, ahogy például az elektromágnesség új terület volt az elmúlt évszázadban és az atomfizika a századfordulón, másrészt egybeesnek a társadalmi igényekkel. Ugyanígy vonzó számomra az új típusú, a számítógépeket is felhasználó elméleti fizika. Ezért gyökeresen nem értek egyet Csernai Lászlóval, azzal hogy "játéknak tekinti az elméleti fizika azon új, és eddig nem művelhető vonulatait, amelyek a számítógépek alkalmazásán alapulnak. A szerző esetleg nem hallott még a szuperszámítógépes központokról (vagy esetleg melléfogásnak tartja azokat a milliókat, amelyeket ezek létrehozására költött Japán és az Egyesült Államok), nem ismeri azokat a gomba módra szaporodó folyóiratokat, melyek oldalaikat ilyen tudománynak szentelik, nem hallott a CAD (számítógéppel végzett tervezés - a szerk.) programok világsikeréről (és az azzal járó álláslehetőségekről), a milliárdokat hozó éghajlati előrejelzésekről, és a Wall Streeten dolgozó fizikusokról. Különösen sértő ez a megjegyzés az otthon dolgozó és minden szempontból a világ élvonalába tartozó, az ELTE-n és BME-en létrehozott kutatógárdára (hány otthoni területről mondhatjuk ezt el?), a káosszal foglalkozó kutatócsoportra és arra a nagy visszhangot kiváltó kezdeményezésre (és konferenciára), mely ezen módszerek gazdaságban való alkalmazását (is) célul tűzte ki. És fontos, hogy alkalmazásokra is gondoljunk (és nem csupán a cinikus "adjuk meg a császárnak ami a császáré és Istennek, ami Istené" gondolatmenetből kifolyólag). Nem tudok egyetérteni azzal a felfogással, hogy csak az alapkutatás a lényeges, hogy az "magasabbrendű"; a Műegyetemen az Atomfizikai Tanszék talán legjobb példa arra, hogyan lehet Magyarországon magas szintű kompetitív (és valódi, nem csak szóban hangoztatott) alkalmazott fizikát űzni. Kiss Dezsőnek a tranzisztorral kapcsolatos kijelentésére jegyzem meg, hogy mintegy 15 évig volt szerencsém John Bardeennal, a tranzisztor egyik felfedezőjével együtt dolgozni: én kísérleteket végeztem, ő pedig egy releváns elméleten dolgozott a szilárdtestfizika egyik területén. Hosszú közös munkánk mellett volt időnk beszélgetni Is (remélem egyszer lesz időm több száz oldalt kitevő kommunikációnkat, közös publikációinkat rendszerezni) - így tudom, hogy a tranzisztor felfedezése nem véletlen volt: a Bell Laboratóriumban az idevágó kutatás azon igényből fakadt, hogy az elektroncsöveket helyettesítsék más, kisebb energiát igénylő nemlineáris elemmel. Így kerültek előtérbe a félvezetők, és ez az alkalmazási igény szülte meg az alapkutatási (Nobel-díjjal jutalmazott) felfedezést - ellentétben azzal, ahogy azt Kiss Dezső véli. Ugyanez vonatkozik a legutóbbi Nobel-díjra is.
Másodszor a hazai ipar szerepéről. Nem emlékszem, melyik napilapban olvastam a kormány egyik tagjának azon reményéről, hogy a hazai ipar lényeges szerepet vállal majd az alapkutatások támogatásában. Ez téves felfogás. Nem várható, hogy a vállalatok a nemzetközi felzárkózás e fázisában a hazai alapkutatás támogatását fontosnak tartsák (hacsak lényeges adókedvezményekkel erre ösztönözve nincsenek ), és sajnos nincs Pesten egy Nathan Myhrvold (elméleti fizikus, a Microsoft kutató-fejlesztő részlegének vezetője), hogy kijelentse7 "a tudomány fantasztikusan kifizetődő és megjósolhatóan megtérülő befektetés" és persze az otthoni iparnak nincs birtokában az ő rendelkezésére álló 3 milliárd dollár (nem forint!) kutatási-fejlesztési költségvetés sem, mely, ha jól vagyok tájékozva, a jövő évre tervezett hazai összes kutatási-fejlesztési támogatásnak mintegy nyolcszorosa.
És végül a kutatóintézetekről. Sajnos félreértésre adott okot egy mondat "... a Kurcsatov Intézet Moszkvában ugyanúgy elvesztette eredeti létjogosultságát, mint a Központi Fizikai Kutató Intézet." Itt természetesen az eredetin van e hangsúly, ez úgy tűnik, elkerülte az olvasók figyelmét. Ezen Intézetek - beleértve Los Alamost is - a hidegháború légkörében születtek és létrejöttük indoka az atomenergia nem feltétlenül békés felhasználása volt. Szükség van na kutatóintézetekre? A válasz (az enyém), hogy feltétlenül. Szükség van az eredeti indokokhoz ragaszkodni? Nincs, másokra van szükség és ez másfajta kutatást is jelent. nem feltétlenül csupán a szűk értelemben vett alapkutatásra szorítkozva. Olyan tevékenységre gondolok, mint például a KFKI-ban lévő lézer-kutatások és - fejlesztések és a világszínvonalon működő hallgatói laboratórium - hogy csak két példát említsek.
És ha már a jelen elnökét idéztem. hadd idézzem a múltét is - szintén álom-ügyben "I like the dreams of the future better than the fears of the past", "Jobban szeretem a jövő álmait, mint a múlt szorongásait", mondta Thomas Jefferson (hozzáteszem - 73 éves korában). Bár a cikkek nagy részében főleg a múlt álmairól és a jövő szorongásairól volt szó, reméljük ez idővel változni fog.
Gröner György
* Grüner György vitaindító írását a fizika jövőjéről a Magyar Tudomány 1998/7. számában adtuk közre. Összesen 8 hozzászólás érkezett (MT. 1998/7., 9., 10., 12.). A jelenlegi válasszal a vitát lezárjuk. - A szerk.
IRODALOM
1 Perneczky Géza: Levél a szerkesztőhöz, Új Művészet, 1998. július, 39. o.
2 Bencze Gyula: Magyar Tudomány CV. 1132.o. (1998). Nota bene, a neutrinóról - legalább is egy fajtájáról - több mint egy éve kiderült, hogy tömeggel rendelkezik.
3 M.N. Harakeh és Lovas Dezső: Magyar Tudomány CV. 821 (1998)
4 Népszabadság 56. évfolyam 258. szám.
5 Business Week 1998. aug. 24-31.
6 Teny Blair: U.K. Science Funding Increase. Science (1998)
7 Nathan Myhrvold: Science 282. (1998)