Magyar Tudomány, 2006/12 1489. o.

Tanulmány

Az "aranyszabályok" evolúciója

Marosán György

filozófiai tudományok kandidátusa, főiskolai tanár

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar

marosan.gyorgy @ mail.datanet.hu

Az "aranyszabályok" - a közösségek elvárt viselkedési normáinak alapelemei - fontos szerepet töltenek be életünkben. Tudatosan vagy öntudatlanul, ezek a szabályok vezérlik többnyire cserére vonatkozó döntéseinket. Márpedig az életben szinte mindenhez csere útján jutunk. Adjuk, ami a mienk - pénzt, árut, segítséget, kedvességet, tiszteletet vagy éppen szerelmet - azért, hogy hozzájussunk ahhoz, aminek hiányát érezzük. A cserét szabályozó elvek jelentőségét az adja, hogy alapvetően meghatározzák a megszerezhető "örömjavak" mennyiségét. Vannak szabályok, amelyek erősítik a bizalmat, és ezért ösztönzik az együttműködést. Ám vannak olyanok is, amelyek bizalmatlanságot szülnek, így lerombolják a kapcsolatot. A kutatások egyértelműen igazolták: a társadalmak sikeressége "intézményeiktől" - a közösséget összefűző stabil, folyamatosan újratermelődő és együttműködést szolgáló viszonyrendszerektől - függ. (Marosán, 2005a). A magunk formálta intézmények - és ezek alapjaiként az "aranyszabályok" - segítik elő egyes társadalmak fejlődését, vagy ellenkezőleg, tartanak szegénységben másokat. (Hibbs et al., 2004)

Az "aranyszabályoknak" többféle változata létezik. Legtöbbször a Hegyi beszédben elhangzó krisztusi tanácsot: "Csak azt tedd felebarátoddal, amit kívánnál, hogy ő veled tegyen" nevezik ennek. Néha így hivatkoznak a Krisztusnál egy generációval fiatalabb neves zsidó rabbi, Hillél intésére: "Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt ne tedd felebarátoddal sem", és gyakran ugyanígy utalnak az ötszáz évvel korábban élt kínai bölcs, Konfuciusz elvére is: "Tégy úgy másokkal, amint ők tesznek veled". De vajon honnan származnak ezek a szabályok? Az egyik lehetséges válasz: Isten - mindenkinek saját hite szerinti Istene - alkotta meg, és írta elő számunkra. S valóban, a legtöbb vallás hirdet követésre méltóként javallt "parancsolatokat", amelyek évezredek óta szolgálják az emberek együttélését és a közösségek fejlődését. A szabályok isteni eredete erősíti "legitimitásukat", s ezzel hatékonyságukat. Ám van egy másik ok, ami miatt elkerülhetetlennek tűnt Istenre hivatkozni. Nehezen elképzelhető, hogy az önérdek rángatta és gyakran végig nem gondolt cselekedetek káoszából megszülethessen a közösséget összetartó és az érdekek folyamatos összehangolódását segítő viselkedési modell. De vajon tényleg nem szülhet-e a káosz - intelligens "tervező" nélkül - szabadságot?

A társadalmi együttélés - szabályok vezérelte - apróbb-nagyobb cseréi, közvetlen szükségletkielégítő hatásuk mellett, egyben e szabályok versenyét is jelentik. Miközben az emberek a lehetséges szabályból kiválasztják azt, ami alapján berendezik életüket, akarva-akaratlanul a szabályok evolúcióját valósítják meg. A mindennapok során kiválasztódnak azok a maximák, amelyek támogatják hirdetőjük rátermettségét, míg kiszelektálódnak és eltűnnek az emberek életéből - azok, amelyek nem segítik hirdetőjük túlélőképességét. Ám van itt egy különös ellentmondás: a közhiedelem úgy tartja, hogy a becsületes, a bizalomteljes, és jószándékú viselkedés eleve hátrányban van az agresszív, önző, a másokat kihasználó viselkedéssel szemben. A kérdés tehát az, vajon lehet-e kísérletileg ellenőrizni, milyen a valós élet körülményei között a legsikeresebb viselkedési stratégia?

A foglyok dilemmája

A fogolydilemma néven elhíresült szituáció a játékelmélet közkedvelt és napjainkra közismertté vált modellje. Két eltérő érdekű partner együttműködésre vagy ellenkezőleg, a másik kijátszására irányuló döntéseinek lehetséges kimeneteit elemzi, és keresi a legelőnyösebb megoldását. (Mérő, 1996. 3. és 4. fejezet) Az együttműködő vagy önző lépések kölcsönös következményeit az alábbi kifizetési mátrix mutatja (1. táblázat).

A valóságos élet szemszögéből nagyobb jelentőségre tett szert az ún. ismétlődéses fogolydilemma-játék (IFDJ). Ez nem egyetlen döntés következményeit, hanem meghatározott döntési stratégiát követő "partnerek" több meneten keresztül folytatott játékának kimeneteit és felhalmozódó pontokban kifejeződő eredményességét elemzi. A közvélemény figyelmét egy negyedszázada lezajlott különös verseny irányította a modellre. Egy fiatal politológus - Robert Axelrod - arra kérte ismerőseit, hogy a fogolydilemma több meneten keresztül történő játszására vezérfonalául szolgáló stratégiát fogalmazzanak meg. (Axelrod, 1990) A verseny résztvevőinek le kellett írniuk, milyen "maximák" szerint játszanák ismétlődően ezt a játékot. A beküldött és többnyire szavakban megfogalmazott stratégiákat - stratégián a továbbiakban a döntéseket vezérlő szabályokat értjük - Axelrod számítógépes programokká írta át, majd e programokat 200 meneten keresztül játszatta egymással. A játék minden menetében a programok - éppen úgy, mint az emberek - "döntéseket hoztak", majd a saját és a "játszótárs" lépéseitől függően a kifizetési mátrix alapján pontokat kaptak. A pontok halmozódtak, így a játék végén kirajzolódott, melyik stratégia bizonyult a legsikeresebbnek. Axelrod később azzal tette még izgalmasabbá a játékot, hogy folyamatosan kihagyta a legkevesebb pontot elért programokat. A játékban így egyre "versenyképesebb" programok vetélkedtek, és feltételezhető volt, hogy amelyik az "evolúciós versenyt" végül megnyeri, az a legrátermettebb.

A "nyertes" végül a kanadai politológus, Anatol Rapoport által beküldött, és Tit-for-tat-nak (TFT) - "szemet, szemért" - nevezett program lett. Ez mindössze két sorból állt: (1) induláskor előlegezd meg a bizalmat, (2) majd tedd mindig azt, amit partnered az előző lépésben ("tükrözd" a viselkedését). A TFT-ről kiderült, hogy nem hagyományos értelemben mindenáron győzelemre törekvő versenyző. Inkább köszönhette annak sikerét, hogy partnereit minél több meneten keresztül való együttműködésre késztette.

Az IFDJ az elmúlt csaknem fél évszázadban a társadalomtudományok rendkívül népszerű modelljévé vált. Sokféle elrendezésben, különböző körülmények között, és meghökkentően eltérő "aktorok" - emberek (Mérő, 1996), állatok (Dugatkin, 1997), és számítógépek (Szabó - Tőke, 1998) - részvételével játszották. Én magam is már több mint tíz éve rendszeresen játszom - Piros-Kék játék címmel - különböző összetételű csoportokban, és főként főiskolai hallgatókkal. Ennek során tanúja lehettem annak, ahogyan a résztvevők - a próba-szerencse módszerrel - keresik, és gyakran rátalálnak a sikeres viselkedés stratégiájára. A játék szokásos körülményei azonban nem tették lehetővé az eredmények kiértékelését. Ezért pontosan megtervezett kísérletsorozatot végeztem, hogy ellenőrizhető körülmények közt választ kapjak a következő kérdésekre:

* Rendelkeznek-e a résztvevők azonosítható stratégiával?

* Tükröződik-e ez a stratégia a játék során meghozott döntéseikben?

* Változtatnak-e a résztvevők az induló stratégián a játék közben szerzett tapasztalataik függvényében?

* Melyik lesz a nyerő (a legsikeresebb) stratégia?

* Levonják-e a résztvevők akár a siker, akár a kudarc tanulságait?

A kísérlet leírása

A kísérletben a BGF Külkereskedelmi Főiskola, az Általános Vállalkozási Főiskola és a Zsigmond Király Főiskola összesen 68 hallgatója - 19-22 éves fiatalok, 39 lány és 29 fiú - vett részt, 12-16 fős csoportokban (Marosán, 2005b). A párokba osztott játékosoknak - írásban megadott szabályok szerint - 30 meneten keresztül kellett döntéseket hozni. Minden menetben - életfelfogásuk, a játékban szerzett tapasztalataik alapján, valamint az 1. táblázatban megadott kifizetési mátrix figyelembe vételével - P-t vagy K-t írnak a döntési lapra. E döntéstől függően pontokat kaptak, amely a játék során felhalmozódott. A játék célja - ezt a leírásban kiemeltük - "minél több pontot szerezni".

A játék során - hacsak ezt kifejezetten nem tettük lehetővé - a párok nem kommunikálhattak egymással. A játék első szakaszában - az 1-10. menet között - a 4., a 6., és a 9. menet után a partnerek megbeszélhették, kölcsönösen milyen döntéseket hozzanak. Jeleztük azonban: "tárgyalni lehet, de nem kötelező. Meg lehet állapodni bármiben, de a megállapodást nem kötelező betartani". A második szakaszban - a 10-20. menet között - a 12., a 15. és a 18. menetet követően lehetőség nyílt a "partnercserére". Aki kívánta, a "válás" helyett tárgyalhatott. A harmadik szakaszban - a 20-30. menet között, - a 22., a 24., a 26. és a 28. meneteket követően, az addig a legkevesebb pontot elért két játékos "kiesett" a játékból. A partner nélkül maradt játékosokat újra összesorsoltuk, és a játék egészen a 30. menetig folytatódott. A játék közben a kifizetési mátrix pontjainak értéke növekedett: az első rész 2 (vagy 4) pontja a második részben 3-at (6-ot), a harmadik, befejező részben pedig 4 (8) pontot "ért".

A kísérlet közben egy táblán látható volt a résztvevők minden döntése, az ezért kapott és az összesen elért pont. Ez az elrendezés a többiekkel párhuzamosan, de tőlük - elvileg - függetlenül játszó és az eligazítás szerint csak egymással törődő párokból versengő játékteret teremtett. A résztvevők tanúi lehettek a bizalom megelőlegezése, az együttműködés megszakítása, a megegyezés felrúgása, a tárgyalás visszautasítása és a mindenáron való győzelem diktálta csalások hatásának. Ez az elrendezés alapvetően eltért a számítógépes programokkal lefolytatott kísérletektől. Ez utóbbi előnye, hogy a "résztvevők" (a programok) stratégiája egyértelműen beállítható, a játszma minden lépése pontosan nyomon követhető, a körülmények tökéletesen "kézben tarthatók", a menetszám és a résztvevők száma jelentősen növelhető. Hátránya viszont, hogy feltételezései - a "játékosok" pontosan meghatározott stratégiát követnek, az nem is változik, és az érzelmeknek nincs szerepük, - az életben nem állják meg a helyüket.

A "hús-vér" résztvevőre építő játék előnye, hogy a körülmények életszerűek. A játékosok kevert összetételű - és a valóságos társadalmat többé-kevésbé tükröző - stratégiát követő populációt alkotnak. Az egyes résztvevők viselkedése is "homályos" stratégiával írható le. A környezet véletlen hatásai - például a félreértések - befolyásolják a résztvevők döntéseit. Az, hogy mindenki eredménye látható, teret nyit az érzelmeknek, de lehetővé teszi a tanulást. Ugyanakkor az élő személyekkel folytatott játéknak komoly hátrányai is vannak. A résztvevők száma és a végigjátszható menetek száma szükségképpen korlátozott. A játékosok megváltoztathatják induló stratégiájukat, és döntéseikben szerepet kapnak az érzelmek. (Amikor például a megállapodást a partner nem tartotta be, kifejezetten dühödt reagálásokat váltott ki.) Mindez megnehezítheti az eredmények pontos számszerűsítését. Ám ezekért a hátrányokért - úgy véljük - kárpótol, hogy a kísérlet elrendezése nyomon követhetővé tette a résztvevők által követett stratégiák eloszlásának tendenciaszerű elmozdulását és az adott körülmények között legsikeresebb stratégia azonosítását.

A résztvevők beállítódása

A résztvevők - a játék során követett stratégiáját meghatározó - beállítódását a kísérlet megkezdése előtt kérdőívvel azonosítottam. A játék befejezését követően a változást hasonló szerkezetű kérdőívvel követtem nyomon. A viszonylag egyszerű kérdőív a résztvevők döntéseit leginkább befolyásoló nyolc értékre - a bizalom, a versenyszellem, az együttműködési készség, a sikerorientáció, hajlandóság mások kihasználására, mások érdekeinek tekintetbe vétele, az igazságosság, a kölcsönösség - vonatkozó véleményét tárta fel.¹  Ennek alapján felrajzolható volt a résztvevők által preferált viselkedés eloszlásának spektruma, illetve ennek változása a játék folyamán. (lásd 1. táblázat)

A hétköznapi gondolkodás - néha a kutató is - általában két alapvetően ellentétes beállítódást ismer: a bizalomra építő együttműködőt és a bizalmatlan, csaló, önzőt (Boyd et al., 2003). Az élet tipikus helyzetei azonban összetettebb és változatosabb viselkedésre utalnak. Az emberekkel és a számítógépes programokkal végrehajtott játékokban több, részben eltérő stratégiát azonosítottak. Ilyenek a "pavlovi" stratégia - "ha nyertél, folytasd, ha vesztettél, válts" -, az "elnéző" TFT - "a csalásra ne válaszolj csalással azonnal, de egyébként kövesd a TFT-t", a "bizalmatlan csaló" - "használd ki a másikat, amíg lehet, majd állj tovább" stb. Egy legutóbbi, emberi résztvevőkkel végrehajtott kísérlet háromféle, egymástól lényegileg eltérő beállítódást azonosított: együttműködőt, óvatos együttműködőt és a versengő nem együttműködőt. (Kurzban, et al., 2005).

A 68 kérdőív adatait elemezve úgy találtam, hogy a résztvevők négy eltérő beállítódással jellemezhető csoportba oszthatók:

1. Elnéző Tit-for-Tat (ETFT - 108-130 pontig). Életelve: "Jótett helyébe, jót várj" Bizalmat megelőlegező, feltétlen együttműködő, a partner csalását botlásnak tekintő, azt több meneten keresztül elnéző, a másik javát kereső, a közösségbe befektető, és azt értéknek tekintő.

2. Tit-for-Tat (TFT - 131-160 pontig) Életelve: "Kölcsönkenyér visszajár"

Saját érdek érvényesítésére törekvő, de a kölcsönösséget elfogadó, feltételekhez kötötten együttműködő, bizalmat ("remegő kézzel") megelőlegező, ám azt csalódás esetén azonnal visszavonó, csalást megbüntetni kész, a közösséghez hozzájáruló.

3. Bizalmatlan Tit-for-Tat (BTFT - 161-190 pontig). Életelve: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten"

Bizalmatlan és induláskor kockázatminimalizáló (gyakran P-val induló!), a partner várható viselkedésében bizonytalan, feltételesen együttműködő, kölcsönösséget megkövetelő, a saját érdeke rövid távú érvényesítése által vezérelt, gyenge szolidaritású, közösségi hozzájárulását hamar visszavonó.

4. Önző versengő (ÖV - 191-220 pontig)

Életelve: "Szemesnek áll a világ"

Az életet versenynek tekintő, nyerésre játszó, a győzelem érdekében a csalást (hitszegést) is vállaló, bizalmatlan, ám ha érdekében áll, együttműködő, de a szabályokat saját érdekeinek megfelelően értelmező, a bizalmat tanúsító partnert és a közösséget könyörtelenül kihasználó, de a vele szembeni csalást megtorló.

Feltételeztem, hogy a játék résztvevői - ellentétben a számítógépes programokkal - a pillanatnyi helyzettől, múltbeli tapasztalataiktól és a partnerek viselkedésétől függően átlagos beállítódásuk körüli "stratégia-mix"-ből választanak. Döntéseiket alapvetően befolyásolják a környezeti hatások. Mivel láthatták egymást, tárgyalásokat is folytathattak és tanúi lehettek a megegyezések felrúgásának, a résztvevők viselkedése gyakran eltért a kérdőívre adott válaszaiktól. A játék hevében gyakran kiestek választott szerepükből.

A stratégiaverseny eredménye

A kérdőívek elemzése alapján a 2. táblázatban látható kép alakult ki a résztvevők viselkedési stratégiáját illetően a játék kezdete előtt és azt követően:

A legfontosabb változás: a kísérlet végére csökkent az ÖV-t és az ETFT-t választók száma. A vélemények a TFT felé "gravitáltak". Ezt tanúsítja a választott viselkedési stratégiák eloszlásának az induláshoz képesti módosulása is. (1. ábra) Az induló kérdőív átlaga 12,5, szórása 4,2, míg a záró átlaga 11,06, szórása pedig 3,98.²  Csökkent a "szélsőséges" véleményűek száma, miközben a nézetek szórása is csökkent. A szórás csökkenése annak a jele, hogy a szélsőséges - feltétel nélküli bizalom vagy a versengő önző - viselkedési stratégiák visszaszorultak.

Hagyományosan a stratégiaverseny sikerkritériumának a pontversenybeli helyezést tekintik. A versenyt a két ETFT nyerte, őket két TFT követte. Valójában azonban többféle, az eredményeket más és más oldalról bemutató sikerkritériumot célszerű használni. Jól jellemzi a sikerességet a "nyertesek" száma.³  A stratégiaverseny végeredményét a 3. táblázat foglalja össze. Ez a viselkedési stratégiák - induló és a záró kérdőívekben feltáruló - helyezési számait, illetve annak változását mutatják az első tízbe, az első húszba és végül az "állva maradt" 32-be kerültek esetén. A számok közvetlenül érzékeltetik az eltérő viselkedési stratégiák "evolúciós sikerességét".

A táblázat arról tanúskodik, hogy a TFT típusú stratégiák kerültek ki "győztesen" a versenyből. A játék végére, és eredményeként a többség felismerte és el is fogadta a TFT típusú viselkedési stratégia sikerét.

A sikeresség további fontos szempontja - miként az olimpiákon számolt pontversenyek - a versenyben részt vevő stratégiák által elért átlagos helyezési szám.⁴  További lényeges információt szolgáltat az egyes stratégiák sikerességéről az azt követők által elért átlagpontszám.⁵  Ez jól tükrözi egy adott stratégia "rátermettségnövelő" képességét, hisz a verseny kinyilvánított célja minél több pontot szerezni. A verseny eredménye e sikermutatók alapján a 4. táblázatban látható:

Az adatok értelmezésénél tekintetbe kell venni, hogy a játékból a 21-30. menet során a játékosok nagyjából fele, az addig követett stratégája sikerességétől függően - kiszelektálódott. Ez értelemszerűen csökkentette az ETFT-k, az ÖV-k és részben a BTFT-k átlagpontszámait és helyezési számait. Ám mivel a szelekció éppen a stratégiák átlagos "rátermettségétől" függő mértékben "ritkította" meg a "populációt", ez az adatokból levonható következtetést inkább megerősíti. Valamennyi sikerkritérium a TFT sikerét mutatja.

Az elért eredmények részletes elemzése - a játék első szakaszának nyomonkövetése, a "nyertesek" és "lemaradtak" életpályájának összevetése - jellegzetes képet fest az "életfelfogásbeli" különbségeikről. Induláskor a 68 résztvevő közül 44-en léptek P-t és 24-en K-t. Az első húsz helyezett közül azonban csak heten indultak P-vel és 13-an K-val. Az első tárgyalás után - ahol szinte mindig K-ban állapodtak meg - 51 résztvevő írt K-t, ám a következő lépésben már csak 35- tartott ki a K mellett. Az első húszba bekerült résztvevők a tárgyalás után 18-an írtak K-t, és a következő három lépésben sem csökkent ez 16 alá.

A játék eredményeként végbemenő átrendeződések részleteit a transzformációs mátrix (5. táblázat) mutatja. Ez az induló kérdőív szerinti választásokat és a játék hatására bekövetkező "átlépések" részleteit, valamint a záró kérdőív szerint eredményeket mutatja.

Jól látható, hogy a játék során jelentősen nőtt a TFT-t követők száma, és a növekedés döntő forrása a BFTF-t és ÖV-t követők voltak. Így a játék bizonyította, hogy - ellentétben a hétköznapi logikával - a játékosok többsége (örömmel vagy kénytelen-kelletlen) felismerte a TFT (típusú) stratégia hatékonyságát. Ez azt mutatja, hogy a valóságos életet tükröző körülmények között - bizonytalan helyzet, ismeretlen partner, a becsapás kockázata, a döntést befolyásoló zaj - a TFT típusú viselkedés a legsikeresebb.

Csökkent az ETFT-t követők száma: ötről kettőre. Az a három játékos, akiknek tapasztalatai alapvetőn negatívak voltak, megtanulták: amíg potenciális játszótársaik versengők és önzők, csak "kipróbált és tesztelt" partnerrel célszerű a feltétel nélküli bizalom stratégiáját követni. Az ETFT, a csalást megbocsátható botlásnak tekintő és azt több meneten keresztül elnéző - "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" elveként érvényesülő - életmodellje a valós élet körülményei között ön- és közveszélyes. Az önző csalót, a partner sorozatos K-ja - a kísérlet tanulsága szerint - nem "téríti meg". A megbocsátás - a P-kre adott feltétel nélküli K - inkább megerősíti a "potyautast" stratégiájának helyességében, semmint stratégiájának megváltoztatására ösztönözné.

A fentieknek nem mond ellent, hogy az "egyéni" pontversenyt két ETFT nyerte. Ez a két személy, akiknek "bejött" a stratégiájuk, megerősödtek véleményükben. "Aki rátalált a megfelelő partnerre - fogalmazott egyikük - az ne kísérletezzen csalással és partnercserével, hanem legyen boldog partnerével, és újra és újra erősítse meg ragaszkodását". Mindez arra utal, hogy a valóságos életben nincs minden körülmények között hatékony stratégia. Viselkedésünket a menedzsment "kontingencia"-elméletének megfelelően a körülményekhez, s főként a partnerek stratégiájához célszerű illeszteni.

A BTFT-k száma lényegében nem változott. Egy részük belátva, hogy a tartós és jó kapcsolat érdekében induláskor nagyobb bizalmat célszerű tanúsítani, inkább együttműködőként kell viselkedni, és a megállapodását kevésbé szabad felrúgni, csatlakozott a TFT-hoz. A "jól megválasztott" P - mint az a bizonyos makorenkói pofon - azt üzeni: "térj észre, neked is érdeked az együttműködés". A BTFT-től a TFT-hez "átigazoltakat" a ÖV-k közül ide "átpártoltak" helyettesítették. Ők a játék során belátták, hogy hosszú távon a szerzett pontszám csak a kölcsönösség tudomásul vételével és az együttműködést megalapozó szabályok betartásával növelhető.

A ÖV-k száma jelentősen csökkent. Sokan közülük - éppen a saját és a többiek eredményét látva - a játék menetében maguk változtattak. Meghatározó szerepe volt tanulásukban - a partner "büntető" P-jei mellett - a játék közbeni tárgyalásnak. Ezeken a partnerek világosan elmondták egymásnak, mit kívánnak a másiktól, értésére adva, mit nyerhet ezzel, és mit veszíthet, ha visszautasítja. A ÖV átlagos viselkedési modellje az adott feltételek között, hosszú távon kudarcra vezetőnek bizonyult. A ÖV-k több mint fele ezért váltott: "átállt" leginkább a BTFT-k, kisebb részben a TFT-k közé. Többen azonban mindvégig azt keresték, hogy - szó szerint idézve egyikük megfogalmazását - "vajon hol követtem el a hibát, milyen trükkel lehetett volna mégis nyerni?"

Az aranyszabály születése

A kísérlet eredményei kirajzolják, hogy a szabályok szelekciójával miként erősödik meg a közösség együttélését leginkább segítő norma (Orthmayr, 2004). A norma kialakulására utal a populációviselkedés "változatosságának" csökkenése, ami a közösség által követett norma egyneműbbé válását mutatja. Az, hogy a többség a TFT típusú viselkedés mellett döntött, úgy értelmezhető, hogy a játék eredményeképpen a bizalmatlan, önző, csalásra hajlamos emberek közösségéből kiválasztódik és fokozatosan meghatározóvá válik a TFT típusú viselkedési stratégia. Ez az eltolódás alapvetően fontos a közösségi "rátermettség" szempontjából, hiszen a TFT generálja a legnagyobb egyéni és "csapat"-pontokat. Ez úgy is értelmezhető, hogy az ilyen "viselkedésű" egyedekből álló közösségben az egyéni és a közösségi "vagyon" gyorsabban nő, mint a ÖV-kből álló közösségé. Némi túlzással, a Tőzsdecápák Gordon Gekko-ja kénytelen-kelletlen "Teréz anya" jellegű viselkedést vesz fel, és fordítva, "Teréz anya" is ráébred az önérdek fontosságára. Mindenfajta "felsőbb" beavatkozás nélkül - isteni eredetű (és legitimitású) etikai elvek hiányában is - fokozatosan kiformálódhat tehát az együttműködő és bizalmat megelőlegező viselkedési stratégia (Bendor et al., 2001, 1495).

Az induló és a záró kérdőív elemzése arra utal, hogy az "életstratégiákkal" kapcsolatos vélemények érzékelhetően megváltoztak. Egyrészt az 1. táblázat tanulsága szerint az ETFT - ÖV skálán a vélemények "középre húztak". Ez azt jelenti, hogy a "szélsőségesen bizalomteli" ("Teréz anya") és a "szélsőségesen önző-versengő" ("Gordon Gekko") viselkedés a "némi bizalmatlansággal vegyes" TFT-hez közeledett. A két "szélsőséges" viselkedés volt a játék igazi "vesztese". Kiderült, sem a feltétel nélküli bizalom, sem a következményekkel nem számoló csalás nem hatékony viselkedési stratégia napjaink körülményei között, átlagos partnerekkel szemben. A résztvevők véleménye és viselkedése a játék során, s annak hatására, közelebb kerül a magas szintű bizalmat és együttműködési készséget kifejező origóhoz.

A kiértékelések során vetődött fel egy további izgalmas kérdés: vajon melyik stratégia "tesz" a legtöbbet a "közösség boldogulásáért"? Többféle tényező késztetheti a résztvevőket viselkedésük módosítására. Először, a táblán látható eredményeik demonstrációs hatást fejtenek ki: mutatják, hogy bizonyos stratégiát követve hány pontot érhetünk el. Másodszor, a partnerek tárgyalásaik során érvelve vagy nyomást gyakorolva - esetleg a válással fenyegetve - hathatnak egymás viselkedésére. Harmadszor, az adott stratégiát követő játékos a játék során folyamatosan jutalmazza vagy bünteti partnerét, s így minden lépésben az addig követett stratégia újragondolására készteti őt.

A "közösség hőse" megtisztelő cím adományozásánál - nem tévesztve szem elől, hogy az egyéni siker és a közösségi "vagyongenerálási képesség" környezet- és partner-függő - két szempontra célszerű figyelni. Egyrészt, számításba vehetjük a párosok versenyében elért sikereket.⁶  Ezt az egyetlen ETFT páros nyerte, ám a párosok versenyének élmezőnyében a TFT-k kerültek többségbe. E mellett vizsgálni lehet, ki teszi a legtöbbet a közösséget károsító ÖV típusú viselkedés visszaszorításáért. Itt a demonstrációs hatás és a tárgyalások során kifejtett nyomás mellett a legfontosabb tényező a konkrét döntések - a partner P-jére vagy K-jára adott és jutalmazásként vagy büntetésként értelmezhető válaszok - gyakorlati nevelő hatása (Bienenstock et al., 2001). A viszonylag kis gyakoriság miatt óvatosan kell bánni az eredménnyel, mégis úgy tűnik, hogy a TFT típusú stratégiák "nevelnek" a leghatékonyabban. Mindez azt tanúsítja, hogy BTFT-ÖV környezetben - a kísérlet, és általánosabban, a mai Magyarország feltételei között - a TFT nemcsak egyénileg a legsikeresebb, hanem ez a stratégia tesz egyben a legtöbbet a közösség "boldogságáért". A BTFT-ÖV típusú társadalom inkább "nevelhető" a realista TFT figyelmeztető P-jeivel (és jutalmazó K-jaival), mint az ETFT jószándékú és elnéző ("ha megdobtak kővel, dobd vissza kenyérrel") típusú reakcióival, de akár a ÖV megtorló P sorozatával.⁷  Úgy tűnik tehát: nemcsak az egyéni, hanem a közösségi boldogság nélkülözhetetlen tartozéka a "büntetni", sőt - mint egy másik kísérletben feltárult - a másokat (a közösséget) ért inzultust saját káron is megtorló, ún. altruista büntetést végrehajtani kész aktor. (Fowler, 2005, 7048.)

Befejezés helyett

A kísérlet alapfeltételei megítélésünk szerint jól modellezték életünk hétköznapi viszonyait. A résztvevők között voltak együttműködők és önzők, eltérő volt a megelőlegezett bizalom szintje és a csalásra való hajlamosság, a körülmények és pillanatnyi élmények hol erre, hol arra billentették a döntéshozót. A populáció egyedei tehát kevert stratégiát követtek. A játék folyamán kapott pontjaik alapján közvetlenül érzékelték követett stratégiájuk sikerességét és kudarcát. A kísérlet során nyert tapasztalataik hatására a többség változtatott eredeti stratégiáján. Hajlandók voltak tanulni. Ilyen általános feltételek esetén a legsikeresebb - legtöbb pontot gyűjtő - egyéni stratégiának a TFT bizonyult. A TFT azonban nem csupán az egyéni, hanem a közösségi siker leghatékonyabb "kovácsa". Ez a típusú viselkedés rákényszeríti a bizalmatlan és nem kooperatív résztvevőket, hogy bizalomteljes és együttműködő stratégiára térjenek át. Emiatt a TFT fokozatosan elterjedt a közösségben. Mindez arra utal, hogy a hétköznapi emberek saját élettapasztalataik alapján ráébrednek Kant kategorikus imperatívuszára - "cselekedj úgy, hogy cselekedeted maximája egyúttal egyetemes törvényhozás elvéül szolgálhasson". Ennek alapján - minden "fentről" jövő sugalmazás nélkül - aranyszabállyá emelik a TFT-t. Ezzel a Hobbes-i "mindenki harca mindenki ellen" kaotikus állapotát az egyéni tapasztalás, majd a társadalmi tanulás, végül "aranyszabályok" megalkotása és kulturális átörökítése révén kiszámítható és gyorsan halmozódó emberi tőkéjű társadalmakká formálja. (Vogel, 2006). A történelemtudomány és az antropológia pedig végül már csak konstatálja: a TFT maximája által vezérelt egyénekből álló közösségek fejlődnek, míg akik nem ezt követik, a fejlődés perifériájára szorulnak.

Kulcsszavak: evolúció, aranyszabály, fogolydilemma, tit-for-tat, versengés, bizalom, önzés, szelekció, kategorikus imperatívusz, zsetongazdaság

1. táblázat

2. táblázat

3. táblázat

4. táblázat

5. táblázat

1. ábra

¹ A kérdőív a 8 érték esetén 3 lehetséges választ kínált az adott értékre vonatkozóan: a "teljes bizalom", a "feltételes együttműködés" és "versengő csaló" megközelítését, amelyek között kellett a válaszadónak 10 pontot szétosztania. A kiértékelés során az egyes válaszlehetőségek pontjait még megszoroztam 1-gyel, 2-vel vagy 3-mal, a kérdés "jólelkűségének", "bizalmatlanságának" és "önzőségének" mértékétől függően. A válaszok alapján a résztvevők egy konkrét pontszámot kaptak. Ez a pontszám kijelölte helyüket a feltétlen bizalom - önző versengés skálán. A skála minimuma - Teréz anya - 80 pontjától az önző és csaló Gordon Gekko 240 pontos elméleti maximumáig terjedt. A játék részvevői esetén a minimum 108 pont volt, míg a maximum 218. Az általam használt skála 100-220-ig terjedt; ezt osztottam fel hatpontos egységekben egy 20 osztású skálára. Így felrajzolható volt induláskor, majd a játék végén a kérdőív alapján "mért" beállítódás eloszlása a bizalom-versengés skálán, és elemezhetővé vált a skálán való elmozdulás. Lásd 1. ábra.

² Az átlag és a szórás a 1. táblázat versengés mértékét jelző 1-20-as skálájú vízszintes tengelyére, s a függőleges tengelyen mért gyakoriságeloszlásra vonatkozik.

³ A nyertesek száma = 1-10 be kerültek száma az induló és a záró kérdőív szerint.

⁴ Átlagos helyezési szám = a versenyben állva maradt 32-ben elért helyezések száma/az ezt a stratégiát követők száma

⁵ Az átlagpontszám = az egyes stratégiát követők által elért összes pontszám/az ezt követők száma. Ez a szám az adott stratégia átlagos "rátermettségére" utal.

 ⁶ A kísérlet eredetileg egyéni versenyre épült. Értelmezhető azonban a párok egyesített pontszáma is. A TFT típusú párok mindegyike viszonylag magas pontot ér el, így "csapatpontszámuk" ennek megfelelően magasak. Ezzel szemben az ÖV-ETFT párok esetén az egyik magas, a másik alacsony egyéni pontszámot gyűjtött, így a "csapatpontszámuk" kicsi lett.

⁷ A TFT által végrehajtott "nevelési" folyamat meghökkentően emlékeztet a "zsetongazdaság" (token economy) néven ismert módszerre. A zsetongazdaság meghatározása szerint olyan viselkedésmódosító eljárás, amely az egyén viselkedését követően azonnal jutalmazással vagy büntetéssel "igazolja vissza" a viselkedés kívánatos vagy elkerülendő voltát. A viselkedéshez kapcsolt azonnali (a tettet és következményét "rövidre záró") jutalmazó, illetve büntető ingerek viselkedésmódosító hatására utal Hans és Michael Eysenck Elmevadászat című könyvben leírt zsetongazdálkodás típusú, börtönbeli nevelési kísérletben. (Eysenck - Eysenck, 2002, 364-365.)

Irodalomjegyzék

Axelrod, Robert (1990): The Evolution of Cooperation. Penguin Books, London

Bienenstock, Elisa Jayne - McBridge, Michael (2004): Explication of the Cultural Transmission Model. American Sociological Review. 69, 138-143.

Bendor, Jonathan - Swistak, Piotr (2001): The Evolution of Norms. American Journal of Sociology. 106, 6, 1493-1545.

Boyd, Robert - Gintis, H. - Bowles, S. - Richerson, P. J. (2003): The Evolution of Altruistic Punishment. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 100, 3532.

Dugatkin, Lee Alan (1997): Cooperation among Animals: An Evolutionary Perspective. Oxford University Press, Princeton

Eysenck, Hans - Eysenck, Michael (2002): Elmevadászat. Kairosz, Budapest

Fowler, James H. (2005): Altruistic Punishment and the Origin of Cooperation. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 102, 7047-7049.

Hendrich, Joseph (2006): Cooperation, Punishment, and the Evolution of Human Institutions. Science. 312, 5770, 60.

Hibbs, Douglas A. - Olsson, Olov (2004): Geography, Biogeography, and Why Some Coutries Are Rich, and Others Are Poor. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 101. 3715-3720.

Kurzban, Robert - Houser, Daniel (2005): Experiments Investigating Cooperative Types in Humans. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 102, 1803-1807.

Marosán György. (2005a): Hogyan készül a történelem? Money-Plan, Budapest

Marosán György. (2005b): A bizalom és az együttműködés evolúciója. Tudományos Évkönyv. Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapest, 114-129.

Mérő László. (1996): Mindenki másként egyforma. (A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája) Tertium, Budapest

Orthmayr Imre (2004): A társadalmi normák döntéselméleti és evolúciós magyarázata. Szociológiai Szemle. 3.

Szabó György - Tőke Csaba (1998): Evolutionary Prisoners's Dilemma Game on a Square Lattice. Physical Review. E. 58, 1, 69.

Vogel, Gretchen (2004): The Evolution of the Golden Rule. Science. 303, 1129.

<-- Vissza a 2006/12 szám tartalomjegyzékére

<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra