Magyar Tudomány, 2006/6 737. o.

Tanulmány

A magyar terminológia helyzete

és fejlesztésének feladatai napjainkban

Fóris Ágota

PhD, Békésy György posztdoktori ösztöndíjas, PTE

aforis @ t-online.hu

A tudományos-műszaki fejlődés és az információs technológiák új eszközeinek megjelenése és tömeges elterjedése a XX. század utolsó két évtizedében világszerte újra az érdeklődés középpontjába helyezte a lexikográfia és terminológia kutatásának és alkalmazásának kérdéseit. Az új irányzatok megjelenésében meghatározó szerepet töltött be a számítógépek alkalmazása és az Internet adta lehetőségek. A terminológia magyarországi kutatása az utóbbi két évben lendült fel újra: ezt a fellendülést jelzik például a megszaporodott terminológia témájú publikációk, és a számos, e témában szervezett konferencia. Például a 2005-ös Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson kerekasztalt szerveztek e témában, a 2006-os kongresszus fő témája már a terminológia (http://www.manye.pte.hu). Jelentős lépés, hogy 2005-ben megalakult a MaTT (a Magyar Nyelv Terminológiai Tanácsa, http://www. matt.hu), amely a magyar terminológiai munkálatok összefogását, a gyakorlati szakemberek és a kutatók együttműködésének támogatását tűzte ki célul.

A magyar terminológiai kutatások

A magyar terminológia kezdetei a nyelvújítás idejére nyúlnak vissza, amikor elsősorban francia, német, olasz példát követve megkezdődött a nemzeti nyelv megújítása. A nyelvújítás eredménye nemcsak az volt, hogy létrejött a tudományok és mesterségek magyar nyelven való műveléséhez szükséges szókészlet, hanem az is, hogy kidolgozásra kerültek a terminusalkotás és terminológiai rendezés mind a mai napig többségében helytálló alapelvei. Ezeken az alapokon folyt például az 1930-as évektől a sportnyelv magyar terminusainak kialakítása, valamint az 1950-es években a műszaki nyelv terminológiájának fejlesztése. Már a nyelvújítás során kialakult tehát a tudományok és a szakmák terminológiája, a későbbi időszakokban ezeknek a rendszereknek a fejlesztése folyamatosan történt. Ennek következtében a magyar nyelv alkalmas az ezredforduló tudományos-technikai szintjén bármely témájú kommunikáció megvalósítására.

Az utóbbi évtizedben azonban számottevően megváltozott a terminológia jellege (például a terminusok nyelvváltozat-típusokban elfoglalt helye, az egyes szakmákban játszott szerepük, megnövekedett a terminusok képződésének sebessége és mennyiségük), aminek következtében napjainkban a terminológia művelésében több vonatkozásban új helyzet állt elő. Néhány az új helyzet jegyeiből: (1) Az egyre összetettebb fogalmak terminusait szakmai ismeretek felhasználásával lehet létrehozni, és az elnevezés mellett kiemelt jelentőséget kapott a definíció szöveges megadása; (2) A latin, majd a későbbi német nyelvi hatás helyére az angol nyelv lépett: a nemzetközi szavak átvétele különösen a hagyományokkal nem rendelkező új szakmai, tudományos, kereskedelmi, sport, szolgáltató stb. ágak területén figyelhető meg; (3) A terminológiai problémák megelőzésére európai és nemzeti irányítással szervezett munkálatok kezdődtek és folynak. Előbbire példa az európai együttműködésben folyó szabványosítás, utóbbira pedig a kis nyelvek (észt, holland, litván, norvég stb.) tudományos, gazdasági és állami támogatással szervezett terminológiai fejlesztése. Ezeknek a munkáknak az eredményei a modern technikai eszközökkel létrehozott egy- és többnyelvű terminológiai adatbázisok, terminológiai szótárak és ezek kutatási és gyakorlati célokra való elérhetőségének biztosítása. A terminológiai kutatás és fejlesztés szempontjából lényeges a szakmai (tudományos, műszaki, közgazdasági, közigazgatási, mezőgazdasági, sport stb.) e-korpuszok – köztük a tezauruszok – létrehozása és használati lehetőségének a biztosítása. Magyarországon a köznyelvi szövegkorpuszok kialakítása jó ütemben folyik (vö. Magyar Nemzeti Szövegtár, http://cor-pus.nytud.hu/mnsz/), irodalmi szövegek korpuszai az OSZK honlapján a Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhetőek (http://www.mek.oszk.hu), a számítógépes nyelvészeti kutatások pedig alapkutatási és a felhasználást szolgáló fejlesztési eredményekkel folynak, amelyek témái között lassan helyet kap a terminológia is. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy a számítógépek számára történő fogalommeghatározás és a fogalmi viszonyok rendszereinek kiépítése az ontológia nevet viseli.)

Ezeknek a hazai és nemzetközi tendenciáknak az egyre határozottabb megjelenése ellenére az látszik, hogy a hazai állami, szakmai és a nyelvészeti területek érdeklődésében a terminológia fejlesztése nem foglal el jelentőségének megfelelő helyet. Ennek olyan jelei vannak, mint az egymástól elszigetelten folyó vizsgálatok, részletproblémák kutatása, az egységes tudományos elvek hiánya, a publikációs és véleménycsere-lehetőségek szűkös volta, a kérdéskör oktatásban való indokolatlan szerény jelenléte. Mindezeknek az a következménye, hogy a hazai terminológiai fejlesztés jelenlegi szükségletekhez igazodó tudományos megalapozottsága, szervezettsége, a munkálatok anyagi feltételeinek biztosítása nem kielégítő.

A terminológiai rendszerezés szerepe

A hatékony kommunikáció alapja az absztrakció során kialakított fogalmak rendszere. A terminusok a fogalmak nyelvi jelölői. A világról szerzett tapasztalatok csoportosítása, a létező világ egymással kapcsolatban lévő részeinek felosztása kultúra- és nyelvfüggő, a különböző kultúrák kialakult fogalmi rendszereiben eltérések mutatkoznak.

A nyelvi kommunikáció teljes egyértelműsége abban a szélsőséges esetben valósulhatna meg, ha a fogalmak és a nyelvi jelek egyértelmű leképezése mindkét irányban realizálódna, vagyis egy fogalmat egyetlen terminus jelölne, egy terminus pedig csakis egy fogalomhoz kapcsolódna: így sem szinonímia, sem poliszémia nem volna. Érdekes módon ma is makacsul tartja magát még egyes nyelvészkörökben is az a nézet, hogy a szaknyelvekben ez a szélsőséges eset megvalósul, vagyis hogy a szaknyelvekben nincsenek szinonimák, és nincs poliszémia. Holott ez egy olyan ideális eset volna, amely a valóságban nem létezik, és hosszabb ideig nem is volna megvalósítható. Egy adott nyelvet beszélő közösség egyértelmű kommunikációjának elengedhetetlen feltétele a közösség által ismert és elfogadott nyelvi jelek meghatározott szabályok és normák szerint történő használata. A különböző nyelvek közötti átjárhatóságnak pedig az eltérő fogalomrendszerek pontos ismerete az alapja.

Az emberi gondolkodás a megismerés absztrakciós folyamata során kialakított fogalmak rendszerén alapszik. Egy-egy objektum meghatározó jegyeivel jellemezhető fogalom megjelenítő egységei a terminusok. A terminus (terminológiai/lexikográfiai) megadása három részből áll: (1) a terminus jele, amely lehet egy vagy több szóból álló lexéma, (számok betűk kombinációjából képzett) kód vagy más jel, (2) a jelölt fogalom meghatározó jegyeit megadó definíció, (3) a fogalom pontos megismeréséhez szükséges értelmezés, amely a definícióhoz kiegészítéseket tartalmaz (Fóris, 2005a).

A terminológia terminusnak jelentései: (1) terminusok, fogalmak és azok viszonyának vizsgálata; (2) terminusok gyűjtésére, leírására, bemutatására, valamint osztályozására és képzésére alkalmazott eljárások és módszerek összessége; (3) egy meghatározott tárgykör logikai rendszeréhez illeszkedő, rendszerezett szókincs (Fóris, 2005a).

A terminusok osztályozása többféle szempontból történhet, maga a terminológia azonban csak szinkrón osztályozással és leírással foglalkozik. Sem az ismereteink fogalmi rendszerében, sem a nyelv szókészletében nem mutatható ki meghatározó különbség az évszázadokkal korábban szintén valamilyen elkülönült tevékenység során keletkezett, majd a köznyelvbe bekerült, fogalmakat jelölő szavak és az utóbbi években keletkezett terminusok között. A fa ugyanúgy egy anyagi objektumot jelöl, mint a molekula, a folyó pedig ugyanúgy mozgó anyagi közeget jelöl, mint az elektromos áram terminus.

Sok félreértésre ad okot az a tény, hogy az ipari fejlődés kezdeti szakaszában rövid idő alatt sok új terminus keletkezett, ezeket a műszaki nyelv különleges képződményeinek minősítették, és terminus technikusnak, szakszónak nevezve a szavak önálló csoportjának tartották őket. Mivel később a nyelvi rétegek kölcsönhatása következtében a terminusok döntő többsége átkerült más nyelvváltozatokba, így a köznyelvbe is, ezért elveszett a szakmai tevékenység során kialakult egyes szakmákhoz kizárólagosan kötött jellegük. Napjainkban mind a kutatásban, mind a szakmai tevékenységben a korábbi szakági elkülönülés helyett erős integrálódás alakult ki: nagy feladatok több tudományos és szakmai terület interdiszciplináris együttműködésében oldódnak meg. Ennek az a következménye, hogy a terminusok rendszerbe foglalását ma már nem a régi eljárás szerint, az egyes szakmák nyelvhasználatához igazodva, hanem a társadalom működése során kialakult nagy témacsoportokhoz igazítva, tárgykörök alapján végzik. Ezért indokolt tehát az a nemzetközi terminológiai irodalomban elfogadott gyakorlat, hogy nem a fogalom keletkezésének nyelvváltozat-típusa szerinti csoportosítást alkalmazzák, hanem az egy tárgykörön belüli fogalmak jelölésére szolgáló nyelvi jeleket nevezik terminusnak (vö. Bessé et al., 1997; Cabré, 1998; Fóris 2005a).

Gyakran félreértés övezi a terminusok jelét is. A lexémával történő nyelvi jelölés mellett gyakori a kódokkal, jelekkel, szimbólumokkal való jelölésük, így az ipar, több tudományág és a kereskedelem széles körben alkalmazza ezeket. Ennek főbb okai: (1) a terminusok gyors számbeli növekedése miatt a lexémákkal való jelölés egyre nehezebben oldható meg, (2) nehéz a ma keletkező bonyolult fogalmakat egyetlen lexémával egyértelműen megadni. Akár lexéma, akár kód stb. a jelölő, a terminus definíciójával adják meg a fogalom meghatározó jegyeit. Ez csak látszólag új vonása a terminológiai munkának, hiszen ha jobban megnézzük, látjuk, hogy a korábbi terminusalkotás során is más, ismert szavakkal értelmezték az új terminusokat, csupán a közismert és jóval egyszerűbb fogalmak esetében az írásos rögzítés nem mindig történt meg. Például a fakalapács mint terminus a már ismert fa és kalapács terminusokkal, illetve azok közismert jelentésével elfedi azt a tényt, hogy az új terminust két régi terminus létező meghatározása segítségével adjuk meg.

A nagyszámú, egymástól megkülönböztethető egyed közötti eligazodást megköny-nyíti, ha a hasonló tulajdonságúakat csoportokba szedjük, majd az egyes csoportokat tulajdonságaik alapján újabb egységekbe rendezzük. Az eljárás véges számú lépése után egy könnyen áttekinthető rendszer áll elő. Ezt az eljárást alkalmazzák sok esetben, például az egyes tudományágak fogalmaik rendszerezésére (ilyen például a biológiában vagy a marketingben a taxonómiai osztályozás), vagy gyakorlati célokra (például az áruházakban az árukészlet áttekinthető elhelyezésére, raktárkészletek nyilvántartására), sőt, az informatikában az ontológiai rendszerek építése, és a dokumentációelemzés és a könyvtári nyilvántartás is hasonló elveken alapul. A nagyszámú terminus könnyű és gyors használata csak akkor valósítható meg, ha megfelelő csoportosításukat elvégezzük, ennek során meghatározzuk a közöttük fennálló viszonyokat, majd rendszerbe foglaljuk őket.

A műszaki és természettudományok terminológiai rendszere folyamatos megteremtése mellett szükség van a humán tudományok, az igazgatás, a gazdaság és minden más összefüggő nagy tevékenységi kör fogalmi és terminológiai rendszerének vizsgálatára, leírására és megfelelő kialakítására. Közismert az Európai Unió erőfeszítése: az igazgatás közös terminológiájának kialakítására tett lépései. Az európai uniós adminisztrációs és jogi-közigazgatási terminológia egységes kialakításához például igen sokat tesznek maguk az EU bizottságainál dolgozó fordítók: munkájuk megkönnyítésére és az egységes terminológia megteremtésének elősegítésére napi közvetlen kapcsolatban vannak egy erre szolgáló honlapon és levelezési rendszeren keresztül (vö. Gulyás, 2005; Várnai, 2005; http://www.huterm.com; http://www.im.hu).

A nyelvi kommunikáció egyértelműségének azt a feltételét, hogy a használt terminusok jelentése a beszélőközösség tagjai számára ismert és azonos legyen, csak a közös megegyezés alapján elfogadott terminusok és a gondosan kidolgozott terminológiai rendszer biztosíthatja. Ha különböző csoportok azonos fogalmakat más-más, a többiek számára ismeretlen terminussal, vagy különböző fogalmakat azonos alakú terminussal jelölnek, akkor szinonímák és többértelműség keletkezik. A szinonímák és a többértelműség akkor okoz problémát, ha nem rögzített, hogy az egyes fogalmakat mely nyelvi elemek jelölik, és ha ezek meny-nyisége túllép egy bizonyos határt. A terminológiai munkák egyik fontos területe annak kiderítése és írásos rögzítése, hogy az egyes fogalmaknak mik a meghatározó jegyeik, milyen jellel/jelekkel jelölik őket egy-egy adott tárgykörben (onomasziológiai megközelítés). A lexikográfiai munkák a nyelvi jel oldaláról közelítenek a kérdéshez: azt vizsgálják, hogy az egyes lexémák (tehát csak a nyelvi jelek) mely fogalmakat jelölnek különböző tárgykörökben és nyelvváltozatokban (szemasziológiai megközelítés).

A tömegében egyre növekvő, típusában a szakmai szövegek irányába erősen eltolódó fordítási és tolmácsolási feladatok nehézsége elsősorban nem abból adódik, hogy két nyelv nyelvi jeleit kell egymásnak megfeleltetni, hanem abból, milyen mértékben sikerül a forrásnyelvi szövegben adott információt a célnyelv fogalmi és nyelvi rendszerére leképezni (úgy is mondhatnánk, hogy tulajdonképpen nem szavakat kell lefordítani, hanem a denotátumot a célnyelvben szokásos módon, a célnyelvi normáknak megfelelően kell megjelölni). Ezért a fordítás és tolmácsolás során, mint az közismert, a nyelvi ismeretek mellett a szaktárgyi-szaknyelvi ismeretek is szükségesek, és elengedhetetlen a megfelelő, naprakész segédanyagok léte. A fogalmi és terminológiai rendszerek egyidejű leképezésének fontosságát jól mutatja az a tény, hogy szaktárgyak idegen nyelvű oktatását azért nehéz megoldani, mert a szakma két nyelven eltérő fogalmi és terminológiai rendszerét kell összeilleszteni. Az általánosan nemzeti nyelven folyó oktatásba egy-egy szaktárgy idegen nyelven való bevezetése ebből adódóan egyszerre nyelvi és szakmai feladat. Erre a hazai idegen nyelven folyó szaktárgyi oktatás, különösen a kéttannyelvű oktatás, de még határozottabban a határon túl a többségi nyelv környezetében újrainduló magyar nyelvű szaktárgyi oktatás szolgáltat sok példát (vö. Szabómihály, 2003; Péntek, 2004; Fóris 2005). Az első esetre példa a kéttannyelvű gimnáziumok számára készített tankönyvfordítások számos problémája, az utóbbi esetre pedig, hogy az anyaországból átadott szaktárgyi tankönyvek nem oldják meg a nehézségeket, mert nem illeszkednek a többségi nyelvi környezetben élő tanulók által elsajátított szakmai fogalmi rendszerhez. A problémák megoldásához a speciális célnak megfelelően írott tankönyvek vezetnek.

Sokszor előfordulnak olyan esetek, hogy egy fogalom meghatározó jegyeit nem sikerül összegyűjteni, és a meglevő terminus definíciója attól függően változik, hogy éppen abban a közlésben kik és melyik értelmezésben használták. Néhány példa a közelmúltban nyomtatásban megjelent közleményekből a fenti állítás igazolására:

• A nemzetközi terrorizmus fontosabb összetevőiről című cikkből: „A szakirodalomban található számos definíció egyike sem fedi le a nemzetközi terrorizmus fogalmával jelölt jelentéstartományt, pedig a megfelelő meghatározás elengedhetetlen a jelenség megértése, kezelése szempontjából. […] Az elmúlt három évtized alatt közel száztíz értelmezés született, de máig nem alakult ki általános álláspont” (Póczik, 2005, 1269.).

• A Szakmai nyelvhasználat címmel kiadott egyetemi tankönyvben olvashatjuk: „magának a szaknyelv fogalmának a meghatározása sem egyértelmű a szakirodalomban, bár számos kísérlet irányult leírására. A definíciók túlnyomó része azonban egyoldalú, a fogalomnak mindössze néhány aspektusát öleli fel, és/vagy általánosító kijelentéseket fogalmaz meg. Jellemző, hogy a szaknyelvet azzal definiálják, hogy a nyelv eszközeit korlátozott módon alkalmazza, illetve azt fejti ki, hogy mi nem tekinthető szaknyelvnek” (Kurtán, 2003, 37.).

• A Reáliafelfogások napjaink magyar fordításelméletében című cikkben találjuk az alábbiakat: „Egy műszó akkor tölti be küldetését optimálisan, ha nincsenek szinonimái, elfogadott definícióval, fogalmi terjedelemmel rendelkezik. A „nyelvi reália” terminusnak népes szinoníma sora van („kulturális reália”, „kultúrszó”, „(le)fordíthatatlan elem”, „nonekvivalens lexéma”, „kultúraspecifikus szó”, „etnikulturéma”), nincs egységes definíciója (kultúrspecifikus jeltárgy; kultúrspecifikus jeltárgy megnevezése; nyelvi megnyilvánulás, amelyben kifejeződik az adott kultúrközösség sajátos élmény- és ismeretanyaga), terjedelmi meghatározása változó” (Lendvai, 2005, 68.).

• Az ekvivalencia mint fordításelméleti kategória című kandidátusi értekezésben találjuk, hogy „A fordításelmélet szakirodalmat tanulmányozva valósággal elárasztanak minket a különböző tartalmi, formális, funkcionális, nyelvi, textuális, kommunikatív, szemantikai, szintaktikai, lexikális, stiláris, pragmatikai, konnotatív, dinamikus stb. megfelelések, egyezések, kongruenciák és egyenértékűségek, megtévesztő a sok invariáns, üzenetazonosság, szándékazonosság és információtartalom-azonosság […]. Ezt a fogalmi-terminológiai zűrzavart nem szabad természetellenesnek tartanunk […]” (Albert, 1988, 65.).

• A terminológia oktatása a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán c. írásból a terminológus szerző véleménye: „a terminológia mint terminus körül nagy a fogalmi zűrzavar – sajnos még szakmai körökben is. Szükség volna tehát fogalmi tisztázására” (Muráth, 2005, 82.).

Hosszan lehetne folytatni a hasonló hazai és külföldi példák sorát, amelyek mind azt mutatják, hogy sokan felismerték a terminológiai rendszerépítés és definiálás fontosságát, és saját munkájukban tapasztalják ezek hiányának káros hatásait. Az első négy idézet – és sok más állítás is – bizonyítja azt is, hogy a szerzők gyakran mást várnak el egy általános fogalom definíciójától, mint amit az természetéből következően tartalmazhat. A fogalmaink az absztrakció általánosító folyamatában úgy épülnek egymásra, hogy az általánosabb felé haladva egyre jobban elmaradnak az egyedi jegyek, és végül „csak” a legáltalánosabbak maradnak meg. Az ezzel a módszerrel kialakított rendszer teszi kezelhetővé a fogalmak és a nekik megfelelő terminusok hatalmas sokaságának egyszerű és gyors használatát. Például aki ismeri az egyes fogalmakat és a fogalmak rendszerét, az a barkochba játékban az általános fogalomtól véges számú lépés után megtalálja a megfelelő szót a magyar szókészlet hatalmas méretű halmazában. Az általános fogalmat jelölő terminus nem tartalmazhatja fajfogalmak jellemzőit, azt az adott fajfogalmat jelölő terminus definíciójának kell megadnia. A jól felépített terminológiai rendszerben viszont az általános fogalom terminusából kiindulva, néhány lépéssel eljuthatunk az alája tartozó bármely más fogalom terminusához, így azok jellemző jegyeihez is. Az első négy idézett példában az egyik alapvető tévedés az, hogy különböző absztrakciós szinthez tartozó fogalmakat és definíciókat próbálnak összepárosítani. Ahogy a gyümölcs fogalom definíciójától nem lehet elvárni, hogy a kertünkben termett almáról is részletes felvilágosítást adjon, úgy a terrorizmus általános fogalmát jelölő terminustól sem várható az, hogy egy családot a betegségével visszaélve fenyegető családtag, vagy fegyveres csoportok nagy tömegeket politikai indítékkal rettegésben tartó terrorizmus eseteit egyaránt részletesen leírja.

A szótárak és az oktatás

terminológiai vonatkozásai

Az alcímben jelzett két kérdéskört érdemes részletesebben megvizsgálni, mivel a hazai kiadású szótárak meghatározó szerepet töltenek be a terminusok jelentésmegadásában; az oktatás pedig nagyon sokat tesz a terminológia megismertetésére, a szakmai fogalmak terminusainak elsajátítására, hiszen a szaktárgyi ismeretek közvetítésében a terminusok mint kulcsszavak szerepelnek.

Az volna kívánatos, ha elsőként elkészülnének az egyes szakterületek magyar nyelvű terminológiai adatbázisai, ezek alapján terminológiai szótáraik, majd az ezekben található pontos adatok felhasználásával állítanák elő a különböző általános nyelvi és szakszótárakat. A magyar viszonyok ismeretében az valószínűsíthető, hogy az esetek többségében ezeknek a terminológiai szótáraknak a kiadása nem lenne nyereséges. Az alacsony piaci érdeklődés az oka annak is, hogy viszonylag kevés szaklexikon kerül kiadásra. Tudomásul véve, hogy nem kivitelezhető minden témakör terminológiai adatbázisát vagy szótárát létrehozni, mindenképpen indokolt lenne meghatározni azokat a tárgyköröket, amelyeknek a lehető legteljesebb terminológiai adatbázisát kívánatos előállítani, és azokat, amelyek esetében a felhasználás céljainak megfelelő szűkebb témakörökre vonatkozó terminusok kerülnének kiadásra. Sokoldalú igény mutatkozik például az informatika, a számítástudomány terminusainak pontos és hiteles lejegyzésére.

Részletesen vizsgáltuk, hogy az utóbbi tíz évben Magyarországon kiadott egynyelvű szótárakban milyen terminusdefiníciók találhatók. Vizsgálataink eredményei az alábbi megállapításokhoz vezettek (Fóris, 2005a, 2005b):

• A vizsgált terminusok szócikkekben adott meghatározása sok esetben tartalmaz olyan félreértéseket, hibákat, amelyek túlmennek a pontatlansággá minősíthetőség határán. Gyakori, hogy az általános fogalmak terminusainak jelentésében nem az absztrahált fogalom, hanem egy vagy több fajfogalma meghatározó jegyeit adják meg. Előfordul, hogy egy absztrahált fogalom terminusának jelentését egy másik tárgy terminusának mint szinonimának a megadásával értelmezik (holográfia=hologram).

• Az időben egymás után megjelent szótárakban, gyakran szó szerint azonos megfogalmazásban, ismétlődnek ugyanazok a hibák, mert a megfelelő terminológiai adatbázisok és szakszótárak hiányában a készülő szótárak forrásai a korábban megjelentek. Ezért fordul elő gyakran, hogy hibás értelmezések ismétlődnek, vagy hogy az újabb kiadású szótárak szócikkei nem tükrözik a terminusok jelentésében a fejlődés során keletkezett változásokat.

• A terminusok szótárakban való megjelenítésének hiányosságai azt mutatják, hogy a szótári munkák során nem érvényesül a szakmai és nyelvészeti ismeretek együttes felhasználásának követelménye.

• Közismert tény, hogy nemcsak új fogalmak keletkeznek, hanem régi fogalmaink tartalma, terjedelme ha időben lassan is, de folyamatosan változik. Ezt a terminológia folyamatos rendezésével kell követni. Napjainkban a szótárkiadás erre kevés figyelmet fordít. Tipikus példa a kép jelentésének megváltozása. Az 1950-es évek óta ismert a háromdimenziós képek előállítási módszere. Évtizedek óta nap mint nap találkozunk ezzel a ténnyel, mégis a szótárak kép szócikkeiben nem tüntetik fel a régi kétdimenziós kép mellett a háromdimenziós kép létezését. A szócikkek kiegészítése még azokban a szótárakban sem történt meg, amelyek felvették címszóként a hologram terminust, amelynek szócikkében szerepel a háromdimenziós kép előállítása.

A szótárak terminológiai megfelelésének vizsgálata során nem lehet elmenni a magyar szótárkiadás vadhajtásai mellett. Az utóbbi években egymás után jelentek meg (és jelennek meg továbbra is) új kiadásban 60-80 évvel korában kiadott szótárak („új” szótárként). A modern technikai lehetőségek segítségével olcsón, átdolgozás, korszerűsítés nélkül jelennek meg a piacon a ma már elavult tartalmú szótárak. A szótárak minőségi kérdéseiben járatlan vásárlók és sok esetben a forgalmazók nem tudják kiszűrni ezeket az értéktelen termékeket. Jogi és fogyasztóvédelmi eszközök pedig úgy látszik, nem alkalmazhatók hatékonyan e folyamat visszaszorításában (vö. Fóris, 2004). (Egyre gyakoribb, hogy alacsony áruk miatt az oktatási intézmények könyvtárai is ezeket a szótárakat vásárolják!) Megoldást a lexikográfiai és terminológiai ismeretek hatékony terjesztése hozhat.

Nemcsak a szótárak, hanem a tankönyvek tanulmányozása is alátámasztja, hogy a fogalmak meghatározása, azok fogalmi és terminológiai rendszerbe való beillesztése, a szaknyelvi normákhoz és az európai szabványokhoz való igazítása nem minden területen történik meg. Annak pedig, hogy a diákok zavaros fogalmakat, tévedésen alapuló nyelvi ismereteket tanuljanak, beláthatatlan következményei lehetnek az egyén és az egész nyelvi közösség számára. A terminológiai zavarokra mutatott példák következményei pedig messze túlnyúlnak a szótárak minőségi megfelelésének gondján.

A magyar terminológia helyzetének értékelése során kiemeljük, hogy a gazdaságilag és műszakilag fejlett országok gyakorlatával ellentétben a terminológia és lexikográfia oktatási kérdéseinek nálunk általában nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Annak ellenére, hogy az anyanyelvi nevelés egyik lényeges része a fogalmi-nyelvi rendszer megalapozása, és egyben a szakmai-tudományos képzés alapfeltétele is, a terminológia kérdésköre mégis periférikus helyzetben van az oktatásban.

A magyar matematika- és fizikatudományok eredményeinek a XX. század folyamán a nemzetközi tudományos életben elért kiemelkedő sikere minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy e tudományágak szaknyelve szigorú tudományos következetességgel igazodik a tudomány fogalmi rendszeréhez. Az a tudományterület, amely gondot fordít az oktatás minden szintjén az általa használt fogalmak ellentmondásmentes megismertetésére, elsajátítására és használatára, megalapozza ezzel a társadalmon belüli helyzetét. Az a szótár, amely egy terminus értelmezéseként zavaros, pontatlan meghatározást ad, vagy az olyan nyelvtankönyv, amelyben pontatlan, hibás vagy bonyolult meghatározások szerepelnek, nem segítheti a tudományos tények megismerését, hanem éppen ellenkezőleg: zavar forrása lesz. Nem az segít, ha a közoktatási tankönyvekből kihúzzák az „idegennek tekintett” terminusokat – hanem az a lényeges, hogy értelmezzék őket és a velük jelölt fogalmakat. A terminológia művelése minden vonatkozásban interdiszciplináris tevékenységet jelent. Ezért a hatékony oktatás úgy valósulhatna meg, ha a terminológiai ismeretek átadása beépülne a szakmai képzés keretébe, összekapcsolódna a fogalmi és terminológiai rendszer kiépítése. Ahol viszont indokolt (nyelvész, fordító, tolmács, tanár stb. szakokon), feltétlenül fontos a terminológia külön tárgyként való megjelenése.

Egyre több helyen jelenik meg olyan színvonalú és volumenű terminológiai feladat, amelyeket csak speciálisan képzett, nyelvészeti és szakismeretekkel rendelkezők tudnak megoldani. Ilyenek például a fentebb már említett kiadók, az EU fordítói-terminológiai munkái, de folytatható a sor minisztériumokkal, országos hatáskörű szervekkel és különösen a kereskedelem szerveivel. A nyugat-európai országok többségében az egyetemek graduális képzési programjaiban megtalálható a lexikográfus és terminológus szak, és több helyen a tudományos képzésben is jelen van. A hazánkban is most zajló felsőfokú oktatás átalakítási folyamatában indokolt lenne ennek a képzési formának a bevezetése (például a fordítóképzéshez kapcsolódva). Az a félő, hogy a korábban oktatott szakok fennmaradásáért és a szakterületek önálló egyetemi jelenlétének biztosításáért kifejtett erőfeszítések mellett egy olyan szakképzés bevezetése, amely több szakirány támogatásával oldható meg, még hosszabb ideig nem kap támogatást (a nyelvészetnek a magyar felsőoktatás átalakításában játszott szerepéről vö. Klaudy–Fóris, 2005).

Összefoglalás

A magyar terminológia tudományos előzményei, egyes szakmai területek hagyományai kiváló feltételeket biztosítanak a jelenkor változó körülményei között folyó korszerűsítési munkákhoz, amelyekhez a következők szükségesek:

• a terminológiai rendezés elveinek az érintett tudományterületek egyetértésében való kialakítása;

• a kutatást és alkalmazást célzó munkákhoz szervezett keretek biztosítása;

• tudományos-szakmai fórum kialakítása az eredmények közkinccsé tételére;

• a terminológiai ismeretek terjesztésében az oktatás hatékony részvételének megoldása;

• a kutatás-fejlesztés támogatási rendszerének az eddigieknél nagyobb hatékonyságú módjának a kidolgozása.

• a modern számítógépes módszerek szélesebb körű alkalmazási lehetőségének, adatbázisok, feldolgozó szoftverek elérhetőségének elősegítése.

Ezen a helyen kell még egyszer hangsúlyozni, hogy a terminológiai rendezés nemzeti érdek, s ebben minden szakmai közösség érdeke súlyozottan szerepel. Amikor a magyar társadalom a kibontakozás útjait keresi, mindenképpen szükséges megvizsgálni ebben a folyamatban a magyar nyelv, ezen belül a terminológia szerepét.

Kulcsszavak: terminológia, fogalom, fogalommeghatározás, magyar nyelv, szótár

Irodalom

Albert Sándor (1988): Az ekvivalencia mint fordításelméleti kategória. Kandidátusi értekezés, Szeged

Bessé, Bruno de – Nkwenti-Azeh, B. – Sager, J. C. (1997): Glossary of Terms Used in Terminology. Terminology. 4, 1, 117–156.

Cabré, M. Teresa (1998): Terminology. Theory, Methods and Applications. (Terminology and Lexicography Research and Practice 1. John Benjamins, Amsterdam–Philadelphia

Fóris Ágota (2004): A szótárkiadás gazdasági és jogi vonatkozásainak néhány kérdése. Fordítástudomány. VI, 1, 54–68.

Fóris Ágota (2005a) Hat terminológia lecke. Lexikográfia és terminológia kézikönyvek 1. Lexikográfia, Pécs

Fóris Ágota (2005b): A szakmai hitelesség kérdése a magyar köznyelvi szótárakban. Magyar Nyelv. CI, 1, 51–65.

Klaudy Kinga – Fóris Ágota (2005): A nyelvészet és a magyar felsőoktatás modernizációja. Magyar Tudomány. 4, 449–457.

Gulyás Róbert (2005): Magyar terminológia az EU-intézményekben. Fordítástudomány. VII, 2, 17–27.

Kurtán Zsuzsa (2003): Szakmai nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Lendvai Endre (2005): Reáliafelfogások napjaink magyar fordításelméletében. In: Dobos Csilla – Kis Á. – Lengyel Zs. – Székely G. – Tóth Sz. (szerk.): „Mindent fordítunk, és mindenki fordít”. Értékek teremtése és közvetítése a nyelvészetben. SZAK, Bicske, 67–71.

Muráth Judit (2005): A terminológia oktatása a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. In: Muráth Judit – Hubainé Oláh Ágnes (szerk.): A XXI. század kihívásai a szakfordítóképzésben. PTE KTK, Pécs, 81–91.

Péntek János (2004): Magyar nyelvű tudományosság – kezdet és vég? In: Péntek János (szerk.): Magyarul megszólaló tudomány. Kisebbségkutatás könyvek. Lucidus, Budapest, 233–242.

Póczik Szilveszter (2005): A nemzetközi terrorizmus fontosabb összetevőiről. Magyar Tudomány. 10, 1269.

Szabómihály Gizella (2003): A szlovákiai magyar szakfordítások minőségének javításáról és az objektív fordításkritika megteremtésének feltételeiről. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 5, 4, 55–68.

Várnai Judit Szilvia (2005): Európai uniós terminológia és fordítás – múlt és jelen. Fordítástudomány. VII, 2, 5–15.

Internet

http://corpus.nytud.hu/mnsz

http://www.huterm.com

http://www.im.hu

http://www.manye.pte.hu

http://www.matt.hu

http://www.mek.oszk.hu

<-- Vissza a 2006/6 szám tartalomjegyzékére

<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra