Dunára néző első emeleti szobájában beszélgetünk az MTA székházában Kroó Norbert akadémikussal. Alig egy hónapja ért véget kétszer hároméves főtitkári megbízatása, azóta az Akadémia alelnöke. Az esős júniusi délelőttön kevésszer szólalt meg a telefon, senki sem zavar bennünket az emlékek felidézésében. Közös emlékeink is bőven vannak a Központi Fizikai Kutatóintézetben töltött évtizedekből. Így érthető, hogy negyvenéves ismeretség után az interjú kedvéért sem magázódunk.
Melyek az első emlékeid iskolás korodból? Milyen kisfiú voltál?
Jó tanuló voltam, ezért az első elemiben az év végén engem feleltettek a
tanfelügyelő látogatásakor. Elismerést arattam, mert hibátlan leírtam "A hal a
vízben nem hall" mondatot. Ugyancsak elsős lehettem, amikor a szüleimtől
ajándékba kapott órát szétszedtem, hogy működését tanulmányozhassam. Nekiláttam
összerakni, de nem sikerült, a hajszálrugóval nem boldogultam. Édesapám
műbútorasztalos volt, otthon is volt kis műhelye. Az ottani szerszámok
segítségével fából hajótestet építettem. "Motort" is szereltem rá, egy
vekkeróra volt az alapja. A mutatókat hajtó tengelyt meghosszabbítottam, és
propellert szereltem rá. Hajóm nem kis büszkeségemre simán átkelt a Kis-Dunán.
Tanítóidnak, tanáraidnak volt-e szerepük pályaválasztásodban?
Csepelen az elemi iskolában nagyon jó tanítóim voltak. Utána a Mester utcában a
Fáy Gimnáziumba jártam. Ez a gimnázium rendszerint nem szerepel a híres pesti
iskolák felemlegetésekor, pedig az MTA mai tagjai közül heten jártak a Fáyba!
Csepelen éltetek. Akkoriban Csepelen,
a Jedlik Ányos Gimnáziumban tanított Vermes Miklós, az egyik legnagyobb
fizikatanár. Születésének centenáriumán a Fizikai Szemle májusi száma emlékező
cikkek sorát közölte. Ismerted diákkorodban?
Nemcsak ismertem, a tanítványa is voltam. Délelőtt a Fáyba, délután pedig Muki
bácsi szakkörébe jártam. Kiváló tanár volt. Izgalmas kísérleteket végeztünk,
néha fel is robbant valami. A mostani megemlékezések sorában nekem is jutott
szerep. Sopronban szobrot állítanak Muki bácsinak, engem kértek meg a
felavatására. (Vermes Sopronban, az Evangélikus Líceumban tanult.)
Az órával való kísérletezés és a Vermes-szakkör, nem is lehettél más, mint
fizikus...
Először nem fizikus akartam lenni. Technikai érdeklődésem a mérnökség felé
terelt, először gépészmérnöki, később villamosmérnöki pályára gondoltam. A
gimnázium utolsó két évében jól szerepeltem fizika- és matematika-versenyeken,
az országos tanulmányi versenyen elért eredményem mentesített az egyetemi
felvételitől. Ekkor már fizikusnak jelentkeztem, a felvételin csak azt
kérdezték, tudom-e, ki volt Eötvös Loránd...
A versenyeken kísérleteztetek is?
Nem, akkoriban csak példamegoldásból állt a verseny. Egyszer azért nem tudtam
megoldani egy feladatot, mert nem jöttem rá, hogy el kellene hanyagolni
valamit. Senki sem mondta addig, hogy a lényegtelennel nem kell foglalkozni.
Minden információt hasznosítani akartam, tökéletes megoldást kerestem, hiába.
Fizikatanításunk azóta sem változott sokat. Ma is szép, kerek egészként
jelenítik meg a fizikát a diákok előtt. Nincsenek problémák, tisztázatlan
kérdések.
Elmarad a tudománytörténet bemutatása is. A gyerekek nem tudják meg, hogy
szakmai vitákban születnek az eredmények, sikeres tudósok is tévednek.
Szüleid egyetértettek pályaválasztásoddal?
Nekik az volt a fontos, hogy tanuljak. Az elemiben, a gimnáziumban és az
egyetemen azért is voltam mindig jó tanuló, hogy ezzel örömet szerezzek
szüleimnek. Azt is igyekeztem jól megtanulni, amihez semmi kedvem sem volt. Így
lehettem 1965-ben a kandidátusi fokozat megszerzése után az ELTE
Természettudományi Karának első, népköztársasági aranygyűrűvel kitüntetett
növendéke. A gyűrűt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az akkor még
gyermekcipőben járó televízió portréfilmet készített rólam. Az 1960-as években
a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet neutronfizikai laboratóriumában a
Nobel-díjas Ilja Mihajlovics Frank igazgató egyik helyettese voltam.
Életrajzomban olvasott a gyűrűről, és kíváncsi volt rá, kérte, hogy mutassam
meg neki. Cserébe megmutatta Nobel-érmét.
A pályaválasztásra visszatérve: nem volt teljesen sima, le kellett győznöm egy
komoly akadályt. Érettségim évében, 1953-ban még irányították a
pályaválasztást, engem diplomatának szántak. A Külügyminisztériumban részt
vettünk egy fejtágítón, majd megkérdezték, ezek után ki nem akar diplomata
lenni. Tízen jelentkeztünk, velünk egyenként elbeszélgetett Sík Endre, a
későbbi külügyminiszter (akkor a minisztérium politikai főosztályának vezetője,
a Külügyi Akadémia igazgatója - JL) és Mód Péter. Hatot meggyőztek a tízből,
négyet nem, én a négyek közé tartoztam. Így lettem végül fizikushallgató. Az
egyetemen mindenekelőtt a matematikusok, Császár Ákos és Hajós György
előadásait szerettem. Szívesen hallgattam Pál Lénárd reaktorfizikai előadásait,
Baksai Zoltánnál kitűnőt kaptam kémiából. Átjártam a Műegyetemre Simonyi
Károlyt hallgatni. Korán bekapcsolódtam a laboratóriumi kísérleti munkákba is,
Pócza Jenő mellett gázkisülésekkel foglalkoztunk. Kísérleteinkkel egyetemek
közti versenyt is nyertünk. Ez valamiképpen a mai tudományos diákköri mozgalom
elődje volt.
Diplomamunkádat Csillebércen írtad, ezzel kezdődött máig tartó kapcsolatod
a KFKI-val.
Faragó Péter osztályára kerültem, magmágneses rezonanciával foglalkoztam.
Faragó 1956-ban külföldre távozott, ezért Gécs Mária vezetésével folytattam a
munkát. A diploma megvédése után a Műszaki Fizikai Kutatóintézetben is
körülnéztem, Szigeti György, Bodó Zalán szívesen látott volna. Végül Pál Lénárd
hívására a KFKI-ba mentem.
Ekkoriban zajlott a KFKI első nagy átalakulása, épült az atomreaktor, új
kutatási irányok indultak. Te milyen feladatot kaptál?
Az atomreaktor elkészültével új kísérleti lehetőségek nyíltak meg,
tanulmányozni lehetett a neutronok kiváltotta változásokat, és új, neutronokra
alapozott vizsgálati módszereket (neutronszórás) alkalmazhattunk. A neutronos
technikákkal atomi felbontásban vizsgálható a szilárdtestek szerkezete, az
atomi folyamatok dinamikája. A neutronfizikai kutatásokat Pál Lénárd indította
meg, mellette kezdtem dolgozni. Vizsgáltuk például különböző anyagok szerkezete
és mágneses tulajdonságai közötti összefüggést.
Komoly műszaki fejlesztés is folyt a KFKI-ban a kísérleti eszközök
létrehozására. Százcsatornás analizátor épült a repülési idő típusú
neutronspektrométerhez, programvezérelt egykristály diffraktométert
készítettünk. A moszkvai Kurcsatov Atomenergia Intézettel közösen háromtengelyű
neutronspektrométert építettünk. Később a KFKI-ban készült a széles
hullámhossztartományban működő, nagy áteresztőképességű
neutronsebesség-szelektor, a sikeres berendezésből tizenhét darab készült
amerikai, japán és nyugati-európai laboratóriumok számára. Ebben a
neutronfizikai csoportban fedezte fel 1972-ben Mezei Ferenc a neutron spin-echo
spektrometriát.
A kísérleti eszközök bemutatásával nagyon előreszaladtunk az időben, hiszen a
neutronsebesség-szelektor az 1980-as években készült.
Térjünk vissza a hatvanas évekbe.
Huszonnyolc évesen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösztöndíjával jutottam ki
Svédországba, összesen tizenöt hónapot töltöttem ott. Először Stockholmba, a
Műszaki Egyetemre kerültem K. E. Larsson professzorhoz, az egyetemnek volt egy
kis atomreaktora. Rövidesen egy olyan neutronfizikai mérést javasoltam,
amelyhez nagyobb teljesítményű reaktorra volt szükség. Ekkor kerültem
Studsvikba.
Studsvikot én is jól ismerem. Ideális helyen fekszik,
távol mindentől, a tengerparton. Remekül lehet ott dolgozni.
Nagyon jól éreztem magam. Nemzetközi csapatba kerültem. Sok látogató is járt
ott a világ minden tájáról. Ekkor épültek ki nemzetközi kapcsolataim, néhány
akkor megismert kutatóval még ma is kapcsolatban vagyok. Larssontól sokat
tanultam, tehetségesnek tartott. Néhány éve hunyt el.
Studsvikban nyilván jobbak voltak
a kutatási feltételek, mint itthon. Konferenciára utazni, kapcsolatokat tartani
is egyszerűbb volt. Nem gondoltál arra, hogy Svédországban vagy másutt telepedj
le? Biztos szívesen láttak volna.
Tanulni küldtek külföldre. Teljesen természetes volt számomra, hogy hazatérek,
otthon hasznosítom és adom tovább a tanultakat. Talán a hivatástudat a jó
kifejezés magatartásom jellemzésére.
A KFKI-ban Pál Lénárd megteremtette, folyamatosan biztosította a kutatás
feltételeit, jó szemmel választotta ki a munkatársakat. A KFKI-ban lényegesen
jobbak voltak a lehetőségek, mint más magyar kutatóhelyeken. Szívesen dolgoztam
abban a kollektívában a neutronfizikai csoport vezetőjeként. Néhány év után a
nemzetközi élvonalba soroltak minket. Megvédtem nagydoktori disszertációmat A
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőjeként sokfelé jártam. Utolért az első
komolyabb vezetői megbízatás is, a szilárdtestfizikai laboratórium helyettes
vezetője lettem.
Hamarosan újra választanom kellett. Két meghívást kaptam; az Egyesült
Államokba, Brookhavenbe, és Dubnába, az akkori szocialista országok közös
kutatóintézetébe, az Egyesített Atomkutató Intézetbe. Ismét Pál Lénárd tanácsát
fogadtam meg: a magyar fizika érdeke dubnai munkavállalásom.
Ekkor lettél a már említett Nobel-díjas Ilja Mihajlovics Frank mellett a
neutronfizikai laboratórium igazgatóhelyettese. Dubnában is jól érezted magad?
Kétségtelenül más világ, mint Magyarország vagy Svédország. Frank professzor
egyenrangúnak tekintett, tiszteltem és szerettem. Máig őrzöm könyvét meleg
hangú dedikációjával. Vezetői teendőim az elektronikus osztályra, a nemzetközi
osztályra és a szívemhez közel álló szilárdtestfizikai (neutronfizikai)
osztályra terjedtek ki. Itt egy kutatócsoportot vezettem, jó néhány magyar
mellett oroszok és francia kutató is volt a csoportban. Közben sajnos egy évig
állt az atomreaktor, akkor zajlott a rekonstrukciója, így addig "klasszikus"
szilárdtestfizikai kutatásokat végeztem.
Három évig voltam Dubnában. Marasztaltak, de feleségem nem bírta a klímát,
megbetegedett, ezért hazatértünk.
"Minden sikeres férfi mellett áll egy nő" - gyakran hallani ezt a megállapítást.
Rád is igaz?
Feleségem egyetemi társam volt, matematika-fizika tanár szakon végzett. Az
államvizsga után két héttel házasodtunk össze. Ennek már negyvenhét éve. Azóta
jóban-rosszban együtt vagyunk, két gyermeket neveltünk fel. Részese
sikereimnek, nyugodt családi háttér nélkül képtelenség lett volna ennyit
dolgozni, ennyit elérni.
Dubna után újra a KFKI és újabb nagy változás szakmai pályádon.
Ekkor is jól döntöttél?
Ekkor hoztam életem legjobb, máig kiható döntését. Hazatérésem után
természetesen a neutronfizikai csoporttal dolgoztam tovább. Rövid idő múlva
azonban Pál Lénárd felkért, hogy vállaljam el az optikai főosztály vezetését.
Optikával az egyetemi évek óta nem foglalkoztam, de azzal biztattak, hogy majd
megtanulom. Egyetlen kikötéssel vállaltam az új feladatot: neutronfizikai
kutatócsoportom az optikai főosztály része lesz, folytathatom a megkezdett
kísérleteket.
Nekiláttam optikát tanulni, ebben sokat segített Jánossy Lajos, akit zseniális
fizikusnak tartok. Később sikerült a szilárdtestfizikát és az optikát
egyesíteni, legtöbb szakmai örömöm ebből származott. Azóta kutatómunkámban
elválaszthatatlan egymástól ez a két irány. Nem szeretném elriasztani a nem
szakember olvasókat, ezért csak címszavakban utalok legfontosabb témáinkra:
intenzív lézernyaláb kölcsönhatása az anyaggal, folyadékkristályok vizsgálata
neutronokkal és lézerekkel, nem-lineáris optika. A szép alapkutatási eredmények
mellett a gyakorlatban is alkalmazni tudtuk a két irányzat együttes művelését,
több technológiai alkalmazást dolgoztunk ki szilárdtest lézerekre.
Az egyre nagyobbra nőtt KFKI 1975-ben kutatóközponttá alakult, kezdetben négy,
később öt, meglehetősen nagy tudományos önállósággal rendelkező intézetből állt
a központ. Ezek egyike
a Szilárdtestfizikai Kutatóintézet (akkori helyesírással Szilárdtest-fizikai
Kutató Intézet, SZFKI), amelyet közel két évtizedig vezettél, és ahol ma is
kutatsz.
1971-től 1981-ig vezettem a főosztályt, majd 1981-ben lettem az SZFKI
igazgatója. Egészen 1998-ig, az Oktatási Minisztériumba kerülésemig vezettem a
közben alaposan átalakult intézetet. Az 1980-as években intenzív belső viták
folytak a KFKI-ban a szükséges változtatásokról, a kutatóközpont kormányzati
segítséget is kért, hogy nemzeti laboratóriummá alakulhasson át. Magam is
szükségesnek tartottam a változtatásokat. 1992. január elsején öt önálló
akadémiai kutatóintézet jött létre a kutatóközpontból. A megvalósított
átalakulás és annak módja még ma is viták tárgya, én azokkal értek egyet, akik
jobban figyelembe vették volna a kutatók érdekeit az átszervezésnél.
Az akadémiai intézetek 90-es évek közepén végrehajtott konszolidációja az
SZFKI-t is érintette, egyesült a Kristályfizikai Kutatócsoporttal, egyúttal a
tényleges tevékenységet jobban jellemző nevet kapott: Szilárdtestfizikai és
Optikai Kutatóintézet. A 90-es évek történetéhez tartozik, hogy a csillebérci
intézetek az SZFKI gesztorságával összehangolták anyagtudományi kutatásaikat. A
"Condensed Matter Research Centre" az Európai Unió V. Keretprogramjától "Center
of Excellence" (kiválósági központ) minősítést kapott. Talán nem
szerénytelenség feltételezni, hogy ebben az elismerésben az én négy évtizedes
szakmai és vezetői munkám elismerése is benne van.
A nem KFKI-s fizikusok is gyakran találkozhattak veled, egyre több szerepet
vállaltál az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban (ELFT), majd az Európai Fizikai
Társulatban.
A szakmai, majd a szakmai és vezetői tevékenység szinte automatikusan hozta
magával a szakmai közéleti tevékenységet. Ez az MTA és az ELFT különböző
bizottságaiban kezdődött. 1976-tól az ELFT főtitkárhelyettese, 1985-tól
főtitkára, majd az 1985-90-es években elnöke voltam. Szerettem a társulati
tevékenységet. Az ELFT-ben más tudományos társaságoktól eltérően a kutatók,
egyetemi oktatók mellett sok általános és középiskolai fizikatanár is tag, sőt
ők adják a többséget. Természetes volt, hogy sokat foglalkoztunk az oktatással,
tankönyvekkel, tantervekkel.
1972-ben Szigeti György akadémikus javasolta, hogy képviseljem a magyarokat a
nemzeti fizikai társulatokat tömörítő európai szervezetben, az EPS-ben
(European Physical Society). (Szigeti 1969-ben az ELFT képviseletében részt
vett az EPS megalakításában. - JL) Ma már magától értetődőnek tetszik Szigeti
gondolatmenete, de akkor nagyon kevesen látták olyan világosan a jövőt, mint ő.
Elmondta, hogy Európa előbb-utóbb egyesül, és ennek Magyarország is része lesz.
Ezért mielőbb be kell kapcsolódnunk az európai szervezetekbe. Fokozatosan
haladtam előre a "ranglétrán", először a tanács, majd a szűkebb végrehajtó
testület tagja lettem, 1991-93-ban alelnök, 1993-tól 1995-ig az EPS elnöke
voltam. Ma is úgy vélem, nagyon fontos volt számunkra a nyolcvanezer európai
fizikust tömörítő EPS, kijáratot biztosított a világ felé, lehetőséget adott a
nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, ápolására. Aktív elnök voltam, igyekeztem
jó kapcsolatot kiépíteni valamennyi tagszervezettel. Nagy figyelmet
fordítottunk az alkalmazott fizikára, ezzel együtt természetesen az iparban
dolgozó fizikusokra. Sok remek embert ismertem meg az EPS-ben, később sokukkal
találkoztam az Európai Unió különböző testületeiben.
Említetted, hogy a kutatóintézet igazgatásával akkor hagytál fel (akkor kellett
felhagynod), amikor az Oktatási Minisztériumba kerültél. Hogyan történt?
1998 nyarán az új kormány oktatási minisztere, Pokorni Zoltán helyettes
államtitkári posztra hívott a minisztériumba. Húzódoztam, nem ismertem az
oktatásirányítást, nem volt szoros kapcsolatom ezzel a területtel. A nekem
szánt részterület viszont ismerős volt: tudománypolitika, nemzetközi
kapcsolatok. Tanácsot kértem egyik sokat tapasztalt akadémikus társamtól, Láng
Istvántól. Véleménye szerint az embernek egy-két, keveseknek három esetben
adódik lehetősége arra, hogy valami fontos ügyben cselekedhessen. Nekem már
volt két fontos ügyem, a Szilárdtestfizikai Kutatóintézet és az Európai Fizikai
Társulat. Az Oktatási Minisztérium lenne a harmadik? Végül elfogadtam a
posztot, azzal a feltétellel, hogy politikával nem foglalkozom. Szerettem volna
a kutatóintézet vezetését megtartani, de ezt nem engedték meg a jogszabályok.
Viszont a nyáron két hónapra elmentem Németországba, Garchingba. Két zavartalan
hónapot töltöttem a laboratóriumban, remek volt. Ez volt a kikapcsolódás, a
szabadságidőszak számomra. A garchingi kutatásokat a Németországban elnyert
Humboldt-díj tette lehetővé. Közép-Kelet-Európából az egyik első voltam, akit
ebben a jelentős anyagiakkal járó kutatástámogatásban részesítettek.
Néhány hónapja voltam még csak a minisztériumban, amikor a tavasszal esedékes
akadémiai tisztújítást előkészítő jelölőbizottságtól megtudtam, hogy akadémikus
társaim jelentős hányada engem javasol főtitkárnak. (1985-ben lettem levelező,
1990-ben rendes tag.) 1999. májusban a közgyűlés meg is választott. Az ezt
követő hónapokban nagyon kevés idő jutott szakmai munkára. Szeptemberig
társadalmi munkában még a minisztériumi teendőket is elláttam. Reggel és este
néhány órát a minisztériumban voltam, napközben az Akadémián. Szombatjaimat
szerencsére sikerült a KFKI-ban töltenem.
Főtitkári tevékenységedről részletesen beszámoltál a májusi közgyűlésen,
erről a Magyar Tudomány is tudósított. Most csak azt kérem, hogy a sikerekből
és kudarcokból említs példát.
Szerettem volna, ha erősebb együttműködés alakul ki a kutatóhálózatban az
intézetek között, erőfeszítéseim kevés sikert hoztak. Szerettem volna elérni,
hogy az akadémiai intézetek önállóan, teljes joggal vehessenek részt a doktori
képzésben, ez sem sikerült. Sikerült viszont a kutatók és az egyetemi oktatók
bérezését összekapcsoltatni, megszüntetni az intézeti munkatársak
bérelmaradását. Főtitkári működésem elején az intézeti igazgatók panaszkodni
jártak hozzám. Később már inkább a terveikről beszéltek. Ezt a változást is
sikerként éltem meg.
A főtitkári évek után a közgyűlés alelnökké választott. Ez a poszt nyilván
kevesebb operatív teendővel, napi elfoglaltsággal jár. Mire használod
a felszabaduló időt?
Legkisebb unokám azt kérdezte a közgyűlés után: "Most már igazi nagyapa
leszel?" Igyekszem az lenni, szeretnék több időt tölteni öt unokámmal.
Hamarosan egyébként már heten lesznek az unokák!
A másik, szintén örömteli változás, hogy több időm lesz kutatómunkára. Több
időt töltök Csillebércen és Garchingban. Garchingban, a Max-Planck-Institute
für Quantenoptikban régi kedves kutatótársam, Herbert Walther nyugdíjba ment,
és jól felszerelt laborját, ahol már sok éve dolgozunk együtt, rám hagyta.
Lehet, hogy később Budapestre telepítjük majd át a labort. Texasban egy
professzori állást kínáltak, de csak rövidebb, néhány hetes időszakokra megyek
majd Amerikába. Nagyon szép a rám váró feladat, a nanooptika meghonosítása.
Néhány évig maradnak még a brüsszeli teendők is. A korábbi kutatási biztos
tanácsadó testületének tagja voltam, részt vettem az Európai Kutatási Tanács
létrehozásának előkészítésében. 2000 óta az European Research Advisory Board
(EURAB) tagja vagyok, még három év van hátra második tagsági ciklusomból. Ez a
független tanácsadó testület javaslatokat készít az Európai Bizottságnak az
Európai Kutatási Térség megvalósítására, fontos javaslatokat fogalmaztunk meg
az új uniós alkotmányhoz is. Brüsszelben és itthon mostanában azért érvelek,
azért lobbizom, hogy az Európai Unió strukturális alapjaiból tudományos
infrastruktúra-beruházásokra is lehessen költeni. Az ország versenyképességének
megteremtéséhez elengedhetetlenek a tudományos infrastrukturális fejlesztések.
Sokat vitatkoztunk erről különböző bizottságokban. Jóleső, hogy Brüsszelben
már sikerült fontos testületeket meggyőznöm, s itthon az MTA-t bekapcsolták a
Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítésébe.
A magyar fizika számára valóban létkérdés a tervezett infrastrukturális
fejlesztés. Sokat hallunk a tudásalapú társadalomról, a tudásalapú gazdaságról,
de kevés konkrét lépés történik ennek érdekében.
Azt is mondják, hogy a fizika nagy korszaka véget ért, inkább más
tudományterületeket fejlesszünk.
Hogyan élik ezt meg a magyar fizikusok?
A magyar fizika mostanában nincs jó helyzetben. A fiatalok számára nem vonzó a
pálya, nagyon alacsony pontszámmal is be lehet jutni az egyetemekre. A jövőt
illetően azonban optimista vagyok. Külföldön már túl vannak a mélyponton.
Egy-két évtizedig mindenütt csökkenni látszott a fizika jelentősége, rangja. A
világban azonban újra felfedezték a fizika fontosságát, igény van a fizikára,
Nyugat-Európában nagy tudományos programok zajlanak. Némi késéssel mi is
követni fogjuk a fizika reneszánszát. Ehhez azonban a szakmán belül jobb
összefogásra lenne szükség.
A pályaválasztás előtt álló fiatalok nem tudják, milyen a tudomány, mit
csinálnak, hogyan élnek a művelői. A fizika és a többi tudományág szépségét
igazán csak belülről lehet megismerni. Az orvosi, a jogi vagy az üzletemberi
pályára készülők nagyjából tudják, mire számíthatnak. Nem készülnek viszont
fizikusnak vagy biológusnak, mert nem tudják, hogy a tudomány művelése micsoda
örömöket ad, még ha szerényebb körülmények között kell is élni. Tanulmányaik
során nem ismerik fel, hogy intellektuális élvezetek várnának rájuk, ha
tudományos pályát választanának. Másutt is elmondtam már: a statisztika
kimutatta, hogy a Francia Akadémia tagjai átlagban hét évvel tovább élnek az
átlag franciánál. A magyarázat egyszerű: a tudósok nagyon szeretik azt, amit
csinálnak, és ameddig bírják, aktívak.
A középiskolai oktatás ma nem szolgálja a tudományos pálya megszerettetését.
Abban bízom, hogy a Mindentudás Egyeteme sikere ebben is kedvező változást hoz.
Jelentőségét az elgondolás felvetésekor felismertem, megvalósítását mindvégig
támogattam. Be kell mutatnunk a közvéleménynek, hogy mit és miért kutatunk, de
nem szabad olyan eredményeket ígérnünk, amelyek teljesíthetősége erősen
kétséges.
Említetted, hogy a fiatalok számára
ma nem vonzó a fizikusi pálya.
Ha most érettségiztél volna, milyen pályát választanál?
Jó választás volt fizikusnak menni?
Ifjúkori döntésemet nem volt okom megbánni. Most is a fizikusi pályát
választanám. Nyilván más tématerület lenne a kedvencem, valószínűleg
valamilyen, a biológiához közel álló területet választanék.
A fizika egyre kevésbé diszciplína, inkább egy gondolkodásmód,
problémamegoldási technika. A fizika eszközei, módszerei mind több
tudományterületen jutnak fontos szerephez. A 21. században az alapvetően
diszciplináris kutatásokat inter- és multidiszciplináris munka,
problémaorientált kutatások váltják fel. A fizika egyre inkább tudományos
problémákat megközelítő alapeszközzé, a többi természettudományok alapjává
válik, olyan gondolkodási formává, amely a tudományos kutatásokon túl a
társadalmi tevékenység más területein is eredményesen használható.
A szorosan vett fizikában is izgalmas, nagy felfedezések várhatók. Talán
sikerül megalkotni a természet négy alapvető kölcsönhatásának egységes
leírását. Ha nem, akkor pedig valami egészen újnak kell elkezdődnie. Az
Univerzum történetének feltárásához tisztázni kell a sötét anyag, a sötét
energia mibenlétét. Szeretnénk szobahőmérsékleten is szupravezető anyagokat
találni, létrehozni. Megoldásra vár az olvadás mechanizmusának, a folyadékok
szerkezetének vagy az üvegszerű állapotba való átmenetnek a megértése. A
turbulencia problémájával már mintegy ötszáz éve foglalkoznak, de még mindig
nem értjük. Izgalmas problémák várnak tisztázásra a
Bose-Einstein-kondenzátumban megvalósítható atomi lézerek fizikájában, az
alkalmazások feltárásában. Az utóbbi néhány évben előtérbe került az
egyedülálló atomok, az egyes fotonok vagy az egyes kvantumállapotok vizsgálata.
Itt is sok újdonság vár még ránk, majd ezekre alapozva lehet visszatérni a
komplexebb rendszerekre, például a kvantumszámítógép megvalósítására. Még csak
a kezdetén vagyunk, de máris fantasztikus ígéretei vannak a nanofizikának. A
kvantumjelenségek, a mikro- és a makrovilág határán mozgó jelenségek feltárása,
gyakorlati alkalmazása olyan jelentőségű lesz, mint a 20. századi fizika nagy
felfedezései.
A nemrég véget ért 20. századra visszatekintve mit tartasz legjelentősebbnek a
fizika eredményeiből? Valóban a fizika százada volt a 20. század?
Jogosnak tartom ezt a meghatározást, mert egy sor a tudomány fejlődését és
mindennapi életünket alapvetően meghatározó, a fizikához köthető felfedezés
született. A relativitáselméletek, a kvantumfizika, a részecske- és magfizika,
továbbá az anyagtudományok, energetika, információs technológiák tartoznak a
legfontosabbak közé.
Rengeteget utazol. Nem nagyon fárasztó?
Az utazás a munkával, a vállalt feladatokkal jár. Megint csak a bennem élő
hivatástudatot, kötelességtudatot említhetem magyarázatul. A "szokásos"
tudományos utakon (konferenciák, intézetlátogatások) túl sok utazással jártak
az Európai Fizikai Társulatban és az Európai Unióban betöltött tisztségek.
Igyekeztem az időt mindig jól kihasználni. Útközben valamilyen probléma
megoldásán gondolkodtam, a szállodában már számítógép és papír mellé ültem.
Szerencsés természetem van, könnyen állok át egyik feladatról a másikra, nem
zavar, ha egy megbeszélés vagy fogalmazás közben egészen más ügyben keres
valaki telefonon. Ha nem egy napra mentem valahova, mint mostanában oly gyakran
Brüsszelbe, időt szakítottam a város és múzeumai megismerésére.
Sok országban jártam, sokféle kultúrával találkoztam. Talán ezért is egyik
kedvenc olvasmányom a National Geographic. Szeretnék egyszer eljutni Peruba.
Sok éve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tanfolyamára készültem előadónak,
alaposan felkészültem Peruból is, de az utolsó pillanatban biztonsági
meggondolásokból lemondták a rendezvényt.
Hobbi?
A szakmám a hobbim. Klasszikus zenét szívesen hallgatok. A szépirodalomból
inkább versesköteteket veszek kézbe.
Szerencsés, sikeres ember vagy.
A szerencsésnek nevezett lépések mögött persze kemény munka, kitartó
felkészülés van. Előfordult veled, hogy nem ismertél fel egy nagy lehetőséget,
elmentél valami fontos mellett?
Ebben is volt részem. Körülbelül húsz éve a KFKI-ban megcsináltuk a látható
fényben sugárzó felületi plazmon lézert. (A felületi plazmonok például fény
által egy fém felületén gerjesztett elektron sűrűséghullámok, amelyek a fém
felületén közeli teret produkálnak. Ez a felület mentén haladó új típusú
fényként fogható fel, amelyre nem érvényes a diffrakciós limit.) Munkatársam
nem hitt a megoldásban. Eredményünket nem küldtük el szakmai folyóiratnak,
mindössze egy KFKI Report-ban írtuk le a lényeget. Alig három-négy éve, hogy az
amerikai Bell laboratóriumban infravörösben sugárzó felületi plazmon lézert
készítettek. Nagy dologról maradtunk le, az intellektuális öröm persze a miénk.
Azóta is a felületi plazmonok, a közeli tér problémái foglalkoztatnak. Kérlek,
mutasd be kissé részletesebben, mi ez az új típusú fény.
Megszoktuk, hogy a fény hullámhossza határt szab az optikai rendszerek
felbontóképességének, egy "újfajta fény" azonban megteremtette annak
lehetőségét, hogy ezen a korláton átlépjünk. Ha egy tárgyat megvilágítunk, azt
a róla visszaverődő fény segítségével figyelhetjük meg, például mikroszkópon
vagy távcsövön keresztül, mégpedig a tárgytól távolabb. Ezért a visszaverődő
fény terét távoli térnek nevezzük. De van ennek a fénynek egy másik komponense
is, amely a "felülethez ragad", és amelyben a mágneses komponens gyenge az
elektromoshoz képest. Ezt közeli térnek nevezzük. Erre a térre nem érvényes a
diffrakciós limit, és ebben a fényben interferencia sem lép fel. (A diffrakciós
határ ismert optikai törvény: az alkalmazott fény hullámhosszánál lényegesen
közelebb levő pontok nem bonthatók fel semmilyen optikai eszközzel.)
Mivel az újfajta fényre nem érvényes a diffrakciós korlát, ezért igen kis
méretű, akár három-négy atomból álló láncok, nanoszerkezetek mentén is
terjedhet. Olyan körülményeket is létre lehet hozni, amikor bizonyos
hullámhossztartományba (bizonyos színtartományba) eső fény nem képes terjedni a
fémfelületen. Ez a lehetőség hasonló a félvezető anyagok tiltott sávjához,
amelyben nincsenek elektronok, ezért lehet félvezetőkből tranzisztort építeni.
Az analógia teljes: az újfajta fénnyel optikai tranzisztort lehet létrehozni.
Ismerjük már az újfajta fény modulálására, eltérítésére, akár nanométeres
átmérőjűre való fókuszálásra szolgáló eszközöket is. A különleges fényről az is
kiderült, hogy nemcsak fénnyel, de árammal is lehet gerjeszteni.
Olyan optikai elemeket és chipeket hozhatunk tehát létre ennek a jelenségnek a
kihasználásával, amelyek versenytársai lehetnek, sőt lekörözhetik a jelenleg
használt elektronikus chipeket nagyobb elemsűrűségükkel, jóval nagyobb
sebességükkel, s még egy sor előnyös tulajdonságukkal. Elemeiben ma már majdnem
minden részletet ismerünk az optikai chipek létrehozásához. Legalább évtizednyi
munka áll azonban még előttünk az elemek összeintegrálásához.
Engem személy szerint az újfajta fényre alapozott mikroszkóp megvalósítása
foglalkoztat. Legfrissebb eredményem szerint az újfajta fény, a plazmonok
kvantumfizikai tulajdonságokat mutatnak, noha klasszikus egyenletekből
vezethetők le. Így a világon elsőként sikerült egy olyan rendszert találni,
amely bár a makroszkopikus világ része, mégis a mikroszkopikus világ törvényeit
követi. Messze vezethetnek ennek az izgalmas eredménynek ma még beláthatatlan
távlatai.
Az újfajta fény felfedezése olyan paradigmaváltás forrása lehet, mint a
transzatlanti közlekedésben a hajóról a repülőre való átállás vagy az
elektroncsövekről a tranzisztorokra való áttérés. Ez lesz a "fényes új világ".
Ezért is vagyok biztos abban, hogy - mint már említettem - a 21. század a
fizika reneszánszát hozza el.
Nemrég erről tartottam előadást a Mindentudás Egyetemén. Ott azzal a jóslattal
fejeztem be az előadást, hogy az új fény alkalmazásai tíz-tizenöt év múlva a
mindennapi élet részei lesznek. Magamnak azt kívántam, hogy alkotó részese
lehessek ennek az izgalmas időszaknak.
A beszélgetést megköszönve
eredményes alkotó éveket
és "igazi" nagyapaságot kívánok neked.
<-- Vissza a 2005/10 szám tartalomjegyzékére