ARCOK A 45 ÉVES VÁROSBÓL

Dr. Benyó Mihály
nyugalmazott körzeti főorvos életében négy település játszott meghatározó szerepet: Békéscsaba, Szeged, Vajdácska és Kazincbarcika.

Békéscsabán született 1932. december 22-én szövőgyári szülők gyermekeként. Itt töltötte a gyermek- és ifjúkori éveit, itt érettségizett 1951-ben, és gimnazistaként a helyi Balassi Táncegyüttes tagjaként itt ismerkedett meg a néptánc szépségeivel. És itt kötött házasságot 1955-ben Kvasz Erzsébettel és itt született első leánygyermekük, Anikó aki ma a kazincbarcikai Éltes Mátyás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Az érettségi után Szegeden az orvostudományi egyetemen tanult tovább, és 1957-ben itt avatták orvossá. Már az egyetemi évek alatt elhatározta, hogy ha végez, körzeti orvosként alkalmazza az elsajátított ismereteket. A sok kínálkozó lehetőség közül a Sárospatakhoz közeli Vajdácskát választotta. S miért éppen erre, az alföldi Békéscsabától merőben eltérő földrajzi környezetű zempléni településre esett a választása? Ebben az egyik, általa igen tisztelt és nagyrabecsült tanárának neve játszott szerepet, akit Vajda Aurélnak hívtak. Gondolta: ha a Vajda tanár úr ilyen jó ember, akkor a hasonlatos nevű falucska lakói sem lehetnek rosszak. És valóban: odaköltözésük után egy héttel már otthonosan mozogtak a dimbes-dombos fekvésű új lakóhelyük egyszerű emberei között, akik hamar a bizalmukba fogadták a Benyó családot. Vajdácskán született meg második leánygyermekük, Ágnes aki ma pedagógusként dolgozik a kazincbarcikai Herman Ottó Általános Iskolában.

Hat év után, 1963-ban költözött a család Kazincbarcikára. A doktor úr itt folytatta a körzeti orvosi munkát. Munkahelye egy évig az E épületben (Munkácsy tér) lévő körzeti orvosi rendelőben volt, ahol dr. Gulyás Jolán kolléganőjével látták el az akkor két körzetből álló város betegeit. A város területét a Völgy parkban akkor még meglévő vasút osztotta két körzetre. Ettől a Kiserdő és Herbolya felé első rész lakói dr. Benyó Mihály, a másik rész lakói pedig a kolléganő körzetébe tartoztak. Később, ahogyan a város növekedett, és több lett az orvos is, több körzetet alakítottak ki. Területe ekkor az Építők útja–Május 1. út–Ifjúmunkás tér–Szabó Ervin út által határolt részre szűkült le, de 1991-ig két körzet betegeit gyógyította, ami napi átlagban 70-80 beteg vizsgálatát és elsődleges ellátását jelentette.

Dr. Benyó Mihály 40 évi körzeti orvosi munka után 1997. december 1-jével került nyugdíjba. Ezzel azonban nem ért véget orvosi pályafutása. Ma is dolgozik: távollévő kollégáit helyettesíti, ellátja a városi kórházban az üzemorvosi teendőket, és végzi a munkaalkalmassági vizsgálatokat – szerencsére mindmáig erőben és egészségben.

A több évtizedes praktizálása alatt sok emlékezetes esemény szem- és fültanúja volt dr. Benyó Mihály. Egy alkalommal korán reggel egy édesanya a tizenéves kislányával kereste fel, kérve, hogy vizsgálja meg a kislányt, aki az este sok kolbászt evett, és gyomorfájásra panaszkodik. A vizsgálat eredményeként a kislányt rögtön a szülészetre irányította, ahol a "gyomorrontásos" kislány nemsokára egy újszülöttet hozott a világra.

* * *

Az az eset is emlékezetes marad számára, amikor az egyik este halott személy vizsgálatához hívták. A helyszínen azonban kiderült, hogy a halottnak mondott személy még él (és még egy hétig életben volt), de a hozzátartozó előre gondoskodott a "halott" vizsgálatáról.
Az említett kettőn kívül más érdekes esetek is előfordultak, amelyek velejárói voltak a több mint 40 évi orvosi munkának.

Ganyuék

Kazincbarcika város és üzemei sok ezer építőjének egyike Ganyu Sándor, aki a 31. sz. Építőipari Vállalat ács szakmunkása volt. 1954. augusztus 4-én került Kazincbarcikára. Előtte már több építkezésen dolgozott, többek között Sajóbábonyban és Rudabányán is. Az egyik ácsbrigád vezetőjeként részt vett a szénosztályozó, az erőmű és a BVK üzemeinek építésében, de dolgozott a város több létesítményének építésén is. Eredményes munkájával hétszer érdemelte ki a Kiváló Dolgozó kitüntetést.

Felesége, két kiskorú gyermekükkel, 1955 nyarán követte őt Kazincbarcikára. A család, mint akkor legtöbben, a B, utána a C épületben, majd a Tardona patak melletti egyik barakkban kapott egy szobából álló lakást, ami bizony a négytagú családnak szűkös volt. Ezért Ganyuné sokat jár az építkezés vezetőinek “nyakára”, mígnem – Ganyuné szerint Gerő Ernő utasítására – kiutalták nekik az A épület egyik kétszobás lakását, amiben ma már tulajdonosként laknak. Ganyuné is építő volt: segédmunkásként dolgozott a kőművesek mellett, hol a gyárak, hol pedig a város egy-egy objektumának építésénél. Szorgalmas és kitartó munkáját kétszer ismerték el Kiváló Dolgozó kitüntetéssel.

A ma már idős, nyolcvanon túli házaspár gyakran felidézi a kazincbarcikai első éveket. Amikor a városban elhaladnak egy-egy épület mellett, szívüket melegség tölti el, hiszen az ő munkájuk is megtestesül némelyikben. Magukénak érzik, szeretik és féltik a várost, amit – mint mondják – a haza iránti szeretetből építettek.

A fakaruszos

Az ötvenes évek közúti helyi és helyközi tömegközlekedési eszközét nevezték fakarusznak. Kazincbarcikán és környékén mintegy 25 darab fakarusz szállította munkahelyükre az építkezések dolgozóit.

A fakarusz nem hivatalos név volt. A népi humor és találékonyság képezte e nevet az Ikarusból, úgy, ahogy a háború utáni években a vasúti személyszállítást lebonyolító zárt tehervagonokat bocipullmannak. S miért lett fakarusz az Ikarusból? Valószínű azért, mert ennek a járműnek tehergépkocsi-alvázra épült bódészerű utastere volt és az ülések rétegelt farostlemezből készültek. (Olykor bódénak vagy ládának is nevezték a fakaruszt.)

Boldizsár Iván író az egyik Kazincbarcikáról szóló írásában tehergépkocsiból micsurinított személyszállító eszköznek nevezte.

A Kazincbarcikán és környékén a személyszállítást végző egyik fakarusz vezetője Dicső Vilmos volt, akit 1954-ben helyeztek Miskolcról Kazincbarcikára. Fakaruszosként vidékről – Edelény, Boldva, Zilíz, Sajószentpéter – és a városból a BVK-hoz és a szénosztályozóhoz fuvarozta a dolgozókat. Amikor Kazincbarcikán kezdte, a posta mai helyén állott földszintes postaépület közelében vezetett el az út, amit akkoriban még sorompó zárt el. Amikor a fakarusszal a sorompónál áthaladt, a sorompót kezelő Czakó bácsi “vigyázz”-ban állva tisztelgett, mint a vasutasok az állomáson elhaladó vonat előtt. Szemtanúja volt annak, amikor a BVK-tól kiszállították az első műtrágyarakományt. A fakarusszal éppen akkor érkezett a közút-vasút kereszteződéséhez, amikor a fellobogózott szerelvény nagyokat sípolva az ünneplők sokaságának kíséretében kigördült a BVK-ból.

Dicső Vilmos később az ÁMG jelű, ún. mankósbuszra, majd a mind korszerűbb Ikarusokra – 30-asra, 31-esre, 630-asra – került, és az 1984-es nyugdíjazásáig ilyeneket vezetett.

Az első városi tanács-vb tagja volt

image23.jpg (14966 bytes)Lukács Gyuláné egyike volt az 1954. március 20-án megalakult városi tanács által megválasztott 11 fős végrehajtó bizottságnak. (A vb tagjai: Bojkó József, Börcsök Ferenc, Ficzere Ferenc, Gál Lajos, Kiss Barna, Lukács Gyuláné, Majoros István, Mustos Alfréd, Nemes János, Oravecz István, Szabó József.) Az biztos, hogy közülük kazincbarcikai lakos már csak Lukácsné, de az is lehetséges, hogy egyedül ő van életben az akkori vb-tagok közül.

Lukácsék az '50-es évek elején Dunaföldvárról kerültek Kazincbarcikára. A férj, Lukács Gyula a MÁV dolgozója volt (1995 márciusában elhunyt), Lukácsné pedig eleinte a vendéglátóiparban, majd az egészségügyben dolgozott. 1961-től 1978. január 28-ig, nyugdíjazásáig orvosírnok volt.

Kazincbarcikán Lukácsné a béke- és a nőmozgalomban végzett aktív munkát, az Alsó- és Felsőbarcikán működő MNDSZ-szervezet vezetőjeként. Az MNDSZ-nek egyébként az alapító tagjai között tartották számon, és tagja volt az Országos Nőtanácsnak is. A megalakult tanács-vb-be is a nőmozgalom révén, a Kazincbarcikán élő asszonyok és lányok képviseletében került. Hosszú ideig dolgozott népfront-aktivistaként és tanácstagként is. Mozgalmi munkáját magas kitüntetésekkel ismerték el.

A zenetanár házaspár

A Bukovinszki házaspár gyakori szereplője városunk rendezvényeinek. Kiállítások megnyitásán, hangversenyeken és más kulturális eseményeken a zeneművészet nagyjai műveinek előadásával emelik a rendezvények színvonalát.

Bukovinszki Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán szerezte zenei diplomáját gordonka és szolfézs tanári szakon. Pedagógiai pályafutását 1970-ben a kazincbarcikai Kodály Zoltán Állami Zeneiskola rudabányai kihelyezett tagozatán kezdte. Ezzel párhuzamosan másodállásban folyamatosan tanított Kazincbarcikán az anyaiskolában is, ahol 1976-tól kinevezett főállású tanár. Iskolai munkáján túl 1990 és 1995 között a Kazincbarcikai Zenei Fórum Kulturális Egyesület elnökeként szervezte városunk zenei életét. Egyidejűleg a B.-A.-Z. Megyei Zenebarátok Egyesületének elnökeként is tevékenykedett. Jelenleg a Gömöri Zenei Műhely művészeti vezetője.

Bukovinszki Péterné zenei tanulmányait zongora szakon végezte. Tanári diplomáját az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerezte. Jelenleg az ózdi Erkel Ferenc Zeneiskola putnoki kihelyezett tagozatán tanít, de aktív részese városunk öntevékeny zenei életének is. Ő is alapító tagja volt városunk első egyesületi formában működő zenei szerveződésének, a Kazincbarcikai Zenei Fórumnak, majd 1997-ben a Gömöri Zenei Műhelynek.

A zenetanár házaspár jelentősen hozzájárul városunk zenei életének alakításához, a zeneművészet értékeinek megismertetéséhez, a zene népszerűsítéséhez. E tevékenység elismerése a magyar kultúra napján tavaly nekik adományozott polgármesteri dicséret kitüntetés.

A kórházigazgató-főorvos

Az idén 30 éves városi kórház Kazincbarcika legnagyobb intézménye. A ’60-as években épült, és az 1969. augusztus 19-én felavatott 450, majd 460, de 1997-ben 350 ágyasra csökkentett intézményben négy diagnosztikai (laboratórium, röntgen, vérellátó, patológia) és kilenc klinikai (bel-, gyermek-, szülészet-nőgyógyászat, sebészet, központi aneszteziológiai és intenzív terápiai, szemészet, fül-orr-gégészet és ápolási) osztály, s ennek megfelelő szakrendelők, továbbá reumatológiai, ortopédiai, ideg-, tüdő-, bőrgyógyászati, onkológiai, és 1999-től urológiai és pszichiátriai szakrendelő működik. A kórházban üzemel egy-egy gyógyszertár, központi sterilizáló, konyha, mosoda, gazdasági és műszaki részleg.

A kórház ellátási területéhez mintegy 70–200 ezer ember tartozik. A klinikai osztályok éves betegforgalma 12–15 000 fő, a szakrendeléseken pedig kb. félmilliónyian fordulnak meg évente. Az intézmény működtetésének összege megközelíti az egymilliárd forintot.

A kórház dolgozóinak száma 668. Közülük 61 az orvosok, 3 a más egyetemi végzettségűek és 161 az egészségügyi dolgozók száma. Rajtuk kívül 224 fizikai dolgozó lát el egészségügyi feladatot, míg a műszaki-gazdasági teendőket 36, az egyéb fizikai munkákat 183 fő végzi.

Mint igazgató-főorvos, dr. Trencsényi Erzsébet ennek a nagy intézménynek immáron 14 éve vezetője. “1985 kora őszén bedobtak a mély vízbe” – mondja. Ugyanis ekkor ment nyugdíjba elődje, dr. Balogh Ernő, s a városi tanács végrehajtó bizottsága őt nevezte ki a kórház igazgatójává. A fiatal, 34 éves igazgató megbirkózott a hullámokkal. Igaz, nem teljesen kezdő úszóként került a mély vízbe. 1975-ben, miután Budapesten az orvostudományi egyetemen orvossá avatták, városunk kórházának belosztályán kezdte a gyakorlatba átültetni az egyetemen elsajátított ismereteket. (E kiadvány szerkesztője, az igazgatónőt bemutató cikk szerzője ekkor találkozott vele először. A doktornő látta el az orvosi felügyeletet abban a rohammentőkocsiban, amely a szívinfarktusos beteggel a barcikai kórházból Miskolcra, a megyei kórházba száguldott.) 1980-ban már vizsgázott belgyógyász szakorvosként kezelte és gyógyította a betegeket. 1981-ben sáv-belgyógyász főorvosként dolgozik, vagyis az osztályon kívül szakrendelést és felülvizsgáló orvosi teendőket is végez. E tevékenységének révén újabb ismereteket és tapasztalatokat szerez a gyógyításban. Valószínűleg 1985 elején ezért bízzák meg igazgatói minőségben a szakrendelők irányításával. Tehát már alapos szakmai ismeretei, tapasztalatai és bizonyos vezetői gyakorlata volt, amikor az igazgatói munkát megkezdte. Mindehhez nagy szorgalom és kitartás párosult. Arra törekedett, hogy az intézmény a lehető legjobb feltételekkel rendelkezzék a betegek gyógyításához. Ennek érdekében határozottan és következetesen lépett fel minden lehetséges fórumon. Mint tanácstag pl. a városi tanács ülésein többször szóvá tette az intézmény gondjait. Szenvedélyesen vitatkozott és érvelt. Az egyik tanácsülésen, amikor a csatornarendszer romló állapotát ecsetelte, a kórházból elhozott erősen erodált vezetékdarabbal nyomatékosította érveit.

Nagy gondot fordít arra, hogy a gyakorlatban szerzett vezetői tapasztalatokat elméletileg is jól megalapozza, ezért szüntelenül tanul, képezi magát, aminek eredményeként 1993-ban egészségügyi menedzser-, 1995-ben pedig egészségügyi szakközgazdász diplomát kap. A vezetői munka mellett a szakmában sem akar lemaradni, ezért, ha ideje engedi, forgatja a szakirodalmat, és időnként fehér köpenyt öltve belgyógyász szakrendelésen segédkezik.

Eredményes vezetői munkájára felfigyelt a szakma is. Ennek jele, hogy a B.–A.–Z. Megyei Önkormányzat szaktanácsadó főorvosi teendők végzésével bízza meg, amit 1990-től 1998-ig folytat. Két éve Putnok város egészségügyi szaktanácsadója. Negyedik éve a Magyar Kórház Szövetség vezetőségének is tagja. E szervezetben a Dunától keletre fekvő területek 500 ágyon aluli kórházait képviseli. Városunkban 1985-től tanácstag, az önkormányzat 1990-es megalakulása óta képviselő és a testület egészségügyi és szociális bizottságának a tagja, 1994-től pedig a vezetője, ugyanakkor 1990-től a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának is tagja. E tevékenységek révén olyan ismeretekhez, információkhoz és lehetőségekhez jut, amelyeket a kórház javára eredményesen tud kamatoztatni. Talán ennek is tudható be, hogy a kórház rendeltetésszerűen működik, és anyagilag sem került lehetetlen helyzetbe. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek anyagi természetű gondok. A 30 évi működés gondjai egyre jobban meglátszanak mind a kórház épületén, mind annak berendezésein. Ezért szorgalmazza az épület nagyon időszerű rekonstrukcióját és a gyógyításhoz szükséges műszerek – röntgengép, őrzőmonitorok, altatógép, infúziós pumpák stb. – cseréjét és újak beszerzését; és vannak munkaerőgondok is, például kevés az altatóorvos.

Nem csoda, hogy ennyi elfoglaltság mellett pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra alig jut idő. A hétköznapokon csak futtában néz tévét és hallgat rádiót, s akkor is csak a hírekre tud időt szakítani. Szépirodalmi mű is ritkán kerül a kezébe, pedig szeretne többet olvasni. Színházba, hangversenyekre leginkább csak a budapesti továbbképzések alkalmával jut el.

A hét végén tud valamivel több időt fordítani a kikapcsolódásra. Ilyenkor látogat haza a Szabolcs megyei Ibrányban élő édesanyjához és testvéröccséhez, vagy kirándul a Bükkben, hogy utána kicsit megpihenve és erőt gyűjtve folytassa a nagy igyekezetet és felelősséget kívánó munkáját.

A KULTÚRA MEGSZÁLLOTTJA

Alig van városunkban olyan kulturális esemény, amely nélküle zajlana le. Képzőművészeti kiállításokat, műsoros rendezvényeket, fesztiválokat nyit meg, és szakavatott bevezetővel teszi mindenki számára érthetővé az esemény lényegét. S míg annak a nagyközönség is részesévé válik, tervez, szervez, irányít, koordinál. Irányítja az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár és intézményei ütőképes csapatának munkáját, amely által az idén 30 éves művelődési ház városunk kulturális nagyüzemévé vált.

Ezt a munkát ismerte el a nemzeti kulturális örökség minisztere, amikor tavaly augusztus 20-a alkalmából Sajó Attilának, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának Bessenyei György–díjat adományozott, egyikét az ötnek, amellyel évente a közművelődés legjobbjait tünteti ki.

******

A Sárospatakon született, idén 40 éves kultúrigazgatót már gyermekkorában rabul ejtette a kultúra világa. A tolcsvai, majd a miskolci családi fészekben a pedagógus szülőket és a versírással próbálkozó testvérbátyját követve kezdett barátkozni a kultúra hordozóival, a könyvekkel. Az általános, majd a középiskolában (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc) tanulótársait szervezte egy-egy kulturális rendezvényre. S amikor 1981-ben már mint a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem-népművelő szakos levelező hallgatója Kazincbarcikára, a művelődési házba került, munkaköri feladatként foglalkozott városunkban az ismeretterjesztéssel, nyelv-, titkárnői és egyéb tanfolyamok szervezésével. Kapcsolata a kultúrával akkor sem szakadt meg, amikor 1982-től 1984-ig katonai szolgálatot teljesített Szolnokon. Itt is folytatta a tanulást. Esténként, a takarodót jelentő villanyoltás után a tankönyvekkel bevonult a mosdóba, ahol villanyfény mellett az éjszakai csendben készült az éppen esedékes vizsgára. A laktanyában meg a városban is népművelősködött, bekapcsolódott a városi művelődési ház munkájába is.

A leszerelés után 1984-ben, majd a főiskola befejeztével 1985-ben visszatérve Kazincbarcikára, végzett kultúrmunkásként vetette bele magát a reá váró új feladatokba: a művészeti csoportok tevékenységének irányításába. 1986-ban új lehetőség nyílott tehetségének kibontakoztatására: az intézmény igazgatóhelyetteseként a különféle kulturális tevékenységek összehangolása képezte feladatát. 1989-ben házasságot köt, s feleségével három kisfiú boldog szülei.

Felfelé ívelő pályájának következő dátuma 1991. Négy pályázó közül a városi önkormányzat őt bízza meg a művelődési központ igazgatói feladatainak ellátásával. Ez az év más szempontból is fontos állomásnak számít életében: Miskolcról való tízévi ingázás után ekkor lesz kazincbarcikai lakos.

Irányítása alatt a művelődési központ tevékenysége is bővült. 1990 májusától hozzátartozik a Gyermekek Háza, júliusától pedig a Béke mozi. 1996. január 1-jétől a művelődési központ üzemelteti a Billa-üdülőt, és néhány éve kiadói tevékenységet is folytat a ház. Mindez szervesen beletartozik a központ ama sajátosságába, hogy nyitottan működjék, s a város minden korú és foglalkozású lakójának, óvodástól a nyugdíjasig, a szerény jövedelemmel bíróktól az anyagilag tehetősebbekig nyújtson a kultúra gazdag kincsestárából.

Napjainkban, amikor valóságként éljük meg a globalizációt, fontosnak tartja, hogy a nemzeti kultúra értékei és hagyományai megőrződjenek, s a kultúrházak a nemzeti és a helyi kulturális örökség hordozói és fejlesztői legyenek.

Az NB I-es futballbíró

Aki kicsit is konyít a futballhoz, legyen az hazánkfia vagy külföldi, tudja, hogy kicsoda Puhl Sándor. Azt viszont még Kazincbarcikán is kevesen tudják, hogy a városunkban élő 39 éves Bukovics József is futballbíró. Igaz, nem nemzetközi, “csak” hazai, a korábbi NB I-esnek megfelelő Professzionális Nemzeti Bajnokság mérkőzéseit vezeti. De amíg mintegy három évvel ezelőtt a legjobb hazai csapatok pályájára került, futballistaként ismerte meg e labdajáték csínját-bínját.

Az érettségi után 1979-ben, 19 évesen a DVTK-ban futballozott. Három évre rá már városunkban, a KVSE színeiben mint hátvéd igyekszik hárítani az ellenfél támadásait. 1986-ban színt vált: Sajószentpéter bányászcsapatának mezét ölti magára, majd innen Miskolcra, az MVSC futballcsapatához szegődik. Itt hozza össze a sors Bognár István százszoros futballbíróval. Gyakran kerül szóba közöttük a játékvezetés, amely iránt Bukovics egyre nagyobb érdeklődést mutat, olyannyira, hogy el is határozza: futballbíró lesz. Elsőként Szirmán 1992-ben körzeti bajnoksági meccset vezet. 1994-ben az NB II-es játékvezetői keret tagja, és 1996 júniusában már Debrecenben ő vezeti a DVSC–Siófok NB I-es bajnoki mérkőzést. Ennek az írásnak a készítésekor már 23 olyan NB I-es bajnoki mérkőzés van mögötte, ahol ő bíráskodott, és három olyan nemzetközi – Angliában, Franciaországban és Lettországban –, ahol partjelzőként szerepelt.

Egy-egy mérkőzésre való felkészülés nem kis idegi megpróbáltatást jelent számára. A feszültség csak a pályán oldódik, amikor minden idegszálával a játékra és a játékosokra összpontosít. Ilyenkor még az őt szidalmazó bekiabálásokra sem reagál. A mérkőzés végén azután újból előjön az idegesség, amely legtöbbször csak néhány óra múlva csillapodik. De a mérkőzésen vagy után olyan események is előfordulnak, hogy csak napok múltán tud megnyugodni. Így volt például a Kispest–Vasas mérkőzésen, amelyen a meccs végén vagy ötven felbőszült Kispest–szurkoló berohant a pályára, hogy csapatuk vereségéért az ellenfél játékosain vegyen elégtételt. Bukovics, hogy fedezetet biztosítson a levonuló Vasas-játékosoknak, teljesen megfeledkezve az őt is fenyegető veszélyről, elindult a dühös Kispest-szurkolók felé. Szerencséjére néhány másodperccel később már a biztonsági emberek is odaérkeztek és neki is védelmet nyújtottak. (A mérkőzés ellenőre elképesztőnek minősítette a tanúsított személyes bátorságát.) Az átlagosnál szintén nagyobb izgalmakkal járt a Salgótarján–Tatabánya mérkőzés vezetése, illetve az utána következő esemény. A mérkőzést a tatabányaiak nyerték meg, s ezt a salgótarjáni szurkolók nehezen viselték el. Bosszúból megdobálták az ellenfél játékosait szállító autóbuszt, és rajta is bosszút akartak állni. Ezt csak úgy úszta meg, hogy rendőrségi gépkocsi vitte ki a pályáról, s csak tisztes és biztonságos távolban engedték útjára.

Bukovics József “civil” foglalkozása sem izgalommentes, ugyanis Miskolcon a MÁV Vasútőr Kft.-nél vagyonőrként egy fegyveres csapat irányítója, amely a MÁV objektumait és szállítmányait őrzi. Úgy tartja, hogy a két veszélyes foglalkozás nemcsak megfér egymással, de jól ki is egészíti egymást.

Míg idejét a két veszélyes pályán tölti, otthon az óvónő felesége és két iskolás gyermeke izgul érte, s várja türelmetlenül a hazaérkezését. A két gyermek szintén a sport felé kacsingat. Kislánya az Ádám Jenő–Központi Általános Iskolában tornázik, míg fia a Kazincbarcikai Ifjúsági Sport Egyesületben (KISE) futballozik. Lehet, hogy apja nyomdokain majd egyszer ő is futballbíróként jelenik meg a pályán?

A kanadai konzul

Név: Konkoly Norbert
Születési hely és idő: Miskolc, 1967. december 18.
Iskolai végzettség: egyetem
Foglalkozás: diplomata
Nyelvtudás: angol, portugál, orosz (felsőfok), spanyol és francia (alapfok)
Családi állapota: nős, két (lapzártakor érkezett hír szerint már három) gyermek apja.

A miskolci születésű, de 1970-től kazincbarcikai lakos Konkoly Norbert diplomata-pályafutása azután kezdődött, hogy 1992-ben Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanulmányait sikeresen befejezte. Első munkahelye a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma volt, ahol 1994-ig mint portugál referens dolgozott. Eközben egy ideig Barcelonában helyettesítette a konzult, de Európa és a tengerentúl több városában – Bécs, Genf, Helsinki, Hirosima, New York, Stockholm – is teljesített külügyi feladatot. E teendőkkel járó nagy elfoglaltsága mellett módot talált a szakmai továbbképzésre is: a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Posztgraduális Nemzetközi és Diplomáciai Tanulmányok Intézetében gyarapította tudását.

1995-ben a 28 éves fiatalember új feladatot kap: Kanadába kerül, ahol az ottawai magyar nagykövetség konzuli osztályát kell vezetnie és teljesíteni a sajtó- és a kulturális attaséi feladatokat is. Sokrétű és szerteágazó az a munka, amit e munkakörben végez. Konzulként ellátja a Kanadában ideiglenesen tartózkodó vagy ott élő magyarok érdek- és jogvédelmét, ami mindenekelőtt a magyar hivatalokkal való kapcsolattartást jelenti, de aláírásokat kell hitelesítenie, anyakönyvi és útlevélügyeket intéz, vízumrendészeti feladatokat és tanácsadást is végez. Fontosnak tartja, hogy a Kanadában élő magyarok jó kapcsolatot tartsanak Magyarországgal, hogy a második és harmadik generációs fiatalok se felejtsék el, hanem ápolják magyarságukat, gyökereiket. Sajtóattaséként azon fáradozik, hogy javítsa Kanadában a hazánkról kialakult képet a kanadai angol, francia és magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, a kanadai kormányzati véleményformáló és döntés-előkészítői körökben. E feladatában figyelemmel kíséri a magyarországi és a nagykövetségi események, rendezvények kanadai visszhangját, és megválaszolja a nagykövetséghez érkező leveleket. Kulturális attaséként sokat tesz hazánk kultúrájának népszerűsítéséért. Rendezvényeket szervez, azt szeretné, hogy a Kanadában rendezett kiállítások magyar pavilonjai felkeltsék az érdeklődést hazánk iránt. Kulturális rendezvényeken gyakran tart megnyitóbeszédet vagy előadást. Vezetésével erőteljesen dolgoznak az államalapításunk ezredik évfordulója alkalmából tartandó rendezvények előkészítésén.

E tengernyi teendő jó ellátásához szükséges háttérről a Kanadában vele élő zenetörténész és zongoratanár felesége gondoskodik. Nagyrészt ő viseli gondját az ötéves Ákos és az egyéves Gábor fiuknak is, s lapzártánk óta valószínű már a család harmadik kisgyerek tagját, a várva várt kislányt is ő gondozza féltő szeretettel.

A család évente egyszer, a nyári szabadság idején hazalátogat. De odakinn is családi körben gyakran szóba kerül a haza: Magyarország, Budapest, Miskolc, Kazincbarcika, és jólesik olykor-olykor hazagondolni, Kazincbarcikára, ahol Norbert szülei élnek, az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolára, ahol középiskolai és egyetemi tanulását megalapozta, és Kazincbarcikára, a városra, amelyről így vall: “Miskolcon születtem ugyan, de első igazi emlékeim Kazincbarcikához kötnek, mivel háromévesen szüleimmel ideköltöztünk. A város parkjaival, virágaival és emberközpontú tereivel kellemes és barátságos környezetet biztosított számomra.”

Az 50 éves BorsodChem elnök-vezérigazgatója

A ma BorsodChem Rt. nevet viselő, de ország-világ előtt Borsodi Vegyi Kombinát (BVK) néven ismertté vált cég Kazincbarcika várossá nyilvánításának 45. évfordulójakor 50 éves. Létesítéséről – Sajómenti Vegyi Művek elnevezéssel – 1949-ben született döntés. A következő évben a Borsodi Kooperáció egyik beruházásaként elkezdődött a gyár építése. 1954. július 3-án a Borsodi Ipari Tröszt, a Sajómenti Vegyi Művek és a Borsodi Kokszművek összevonásával született meg a Borsodi Vegyi Kombinát, amely azóta is meghatározó szerepet játszik városunk fejlődésében és életében.

Gazdag és változatos a BorsodChem Rt. 50 éves története. Kedvező és kedvezőtlen események, sikerek és balsikerek váltották egymást a fél évszázad folyamán. 1955 augusztusában nem csak a BVK dolgozói és Kazincbarcika lakói örültek az első műtrágyatermék megjelenésének, de országos eseménynek is számított, hiszen az első ötéves terv egyik nagy létesítménye “vizsgázott” ekkor. Küzdelmekkel teli hétköznapok s a cég talpon maradásáért való aggodalmas évek, de felemelő ünnepi események – új üzemek alapkőletétele, üzem- és gyáravatások – is jellemezték az 50 évet, s a cég több alkalommal is elnyerte a kiváló vállalat címet.

Az 1980-as évek végének gazdasági és társadalmi változásai a vállalat életében is szükségszerű változásokat követeltek. Az 1990-es évek eleje fordulópontot jelentett a vállalat történetében: 1991. szeptember 1-jén megalakult a BorsodChem Rt. A társaság részvényeit 1996 márciusától jegyzik a Budapesti és a Londoni Értéktőzsdén.

A társaság stratégiai célkitűzésének megfelelően az 1991. évi cégalakítás óta tudatosan fejlesztette tevékenységét és szervezetét annak érdekében, hogy korszerű, jól áttekinthető műanyagalapanyag-gyártó társasággá alakuljon. Ebben a folyamatban a fenti profilba nem illő tevékenységeit részben saját tulajdonú kft.-kbe, részben külföldi érdekeltségeit is bevonva vegyes vállalatokba vitte ki. A társaság és a telephelyén működő cégek ma közel 3600 dolgozónak biztosítanak munkát.

A BorsodChem Rt. ma Magyarország egyik vezető vegyipari társasága. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb PVC-előállítójaként és egyetlen MDI-gyártójaként a világpiacon is jelentős szerepet játszik. Sikereiben meghatározó Kovács F. László elnök-vezérigazgató irányítómunkája, aki 1971-ben fejlesztőmérnökként kezdte sikeres pályafutását a BVK-ban, majd a PVC–III. beruházásnál létesítmény-főmérnökként dolgozott, utána pedig a vállalat kereskedelmi igazgatói feladatát bízták rá. Eredményes munkájának elismeréseképpen 1991. szeptember 1-jétől a cég elnök-vezérigazgatója.

Kovács F. László 1942. április 10-én Tényőn (Győr-Sopron megye) született. Nős, felesége az Éltes Mátyás Általános Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese. Két leánygyermekük van, Mónika és Eszter.

1967-ben a Veszprémi Egyetemen végzett vegyészmérnökként, és 1988-ban munka mellett mérnök-közgazdász képesítéssel fejezte be tanulmányait a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Kazincbarcikára kerülése előtt 1967–68-ban kutatómérnökként a Magyar Ásványolaj- és Földgáz Intézetben, 1968–71-ben mérnök-technológusként az NDK-beli Leuna Vegyi Művekben dolgozott. Szakmai és vezetői ismereteit, tapasztalatait a Magyar Atlanti Tanács és a Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjaként hasznosítja.

Eredményes munkájáért több magas kitüntetésben részesült. Megkapta a Munka Érdemrend kormánykitüntetés ezüst fokozatát, és az Eötvös Loránd-, valamint az Év Mecénása-díjakat. Tavaly, október 23-a alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Pro Comitatu-díj elismerésben részesítette, s 1999 januárjában a The Wall Street Journal Europe című gazdasági napilap Kelet-Közép-Európa legjobb tíz menedzsere közé sorolta be.

A Barcikai Históriás szerkesztője legutóbb öt évvel ezelőtt készített interjút az elnök-vezérigazgatóval. Akkor az egyik kérdésre azt válaszolta, hogy a három év alatt, amióta vezeti a céget, nem volt ideje hátradőlni a székében. Most, öt év elteltével ismét kérdésekkel kerestük meg őt.

1. Milyen választ ad most, 1999-ben elnök-vezérigazgató úr arra a kérdésre: hogyan érzi magát ma a BorsodChem Rt. vezetőjeként?

Válasz: Ha az elért eredményeket mérlegeljük, akkor meg lehetek elégedve. Ha viszont a megoldandó feladatokat elemzem, akkor a versenyzőknél szokásos verseny előtti és közbeni feszültség fog el. A BorsodChem termékkibocsátása ma eléri a 70 milliárd forintot, s ha ezt összevetjük az 1990–93. évi 12-13 milliárd forint termékkibocsátással, látható, hogy a cég a jelenlegi vezetéssel hosszú utat tett meg. Örülök annak, hogy 1999-ben, amikor összegezzük az elmúlt 50 év fejlődési eredményeit, irányításom alatt jelöljük ki a cégfejlődés következő 10-15 évének irányait. A következő 3-4 évben 60-70 milliárd forint értékű beruházást tervezünk, alapvetően a kazincbarcikai telephelyen. De szándékozunk más telephelyen, adott esetben külföldön is termelőtevékenységet folytatni, amit legkönnyebben cégvásárlás útján érhetünk el. Meggyőződésem, hogy öt éven belül a BorsodChem a telephelyi termelőstruktúráját tekintve is nemzetközi cég lesz.

2. A BorsodChem Rt., illetve jogelődje, a BVK, illetve a Sajómenti Vegyi Művek fél évszázada létezik, és olykor súlyos gondokkal is küszködve eredményesen működik Kazincbarcikán. A cég nyomot hagyott a város arculatán is. Hogyan ítéli meg elnök-vezérigazgató úr a BorsodChem mai és jövőbeni szerepét Kazincbarcika fejlődésében, a város arculatának további formálásában?

Válasz: A BorsodChem Kazincbarcika fejlődéséhez úgy tud hozzájárulni, ha növekszik, és a növekedése által egyre több forrást biztosít a városnak iparűzési adó és a városnál maradó személyi jövedelemadó formájában. A város üzemeltetési, fenntartási és fejlesztési forrásaival minden esetben az önkormányzatnak kell gazdálkodnia, de természetesen megvan az igényünk arra, hogy a döntéshozókat olyan irányba befolyásoljuk, amely az itt dolgozók érdekeit szolgálja. Ezt ma már egészséges párbeszéd segíti a város és a BorsodChem vezetése között. Szeretnénk, ha Kazincbarcika ismét tiszta, virágos város lenne, mint ahogy volt a ’70-es évtizedben.