"JÓT S JÓL!"

Gondolatok Kazinczy Ferencről

 

Noha nem valószínű, hogy mindenki egyetért velem, mégis megkockáztatom azon véleményem papírra vetését, hogy a magyar felvilágosodás irodalmának alkotói közül - Csokonai Vitéz Mihály után - az ő, azaz Kazinczy Ferenc nevét ismerik a legtöbben. Ugyanakkor az életútjáról, a tevékenységi köreiről, a műveiről, a jelentőségéről alig-alig tudnak valamit a megkérdezettek. Pedig a különböző lexikonokat, a róla szóló irodalmakat lapozgatva zavarba ejtően sok adat és értékelés olvasható róla mint emberről, költőről, íróról, fordítóról, irodalomszervezőről, a nyelvújítás, valamint az ízlés- és stílusreform vezéralakjáról.

Persze tudom én, hogy manapság kisebb gondja is nagyobb az embereknek annál, hogy lexikonok fölé hajolva tűnődjenek irodalmi nagyjaink sorsán és jelentőségén, mégis úgy érzem, érdemes megismerkedni Kazinczy Ferenccel, akinek hite, elszántsága, kitartása, tettekben megnyilvánuló hazaszeretete, haladás iránti elkötelezettsége példaértékű - még tévedései ellenére is -, s akinek az ősei "ráadásul" - mint a családnév is sejteti - a Borsod megyei Kazinc faluban éltek - igaz, még jobbágyi sorban - a XVI. század végén.

Kazinczy Ferenc, aki évtizedeken át volt a magyar szellemi élet irányítója, református nemesi családban - az ősök második generációja ugyanis már nemesi kiváltságokat szerzett - Kazinczy József és Bossányi Zsuzsanna gyermekeként 1759. október 27-én Érsemlyénben született, s 1831. augusztus 23-án halt meg a Sátoraljaújhely közelében fekvő birtokán, Bányácskán, vagy ahogy ő nevezte, Széphalmon.

Bizony hosszú, változatos és küzdelmes volt az a "könyvcsináló" évtizedsor, melynek "kezdete" - talán - az ötéves korában szüleinek írt első levele s "végeredménye" - többek között - a 23 kötetet kitevő, irodalmi kapcsolatokat teremtő és szervező levelezése.

S mekkora tudásvágy, szorgalom kellett ahhoz, hogy több nyelvben is (pl. német, görög, latin) jártasságot szerezzen, s ugyanakkor mekkora megszállottság, hogy később - a támadások kereszttüzét is vállalva - vezesse és diadalra vigye a magyar nyelv megújításának ügyét. (A küzdelem kezdetét az 1811-ben megjelent Tövisek és virágok és a Poétai episztola Vitkovics Mihály úrhoz című művei, lezárását pedig az Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című, 1819-ben megjelent tanulmánya jelenti.)

De bámulatra méltó elhivatottsága is, ami megóvta attól, hogy bárki vagy bármi véglegesen letérítse "irodalmár"-útjáról. Pedig az élet adott volna egyéb lehetőségeket is: a család eleinte katonának szánta a gyermek Kazinczyt; s mivel később Sárospatakon teológiát és jogot tanult, választhatta volna a papi pályát, illetve csinálhatott volna hivatali karriert - őseihez hasonlóan. De még a megyei aljegyzőség, illetve az állami iskolák felügyelete sem tudta teljesen magához láncolni. Időközben ugyanis elfordult a tételes vallástól, lelkes szabadkőműves és jozefinista lett; egyik társszerzője volt a kassai Magyar Museum c. folyóiratnak, majd 1790-ben önálló lapot indított Orpheus címmel; fordításai jelentek meg (pl. Shakespeare Hamletje); s nem csak levelezett írókkal, hanem ha tehette, személyesen fel is kereste őket.

Sőt a 2387 napig tartó börtönévek alatt is (a Martinovics-mozgalomhoz való csatlakozása miatt ugyanis 1794-ben előbb halálra és jószágvesztésre, majd bizonytalan ideig tartó börtönbüntetésre ítélték) szüntelenül tanult, fordított, írt, s ha a helyzet úgy hozta, rozsdaoldatot vagy a saját vérét használta tinta helyett. (A Fogságom naplója című művét - gyermekeinek okulására - 1828-ban írta meg.) S volt lelkiereje annak elviseléséhez is, hogy a börtönből történő szabadulása után (1801. június 28.) rossz anyagi körülmények között - még a családja által is - megbélyegzett emberként éljen.

A Kazinczy-emlékcsarnok Széphalmon

Az 1804-ben feleségül vett Török Sophie-val, aki mindvégig kitartott mellette, 1806-ban költöztek Széphalomra. S miközben állandó anyagi gondjai miatt nehezen nevelte hét gyermekét, levelei segítségével szervezte újjá, és Széphalomról irányította a haladó magyar irodalmi életet. (A Pályám emlékezete című önéletrajzi munkája, aminek megírásához 1816-ban kezdett hozzá, az irodalmi élet kibontakozásának is forrásértékű dokumentuma.)

A széphalmi mester jelentőségéről, akinek nevét már évtizedek óta a szép magyar beszéd - Péchy Blanka művésznő által kezdeményezett - országos mozgalma viseli, a Révai Nagy Lexikona a következőket írja:

"K. egyike irodalmunk legjelentősebb alakjainak, de nem művei, hanem hatása által. Művei közül maradandó értéke csak eredeti prózájának van: levelei és emlékiratai e nemben ma is remekek; fordításainak stíltörténeti jelentősége van: választékossá és fordulatossá tették a magyar stílust. Költeményei közt, melyek életében összegyűjtve nem jelentek meg, csak epigrammái és episztolái nevezetesek, ahol műgondjával gondolatait, ötleteit művészivé tudja csiszolni, egyéb verseiben kevés az alkotóerő és az ihlet. Fölfogásában klasszicista, Horatius és Goethe hatását összeolvasztja: az eszményiség híve, kerüli az egyénit, nemzetit és reálist. Jelentőségét annak a páratlan izgató tevékenységének köszöni, amellyel a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején a magyar irodalmi életet szervezte, írókat és olvasóközönséget nevelt, az előbbieknek kitűzte a célokat és megjelölte az eszközöket, az utóbbiakat olvasmányokkal látta el. E nagy reformjában volt egyoldalúság és túlzás: erős magyar érzése ellenére nyelvben és stílusban sok idegenszerűséget honosított meg; nem becsülte meg eléggé a régi magyar hagyományokat; lenézte költészetünk népies elemeit. E túlzások ellen már életében feltámadt a reakció, s későbbi nagy íróink szerencsés tapintata következtében K. reformmozgalmának káros hatását mind teljesebben kiforrta az irodalom; ami viszont áldásos volt működésében, az mint a következő fejlődés alapja élt és hatott, sőt Vörösmartyn, Petőfin, Aranyon keresztül él és hat ma is. Azáltal pedig - amint Gyulai Pál kiemelte -, hogy a nyelv és közszellem megreformálásának ügye a köztudatban összekapcsolódott, K. pályájának politikai fontossága is van: egyengette Széchenyi politikai reformjának útját."

Bagi Aranka

 

Mennek a napok

Mennek a napok
- hatalmas sereg -
viszik magukkal
az életet.

Halálra hajszolt
hadsereg
egy percig sem voltak
győztesek.
Megállni soha
nem szabad.

Csendben vonul
a szürke had.
Hogy meddig mennek
és hova
nem tudjuk meg
talán soha.

 

Vékony Sándor