Kisebbségkutatás - 2009. 4. szám

Határvonalból határvidék - A változó európai határviszonyok

Euskirchen, Markus; Lebuhn, Henrik; Ray, Gene: From Borderline to Borderland -The Changing European Border Regime = Monthly Review, 2007. november, 6. szám, 41-52. p.

A 2006-os év Európa minden határvonala mentén rekordokat állított fel: a spanyol hatóságok beszámolói alapján 6000 menekült vesztette életét, fulladt az Atlanti-óceánba Nyugat-Afrika partjainál, miközben a Kanári-szigetekre próbált eljutni. További több száz sorstársuk fulladt meg tartályokban, zárt teherautókban és teherhajókon London, Dublin és Rotterdam kikötőiben, vagy fagyott halálra Kelet-Európában. Mások az Európa szívét és Észak-Afrikát behálózó menekülttáborok egyikébe zárva döntöttek úgy elkeseredésükben, hogy véget vetnek az életüknek. Ugyanakkor azoknak a száma, akik hivatalosan folyamodtak menedékért Európában, évek óta a legalacsonyabb volt. Mindez arra enged következtetni, hogy a hivatalos menekültstátus eléréséhez szükséges feltételek és eljárások Európában olyan mértékben megszigorodtak, hogy a menekültek többsége meg sem kísérel hivatalosan menedékért folyamodni.

Az európai határviszonyok kritikusai évek óta tiltakoznak a gyakran „Európa-erődnek” (Fortress Europe-nak) nevezett képződmény halálos következményei ellen. Az „erőd” elnevezés, és az általa keltett képzettársítások teljes mértékben megállják a helyüket, ha a „globális északot” (Európát és Észak-Amerikát) világméretű összefüggésekben vizsgáljuk. Óriási hatalmi aránytalanságok mentén Európa és Észak-Amerika képes megvédeni magát saját gazdaság- és külpolitikája hatásaitól. A jómódú „globális észak” magországai köré magas falakat húztak, hogy kívül tartsák azon emberek millióit, akik a túlélésük érdekében hazájuk elhagyására kényszerültek.

De vajon, az európai határviszonyok és a bevándorlási politika jelenlegi változásai mellett is megfelelő az erőd-metafora? Valóban áthatolhatatlan falakról beszélünk? Hogyan magyarázzuk a tényt, hogy mindenek ellenére millióknak sikerül átlépnie az EU határait?

A képek, amelyek több száz afrikai menekültet örökítettek meg 2005 októberében, amint pokrócok és összetákolt létrák segítségével próbálják megmászni a Marokkó és Spanyolország közötti határon felhúzott, szigorúan ellenőrzött szögesdrót-kerítést, maradandó dokumentációi annak az emberfeletti erőfeszítésnek, amellyel a menekültek be akarnak lépni az „erődbe”. Szerencsére sok más bevándorló kevésbé veszélyes eszközökkel jut be Európába vagy Észak-Amerikába: például turista- vagy tanulóvízumuk lejárta után továbbra is az adott országban maradnak. A háttérben húzódó történet és a határátlépés módja annyiféle, ahányféle embert a Föld a hátán hord. Egy dolog azonban minden illegális bevándorló esetében azonos: mindannyian a fekete vagy szabályozatlan munkák piacától függenek. Az európai gazdaság teljes szektorai dőlnének össze a bevándorlók jelentette, könnyen kizsákmányolható munkaerő nélkül.

Menekültek dolgoznak számos építkezésen, végeznek mezőgazdasági idénymunkát, szobalánynak szegődnek vagy portásnak, szexmunkát és mosogatást vállalnak, utcai árusokká lesznek. A foglalkoztatás azonban nem megfelelő kifejezés arra a munkaviszonyra, amiben magukat Európában találják. Jogilag helytálló munkaszerződés hiányában a menekült munkavállalók nagyfokú bizonytalanságnak és kényszereknek vannak kitéve. Sokan közülük ugyanolyan szélsőséges bizonytalanságban élnek Európában, mint annak idején hazájukban. Egy nemzetek közötti, ingatag „harmadik dimenzióban” próbálnak talpon maradni, két ellenséges nem-otthon között. Az új európai bevándorlási viszonyok egy rendkívül flexibilis és alkalmazkodó, nemzetek közötti munkaerő-típust hozott létre, amelynek legsebezhetőbb tagjait fokozatosan megfosztják jogaitól, megélhetésétől és a biztonságot jelentő társadalmi szerveződés lehetőségétől.

A fent említett új európai határviszonyok központi eleme a schengeni egyezmény, amelyet először Franciaország, Belgium, Németország, Luxemburg és Hollandia írt alá, 1985-ben. Az egyezmény egyrészről eltörli a tagországok közötti rendszeres határellenőrzést, másrészről létrehoz egy közös, külső schengeni határt, azáltal, hogy egységes mércét állít fel a tagországok határellenőrzésének, vízumintézkedéseinek, határon túli rendőri együttműködésének, valamint információcseréjének a szabályozására. A gyakorlatban azonban az egységes szabályozás nem csak a schengeni országokra érvényes. Nemzetek feletti európai programokon és kétoldalú megállapodásokon keresztül bizonyos uniós tagállamok - elsősorban Németország, Olaszország és Spanyolország - rutinszerűen „exportálják” az európai határszabályozást az EU-n kívüli államokba is. Ennek kiemelkedő példája a Moldova és Ukrajna határán felállított határőrizeti segítségnyújtó misszió (European Union Border Assistance Mission, EUBAM), de sok más, Európa közvetlen környezetében lévő állam is ki van téve az ilyen, államok közötti vesztegetésnek.

A határokat érintő legradikálisabb változás az utóbbi időszakban a határok befelé történő eltolása. Európa határainak nincsenek többé korlátai. Ha például egy idegen külsejű ember felszáll egy metróra, vonatra vagy egyszerűen csak közterületen „mászkál”, bárhol Európában, egyre gyakrabban szólítja fel a rendőrség vagy egy különleges határvédelmi egység papírjai bemutatására. Másik lényeges fejlemény az európai határviszonyok alakulásában, hogy egyre több nem-állami szereplő kap szerepet a bevándorlási politika alakításában. Az elmúlt tíz évben növekvő számú nemzetközi ügynökség, szakértői csoport és civil szervezet lépett színre a bevándorlási politika terén. Az egyik legfőbb ezek közül a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM), melyet illegális bevándorlók kitoloncolásával és menekülttáborok szervezésével bízott meg sok ország kormánya. A nem-állami szereplők egyben a kormányok bevándorlási politikájának nagykövetei is a közvélemény felé.

Ezzel eljutottunk a megváltozott európai határviszonyok egy újabb problémájához: a politikai nyelvhasználathoz. A politika alapvetően két tematikus irányvonal mentén beszél a menekültekről. A menekült egyrészt fenyegetés a társadalmi rend ellen, a bevándorlás a társadalom egységességét veszélyezteti. Másrészt a menekült - főleg, ha nő - áldozat, és ebben a minőségében figyelmen kívül hagyják döntését arról, hogy hol akar élni.

Összegezve tehát, a korábban egyértelmű nemzeti határvonalak egyre nagyobb mértékben kiszélesednek, benyúlnak egy-egy ország területére, sőt idegen államok területeire is kiterjeszkednek. A régi országhatárok gyakorlatilag katonai határzónákká és határterületekké alakulnak át, nyomást gyakorolva a hétköznapi társadalmi életre is: Európa egyetlen összefüggő határvidékké változik.

Dézsi Tímea