Kisebbségkutatás - 2009. 4. szám

Belényesi Pál

A nemzeti kisebbségek médiareprezentációjának problémája és a vonatkozó szabályozás Európában

(Összehasonlító tanulmány)¹

Mottó

There are many ethnic minority groups, a legacy both of continuously shifting borders and the multiethnic diversity from before the nation-state era. Though great violence accompanied attempts to "homogenize" states in the twentieth century, it has not yet dissolved… Eastern Europe's minorities, whether concentrated along the borders of neighboring kin-states or scattered according to age-old settlement patterns, are thus usually no "newer" than the majority population. As "national minorities", they enjoy legal protections … they face much of the same socio-economic exclusion as Western Europe's immigrants and have been targeted by populist politicians, who capitalize on suspicions of separatism and irredentism. Still, though some countries have coped better with ethnic tensions than others… Also, minority programs suffer from a somewhat exoticist focus on folk culture, as if the minority groups' culture could be considered in blissful separation from its interactions with overall society. There is relatively little coverage of social issues or current affairs, but no lack of singing and dancing minorities.”²

Bevezető

A legutóbbi, 2001-es népszámlálás alkalmával Magyarországon a lakosság mintegy 3 százalék, azaz több mint 300 000 fő vallotta magát valamilyen törvény által elismert nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak.³

Azoknak, akik Magyarországon a kisebbségi törvény által jogilag is elismert nemzeti vagy etnikai kisebbségnek számítanak, a médiareprezentációja alacsony. A tradicionális heti "kisebbségi" műsorokon kívül gyakorlatilag a nemzeti kisebbségek médiaszereplése alig észrevehető.⁴

A Médiatörvény⁵ 23. cikkének a 4) bekezdés c. pontja a közszolgálati műsorsugárzással kapcsolatban kijelenti, hogy egy adónak különös figyelemmel kell bemutatni a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók kultúráját.

Egy kultúra bemutatása, amely közvetve tagadhatatlanul szerves részévé válik a közvéleménynek és az állam többségét alkotó magyarságnak, nem nélkülözheti az objektív, alapos és elemző riportokat, illetve tájékoztató jellegű műsorokat. Ennek azonban kizárólag elméleti szinten nincs értelme. Szükség van olyan megfelelő jogi alapokkal rendelkező intézményekre, amelyek helytállóan működnek, hatékonyak, és velük szemben felülvizsgálatnak helye van.

Különös tekintettel szükség van erre a Médiatörvény indoklásának fényében, amely szerint a törvényhozói akarat az volt, hogy a törvény mozdítsa elő a magyar szellemi élet, kultúra megújhodásában, gazdagságának és sokszínűségének gyarapításában a műsorszolgáltatók közreműködését”.⁶

I.

A kisebbségről általánosan - A nemzeti kisebbség és a média

1. Mit nevezünk nemzeti kisebbségnek?⁷

Népesség-statisztikai szempontból kisebbség egy nagyobb közösségen belül többé-kevésbé elkülöníthető, sajátos azonosságtudattal rendelkező - etnikai, vallási vagy egyéb - csoport, ha létszámaránya a nagyobb közösségen belül az egyenként vizsgált sokaságok nagyság szerint sorba állított listájának az alsó végén szerepel, a csoportok számától függően valahol az 1-49 sszázalék között van.⁸

Magyarországon, a történelem folyamán nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek alakultak ki. Mivel egy adott állam területén államalkotó nemzet vagy nemzetek élnek, a nehezen dokumentálható és bizonyítható etnikai alapon kialakult csoportokat etnikai kisebbségeknek, a nemzetiségi alapon alakuló csoportokat nemzeti kisebbségeknek nevezzük.

A nemzeti kisebbségnek létezik más definíciója is:⁹ ezek általában az ország „többségi etnikumához” hasonlítják a „kisebbségi etnikumot”, valamint kiemelik azt, hogy egy etnikai kisebbség kevésbé különül el egy „többségtől”, mint a nemzeti kisebbség. A továbbiakban a kisebbség és a többség közötti különbségtétel alapját a fenti definíció fogja képezni, azzal a kiegészítéssel, hogy Magyarországon nemzeti kisebbségnek tekintjük azokat az etnikai, nemzeti alapon kialakult csoportokat, amelyeket a magyar nemzeti kisebbségi törvény annak tekint.

Magyarországon 13 törvényben elismert nemzetiség él, ezek között 12 nemzeti kisebbség, illetve 1 etnikai kisebbség, a cigányság¹⁰. A legutolsó, 2001-es népszámlálás adatai szerint a magyar lakosság mintegy 3 százaléka vallotta magát valamelyik törvényi nemzeti kisebbséghez tartozónak. Egyes becslések azonban ennél jóval magasabb arányban, 7-9 százalék körül határozzák meg a kisebbség arányát, igaz, ebbe a cigányság mint törvény szerinti etnikai kisebbség is beleszámít.¹¹

A háromszázezer és kétmillió fő közötti, a lakosság teljes számához képest kritikus tömeg azonban fontossá teszi a kapcsolódó problémák megfelelő szinten való kezelését, így a médiabeli reprezentáltság kérdését is.¹²

2. Kisebbség a médiában¹³

A kisebbségek kapcsán a médiában az alábbi két dolgot kell megkülönböztetni: egyfelől azt, hogy mekkora a kisebbségnek a médiában foglalkoztatottakhoz képest az aránya; másfelől pedig azt, hogyan mutatják be, milyen portrét rajzolnak a kisebbségekről a különböző médiumokban.¹⁴

Mivel az első kérdés - a médiában való foglalkoztatottság - sokkal inkább munkaügyi, -jogi és -politikai vonatkozású, jelen tanulmány keretében a kisebbség médiában való megjelenésével, megjelenítésével foglalkozunk.

A kisebbségek által a médiában alapított intézmények - kisebbségi média (minority media) - is elkülönült területet képez, jelen tanulmány nem érinti azokat. Mindamellett, meg kell jegyezni, hogy Magyarországon mind a 12 nemzetiségi kisebbség, illetve a cigányság is rendelkezik saját médiával.¹⁵

Az elektronikus médiában a speciális, egyéni kisebbségekhez tartozó honlapokon kívül a www.kisebbseg.lap.hu, valamint a www.nemzetisegek.hu a legáltalánosabban használt és keresett oldalak, amelyek hovatartozástól függetlenül tartalmaznak érdemi információt a nemzeti, illetve etnikai kisebbségekkel kapcsolatban.

3. A tanulmány célja

Jelen tanulmány a nemzeti kisebbségek magyar médiában való megjelenésével és megjelenítésével foglalkozik, illetve a környező országokban a nemzeti kisebbségek médiabeli reprezentációjának szabályozásával kapcsolatban kialakult gyakorlatot kívánja bemutatni.

Egy irányvonal meghatározása a pluralizmusra törekvő médiában elengedhetetlen, hiszen számos tanulmány bizonyítja, hogy a kisebbségek - nemcsak az etnikai, hanem a nemzetiek is - bemutatása általában sztereotípiákat követ, és legtöbbször szükségtelen utalásokat tesz a tagok hovatartozását illetően. A helyes irányvonal meghatározása feltétlen követendő az Európai Bizottság azon döntésének értelmében is, amely szerint 2007 az „egyenlő esélyek éve”, ahol a témakörök a diszkrimináció-mentesség, a tolerancia és a más nemzetiségek iránti tisztelet köré csoportosulnak.

A nemzeti kisebbségek irányában tanúsított érdektelenség és a velük kapcsolatos tudatlanság nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy társadalom mennyire nyitott és mennyire toleráns velük szemben. Ez sokszor akadálya lehet annak, hogy egy csoport tagjai mennyire érzik otthon magukat, vagy eredményezheti a hazátlanság érzését.

A médiának fontos szerepe van abban, hogy a kisebbségeket beépítse a nemzetgazdasági folyamatokba, és hogy minimalizálja a különböző nemzetiségi csoportok közötti - esetlegesen szélsőséges - ötleteken, ideológiákon és sztereotípiákon alapuló korlátokat és különbségeket.

A média szintén fontos szerepet játszik a szociális identitás kialakításában¹⁶, a különböző médiumoknak jelentős szerepe van abban, hogy egy állam lakosai milyen képet, milyen identitástudatot alakítanak ki az országukkal kapcsolatban, és közvetlenül-közvetve pedig milyen képet alkotnak a kisebbség tagjairól. Egy kanadai tanulmány szerint „egyszerűen a média tehető azért felelőssé elsősorban, hogy a kanadai társadalmat minek tekintik, mit jelent, és a lakói hogyan értékelik”.¹⁷

Amikor a nemzeti kisebbség és a média szerepét vizsgáljuk - mint arra korábban már utaltunk-, akkor három oldalról közelíthetjük meg a problémát.¹⁸

Az egyik a tartalom kérdése (inclusion). Azaz, hogy a média milyen mértékben tartalmazza a kisebbség véleményét, valamint a valóságnak megfelelő ábrázolását, vagyis, hogy megjelenik-e a médiában a kisebbség.

A második a média szerepe (role of the media), abban, hogy a történelmileg kialakult sztereotípiák felemelkedésében a médiának mekkora szerepe volt, illetve, hogy a média mennyire hűen ábrázolja egy nemzeti kisebbséghez tartozókat.

A harmadik kérdés az előállításban való részvétellel kapcsolatos (control of the production). Azaz, hogy a kisebbség tagjai hogyan befolyásolják a róluk szóló műsorok elkészítését, van-e rálátásuk és hozzászólásuk az elkészült műsorhoz.

A fenti összehasonlítás konklúziójaként írta két neves amerikai szerző a következőt:

By its lack of diversity, media content does reflect the inequality that exists in the social world - and in the media industry… media content certainly influences our understanding of the social world, because media content can communicate underlying messages about the nature of reality. It can provide norms, values, and behaviors.”¹⁹

A fenti szempontok közül a tanulmány szempontjából igazán az első - a tartalom - és a második - a média szerepe - érdekes.

3a. Londoni példa

Általánosságban a kisebbségek megjelenítésével kapcsolatos egyik probléma, hogy a bevándorlási politikát ritkán kapcsolják össze kulturális és főleg nemzetiségi-kulturális politikával. Ennek az eredménye, hogy a legtöbb össz-európai kulturális projekt figyelmen kívül hagyja a nemzetiségi kulturális vonatkozásokat.

Példa erre a 2004-ben, Londonban készült felmérés, ahol kimutatták, hogy az utcai erőszaknak és a rasszista támadásoknak köze van a bevándorlókról szóló média-jelentésekhez, azaz ahhoz, hogy ezzel a témával a média hogyan „foglalkozott”.

A felmérés keretein belül igen széles körben fókuszcsoport kutatásokat is végeztek, ahol a megkérdezett londoniak nagy része elismerte, hogy a túlzó jelzőket használó beszámolók, riportok félelmet és feszültséget keltenek „ezekkel az emberekkel szemben”.²⁰

A tanulmány szintén kimutatta, hogy a nem teljes bizonyossággal, nem megbízható információk is elbizonytalanították az - ez esetben olvasó - közönséget. Mi több, számos rasszista megnyilvánulás használta előszeretettel az újságokban az említett riportokkal kapcsolatban megjelent és többször felhasznált kifejezéseket. A kutatást készítő ICAR vezetője szerint könnyen bizonyítható, hogy a pontatlan és bizonytalan forrásokra támaszkodó beszámolók nemzetiségek közötti feszültségeket gerjesztenek.

A felmérés eredményeként - a londoni polgármesterrel egyetemben - a készítők kijelentették, hogy szükség van központi iránymutatásra, azaz objektív standardok biztosítására az ezért felelős médiahatóság részéről, legyen az bármilyen típusú média.²¹

3b. A kisebbség mint fogalom keveredése

A másik probléma, hogy a különböző politikák a kisebbséget mint egységet, mint jelenséget kezelik, azaz nem tesznek különbséget a kisebbség eltérő formái között. Így összemosódnak például a nemzeti, etnikai kisebbség határvonalai, valamint a gyerekeket, nőket, fogyatékosokat ugyanolyan kisebbségnek tekintik ezek a „kisebbségi politikák”, mint a szlovéneket Magyarországon, vagy a magyar kisebbséget Ukrajnában. Ehhez kapcsolódik, hogy a nemzeti kisebbségeken belüli kornak, valamint nemnek megfelelő megkülönböztetés még ritkábban lelhető fel.

A fentiek következtében nem lepődhetünk meg azon az eredményen, hogy a kisebbségeket - és ez a megállapítás igaz a kisebb halmazt jelentő nemzeti kisebbségekre is - hangtalan, jelen nem lévő jelenségnek tekintik sokan, s így önérdek-érvényesítő szerepük is halvány.

3c. A kisebbség a közéletben

A közéletben való megjelenéshez elengedhetetlen a nemzeti kisebbségek tömeg-médiában való szereplése és megjelenése, olyan képben, ami nem feltétlenül csak a társadalmilag negatív előjelű események és tradicionális környezet kíséretében történik.

A közéleti megjelenés megalapozása azonban nemcsak „cover-story” formájában kell, hogy történjen. Biztosítani kell a kisebbség részvételével, megjelenésével és kommentárjaival objektívvá tett műsorok sugárzását is.

Fontos, hogy a kisebbség alapvető bemutatása ne a negatív sztereotípiákon keresztül történjen,²² hiszen ez amellett, hogy a többséghez tartozók elidegenedését váltja ki, negatív hatással van a kisebbséghez tartozók önértékelésére is.

Ha csak nagyon kevés pozitív színt láthatnak a kisebbséghez tartozók saját magukról, nem lesz olyan cél, aminek az érdekében érdemes változtatni a már előre kialakított image-en. A média közvéleményt befolyásoló hatása miatt pedig elkerülhetetlen lesz az integrációs problémával való - újbóli és - torz szembesülés. Ugyanilyen egyértelmű és nem feltétlenül objektív képet alkothat az alternatív média és annak alapján a több nézőpontból közölt hír hiánya is.²³

Ugyanígy, míg a tömeg-média elősegítheti a részvételi demokráciát, az etnikai toleranciát és a kultúrák közötti kapcsolatok kialakítását, alkalmas lehet arra is, hogy politikai, etnikai és kulturális konfliktusokat kreáljon.²⁴

3d. Az EU kezdeményezései

Az audiovizuális és az információs társadalmi versenyben folytatott kiélezett küzdelem egyik feltétele, hogy megfelelő és sokszínű információ jusson el az információk felhasználóihoz. Ez egyben az európai felhasználók egyik közös ismérve is kellene, hogy legyen. Ennek érdekében, az Európai Unió Tanácsa egyik ajánlása is az emberi méltóság védelme mellett teszi le a voksot, így, ebben a formában is, azaz nem kizárólag elméleti szinten, hanem a média egyes változatainak a vonatkozásában.²⁵

Az emberi méltóság védelme semmilyen körülmény mellett nem egyeztethető össze egy olyan médiapolitikával, amely lehetővé teszi a nem objektív tájékoztatást, a sztereotípiák kialakítását. Ez ma nem jellemzi a magyar médiát, azonban jelenleg nincsenek meg azok a megfelelő végrehajtást elősegítő eszközök, amelyekkel hatékonyan lehetne fellépni az esetlegesen előforduló visszaélésekkel szemben. A megfelelő végrehajtási jogosultságok különösen fontosak a tagállami szabályozások sokszínűségének tükrében.

Az ajánlás ösztönzi többek között a szektorban érdekelt feleket, hogy működjenek együtt annak a magatartáskódexnek a kialakításában, amely a kiskorúak és az emberi méltóság védelmét szolgálja, és a hálózaton hozzáférhető szolgáltatások nyújtására vonatkozik, többek között azért, hogy az új szolgáltatások kifejlesztéséhez kedvező környezetet alakítson ki.²⁶

 

II.

A nemzetközi szervezetek, Európa Tanács, EU és NGO-k

1. Az ENSZ

A nemzeti kisebbség fogalma az ENSZ-ben először az 1992. évi Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozatban jelent meg. Két évvel később, 1994-ben az ENSZ olyan Addendumot (Kiegészítést) fogadott el, amely a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a kisebbségekre vonatkozó és állandó jogforrásként felhasznált 27. cikkelyét értelmezi. Nevezetesen, ez a cikkely teszi lehetővé, hogy a kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogaikat csoportjuk más tagjaival közösen is gyakorolhassák.

Az Addendum leszögezi, hogy a biztosított jogok egyéni jogok - az EBESZ mind egyéni, mind kollektív jogokat elismer²⁷- , de ezeket oly módon kell alkalmazni, hogy a kisebbségi csoportok megőrizhessék identitásukat. A kiegészítés használja a „kisebbségek léteznek” kifejezést, és leszögezi: nem az állam joga az, hogy megállapítsa az állandóságnak azt a fokát, amelyet a „léteznek” kifejezés maga után von. A kisebbségek tehát de facto léteznek, létük nem függhet az állami diszkréciótól.

Továbbá, az ENSZ a kisebbségi jogokat kizárólagosan az emberi jogok részeként kezeli.

Az 1. cikk 1. pontja a következőképpen rendelkezik: Az államok védik a területükön élő kisebbségek létezését és nemzeti vagy etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitását, valamint szélesítik ezen identitás előmozdításának feltételeit.

Hasonlóképpen fontos dokumentum az UNESCO 2001 novemberében kiadott Kulturális Sokszínűségről szóló Egyetemes Deklarációja, amelynek hatodik cikke kifejezetten megemlíti a média sokszínűségét.²⁸

2. Európa Tanács

Általánosságban ezen a területen is több dokumentum létezik, de különösen fontos a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és az 1995-ös Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény²⁹, mint alapvetően a kisebbségek helyzetének javítására szolgáló nemzetközi szerződések³⁰. A Keretegyezményt többen úgy könyvelik el, mint az első komolyabb nemzetek fölött álló jogi hatással is bíró kisebbség-védelmi dokumentumot.³¹

Az Európa Tanács Ajánlásai között is számos foglalkozik a média és a kisebbségek kapcsolatával. Ilyenek például az 1999-ben megjelent, a média pluralizmusához kapcsolódó, az 1997-es média és a kulturális tolerancia elősegítéséről szóló ajánlások³².

A média, a kisebbségek és a tolerancia kapcsolatával foglalkozik még az 1277/1995-ös ajánlás³³, amely a bevándorlók, etnikai kisebbségek és a média kapcsolatáról szól, és hangsúlyozza, hogy a médiának milyen nagy hatása van a közvéleményre a bevándorlókról - a nemzeti kisebbséghez tartozókról - alkotott képének kialakításában. Azzal együtt, hogy a média fontos hadszíntér a rasszizmus, valamint az idegengyűlölet elleni küzdelemben, megvan annak is a reális esélye, hogy a dolgok a visszájára fordulnak, azaz pontosan ezekre uszít(hat) egyes médiabeli megnyilvánulás³⁴.

Ugyanezen ajánlás hangsúlyozza, hogy a nemzeti kisebbségek tagjainak joguk van ahhoz, hogy összefüggéseikben, egyben és részrehajlás nélkül kerüljenek ábrázolásra, hiszen ez elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy az állampolgárok megfelelő információkkal rendelkezzenek a bevándorlásról és a multikulturális társadalomról, illetve annak jelentőségéről.

Az ajánlás többek között felkéri a Miniszterek Bizottságát, hogy az Európa Tanács a megfelelő testületein keresztül ösztönözze, hogy a médiában dolgozó szakemberek alakítsanak ki egy olyan magatartáskódexet, amiben lefektetik az alapvető etikai elveket és azok minden esetben kötelezőek. Az ajánlás hangsúlyozza a tagállamok fontos szerepét abban a vonatkozásban, hogy minden eszközt meg kell ragadniuk ahhoz, hogy a címzetes elvek a lehető legjobban érvényesüljenek, ha szükséges, akkor új végrehajtási szabályok által.

3. Európai Unió

Az Európai Parlament több vonatkozásban is foglalkozik a kisebbségek védelmével, ezek közül némelyik érinti a kisebbségeket és azok reprezentáltságát is.³⁵

A tanulmányok azonban hangsúlyozzák, hogy az EU nem kezeli megfelelően a kérdést, pedig a fortiori szükség lenne arra, hogy megfelelő szinten használható aktussal segítsék elő a kialakult és tarthatatlan helyzet javulását. Erre - a jelentések alapján - legmegfelelőbb fórum az EU lehetne.

Szintén uniós szintű kezdeményezés - bár nem kötelező érvényű - az a tanácsi javaslat, amely a gyermekek és az emberi méltóság védelmében emel szót³⁶.

Az Európai Parlament is foglalkozott szegmentáltan és érintőleges jelleggel a kérdéssel. A Járóka Lívia által jegyzett Jelentés a roma asszonyok helyzetével foglalkozik ugyan, de a jelentés 22. pontja javaslatot fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy a bécsi Rasszizmus és Idegengyűlölet Megfigyelő Centrum számára tanulmányokat kellene készíteni a roma asszonyokról a médiában kialakult sztereotípusok és roma-ellenesség társadalmi hatásaival kapcsolatban.³⁷ A tanulmány abból indul ki, hogy a roma asszonyoknak egy eltorzult megjelenítésével kell szembesülnünk nap mint nap a különböző médiában.

4. NGO-k és a nemzetiségi média

A More Colour in the Media nevű szervezet 2003 márciusában tett közzé egy olyan kutatási eredményt, amelynek témája a tagállamokban az újságíróknak - elektronikus és nem elektronikus sajtó - és a multikulturális médiának a nemzetiségekkel való kapcsolata volt³⁸. A tanulmányt a 2003-as Európai Médiafigyelő Nap alkalmával tették közzé³⁹.

A tanulmány főként az etnikai kisebbségekkel foglalkozik. Ezzel együtt több helyen a bevándorlókat, menekülteket, a diszkriminációt elszenvedőket és az etnikai kisebbséget egy és ugyanazon viszonyítási alapként kezeli, ezáltal csökkentve a kutatás pontosságát és felhasználhatóságát. Mivel jelen esetben nem lehet célunk az abban leírtak megismétlése, arra csak utalást teszünk; mindazonáltal, érdemes néhány pontot kiemelni.

Az összes vizsgált hír tekintetében 11 százalék foglalkozott valamilyen szinten a tanulmány által báziscsoportnak tekintett csoportokkal. Ezt a 11 százalékot vizsgálva azonban szélsőséges különbségeket találunk a bűnözéssel kapcsolatos megjelenítésre és politikai-kormányzati hírek vonatkozásában.

Általános megállapításként közli a tanulmány, hogy a „rutin-hírekként” azonosított, és kisebbséghez kapcsolódó hírek jóval nagyobb része tűnt fel negatív tartalommal, konfliktus-megjelenítésben, vallási megjelölésben és a bűnözés, valamint a tüntetés vonatkozásában, mint semleges, tényszerű közlésmódban.⁴⁰

A kisebbségekkel kapcsolatban a negatív portréfestés is sokkal jellemzőbb volt, mint az adott ország lakosságának egy meghatározott területén élőkkel kapcsolatban. Továbbá, az etnikai és nemzeti kisebbségek sokkal inkább előtérbe kerülnek a médiában, amikor vallási, felekezeti kérdésekről van szó. A kisebbségről kialakult idea is hasonlóképpen alakul, az adott kisebbség mindennapi ügyei szinte soha nem jelennek meg a médiában, és ha igen, akkor is csak ritkán a kisebbség tagjainak a megszólaltatásával, azok véleményével együtt. A népszerűbb újságok - a bulvársajtó - ebben a vonatkozásban jóval többet szólaltatnak meg kisebbség tagjaihoz tartozó személyeket, mint a „komolyabb napilapok”.

Talán az az egyik legfontosabb adat a tanulmányban, hogy abban az esetben, amikor az adott kisebbség tagjai főszereplői voltak a bemutatott történetnek mintegy 36 százalékban szólaltak meg, míg ez az arányszám a nem kisebbséghez tartozók esetében 52 százalék volt.

Az ET Keretegyezmény vonatkozásában számos NGO hangsúlyozza - legalábbis közép-európai vonatkozásban - a média visszás szerepét.

Ahogyan Gál Kinga is utal rá tanulmányában (Gál: 2000), az említett térség vonatkozásában aggodalomra ad okot, hogy a média sokszor közöl negatív sztereotípiákat, és számos alkalommal fellelhető az indulatbeszéd, politikailag elfogadhatatlan véleménynyilvánításra is okot adó kisebbségellenes megnyilvánulás, aminek a média is készséggel helyt ad. Annak ellenére, hogy ilyennek helye sem az ET Keretegyezmény fényében, sem pedig a nemzeti törvények alapján nincs, a mai napig az ilyen események vannak túlsúlyban⁴¹

 

II. Nemzeti gyakorlat

1. Románia

1. A romániai kisebbségek

Romániában 18 etnikai és nemzeti kisebbség él, közülük minden kétséget kizáróan a magyar a legnagyobb, azt követik az ukrán, német és orosz kisebbségek.⁴²

Az 1991-es Alkotmány számos kisebbségi jogot biztosít a Románia területén élő kisebbségeknek, többek között a 6. cikkben említett nemzeti azonosságtudathoz való jogot, vagy a 127. cikkben megnevezett jogot, ami biztosítja, hogy a nemzetiségi nyelvet használhassák a bíróság előtti eljárásokban.

A fenti garanciáknak a végrehajtása azonban korántsem problémamentes. Az 1995-ös oktatási törvény, valamit számos rendelet - köztük a 36/1997 számú, annak az enyhítő jellegével együtt - korlátozza a kisebbségi jogok érvényesülését.

A nemzeti kisebbségek médiabeli megjelenése közel sem mondható többoldalú befolyásoktól mentsenek.⁴³

2. A média helyzete⁴⁴

Az 1989 előtti időszakban az elektronikus média nem jelentett mást, mint napi pár órás Cauşescu-propagandát, ez azonban a rendszerváltás óta jelentősen megváltozott.

A romániai médiára manapság erős nemzetközi tőkebeáramlás, EU-követelményeknek megfelelő szabályozás - vagy az arra való törekvés - , és törvényekben rögzített függetlenség jellemző. Az említett sokszínűség által a média pluralizmusa is biztosítottnak mondható.

Mindezzel együtt azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk, látható, hogy a sugárzott adások sokszor nem felelnek meg teljesen a jogszabályokban rögzített követelményeknek, és nagyrészt politikai és üzleti érdekeket tükröznek.⁴⁵

A közszolgálati média (Societatea Romana de Televiziune-Romanian Television Broadcasting Cooperation, SRTV⁴⁶) megmaradt informatív és oktatási célokat is szem előtt tartó szolgáltatónak, ez azonban a kereskedelmi adókról nem mondható el ilyen mértékben. Itt ugyanis teret nyert a „non-events”, azaz a hírértékénél fogva széles körben érdeklődésre számot nem tartó, ugyanakkor erőszakos és látványos műsoroknak a közlése. A kereskedelmi adók ezt az igénnyel igazolják, mondván, hogy a nézőiknek erre van szüksége, és üzletileg ez éri meg.

A médiakultúrára jellemző az ún. „berlusconisation”, miszerint a média tulajdonosai között egyre nagyobb számban találunk politikusokat, illetve üzletembereket, akik ezáltal szeretnének hírnevet szerezni.

A közszolgálati adókra külön törvény vonatkozik.⁴⁷ Ennek megfelelően a szolgáltatóknak biztosítani kell a pluralizmust és az információ szabadságát, és a nézőket pontos és friss hírekkel kell ellátni. Emellett a sugárzott adásoknak számos objektív követelménynek meg kell felelniük; ami többek között magába foglalja a kiegyensúlyozott tájékoztatást, a román kulturális értékek szem előtt tartását, valamint a kisebbségi jogoknak a társadalmi, demokratikus és erkölcsi megőrzését és tiszteletben tartását.

3. Szabályozás

Az audiovizuális szolgáltatások piacát az egyetlen nemzeti szabályozó hatóság, a Nemzeti Audiovizuális Tanács (Consiliul Naţional al Audiovizualului - CNA) felügyeli. A CNA 1992-es megalakulása óta felelős mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi adók tevékenységéért⁴⁸. A szolgáltatók működését gyakorlatilag az Audiovizuális törvény határozza meg⁴⁹, amelynek 10. cikke tartalmazza a CNA feladatait.

Ilyen feladat többek között a pluralizmus biztosítása. A sugárzási frekvenciára vonatkozó követelményeknek való megfelelést és az ezzel kapcsolatos engedélyezési eljárást a nemzeti telekommunikációs hatóság, az IGCTI biztosítja.⁵⁰

A sugárzási jogosultság megadását azonban a CNA felügyeli. A pontosan meghatározott követelmények közé tartozik többek között az a kisebbségi szempontból fontos kitétel, mely szerint az engedély megadásának feltétele, hogy a szolgáltatónak biztosítania kell a román kultúra és nyelv megóvásán túl a kisebbségi nyelvek tiszteletben tartását.⁵¹

A jogellenes, vagy a médiahatóság - legtöbbször engedélyező - határozatával ellentétes magatartás esetében a CNA jár el az Audiovizuális törvényben biztosított keretek között, mind köz-, mind kereskedelmi szolgáltatók esetében. Végső esetben egy ilyen eljárásnak pénzbüntetés vagy az engedély visszavonása is lehet a következménye.

A sugárzási engedély visszavonása előfordulhat olyan esetben, ha a szolgáltató „ismételten nemzeti, etnikai vagy vallási alapú gyűlöletre uszít”. Hogy az „ismételten” pontosan mit jelent, a törvény nem jelöli.⁵² Ezt a döntést bíróság előtt meg lehet támadni, amely akár a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásig is eljuthat.

A CNA 2002-ben visszavonta egy bukaresti adó engedélyét azon az alapon, hogy abban olyan talk-show-t sugároztak, amelyben komoly gyanúsítások hangzottak el a kormányon lévő párt vezetőivel kapcsolatban. A meghívott vendégek többek között a közérdeket súlyosan sértő, diszkriminatív, antiszemita és idegengyűlöletre ösztönző kijelentéseket hangoztattak. A döntésben a CNA az 1989-es Határok nélküli televíziózásról szóló EK irányelvre hivatkozott, és kijelentette, hogy komolyabban kellene szabályozni a talk-show-k alatti moderátori szerepet, méghozzá úgy, hogy a műsorvezető „lebeszélő jelleggel” viszonyuljon a vendégeinek minden jogi rendelkezés megsértésével kapcsolatos megnyilvánulására⁵³.

Az SRTV adójára (TVR) több iránymutatás is vonatkozik, azonban ez a fajta túlszabályozottság a kereskedelmi adókra nem jellemző.

A hírek pontosságával kapcsolatban, pl. a CNA 40/2004-es döntése az irányadó, ez meghatározza a feltételeket a közönség tájékoztatásával kapcsolatban.⁵⁴ Emellett az SRTV Újságírói Statútuma tartalmaz érdemi információkat a pontos és objektív tájékoztatással kapcsolatban, ami tiltja a közönség félreinformálását és manipulálását.

4. Academia Catavencu

Az Academia Catavencu-t 1991-ben alapították. Ez egy olyan non-profit intézmény, amelynek célja a médiában megjelenő félrevezető információk elleni harc. Ez az intézmény adja ki a legnépszerűbb román szatirikus hetilapot, melynek feladatai közé tartozik a nemzeti sajtóban megjelenő nacionalista, tolerancia-ellenes cikkek monitoringja.

Ennek a kezdeményezésnek egyik eredménye, hogy növekedetett azon programok száma, ahol vezető újságírók tartanak előadásokat, továbbképzéseket a nemzeti és etnikai kisebbségekkel foglalkozó cikkek írásával kapcsolatban⁵⁵.

 

2. Szlovákia

1. A kisebbségek

Szlovákiában a legnagyobb nemzetiségi kérdést a mintegy 570 - 600 000 főt számláló magyar kisebbség jelenti, amely az ország lakosságának több mint egy tizedét jegyzi. Mivel a kisebbségek és a politikai elit között nem volt mindig felhőtlen a viszony, a média szerepe kisebbség-politikailag ma is meghatározó. Különösen igaz ez, hiszen a nemzeti szintű megbékélés nem jellemző Szlovákiára, és sokan negatívan viszonyulnak a nemzeti kisebbségek jelentős részét alkotó magyarokhoz. ⁵⁶

A szlovák Alkotmány⁵⁷ 12. cikkének 2. bekezdése tartalmazza a diszkrimináció tilalmát, amely a szokásos nemzetközi szövegezésnek megfelelően vonatkozik a nemzeti és származásbeli diszkrimináció tilalmára is. Az Alkotmány további 33. és 34. cikkei tartalmaznak még a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseket, ezek azonban a média vonatkozásában szintén nem tesznek említést.

2. A média és szabályozás

Az írott médiával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy több forrás és tanulmány beszámol arról, hogy az írott média véleménye alapján némely magyar kisebbségi eseményt milyen hipotézisek szerint követhet akár háború is. Így, a szlovák közvélemény nem véletlenül idegenkedik legtöbbször a magyar kisebbségtől.⁵⁸

Az 1991-ben elfogadott műsorszórási és - szolgáltatási törvény eltörölte az állami monopóliumot a műsorszolgáltatási piacon, és megteremtette a lehetőséget a többszereplős piac kialakítására. A legfőbb szabályozóhatóság a műsorszórásra és - szolgáltatásra vonatkozó törvény alapján létrejött Műsorszórási és Szolgáltatási Tanács. A szabályozásban azonban még szerepet vállal a Telekommunikációs Iroda, a szlovák Versenyhatóság és a Kulturális Minisztérium is.

Az említett intézmények közül a Kulturális Minisztérium van a hierarchia csúcsán, és felel többek között a nemzeti kisebbségek jogainak szem előtt tartásáért is.

Szlovákiában a közszolgálati televíziónak (Slovenska Televizia) két adója van, a STV1 (Jednotka) és STV2 (Dvojka), amelyek mellett néhány kereskedelmi adó is sugároz adásokat.

A szlovák média kisebbséggel való kapcsolatáról elmondható, hogy rendszeres programokkal igyekszik fenntartani a kapcsolatot és erősíteni a nemzeti és etnikai kisebbségek integrációját.

A köztévének a különleges szerepére való tekintettel nemcsak a médiatörvényt kell szem előtt tartania, hanem az STV által kiállított Iránymutatásokat és az ún. Egyezményeket is. Ilyen dokumentum a Hírek és Aktualitások Kartája⁵⁹, amely iránymutatást ad arra nézve, hogyan kell bizonyos híreket közölni, illetve milyen standardokat kell szem előtt tartani a műsor készítőinek. Ilyen követendő elvekként határozza meg a Karta a humanitást, részrehajlás-mentességet és az etikai maximalizmust.⁶⁰

Különös tekintettel a számos kisebbségi problémaforrásra, a Karta ötödik fejezete tartalmaz rendelkezéseket a nemzeti és etnikai kisebbségek médiabeli reprezentációjával kapcsolatban. A Karta a sugárzással - és annak a nemzeti kisebbségi és rasszista tartalmaival - kapcsolatban részletes jogi szabályozást is említ, ami elővetíti a retorziókat arra az esetre, ha valamelyik műsor nem felel meg a Kartában foglaltaknak.

A Karta mellett a másik szolgáltatási tartalomra vonatkozó dokumentum a Hírek és Aktualitások Szabályzata⁶¹, amelynek alapja a BBC hasonló jellegű szabályzata. A STV dolgozóinak a Szabályzatnak megfelelően kell tevékenységüket végezni, a Szabályzat megsértését akár elbocsátással is büntethetik.

A kereskedelmi adókra a Műsorszórásra és - szolgáltatásra vonatkozó törvény 15. §-a vonatkozik, de ezekben nem találhatunk a nemzeti kisebbség megjelenítésére vonatkozó szabályokat. A 15. § a következőképpen rendelkezik:

A műsorok tartalma és a vételszabadság

(1) A műsorszolgáltató a műsorokat szabadon és függetlenül szolgáltatja. A tartalmaikba csak a törvény alapján és ennek a határain belül lehet beavatkozni.

(2) A sugárzás üzemeltetője a műsorszolgáltatásokat szabadon és függetlenül végezze. A műsorszolgáltatások sugárzása csak a törvény alapján és ennek a határain belül korlátozható.”⁶²

3. Szlovénia

1. A kisebbségek helyzete

Szlovéniában hivatalosan két nemzeti kisebbséget ismernek el: magyart és olaszt; és egy etnikait, a cigányt.⁶³ Ezeken kívül számos bosnyáknak, szerbnek, horvátnak és albánnak ad még otthont Szlovénia, azonban - mivel jelenlétük nagymértékben a délszláv háborúk következménye - az olasz és a magyar kisebbséghez hasonló történelmileg és alkotmányosan elismert jogaik jelenleg nincsenek. Az 1991-es cenzus a majd’ kétmilliós népességből 12 százalékbanban határozta meg a kisebbségek számát, amelyből azonban a történelmileg elismert kisebbség mindössze 14 ezer főben jelent meg.

Az említett hivatalosan elismert csoportok vonatkozásában a szlovén Alkotmány 64. cikke széleskörű és jól körülhatárolt jogokat biztosít, és az autochtonos⁶⁴ jelzővel illeti őket, amelyet a szlovén köznyelv „klasszikus vagy őshonos kisebbségként” emleget, azaz olyanként, aki már a délszláv háborúk előtt is jelen volt Szlovénia területén⁶⁵. Ezeket a speciális jogokat média vonatkozásában a Rádióról és Televízióról szóló törvény 3. és 6. cikkei megerősítik⁶⁶.

2. Média és a kisebbségek⁶⁷

A média erősen privatizált, az 1994-es törvény azonban még nem foglalkozott kellő mértékben a gyors privatizálásból eredő koncentrációs problémákkal, de ezek a problémák a későbbi változtatások következtében elhalványodni látszanak.⁶⁸

Szlovéniában különbözőképpen viszonyulnak a nemzeti kisebbségekhez attól függően, hogy melyik nemzeti kisebbségekről van szó. Az „új” kisebbségek irányába negatív hozzáállás jellemzi Szlovéniát, ami részben a média által bemutatott ábrázolásoknak köszönhető.

Egy tanulmány kiemeli, hogy az ún. vidéki származás és a többségi társadalom értékrendjének a megkérdőjelezése gerjeszti az előítéletet a viszonylag nagy számban megjelenő ex-jugoszláviai nemzetiségekkel szemben⁶⁹. Egy napilap hasábjain megjelenő cikkekből összeállított tanulmány szerint ezeket a nemzeti kisebbségeket „déli tolvajoknak”, illetve „déli csomagnak” nevezik.

A nemzetiségi média helyzete példaként szolgálhat több ország számára is, hiszen a szerény számú magyar és olasz kisebbségnek látványos jogaik vannak.⁷⁰ Emellett Szlovénia támogatja a nem kereskedelmi médiumok kialakítását, létrehozását, ami a környező országokban élő szlovén kisebbség számára fontos, és ugyanezt a Szlovéniában élő más nemzeti kisebbségek számára is.

3. Szabályozás⁷¹

A médiára a 2001-es Tömegmédiára vonatkozó törvény vonatkozik.⁷²

A főbb szabályozóhatóságok a Kulturális Minisztérium, a Sugárzási jogosultságok elosztásáért felelős Hatóság, valamint a Posta- és Elektronikus Kommunikációs Ügynökség. Ez utóbbi, azaz az Agencija za pošto in elektronske komunikacije (APEK)⁷³ 2001 júliusában állt működésbe, ez a hivatal felel a Médiatörvény és az elektronikus kommunikáció területén hozott jogszabályok végrehajtásáért, így gyakorlatilag a magyar Országos Rádió és Televízió Testület és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevont hivatalaként funkcionál. A hivatal tágabb feladatai közé tartozik a médiabeli kulturális és nyelvi pluralizmus biztosítása.

 

4. Lengyelország

1. A kisebbségek⁷⁴

Lengyelország nemzeti-etnikai összetétele mindig is sokszínű volt. 1939-ig itt élt a legnagyobb közép-európai zsidó diaszpóra, valamint jelentős számmal voltak jelen ukránok, fehéroroszok, németek, romák és más nemzeti kisebbséghez tartozók, aminek következtében az ország 35 százaléka vallotta magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. Ez a szám a II. világháború következtében jelentősen megváltozott, és 95 százalékos lengyel többség alakult ki.

A hidegháború időszakára jellemző antiszemita politika csak a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején kezdte felvenni a kulturális sokszínűség modelljét.

Ma Lengyelország lakosságának - mintegy 38 millió fő - mindössze 2-3 százalékát alkotják a kisebbségek. Legnagyobb létszámmal ukránok, fehéroroszok, németek és romák élnek az ország területén.⁷⁵

2. Média

Mind a lengyel, mind a litván és a lett média jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben. A kommunista beállítottságú, központi irányítású média helyett kialakult a dezintegrált, többpólusú média, és a cenzúra ma már nem érezhető. Ennek következtében igen erős a média befolyása a közvélemény strukturálására, kialakítására és meghatározására. Annak ellenére, hogy a média központi hatalomtól való függetlenedése figyelhető meg, nem tagadható le a politikai elit szerepvállalási akarata. Azaz, a tömeg-média ezekben az országokban megmaradt politikailag színezettnek és motiváltnak.⁷⁶

A kilencvenes évek második felére jellemző folyamat volt, hogy a különböző nemzeti kisebbséghez tartozó vezetők megpróbálták a saját csoportjaik igényeit érvényesíteni a médiában, elérni azt, hogy ne csak „róluk”, hanem „velük együtt” szólaljanak meg a műsorok, így biztosítva számukra a közszereplés első lépcsőit, az elfogadottság és elismertség alapjait.

A kisebbségek és a tömegkommunikáció kapcsolata Lengyelországban meglehetősen felületes. A háború előtti időkhöz képest ma jelentősen csekélyebb számú kisebbségekhez tartozó csoportok szerepe csökkent a média vonatkozásában, így a kisebbségek marginalizálódtak, és a média monokulturalizálódott, illetve egynyelvűvé vált. Ez nagymértékben hozzájárult a kisebbségek sztereotipizált és előítéletektől sem mentes megjelenítéséhez.

Ma már az elektronikus médiában a kisebbségek jelenléte és a nemzetiségek nyelvén közvetített műsorok aránya egyre inkább növekszik, ám mint több kelet-európai államban, a kisebbségi médiaszereplés visszaszorított.

A rendszerváltás utáni évek médiapolitikájáról és kisebbségekhez való viszonyulásról megfelelő képet nyújt a mlawa-i roma kisebbség esete 1991-ből.⁷⁷

Több tanulmány kiemeli, hogy a lengyel tömeg-médiában a nemzeti kisebbségek alulreprezentáltak, a megjelenítésük torz, és gyakran sztereotip, olyan módon, hogy az akár intoleranciára is ösztönözheti a célközönséget.⁷⁸

A mai napig jelentős probléma, hogy a konzervatív beállítottságú média előszeretettel nyilvánul meg antiszemita, rasszista és idegengyűlölő attitűddel.⁷⁹

A legszélesebb körű médiatanulmány Lengyelországgal kapcsolatban a Klimkiewicz tollából származik, aki amellett, hogy hosszasan elemzi a kisebbség helyzetét, megoldásokat is kínál. Az Open Society Institute számára készült tanulmánya a következőket javasolja: teljesebb körű jogi szabályozás, átgondolt médiajogi kultúra, egyenlő esélyek és professzionális iránymutatók és multikulturális beszámolók készítése egy-egy műsorral kapcsolatban.⁸⁰

3. Célok és a nemzeti kisebbség közszereplésének biztosítása mint lehetőség⁸¹

Egyes tanulmányok hangsúlyt fektetnek a lengyel médiapolitika alakításának „kisebbség-érzékeny” szerepére.⁸² Hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok igényeinek a szem előtt tartása mint alapelv, a médiában sokszor oda vezet, hogy elhomályosulnak mellettük a többi, szintén fontos, és talán közéleti szempontból látványosabban feltűnő médiapolitikai elvek. Így nem kíséri elegendő figyelem a nemzeti kisebbségek tévéműsorok készítésében való részvételét, valamint az ezen műsorok adminisztrációjával kapcsolatos végrehajtási feladatokban a kisebbség megjelenésének a lehetősége sem elegendő.

Hasonlóan marginalizálódhat a műsorszerkesztési szempontból igen fontos gyűlölet-mentes, szegmentált és szélsőséges ábrázolásmód is, ami szorosan összefügghet a nem megfelelő arányban megjelenített nemzeti kisebbséghez tartozó tagok megszólaltatása.

A jogi szabályozás hiánya - az alkotmányon szabályozáson túlmutató média-specifikus szabályok gyengesége - egyértelműen elvezethet a tolerancia-mentes közpolitikához, valamint a megfelelő védelmet biztosító diszkrimináció-ellenes védekezés biztosításához.

 

5. Németország

1. A kisebbségek helyzete

Németország, ellentétben a korábbi nagyobb gyarmattartókkal, soha nem élt ált olyan mértékű bevándorló-özönt, mint Franciaország vagy Anglia, ahová a korábbi koloniális viszonyok miatt a különböző anyaországokból rengetegen érkeztek a világháborút követő években.⁸³

Az első komolyabb, egyben hivatalos bevándorlás az ötvenes évek végén kezdődött, amikor elkezdődött a nagyrészt török vendégmunkások rekrutálása és beözönlése a német területekre. Őket követte a nem ugyanakkora számmal ugyan, de határozott elképzelésekkel érkező olasz, spanyol, portugál és görög vendégmunkások immigrációja.

Az első körben az így érkezett munkások rövid, 2-5 éves időszakra érkeztek volna Németországba, de mint közismert, különböző gazdasági és politikai indokok miatt nem ez történt. A rövid távú munkára érkezett bevándorlók magukkal hozták a családjukat is, és így telepedtek le, miután a hivatalos toborzás 1973-ban abbamaradt.⁸⁴

A kilencvenes évektől kezdve azonban egy másfajta immigrációnak lehetünk tanúi. Annak ellenére, hogy a német közvélemény és a mindenkori politikai elit vonakodott annak elismerésétől, hogy Németország valóban bevándorlási célponttá vált, elkezdődött egy újabb bevándorlási hullám más háttérrel, és más jellemzőkkel. A keleti blokk felbomlása után elindult a nagyszámú lengyel, ukrán és orosz munkások, hazát keresők beáramlása az egyesített ország területére. Ez a céltudatos hazát keresés a kilencvenes évek közepén kibővült a balkán felől érkezők csoportjával, akik a délszláv háborúk elől menekültek.⁸⁵ Az európai politikai nyomás hatására és a megváltozott német politikai hozzáállás következtében ma már nem a klasszikus és tradicionálisan szűklátókörű politikai attitűd van előtérben, hanem egy, a bevándorlókat integrálni kívánó politika.

Németországban, napjainkban a legnagyobb számmal - mintegy hétmillió fő - a török nemzeti kisebbség van jelen.⁸⁶ A csoporthoz tartozók nagyrészt a mai napig megőrizték eredeti kultúrájukat öltözködésükben, nyelvükben és vallásukban, sokan nem, vagy alig tudnak a befogadó ország nyelvén. Egyéb jelentős számú nemzeti kisebbség az olasz, görög, jugoszláv utódállamokból származók, és a lengyel, valamint az orosz kisebbség.

 

2. Média

A németországi média a fentiek fényében többszörösen differentált. Egyrészt jellemző a nemzeti, „multikulturális tudatlanság”, másrészt hiányzik a célcsoport - illetve nem pontosan beazonosítható, mivel a korábbi első-második-harmadik generációs bevándorlók nagy része a mai napig elsősorban a saját származási országának megfelelő médiájából szerzi az információ nagy részét.⁸⁷

A német médiára ugyanúgy jellemző, mint nagy általánosságban: a nemzeti kisebbségekhez tartozók elsősorban a bűnügyi riportokkal, kivételes, botrányos környezetben tűnnek fel a képernyőn, illetve a rádióban, és sokszor a túlnépesedés témájával kapcsolatban jelennek meg a médiában. A média a negatív sztereotípiákat erősíti, és ebben szerepet játszik az a tény, hogy a bevándorlók Németországban magasabb szintű szociális és egészségügyi ellátásra számíthatnak, mint máshol. A bevándorlók sokszor úgy jelennek meg a képernyőn, mint olyan külföldiek, akik a német polgárokra veszélyesek, a német egységet veszélyeztetik.

A pozitív médiabeli megjelenések kapcsán főleg a gasztronómiai, sporttal és kulturális eseményekkel kapcsolatban tűnnek fel a nemzeti kisebbségek, azonban ezek a ritkább esetek közé tartoznak.

A német média - főleg az írott - sokat tett a nyolcvanas és kilencvenes években annak érdekében, hogy optimalizálja a viszonyokat a bevándorlók és a németek között, amikor is pozitív színben tüntette fel a vendégmunkásokat, megnehezítve ezzel a rasszizmus kialakulását, habár ennek ellenére a szegregáció jelenségét nem tudta elnyomni még ez a próbálkozás sem.

3. Szabályozás

Az 1991-es Államok Közötti Sugárzási Egyezmény (Rundfunksaatsvertrag⁸⁸) harmadik cikke szabályozza polémikusan azt, hogy milyen műsort nem lehet sugározni, és milyen követelmények vannak - elsősorban - a fiatalok védelme érdekében.

Ennek megfelelően az 1. cikk első pontja kimondja, hogy tilos olyan műsort sugározni, amely gyűlöletet kelt a népesség nemzeti alapon elkülönülő szegmense, azaz a nemzeti kisebbség ellen.

Mivel a törvényhozási hatáskör a 16 Länder között megosztott, ezért a fent említett Rundfunksaatsvertrag határozza meg a tagállamok közötti együttműködést. Így, nemzeti szinten, a Bundesverfassungsgericht-en kívül nincs más hatóság, ami iránymutatásokkal láthatná el a műsorszolgáltatókat.

A „német médiaszabályok” gyakorlatilag a Bundesverfassungsgericht határozataiból állnak. A tagállamokban minden műsorszolgáltatónak van saját etikai kódexe, de ezek igen terjengősek, és érdemben egyik sem foglalkozik a kisebbségek konkrét megsértésével.⁸⁹ Abban az esetben, ha a Rundfunksaatsvertrag-ot megsértik, bizonyos személyek jogosultak arra, hogy a Bundesverfassungsgericht előtt eljárást indítsanak, amely eljárást lezáró határozatnak kötelező ereje van.

 

6. Litvánia

1. A kisebbségek helyzete

Litvánia lakosságának mintegy 18.5 százaléka vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. A 109 különböző etnikai és nemzeti kisebbség között legnagyobb számban az oroszok, lengyelek, fehéroroszok, lettek és ukránok vannak.

Litvániában az idegengyűlölet és a másság kizárása a közszférában központi probléma. Ezzel együtt a litván média hajlamos arra, hogy erősítse a különböző kisebbségek elleni érzéseket, amit - közvetve - szintén elősegít a tömegkommunikációból való kiszorításuk is.

 

2. Média és kisebbségek

Annak ellenére, hogy számos szlogen azt sugallja, hogy ebben a balti országban nagyon jól megfér egymás mellett több kisebbség is, ez nincs teljesen így. Mint sok posztkommunista államban, Litvániában is nyomon követhető az idegengyűlölet, intolerancia, valamint a gyűlöletbeszéd az említett csoportokkal kapcsolatban.⁹⁰

A nagyszámú kisebbséggel kapcsolatban elmondható, hogy a média egyoldalú sztereotípiákat és kézzel fogható észrevétlenséget sugároz. A hírekben, jelentésekben és aktuálpolitikai beszámolókban a figyelmes néző és hallgató egyértelműen azonosítani tudja a rejtett idegengyűlöletet.

Az ún. „bad news” - olyan hír, aminek a tárgya az, hogy a kisebbség tagja valamilyen bűncselekményt követett el - előfordulása számszerűleg is nagyobb a nem ilyen jellegű hírnél. Sokkal kevesebb figyelmet kap a kisebbségek rossz szociális helyzetét, problémáit és előítéletektől sem mentes elhelyezkedési és munkavállalási gondjait.⁹¹

Az orosz kisebbség példáján kimutatható, hogy a legnagyobb nemzeti kisebbség tagjait is többféleképpen ábrázolják a médiában: egyrészről mint aktív társadalmi résztvevőket, helyi és országos politikai élet iránt érdeklődő tagjait a társadalomnak, másrészről mint olyanokat, akik egy külföldi gazdasági életet és hatalmat szolgálnak; és a romákhoz hasonlóan, ha valaki bűntettet követett el, szinte kivétel nélkül megemlítik, hogy az elkövető orosz.⁹²

A lengyel kisebbséggel ilyen jellegű probléma nincs, velük kapcsolatban az önállósodás, a speciális jogok és kiváltságok igénye merül fel leggyakrabban.

A kezdeti nehézségek és a rendszerváltozás utáni időszak problémái óta sokat változott a helyzet, azonban még mindig tény, hogy a kisebbségek tagjai a litván médiában szociálisan érzéketlen és elfogadhatatlan személyek, akiknek a véleményét csak nagyon ritka esetekben kérdezik meg közvetlenül a velük készített műsorokban. Ennek hiánya tetten érhető az alternatív és sokoldalú, kulturális sokszínűséget bemutató ábrázolás hiányosságában.⁹³

A nemzeti kisebbségi médiával kapcsolatban megjegyzendő, hogy számos folyóirat, hetilap és egyéb nyomtatott termék jelenik meg oroszul, lengyelül, valamint egyéb nemzeti kisebbségi nyelveken. A litván televízió (LRTV) napi és heti szinten közvetít kisebbségi műsorokat.

 

3. Szabályozás

A televízió működését és státuszát szabályozó törvény 1996-os⁹⁴ keltezésű. Erre a törvényre is jellemző alapelvi szinten a pluralizmusra való törekvés, valamint a politika-független, érdemi tájékoztatás. A nemzeti kisebbségekkel a 34. paragrafus foglalkozik érintőlegesen, de a törvény e része is csak arról rendelkezik, hogy az ORTT-nek megfelelő litván hatóság dönthet úgy, hogy meghatározott műsorokat a nemzeti kisebbség(ek) nyelvén is közzétesz, illetve megismétel. Érdemben ez a rendelkezés sem foglalkozik azzal, hogy mi történik akkor, ha negatív színben tüntetik fel egy kisebbség tagjait.

7. Franciaország

1. A kisebbség helyzete

Franciaország sokoldalú, változatos kultúrájú ország, ahol jelentős számban élnek nem francia nemzetiséghez tartozók. Ennek egyrészt az ország helyzetéből adódó strukturális, másrészt gazdasági háttere van, de nem lehet elhanyagolni Franciaország kolonizációs múltját sem.

Pontos számmal szinte lehetetlen szolgálni a Franciaországban és az országhoz tartozó területeken élő nem francia eredetű nemzetiségekről, mivel a nemzeti statisztikai és gazdasági hivatal (INSEE) sem etnikai, sem nemzeti alapon nem regisztrálja a lakosságot; egyedül a születési helyet kell megjelölni egy-egy népszámlálás alkalmával. Emellett, a francia büntetőtörvénykönyv jogellenesnek tart minden olyan információ megszerzését és - tartását, ami a nemzeti, etnikai eredetre utal.

Az 1999-es népszámláláskor Franciaországban 3.26 millió külföldi és 4.3 millió bevándorló élt, ami akkor kb. 1.5 százalékát jelentette az összlakosságnak. Emellett 1990 és 1999 között a bevándorlók aránya ugyanannyival nőtt, mind a lakosság száma (3%).⁹⁵

2. Média⁹⁶

Általánosságban megállapítható, hogy a nemzeti kisebbségek nem megfelelően reprezentáltak a francia médiában.⁹⁷

Az egyik meghatározó tanulmány⁹⁸ eredményei alapján kijelenthető, hogy a nem francia gyökerekkel rendelkezők elhanyagolható arányban képviseltetik magukat a televízió műsoraiban, gyakorlatilag csak hosszabb időközönként jelennek meg, akkor is csak mint vendégek. Ezzel együtt a „bevándorló” image fellelhető a médiában, anélkül azonban, hogy maguk a „bevándorlók” ezzel a képpel kapcsolatban megjelennének, szerepelnének, saját magukkal kapcsolatban véleményt alkotnának; ennek következtében a róluk alkotott kép torzított.⁹⁹

A nemzeti kisebbségekhez tartozók leggyakrabban a hírekben jelennek meg. A hírek tartalmilag főként a munkanélküliség, erőszak, deviáns magatartások, az állampolgárok biztonságérzete, drogok és a külvárosi erőszak témái köré csoportosulnak.

A francia médiából nem hiányoznak a bevándorlással kapcsolatos hírek, a nemzeti kisebbségek mass-információ szinten reprezentáltak, azonban maguk a szereplők nagyon ritkán jutnak szóhoz, saját véleményüket nem tudják kifejteni, így a megjelent ábrázolások és portrék nélkülözik a szociális realitásból eredő folytonosságot.¹⁰⁰

3. Szabályozás

Az 1989-ben létrejött szabályozó hatóság, a Conseil Superieur de l’Audiovisual (CSA)¹⁰¹ felel a sugárzási jogok kiadásáért, a frekvenciák rendelkezésre bocsátásáért, valamint a sugárzás és a műsorok összeállításába is van rálátása. Úgyszintén felelős a műsorszerkesztésre vonatkozó alapelvek betartatásáért, a minőségi műsor-összeállításért, valamint monitoring tevékenységet végez a szabad verseny és az egyenlő elbánás gyakorlata fölött. A francia kultúra védelme és népszerűsítése mellet a CSA felel a gyermekek „védelméért” is, már ami a médiát illeti.

Az 1997-ben alakult Egalité Collective az ún. „látható kisebbségek” jobb reprezentációja érdekében jött létre.

1999-től kezdődően a CSA és az Egalité collective ún. közös meghallgatások alkalmával kezdtek el foglalkozni a kisebbségek¹⁰² médiareprezentációjával, és számos pontból álló tervben fogalmazták meg a helyzet javítása érdekében szükséges teendőket. A kijelölt célok között szerepelt a megalázó és lealacsonyító közlésmód megszüntetése.¹⁰³

A kezdeményezések oda vezettek, hogy a CSA készíttetett egy follow-up tanulmányt az 1991-es CIEMI reprezentációs tanulmányhoz.

A tanulmányból - részletes bemutatása nélkül - a következők emelhetők ki: az összes nemzeti kisebbség közül legnagyobb számban az „afrikaiak” szerepelnek a televízióban. A tanulmány szerzője azt a következtetést is levonta, hogy a franciák számára a kisebbség jóval kisebb mértékben reprezentált, mint pl. Amerikában, ahol a valamilyen más nemzethez tartozó kisebbségek - spanyolok, feketék stb. - , az összes műsorszámot tekintve, mindössze átlagosan 6 százalékban (Malonga: 2000).

A tanulmány következtében az ún. versenytárgyalásra való felhívásokat¹⁰⁴ az új és a régi műsorszolgáltatókra vonatkozóan egyaránt megváltoztatták. Egy műsorszolgáltatási kérelemben ezentúl benne kell lennie, hogy a csatorna hogyan kívánja elősegíteni az integráció és az állampolgárság közötti kapcsolat kialakítását, mindezt a francia kultúra gazdagsága és változatossága szem előtt tartásával.

A Canal+ adó 2000-ben olyan szándéknyilatkozatot írt alá, amely a médiabeli reprezentációval kapcsolatban kiemeli a nemzeti közösség sokszínűségét, és azt, hogy ezt az elvet a műsorszerkesztésnél szem előtt fogja tartani.

A közszolgálati csatornák versenytárgyalási hirdetményeivel kapcsolatos rendelet 2001-ben látott napvilágot, és annak a második cikke kimondta, hogy a francia televíziók arra fognak törekedni, hogy a sugárzott műsorok tartalma tükrözze a francia társadalmat jellemző sokszínűséget.¹⁰⁵

Hogy a helyzet ma sem kielégítő, jól mutatja, hogy a The Tocqueville Connection az interneten 2005 novemberének a végén adta hírül, hogy Jacques Chirac francia elnök ígéretet tett arra, hogy megtesz mindent annak érdekében, hogy a médiában a kisebbségek reprezentációja sokkal jobb legyen, és ezért a CSA statútumát is módosítani kell.¹⁰⁶

A CSA honlapján több csatornának megtalálható a statútuma, azonban ezek közül gyakorlatilag egyik sem foglalkozik a kisebbségek reprezentációjával, illetve a hiányukból eredő sérelmek orvoslásával sem.¹⁰⁷

A CSA 2001-ben annyi változást ért el, hogy az engedélyek kiadásával kapcsolatban a magán televíziós társaságok (TF1, M6, Canal +) számára is kötelezővé tette, hogy a programoknak tükrözni kell a nemzeti szinten meglévő kulturális sokszínűséget.¹⁰⁸ 2004 januárjában a France Télévisions tett közzé egy cselekvési tervet, amelyben a franciaországi nemzeti kisebbségek jobb médiareprezentációja mellett tette le a voksot.

4. A CSA releváns döntései

A francia médiahatóság a nemzeti kisebbségek médiareprezentációjával kapcsolatban az utóbbi években a következő szignifikáns döntéseket hozta.

Az első a CSA 2004-526-os számú döntése, amelyet a francia szabályozóhatóság a Lebanese Communication Group SAL céggel kapcsolatban hozott.¹⁰⁹

A 2004-ben hozott döntésben a CSA érvénytelenné nyilvánította a CSA Legfelsőbb Tanácsa és a cég között létrejött szolgáltatási egyezményt, annak következtében, hogy - többek között - a cég egy műsorában megsértette a szólásszabadságról szóló 86-1067. számú, 1986. szeptember 30-i törvény 15. cikkét.¹¹⁰

Az említett törvény 15. cikke kimondja, hogy a CSA feladata többek között, hogy biztosítsa, hogy a rádióban és a televízióban sugárzott műsoroknak nincs a nemmel, vallással, faji jelleggel, erkölccsel vagy nemzetiséggel kapcsolatos erőszakra vagy gyűlöletre ösztönző tartalma.

Az egyezmény egyes cikkei - a fenti törvény rendelkezéseit megismételve - arról rendelkeznek, hogy a műsorszolgáltatóknak tilos olyan tartalmat közölni, ami Európában vagy Franciaországban bizonyos csoportok ellen uszít, vagy azokkal kapcsolatban feszültséget kelt.

Az al-Manar televíziót azért marasztalta el a CSA, mert egy 2004 decemberében sugárzott esti műsorban a bemondó a hírek közben olyan információt közölt a nézőkkel, ami azt sugallta, hogy az izraeli állam emberiség ellenes bűncselekményeket követ el, és ezek publikációját igyekszik megakadályozni azáltal, hogy számukra nem engedélyezi az ilyen események beszámolóját. A CSA döntése értelmében az adó misztifikált tényeket közölt, elferdített háttérrel, antiszemita tartalommal, így megsértette a fentebb idézett jogszabályi előírásokat.

A CSA döntésének alapját többek között az képezte, hogy a szolgáltató nem alapozhatta meg a fenti állítását, mivel Izrael ilyen tartalmú bűnösségét nem mondta ki semmilyen nemzetközi bíróság, így annak állítása alaptalan volt.

A CSA másik, hasonló jellegű döntése 2005. február tizedikén született.

Ebben a 2004. decemberében, a Sahar1 iráni adó által sugárzott „For you, blue Palastine or eyes of Zahra” sorozattal kapcsolatban emelt kifogást a CSA.¹¹¹ A döntésben a hatóság azt kifogásolta, hogy a műsor keretei között az izraelieket főként megvető tartalommal mutatta be, mint olyanokat, akik kölcsönöket adnak, folyton kételkednek és a gyerek szemét kikaparják.

A helyzetet csak súlyosbította, hogy a csatorna nem sokkal később olyan sorozatot sugárzott, amelyben a Rotschild családra vonatkozó évszázadokra visszanyúló összeesküvés-elméletét mutatta be, amely összeesküvésnek a rabbik, illetve a vezető cionista politikusok voltak a vezérei. Ez a sorozat tartalmazta többek között az olyan zsidók bemutatását, akik a nem-zsidó gyerekek vérét gyűjtik, hogy kovásztalan kenyeret készítsenek.

A CSA döntését elősegítette, hogy az al-Manar adót már korábban ugyanezért a programért elmarasztalták, mivel súlyos elégedetlenséget és társadalmi nemtetszést váltott ki Franciaországban.

Úgyszintén nem segített az adónak, hogy a „The World in question” címmel futó műsorában feltűnt egy bizonyos Mr. Faurission - francia történész -, aki hosszasan ecsetelhette a holokauszttagadó nézeteit anélkül, hogy abban bárki is félbeszakította volna, vagy esetlegesen azzal kapcsolatban kérdéseket tett volna fel neki.¹¹²

A fenti döntések példaértékűnek tekintendők a médiapolitikában, hiszen nem gyakori a nemzeti, illetve etnikai kisebbségek védelmével kapcsolatos nyílt konfrontáció.

Konklúzió

A megvizsgált országok gyakorlata alapján levonható az a következtetés, hogy nincs egységesen kialakult gyakorlat Európában a nemzeti kisebbségek médiareprezentációjával kapcsolatban felmerülő problémák orvoslására.

A bemutatott országok és a nemzetközi intézmények, illetve szervezetek lassan több évtizedes gyakorlata azt mutatja, hogy a szabályozó - média - hatóságok előszeretettel távol tarják magukat a kérdéskörtől, még az iránymutatásokban is rendkívül óvatosan érintik a problémát.

A francia gyakorlat azonban arra enged következtetni, hogy lehet és kell eredményesen kezelni a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódó problémakört. A CSA gyakorlata alapján elmondható, hogy a sikeres és hatékony orvoslása a problémának a médiahatóság tevékenységéhez köthető. Ennek szakmai és végrehajtási indokai is világosak. Ez azonban hatékony és megfelelően konceptualizált környezet nélkül nem lehetséges.

A tagállamok közötti kulturális és társadalmi alapokra visszavezethető nemzeti kisebbségi hátteret alkotó különbségek azt mutatják, hogy elsősorban nem az EU-nak mint tagállamok fölött álló egyfajta védőernyőnek, hanem a tagállamok saját médiahatóságának a feladata, hogy milyen keretek között „szabályozza” a kérdéskört. A tolerancia XXI. századi jelentésének és az európai integráció kiteljesedésének élenjárója csak akkor lehet az ORTT, ha példát mutatóan arra törekszik, hogy a magyarországi műsorszolgáltatók ne kapjanak teljesen szabad kezet a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos médiareprezentációhoz kapcsolódó konfliktushelyzetek kiigazítására. A nemzetközi és az európai jogban elterjedt és előszeretettel használt soft law és a Médiatörvény 41. § (1) bekezdésének j) pontja erre kiváló lehetőséget ad.