Kisebbségkutatás - 2008. 3. szám

Tibet: kínai modernizálás - egyenlő kínaizálás?

Tibet im Schraubstock der Modernisierung. = Blätter für deutsche und internationale Politik. Jg. 2008. H. 5. p. 17-21.

Az időnként nyílt konfliktusok formájában is megjelenő tibeti ellenállás heves összecsapásokba torkollott a pekingi olimpia előestéjén. Az atrocitásokig menő zavargások kemény rendőri és katonai visszaszorítását a hatalom, hivatkozással egyúttal a Hszincsiang-tartománybeli ujgur, állítólag "iszlamista" mozgolódásra is, az akkor előkészületben lévő olimpiai rendezvények biztonságával igyekezett indokolni. A kínai politikát a rendezvény biztosításán innen és túl azonban nagyon is a két, formailag autonóm tartomány stabilitása izgatja. Tibet és (lényegében kelet-turkesztáni) Hszincsiang: két, saját etnikai, nyelvi és vallási örökségű, a késő-császárkor idején kínai fennhatóság alá került nyugati tartomány, mellesleg Kína legnagyobb kiterjedésű régiói; kínai "nemzeti" integrációjuk a könyörtelen pártállami homogenizáció és központosítás vonzatában, az 1950-es években vette kezdetét, és a kínai állam mai gazdasági-technológiai csúcsfejlődése során válik teljessé. A helyzet Tibet körül mindjárt kezdetben kritikussá vált - belpolitikailag a szakrális vezető és a budhista szerzetesség ellenállása, majd félreállítása okán, katonailag pedig a kínai-indiai határvillongásokkal összefüggésben. Hszincsianggal kapcsolatban inkább csak a legutóbbi időben érkeznek hírek elszigetelt terrorcselekményekben vagy terrorfenyegetésekben testet öltő feszültségről.

A Pekimgből vezényelt integrációs és modernizációs folyamattal szembeni ellenszegülés - rendre vereséggel járó - kísérleteiben e régiókon belül a politikai ellenzékiség, a valódi autonómia igénye, egyszersmind a szociális elégedetlenség fonódik egybe. (Elszakadási törekvéseknek gyakorlati alapja nincs.) Ezért félrevezető a jelenség akár "etnikai", akár általános "emberi jogi" konfliktusként történő egyoldalú beállítása, mint azt a nemzetközi politika ambicionálja, és sajtója szajkózza. A tibeti problematika is jóval összetettebb ennél. A korai kínai iparosítás, majd az átfogó modernizáció már a gazdasági, technikai, területfejlesztő, infrastrukturális progresszió mindenkori természetességével írja felül a feudális-teokratikus maradványok regionális örökségét. Az idő általában diktatúra nélkül is a progressziónak dolgozik Peking vétke azonban parancsuralmi önkényében, a helyi viszonyok valamilyen szintű figyelembe vételének elmulasztásában és elvetésében áll. A politikát csak még jobban felingerli az aktív vagy passzív ellenállás. Önmagában a modernizáció még így sem közvetlenül a helyi hagyományok ellen irányul, etnikai ellenállást semmilyen formában nem legitimál.

Tibet vagy Hszingcsiang modernizációja úgy válik mégis etnikai problémává, hogy a fejlesztések, létesítmények magukkal vonzzák az idegen betelepedést, illetve a diktatúra talaján utat nyitnak az irányított betelepítésnek, ennek nyomán módosulnak a demográfiai arányok, a ("tibetiként" sem homogén) őslakosság és az általa képviselt mentalitás dominanciája elvész, megtörik. Így kerültek máris kisebbségbe az ős-tibetiek (6 millió) a betelepedett han-kínaiakkal szemben (7,5-8 millió). Áttételes módon gerjeszt etnikai feszültséget az exportált fellendülés elmaradhatatlan veszteseinek helyzete, akik általában az őslakosok soraiból kerülnek ki. A törzsökös népesség elindult a szociális kisebbséggé válás útján, hogy az új többség lassanként immár mint olyat szegregálja. Hogy mennyire nem csupán etnikai ez a probléma, jelzik egyébként a törzs-kínai (etnikailag "kínaiként" szintén nem homogén) tartományokban éppúgy jelentkező szociális feszültségek.

A legutóbbi és a nem kizárható további tibeti zavargásokat illenék fent jelzett komplexitásukban szemlélni. Ezzel éppúgy nem adekvát a nemzetközi politika és sajtó "emberi" és "kisebbségi" jogokról szóló lamentálása, mint a kínai vezetés bűnbak-képzése a Dalai Láma köré vizionált "klikk" elméletével. A nyugati világ felelőssége is, hogy a kínai demokratizálást, ezen belül a tibeti vagy a hszincsiangi kérdés mindenki számára megfelelő, kompromisszumos megoldását olyan valós kiindulással segítse, amely Pekingben kihúzza a talajt a ködösítés és mellébeszélés alól.

Komáromi Sándor