Kisebbségkutatás - 2008. 3. szám

Rosen, Nir

Irak alkonya

The Death of Iraq = Current History, No. 704, 2007. 409-413. p.

"Csak szégyen maradt az amerikaiakra, és öldöklés az irakiakra. Iraknak bealkonyodott és soha sem fog újra felemelkedni."

A szerző 2003-ban, közvetlenül a bevonulás előtt járt először Irakban, az áprilisban tapasztalt anarchikus megnyilvánulások a köztereken azév májusára alábbhagytak. A köztereken ismét nyüzsgő emberek vonultak végig. A bevonulást követő első hónapban alkalmi fegyverüzletek jelentek meg az utcákon, a házaktól nem távol gránátvető rakétákat akár a gépfegyverek áráért lehetett venni. A beavatkozás folytatódásával, kevésbé luxus körülmények között, 2006 tavaszán ismét visszatérve erre a helyre, az a benyomása támadt a szerzőnek, hogy ismét háborús övezetbe került, mivel az úttest közepén két halott katona tetemén kellett keresztülgázolnia. A bevonulást követően Bagdad Mansur negyede az egykori kormányzó Baath párt székhelye gyorsan nyugatosodott, a nagy forgalmat lebonyolító utcákon üzletek tucatjai ontották a nyugati kereskedelmi márkák termékeit és az értékesebb iparcikkeket, 2007-ben a szerző az üzleteket zárva találta. Az utcákat kóborkutyák és iraki biztonsági erők lepték el. Más polgárháborús ország fővárosához hasonlóan, új kereskedelmi központok jöttek létre a külvárosokban, jelen esetben külön-külön a siíta és a szunnita területeken, ezáltal az egykor flancos belvárosi kerületek elnéptelenedtek.

Elterelés és csalódás

A nemzetközi közvéleményt számos vita izgatta. A Blackwater magán biztonsági cég iraki polgári lakosokat ölt meg, az Egyesült Államok diplomatáinak védelme során. A magán biztonsági szolgálatok az amerikai politika iraki kudarcának legújabb elemei. Egy másik kudarcos terület az ország északi vidéke. A törököket felbőszítette, hogy a Kurdisztáni Munkapárt (Kurdistan Workers Party) a hegyek között önálló katonai kiképző bázissal rendelkezett. Azonban a bagdadi vezetés nem tudott tenni semmit, mivel az iraki kormánynak nincs fennhatósága Kurdisztánban, ezt a területet a kurdok ellenőrzik.

A hadurak támadásban

Muktada al-Szadr, az iraki siíta vezető hivatalos tűzszünetet hirdetett meg, azonban nem hivatalosan támogatja a szunniták eltávolítását Bagdadból.

A Szadr klánnak saját városrésze volt és van Irakban, Bagdadban, aminek a neve Szadrváros. Ez a rész a Szadr által alakított milíciának, a Mahdi Hadseregének a felségterülete. Ez a 2003-ban, Szaddám bukása után alakult síita milícia, önállóan működik. Szadrvárosban már többször hívták hadba az ott állomásozó, 50 000 főre tehető milíciát a mecsetek hangszórói. Szadr elképzelése a szabad síita állam létrehozása Irakon belül. A milícia többször megmutatta ütőképességét. Sorozatos robbantásokkal és nyílt harccal szálltak szembe az amerikai katonákkal. A siíta hadúr régen felfigyelt arra, hogy az egyedüli lehetőség, hogy gyakorolja az Irak feletti fennhatóságot, az amerikai jelenlét. Hosszabb időbe telt, mire észrevették, hogy a semleges politika nem lehet sikeres. Az amerikaiak ekkor alkut kötöttek a "rendes" siítákkal a "rossz" szunniták ellen. Azonban nem számoltak a siíták makacsságával és versengésével. Ezért az iráni befolyástól való félelem és a siíták feletti kontroll hiánya következtében az amerikaiak visszatáncolnak a szunnita milíciák mellé. Ez a helyzet valóban lecsökkentette az amerikaiak és szövetségeseik elleni támadások számát. A hadurak egyre nagyobb száma és jelentősebb katonai ereje egy új életképes iraki állam kontúrjaira nem enged következtetni. Azonban előrevetíti ugyanazt az "osztódó" tendenciát, amely polgárháborús állapotokhoz vezetett el. Cinikusan szemlélve az iraki helyzetet, Amerika legutóbbi stratégiája előrevetíti a fegyveres konfliktus elhúzódását, ahelyett, hogy a polgárháború valódi győztesét ki lehetne hirdetni. A jelenlegi helyzet hasonlít az Egyesült Államok kettős jelenlétére a '80-as években, amikor is a térség országai közül Irakot és Iránt egymás ellen kijátszotta. Az amerikai hadsereg fokozatosan kihátrál a bagdadi síita kormány és a siíta ellenőrzésű milíciákból.

Veszekedő hadurak

A milíciák a saját ellenőrzésük alatt álló területeken terrort vezettek be. Bagdad nyugati Amriya negyedét elhagyták az őslakos siíták, és szunnita fegyveres erők vették át az irányítást. A szunnita diákok a saját iskoláikba jártak. Egyszer három fegyveres betért az iskolába és két diákot magával

vitt. Az egyiküket lefejezték, míg a másikat visszaküldték egy órán belül azzal a figyelmeztetéssel, hogy ez a sorsa mindenkinek, aki az al-Kaida szervezet ellen szervezkedik.

Később egy másik milícia tűnt fel az iraki Iszlám Párt oldalán. A milícia vezetői az iskola diákjait összeterelték az iskola udvarában, ahol a levegőbe lőttek, a fiúkat a lányoktól elválasztották, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik a fiúkat. A lefejezett fi ú testvére vezette a milíciát, miközben azzal fenyegetőzött, hogy leöli a diákokat, mivel semmit sem tettek annak ellenében, hogy az al-Kaida emberei elrabolják a testvérét. Az iraki Iszlám Párt milíciái az iraki al-Kaidával számos fegyveres konfliktusba ütköztek Bagdad külvárosaiban, azonban egyiküknek sem sikerült a másikat megsemmisítenie.

Erős emberre várva

Néhány iraki szemében Ayad Allawi hatással lehet Irakban a siíták uralta milíciákra. Allawi a Baath párt egykori vezetőjeként az amerikai hírszerzéssel működött együtt, átmeneti miniszterelnök volt a 2005-ös választásokig. Számos találkozón vett részt egykori Baath párti képviselőkkel Jordániában, Libanonban és Nagy-Britanniában. Állítólag megpróbálta újjáépíteni a Baath pártot vagy néhány alakulatát. Az iraki nemzeti tanács vezetői és néhány kurd politikus is támogatta az egységes politikai párt felállítására vonatkozó erőfeszítéseit.

Elmúlt az az időszak, amikor Bagdad ura az egész ország felett gyakorolt ellenőrzést. Napjainkban Irak városállamok szövetsége: Basra, Amarra, Ramadi, Kirkuk, Erbil függetlenek, mint az ország többi területe. Nouri Kamel al-Maliki volt Irak utolsó miniszterelnöke. Nem került sor új választásra, ezáltal az iraki állam látszata is véget ért. Népszerű lett a háború támogatói körében Thomas Friedman, a New York Times rovatvezetője, aki az amerikaiak kudarcával magyarázta Irak jelenlegi helyzetét. Az iraki szunniták és siíták a bevonulás ellen amilyen gyorsan csak lehetett protestáltak. A szuverenitás helyreállítását és választások kiírását követelték. Az amerikaiak ekkor, 2003-ban figyelmen kívül hagyták a helyiek követeléseit, Paul Bremer személyében katonai egyeduralmat vezettek be. Azonban Irak nem Ruanda, ahol a hutuk és a tuszik egymást mészárolták, és az Egyesült Államoknak nem volt szerepe ennek a megakadályozásában. Irakban nem volt hagyománya a polgárháborúnak és a hétköznapi erőszaknak, amíg az amerikaiak meg nem érkeztek. Az Egyesült Államok robbantotta ki az országot sújtó polgárháborút, ami azóta is terjed. Napjainkban a térség fegyveresei Irakba mennek szolgálni, míg a biztonság hiányában több százezer menekült kénytelen elhagyni az otthonát.

Minden történés azt támasztja alá, hogy az iraki polgárháború regionális konfliktussá terebélyesedett. Egy New York-i kutató szerint "Irak Szaddám uralma alatt egyfajta egyensúlyban volt. Egy erős szunnita irányítású állam ellenőrizte az ország területét és az eltérő régiók között hatalmi játékot folytatott. Nagyobb biztonságot teremtett Irán és kurd területeken keresztül Törökország irányába is. Ezt követően lerombolták ezt az államot, elbocsátották a hadsereget a központi hivatalokat felszámolták. Ezért nem kell azon csodálkozni, hogy az emberek az etnikai milíciákhoz csatlakoztak."

Rosszabbak a mongoloknál

Hosszabb időtávon belül, ha a városokból ki is vonulnak az amerikaiak, nagyobb katonai bázisaikat nem fogják kiüríteni. "Csak az aljasság és az öldöklés maradt hátra az amerikaiaknál az egykor oly fejlődő ország területén. Iraknak végképp bealkonyodott, soha sem fog feltámadni."

Az amerikai katonai jelenlét Irak területén sokkal végzetesebb, mint a mongolok inváziója a XIII. században. Irak szellemi vezetői elmenekültek – az értelmiség, a tudományos élet vezetői, a műveltek, a politikai elit és a gazdasági elit szereplőivel egyetemben. Soha sem fognak visszatérni. Az egyedüli megoldást talán csak a teljes pusztulás jelentheti.

Kiss Balázs