Kisebbségkutatás - 2008. 3. szám

Bosznia és Hercegovina múltjához méltó multietnikus jövőjéért!

Bosnien und Herzegowina - ein Plädoyer für eine multiethnischenn Zukunft. = Politische Studien. . Jg. 59, 2008. H. 418. 79-85. p.

A szerző gyakorló politikus, az Európai Parlament néppárti képviselőjeként tevékenykedik, és ebben a minőségében többször megfordult a helyszínen is. Írása a Balkán és Németország közötti hagyományos partnerség jegyében vet aggódó pillantást a bosznia-hercegovinai konszolidáció pillanatnyi állására. A Német Szövetségi Köztársaság nemcsak Bosznia és Hercegovina - már a nemzetközi biztonsági erők kötelékében vállalt erőteljes részvételével - egyik legfontosabb külpolitikai partnere, de a küzdelmesen létrejött posztjugoszláv szuverenitás tízegynéhány éves fennállása óta meghatározók a kapcsolatok gazdasági tekintetben is. Különösen imponáló az árucsere ütemes növekedése. Egykor a német márkához kötött, azonos nevű fizetőeszköze szilárdan őrzi bevezetésekor beállított értékét.

Bosznia és Hercegovina területi és politikai egysége, amelyet a délszláv háború féktelen tombolásának ebben a régióban véget vető daytoni békeszerződés alapozott meg a szerb, illetve a föderatív horvát-bosnyák entitás egymás mellé rendelésével, a szuverén és a közös parlamentekkel, valamint kormányokkal, illetőleg a háromtagú államelnöki intézménnyel, egyre erősebb szakítópróbának van kitéve a dominanciáért folyó versengés fokozódásával. Újra kiéleződnek a belső ellentétek, bosnyák központosító, egyeduralmi és szerb önvédelmi, szeparatista törekvések kerülnek felszínre, és méltatlanul háttérbe szorulnak a kétségkívül törpe kisebbséget alkotó horvátok. Az érdemi konszolidálódás elhúzódását jelzi a gyakorlati kérdésekben a működőképesség érdekében teljhatalommal felruházott ENSZ-főmegbizott funkciójának határozatlan idejű meghosszabbítása. A legtöbb fél látja: a struktúrák, a nyomasztóan bürokratikus, egyben mérhetetlenül költséges, ugyanakkor a gyenge hatékonyságú intézményesség és önmagában az alkotmány átigazítására vagy megújítására volna szükség, ha sikerülne konszenzusra jutni egymással az elképzeléseket és megoldásokat illetően. Az etnikumok intézményes szétválasztása sajnálatosan a napi gyakorlatban is szinte teljes elkülönülésükhöz vezetett. A legérzékenyebben kezelendők az identitásában nehezen körülhatárolható, legtöbbet szenvedett és relatív (48 % körüli) többséget alkotó bosnyák etnikum elvárásai, a legproblematikusabb a Belgráddal összekacsintó szerbek - nyilvánvalóan az elszakadást célzó - igénylistája. A szerbek (és belgrádi tanácsadóik?) számára új hivatkozási alapot ad a koszovói önrendelkezési törekvések sikere. Elterjedt vélekedés szerint a belgrádi vezetés, legbelül tudomásul véve Koszovó elvesztését, a Boszniai Szerb Köztársaságra helyezi át "nemzetmentő" szerepjátékát. (Az így labilissá vált helyzetben Németország fontolóra is veszi rendelkezésre bocsátott biztonsági csapatkontingensének egyszer már elhatározott és meg is kezdett csökkentésének felfüggesztését.)

Gazdasági területen sem kevésbé kritikus a helyzet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fejlesztési támogatási bizottsága (DAC) kimutatásaiban (a balkáni államok többségével együtt) "fejlődő országnak" jegyzett mandátumterület gazdasági-szociális struktúrái mintha egyáltalán nem kifelé mozognának az impérium- és rendszerváltás utáni gödörből. A váltás-szakaszukat élő országok gazdasági-politikai átalakulási folyamatát figyelő német Bertelsmann-alapítvány friss státusz-indexében a volt Jugoszlávia államai közül Bosznia és Hercegovina zárja az európai rangsort a világranglista 40. helyével, a menedzsment-indexben pedig a 81. helyen szerepel, miközben mindkét adat volt már előnyösebb is a két évvel korábbi mérésben. Különösen rossz osztályzatot kap a túlságosan tagolt és kiterjesztett intézményi korrupció-veszélyeztetettség.

Bosznia és Hercegovina természetesen helyet kapott az európai felzárkóztatást segítő, 1999 óta működő Délkelet-európai Stabilitási Paktummal érintett országok sorában, 2006-ban pedig megkezdődtek a stabilizációs és társulási szerződés megkötésére irányuló tárgyalások, amelyek két év múltán le is zárultak - elsőként a balkáni országok közül, viszont kétséges, hogy mikor jutnak el a parafálásáig. A daytoni szerződéssel létrehozott állam pillanatnyilag az európai integráció sereghajtójává vált. Az ország átalakítási előmenetelét illetően talán további reményekre jogosít a stabilitási paktum legújabb keletű átszervezése, illetve integrálása a konkrét regionális szempontokat előtérbe állító Délkelet-európai Együttműködési Folyamatba (SEECP). Az EU-csatlakozási kilátások a Nyugati-Balkán nagyobb részén mindazáltal egyelőre túlságosan távoliak vagy bizonytalanok ahhoz, hogy reálisan ambicionálhatnák Bosznia és Hercegovina politikai erőit és közvéleményét a reformfolyamatok tudatos és nyílt felvállalására, ennek érdekében pedig az összefogásra. Ehelyett az etnikumok közötti gyanakvás és ellenségeskedés jellemzi az állapotokat.

A bosznia-hercegovinai átalakulás lassulása és akadozása nyomán kockán forog a jelenleg mintegy 4 milliós, jobb sorsra érdemes nép jövője, vagy legalább is időben nagyon el húzódhat a sikerek beérése. A régió és egész Európa szempontjából óriási veszteség lenne, ha az 1990-es évek első felének tragédiáját követően új lehetőséget nyert szuverenitás - a kontinens egyik utolsó, nagy hagyományú multietnikus-multikulturális övezete - mégsem maradna talpon - "daytoni" struktúrájában vagy megfelelően továbbfejlesztett-átalakított formában. A jövő tényleges alakulásának kulcsa tulajdonképp az új generációk kezében van, és a nemzetközi közösség moderációs próbálkozásai, helyesen, elsősorban a fiatalságot veszik célba. Több civil szervezet, alapítvány, közöttük a müncheni székhelyű Hanns Seidel-Stiftung által (egyébként a nyugati Balkán egészére vonatkozóan) felkínált oktatási-nevelési programok ("Európa-iskola", "ifjúsági parlament"-mozgalom stb.) arra valók, hogy a világra nyissák a helyi horizontot, európai mintát adjanak, s hogy a helyi körülményekre figyelemmel újraélesszék az etnikai érintkezési pontokat. Mindenesetre nem szabad feladni a reményt, és dolgozni kell minden területeken, ahol csak lehetséges. Emellett vegyük számításba a balkáni szomszédoknál remélt, akármilyen csekély pozitív irányú elmozdulás lehetőségét is: ez végső soron Bosznia és Hercegovinában szintén serkentheti a folyamatokat.

Komáromi Sándor