Romák Európa szívében

Liégeois, Jean-Pierre: Les Roms au coeur de l’Europe. = Le Courrier des pays de l’Est, 1052. no. 2005. nov.–dec. 19–29. p.

(A szerző oktató, kutató az Univ. Paris V-en. Kéziratát 2005 októberében zárta le.)

Számszerűen Európa legjelentősebb kisebbségei a romák. Az Európai Közösségek kiszélesítésével igazán nem maradhattak ismeretlenségben, de félreismertségük továbbra is általános. A róluk való tárgyalásmód szinte kivétel nélkül negatív, mint marginális csoport kizárólag nehézséget jelent integrációjuk. Európában politikai kérdés a középpontba helyezett problémájuk, amely szocio- és geopolitikai értelemben is példaszerű a többi kisebbség számára.

Helyzetük Európáról jellegzetesen negatív képet mutat: diszkriminációt, rasszizmust, a másság elfogadásának képtelenségét. Kapcsolataik, nemzeteket áthidaló jelenlétük azonban az eljövendő kontinenst is megmutatja. Jacques Callot, XVIII. századi művész szavai most is érvényesek: „Ezek a szerencsétlen koldusok tele vannak jóslatokkal, egyedül a jövő dolgai az övék.”

A hírközlő szervekből arról értesülünk, hogy az elmúlt években helyzetük csak romlott. Családi helyzetük napi szinten egyre növekvő nehézségekbe ütközik, ugyanakkor egyre inkább nemkívánatos elemek, akiknek rossz sorsát saját felelősségük számlájára írják. Örökösen csak problémát jelentenek, amiből következően a tényleges megoldást eltűnésük jelentené. Ez a negatív kép azonban több veszélyt is magában rejt: – egyrészt az erőszak megnövekedne, súlyosbodna, s az elért hatás következtében végül még legitimálódna is; – másrészt ismétlődésük következtében a dolgok hétköznapivá válnának. Márpedig a figyelem erodálódása lassan a reakciók elmaradásához, az ellenállás megszűnéséhez, a demokrácia bukásához vezetne; – harmadrészt az áldozatok a környezet megbélyegzése következtében súlyos önértékvesztést szenvednének el.

A roma integráció tulajdonképpen egy bizonyos etnocentrikus szempontból jelent problémát. Az Európai Közösségekhez való csatlakozás mindenkitől bizonyos alkalmazkodást vár el, és 1999 óta a társuló országoktól azt várja az EK, hogy bizonyítsák be a romák helyzetének javításáért tett erőfeszítéseiket. Így a széles közvéleményben, akár mint a csatlakozás akadályai jelenhetnek meg a romák, szélsőséges esetben pedig felelőssé teszik őket azért a helyzetért, amelynek valójában áldozatai.

S van még egy nem egészen mellékes ok is, ami miatt politikai kérdés lett a kelet-, illetve kelet-közép európai csatlakozni kívánó országok cigány-kérdése, ez pedig nem egyéb, mint a „régi” közösségi államok roma-problémáinak megoldatlansága. Most a figyelem kizárólag az újonnan csatlakozni kívánókra irányul…

A népszámlálások alkalmával óvatosságból, illetve a saját közösségüktől való üldöztetés miatt nem kötelező romának vallani magukat az érintett állampolgároknak. A ’cigány’ elnevezés most nem épp divatos, viszont megszületett Franciaországban rájuk az ’utazó nép’ új kifejezés.

A romák és nem romák közötti kapcsolat sosem volt harmonikus. Az utóbbiak meg akarták szervezni, számon akarták tartani az előbbieket, ami emezeknek nem tetszett, s ezáltal még nagyobb félelmet, ellenszenvet keltettek maguk iránt. A politika hamar ítéletet hozott mindig is, általában a következő típusúakat: – kirekesztés: ez területi kitiltást jelentett adott esetben, de ide sorolható a nácik fizikai eltüntető módszere is; – börtönbüntetés: azaz szociális eltüntetés, mely által a család esetleg eltartó nélkül maradt, mert közmunkára ítélték; szélsőséges esetben gályarab, rabszolga lett belőlük, illetve kitelepítették és néptelen területek benépesítése lett a „feladatuk”; – kulturális asszimilálás: vagyis nem vetették el a romát, de megtiltották, hogy saját nyelvét, életmódját, ruházatát használja, illetve hogy ünnepeit megtartsa. Ez a humanista szellemtől áthatott fejlődés terjedt el leginkább a XX. század második felében főképp Európában.

Az előbbi három módszert általában egyidejűleg alkalmazták, melyhez a jelen hozzájárul a határozatlansággal, ami mindenképpen hasznos, ha nem egyébért, most a „ki időt nyer, életet nyer” banalitás érvényesítéséért.

A romákkal kapcsolatos sztereotípiáknak elsődleges fontosságuk van, s ezek határozzák meg a velük való kapcsolatokat is. Már volt szó arról, hogy előítéletesen gondolkodunk róluk. Az évszázadok alatt kialakított képet mindig voltak, akik elvetették, s mindig akadtak olyanok, akik asszimilálni akarták ennek alapján a romákat. A roma tehát általában úgy jelenik meg, mint valamilyen politikai vágyálom megtestesítője, s nem úgy, mint amilyen valójában. Egy újfajta, a határozatlanság utáni politikának mindenképpen szakítania kell az évszázadok során kikristályosodott képpel, ami megakadályoz minden párbeszédet romák és nem romák között.

Az intolerancia-jelenségek szaporodnak Európában, nagy számban a romák ellen irányulnak. Az EK 2000/43/CE (a faji egyenlőségről) és a 2000/78/CE (a munka egyenlőségéről) szóló utasításai minden területen megerősítették a romák elleni diszkriminációt. Azaz nem elég rutinból megfogalmazni jól hangzó mondatokat, hanem végig kell járni gyakorlati megvalósíthatóságuk minden részletét is. S ebben az egész kontinens érdekelt. A jelenlegi helyzet elméleti szempontból is javításra szorul, azaz a határozatlanság helyett az újításoknak kell teret adni. Valamint az interkulturális kapcsolatokban, jelesül az iskola-ügyben, illetve az információáramlásban meg kell erősíteni a legtöbb európai országban elfogadott, új szemléletnek megfelelő változtatásokat. Jól érzékelhetővé kell tenni európai és nemzeti szinten az új romapolitikát. A roma-kérdést a nemzetközi intézményeknek is számításba kell venniük.

Az egyesületi forma létrehozása alapvető változást jelez, valóságos átmenetet az évszázados szokásokból valami új felé.

A valóság sokszínűségét ma sehol sem tagadják az EK-ben. Paradox dolog lenne elvárni tehát, hogy épp a romák tömörüljenek egyetlen politikai pártba. 1971-ben volt Londonban az a kongresszus, ahol megalakult a Nemzetközi Roma Unió, s azóta a roma mozgalom kiszélesedett a kontinensen. Magyarországon az 1993-as kisebbségi törvény óta a romáknak önkormányzatuk van, melyet helyi és országos szinten választanak meg. 1989 után számos nemzeti parlamentben képviselői vannak a romáknak. Egyes országokban stratégiai partnerségi kapcsolatban állnak a közhatalommal (pl. Romániában), és roma szakértőket vonnak be a vitás kérdések tisztázásba. A Nemzetközi Roma Uniónak konzultatív szerepe van az ECOSOC mellett, az ENSZ pedig több témában is roma munkacsoportot hozott létre.

1986-ban jelent meg az első roma képviselő az Európai Parlamentben, őt Spanyolország delegálta. Majd hosszú szünet után, 2004-ben két magyar roma nő is megjelent a Parlament soraiban. A politikai környezet időközben lényegesen változott. A romák demográfiai súlya is az EK-ban, de politikai jelenlétük is nemzetközi szinten.

2000-ben a Prágai Kongresszustól kezdve a Nemzetközi Roma Uniónak hivatalos képviselője van a Parlamentben. Tarja Halonen javaslatára pedig az Európa Tanács és az OSCE létrehozta – konzultatív szervezetként – első ízben 2005-ben, a Romák európai fórumát.

A nemzetközi szervezetek 1994 és 2000 között 89, a romákat érintő dokumentumot hozott létre, s azóta ez a szám több, mint duplájára nőtt. Az erőfeszítések egyre konkrétabb, látható formát öltenek. 1980 óta a hangsúly az alapvető iskolázottsági kérdésre esik. 1990 óta emellett a helyi közösségek befogadó képességére, a szociális, jogi, gazdasági segítség formáira is kiterjed a program. A diszkrimináció elleni fellépés mellett a hangsúly egyre inkább a nemzetközi szervezetekben is hatékony reprezentációra esik. A már meglévőkön túl újabb intézmények is foglalkoznak a roma-kérdéssel, így a bécsi Európai rasszista és idegengyűlölet megfigyelő központtal, illetve a brüsszeli székhelyű ERIO-val, vagyis Európai Roma Információs Irodával.

A Phare-ba, az amszterdami szerződésbe és még egy sor nagy nemzetközi programba bevonták a roma képviseleteket, de pl. 2005-ben jött létre egy kezdeményezés a „Roma felzárkóztatás évtizede 2005–2015” is. Ebben négy nagy munkaterület: az iskoláztatás, a foglalkoztatottság, az egészségügy és a lakáshelyzet szerepel – a programot, melyben Bulgáriát, Horvátországot, Magyarországot, Macedóniát, Csehországot, Romániát, Szerbia-Montenegrót és Szlovákiát érinti, a kormányokon kívül a Világbank, a Nyílt Társadalomért Intézet és más intézmények támogatják.

Az optimizmus a jövőt illetően persze nem kell, hogy naivitást jelentsen. Sokszor inkább csak a helyzet javulásáról van ténylegesen szó. Egy-egy határozat elfogadásáról, hatályba léptetéséről. AZ OSCE kisebbségi ügyi főbiztosa, Max van der Stoel kifejtette, hogy a romák személye és javaik elleni atrocitások nem egyszerűen jogi kérdést jelentenek, hanem a faji erőszak elleni politikai harcot is.

Rendkívül fontos, hogy mielőtt bármilyen tevékenységet beindítanának, értékeljék ki a probléma szintjét, és lehetőleg kerüljék el, hogy a különféle szervezetek párhuzamos akcióba kezdjenek.

A lobbizásnak, az esélyegyenlőség érvényre juttatásának nagy szerep jut egy-egy nemzetközi szervezeten belül. A globalizáció nemcsak a kereskedelmet sújtja, hanem a különbözőségeket is. Jó lenne bizonyosnak lenni abban, hogy a romákat előtérbe helyező innovációs szakasz nem manipulált. Óvatosnak kell lenni, hogy a tegnapi asszimilálók ne folytathassák tevékenységüket most a humanista köntösben. Még soha nem vonták be a romákat annyi és olyan összegű európai (sem világ) projektbe, mint most. Márpedig a kapacitásuk szinte felmérhetetlenül nagy. Jelenleg viszont csupa ellentmondás tapasztalható a helyzet javítását célzó politika és annak anyagi megvalósítása között. Az adminisztrációs nehézségek nincsenek összhangban a tartalommal. Így sokszor csak töredékében valósul meg egy-egy nagyszabásúnak indult terv.

Az EK-en belül a roma kultúra értékeinek közkinccsé tétele nagyon hangsúlyos helyet kapott, ehhez is elsősorban az iskolázottságnak szántak emblematikus szerepet. Az egyes tagállamok elsősorban a Phare kereteit használják fel a megfelelő oktatók, iskolai szakemberek kiképzésére, illetve a megfelelő tananyag előállítására.

A romák transznacionális szerepet játszanak Európában, velük kell az európai jövőt megvalósítani, ehhez pedig nem árt hangsúlyozni, hogy ők számszerűen Európa legnagyobb kisebbségei. El kell ismerni, hogy az elmúlt évszázadokban nemigen vett róluk tudomást a földrész. Az Európa Tanács egy kiadványa (1994) felsorolja a kisebbségek legfontosabb követeléseit. Hét kategóriát különböztet meg, az emberi jogoktól kezdődően a területkövetelési jogokig bezárólag. A romákra vonatkozóan kiemeli a szöveg, hogy alapszinten az egyenlő jogokat kell kivívniuk, vagyis a diszkrimináció-mentességet és a védelemhez való jogot.

Az utóbbi években a roma népesség életkörülményeinek változtatása terén elért eredmények jelentősek. Az ő eltérő kulturájuk hajtómotor jellegét hangsúlyozni érdemes, mert ezzel az egész európai társadalmat gazdagítják. Ha példaszerű dinamizmusukat és a projektjük fejlődését hangoztatjuk, egyúttal létezésüket ismerjük el. Ma, az eltérő általános fejlődés miatt a szociopolitikához a geopolitika kell, hogy társuljon.

Szociológiai tanulmányok világosan mutatják, hogy egy új migrációs felfogás van kibontakozóban szerte a világon. A roma népesség szabad helyváltoztatásának fékezése vagy megakadályozása érthetetlen, elfogadhatatlan, és lehetetlen lenne egy új diszkriminációs gyakorlat nélkül.

A roma-probléma és jogi, szociális, migrációs viselkedésük Európa szívében az integráció egy új vektoraként fogható fel.

Kakasy Judit