Kiss Jenő

A romániai magyar könyvtárügy napjainkban

            A könyvtár évezredek óta az emberiség megszerzett, írásban rögzített tudásának megőrzője volt. Ezt a tudást bocsátotta a lassan, majd egyre gyorsabb ütemben növekvő számú érdeklődő rendelkezésére.

            A 20. század végén a könyvtár összeházasodott a számítógéppel, és a felgyorsult információáramlás egyik erős láncszemévé alakult. Ez az új szerep egyre erősödik az új század hajnalán, s egyelőre biztosnak tűnik az az út, amit a könyvtárak számára a 2000-ben, Lisszabonban elfogadott, EU-irányelvek kijelöltek: hozzáférhetővé tenni a közösség számára az írott kulturális örökséget digitalizált formában, a gyors információszolgáltatással hozzájárulni az EU tagállamainak a Föld legdinamikusabban fejlődő régiójává válásához, hogy csak a legfontosabb irányelveket emeljük ki.

            A legfrissebb EU-dokumentum a Brüsszelben 2005 szeptemberében a digitális könyvtárakról az EU Parlamentje elé terjesztett javaslat, amelyet minden jel szerint az EU minden vezető szerve elfogad 2006-ban. Ezt a dokumentumot hat állam és kormányfő terjesztette elő. Benne elkötelezték országaikat egy virtuális európai könyvtár létrehozására, azzal a céllal, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék Európa kulturális és tudományos örökségét, a csak digitális formában előállított információkat. Cél továbbá az on-line hozzáférhetőség mellett az analóg gyűjtemények digitalizálása, és a digitalizált anyagok megőrzése és tárolása. Jelentős a Google kezdeményezése is, hogy az Egyesült Államok négy, illetve Európa egy fő könyvtárának 15 millió könyvét digitalizálja. Ez biztosítaná, hogy idegen nyelveken jóformán minden szükséges könyv elérhető legyen.

            Az erdélyi magyar érdekeltségű könyvtárak ebben az európai környezetben kell teljesítsék feladataikat, ami nem is ígérkezik könnyűnek. Míg a hagyományos könyvtári mezőnyben szép régi gyűjteményeink: a Batthyaneum, a Teleki Téka, a nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtára, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtára és mások, tisztes helyet biztosítottak számunkra, addig Trianon után a köz- és iskolai könyvtárak súlyosan lemaradt állománygyarapítása miatt a korszerű ismereteket már nem tudták, nem tudják megfelelő szinten nyújtani, bár, különösen a jelenben, komoly és eredményes erőfeszítéseket tesznek a helyzet javítására.

            Az alábbiakban megkíséreljük áttekinteni a romániai magyar könyvtári helyzetet – egy kevés történeti visszapillantást is nyújtva –, és javaslatot teszünk a legégetőbb problémák megoldására.

            A romániai magyar könyvtárosok száma jelenleg 300-400-ra tehető. A főállású könyvtárosok nyilvántartása viszonylag pontos. A bizonytalan meghatározás abból következik, hogy nehéz eldönteni mennyire tekinthető könyvtárosnak a negyedállású, a jutalékért dolgozó vagy a hetente pár órát könyvtároskodó lelkes önkéntes.

            A magyar könyvtárosokat az 1990 nyarán megalakuló EMKE könyvtári szakosztály, amely a későbbiekben Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület néven önállósult, kísérelte meg szakmai szervezetbe tömöríteni. Az Egyesület, bár főleg a könyvtárosok szakképzésében, a szakmai információcserében ért el eredményeket, nem tudott hatékony infrastruktúrát kialakítani, ma is csak önkéntesekkel dolgozik. A Művelődés folyóirat mellékleteként évente egyszer-kétszer megjelenő folyóirata, a Könyvesház szakmai színvonala egyenlőtlen. Néhány évfolyama évente négyszeri megjelenést ért el. Talán abban az időszakban közelítette meg leginkább az elvárható szakmai színvonalat is.

            Az erdélyi magyar könyvtárosok nagyon különböző feltételek között dolgoznak, hisz’ munkahelyeik is nagyon különböznek egymástól. A romániai magyar érdekeltségű könyvtárakat nemcsak a feladatkörük és olvasóik szerint osztályozzuk szakkönyvtárakra, oktatási intézmények könyvtáraira és közkönyvtárakra (a szakszervezeti könyvtárhálózat megszűnt, állománya többnyire zár alatt, mert a szakszervezetek vagyonáról rendelkező törvény a mai napig nem született meg). A könyvtárakat tulajdonosaik szerint is felosztjuk: állami és magánkönyvtárakra, valamint nemzetiségi környezetük szerint magyartöbbségű-, illetve szórványterületen működő könyvtárakra. A többségében magyarok lakta vidékeken működő könyvtárak magyar jellege a munkatársak és a vezetés nemzetiségi összetételében és az állománygyarapításban nyilvánul meg.

            A kiegyezés utáni korszerűsödő Magyarországon a könyvtárügy is látványos fejlődésnek indult. Erdélyben ezt leginkább a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár megalapítása és Marosvásárhely városi könyvtárának létrehozása jelzi, bár a Partium és Bánság nagy városai, valamint a főgimnáziumok könyvtárai szintén szépen gyarapodtak. Szerencsés szakasza volt ez a könyvtáraknak is, hisz’ fejlődésüket nemcsak a módosodó ország gazdasági viszonyai, hanem az épp robbanásszerűen növekvő könyvkiadás kínálata is elősegítette.

            A két világháború között nyilvánvalóan a könyvtári területen is bekövetkezett a romlás. Míg például a mezőgazdaságban, ebben az időszakban is be tudták szerezni a korszerű nyugati gépeket, addig a könyvtárak gyarapodása nagyon visszaesett, esetlegessé vált. Észak-Erdély négy magyar évében főleg a kötelespéldány-megőrzővé vált Kolozsvári Egyetemi Könyvtár pótolt be sokat a kiesésekből, de a többi könyvtár is jelentősen gyarapodott. Külön ki kell emelnünk a falvakban létrehozott gazdakönyvtárakat, amelyeket elláttak a gazdálkodáshoz szükséges, tartalmilag korszerű, szinte elnyűhetetlenül erős kötésű, jó papírra nyomtatott könyvekkel.

            A berendezkedő kommunista hatalom könyvtári területen is gyorsan és hatékonyan érvényesítette a szovjet gyakorlatot, s különösen a tanügyi reform után, az ötvenes évek első felének hazai kulturális forradalmában a legváltozatosabb módon pusztította a könyvállományt. A falvak gazdakönyvtárainak állományát a nagyobb adminisztratív központokba gyűjtötték össze, ahonnan útjuk a papírmalmokba vezetett. A kényszerlakhelyekre kitelepített földbirtokosok könyvtárát szerencsés esetben széthordták, de sokfelé napokig égették. A közgyűjtemények állományát tisztogatási hullámok gyérítették, jobb esetben zárt állományba került a könyvek károsnak minősített része. Az iskolák egyesítésével megszűnő magyar irányítással is összefüggésben sok főgimnázium könyvállománya a Nemzeti Könyvtár fölöspéldány raktárába került. A berendezkedő szocialista államrend más oldalon viszont kiépítette az állami közkönyvtár-hálózatot. Az eddig csak egyesületi könyvtárakkal rendelkező kisvárosok, községek az ’50-es évek végétől kezdődően néhány év alatt megfelelő épületet, könyvtári bútorzatot, személyzetet kaptak, tehát létrejött egy átfogó közkönyvtári hálózat, miközben az iskolai könyvtár-hálózatot is újraalakították. Létrehoztak továbbá egy eddig jóformán nem ismert könyvtártípust: a szakszervezeti könyvtárhálózatot, amely főleg az ipari munkásság és az intézmények dolgozóit kívánta könyvvel ellátni. Az ’50-’60-as években soha nem látott gyorsütemű állománygyarapítás folyt, ami a ’70-es években lanyhult, majd teljesen lehanyatlott. 1974-ben rendeletileg azonnali hatállyal megszüntették a községi könyvtárosi állást. A tanügyieket kötelezték, hogy szerény jutalékért lássák el a gazdátlanul maradt munkakört. A ’70-es évek végén, és a ’80-as években három nagy leépítési hullám apasztotta minimálisra a nagyobb könyvtárak munkatársainak számát. Ugyanebben az időben szűntek meg a könyvtáros-képző technikumok, ezek az érettségi utáni kétéves könyvtáros-iskolák, amelyek Romániában a legmagasabb szintű könyvtáros képzést jelentették. A képzést a továbbiakban a Művelődési Minisztérium egyik intézménye a „kultúra kádereinek továbbképző intézete” kísérelte meg pótolni, amely mai napig képez könyvtárosokat, kétszer kéthetes kurzusok keretében.

            Visszatérve az intenzív állomány-alapozásra és gyarapításra meg kell állapítanunk, hogy a községi könyvtárak, valamint a kisvárosok közkönyvtárai állományainak gerincét az említett időszakban beszerzett könyvek alkotják. Megfelelő példányszámban megtalálhatók a magyar irodalom klasszikusai, a világirodalom sok fontos alkotása, hisz’ abban a közel huszonötéves időszakban a magyarországi könyvimport igen jelentős volt, no meg a hazai könyvkiadók is szívesen nyomtatták ki a problémamentes, haladó hagyományokként kezelhető klasszikus műveket, természetesen a ma már kiselejtezésre került hajdani új hazai és szovjet irodalom remekei mellett.

            Az 1989-es változás a könyvtárakat – akárcsak a romániai társadalom egészét – lepusztult, korszerűtlen, vegetáló állapotban találta. A Román Művelődési Minisztérium gyors, határozott változásokat eszközölt. Jobbító szándékkal azonnal visszaállította a teljes munkaidejű községi könyvtárosi állásokat, a megyei közkönyvtárak személyzete néhány év alatt kétszeresére, a kisebbeké akár háromszorosára duzzadt. Az iskolai könyvtárakban, szakkönyvtárakban is nőtt az alkalmazottak száma.

            A viharos változások nyilván sok hibát is magukkal hoztak. Jó szándékú intézkedések a későbbi években okoztak nehézségeket. A könyvtári állások számának látványos megugrása párhuzamosan történt a tanügyi állások megszaporodásával. A könyvtárak közben elvesztették legjobb munkatársaikat: kutatóintézetek, egyetemi katedrák sok, a könyvtárak viszonylagos védettségében meghúzódó, szakembernek kínáltak vonzó munkakört. Még a középiskolák is elszívták a tanári végzettséggel rendelkező könyvtárosok egy részét, hisz’ a nyári vakáció és a valamivel jobb kereseti lehetőség komoly vonzerőt jelentett. Ezért, az első tíz évben inkább a szerényebb képzettségűek választották munkahelyül a könyvtárat, és ugyanakkor nagymérvű fluktuáció jellemezte a személyi állományt. A 2000-es évek elejére stabilizálódott a helyzet. Az értelmiségi munkaerő-felesleg következtében a könyvtári munkahelyek felértékelődtek, bár a bérszint ma is jelentősen elmarad a tanügyi kereseti lehetőségekhez képest. Ennek az a negatív következménye, hogy a könyvtárosok a legkülönfélébb munkákkal kísérelik meg kiegészíteni keresetüket, ez viszont eltéríti őket a könyvtári kutatómunkától. A hazai jogszabályok és az intézmények anyagi helyzete sem teszi lehetővé, hogy a kutatómunka szerény pluszjövedelmet biztosítson. Az utóbbi időben egy keveset nőtt a magyarországi kutatási ösztöndíjakat igénybe vevő könyvtárosok száma.

            A községi könyvtárosok helyzete is visszásan alakult. Az első egy-két évben jóformán valamennyi községben sikerült visszaállítani a teljes főfoglalkozású könyvtárosi állást. Ezeket az állásokat érettségizett, szakképesítés nélküli fiatalok foglalták el. A megyei könyvtárak és az országos továbbképző központ megkezdte képzésüket, könyvtárossá alakításukat, hisz’ ismeretek és elkötelezettség nélkül nem végezhettek volna eredményes könyvtárosi munkát. 1996-ban a Művelődési Minisztérium fenntartásából a közkönyvtárak a tanácsok fenntartásába és alárendeltségébe kerültek. 2002-ben ugyan megjelent a rég várt romániai könyvtári törvény, amely – többek között – előírja, hogy minden községben egész munkaidős könyvtárost kell alkalmazni, de a polgármesterek, az alakuló, de még távolról sem kialakult demokratikus körülmények között, ők vannak döntési helyzetben, egyre kevésbé tartják be a törvényt. A könyvtárosokat a polgármesteri hivatalban dolgoztatják, az adminisztrációs feladatok állandó növekedését hozva fel indokul, vagy anyagi nehézségekre hivatkozva félállásra csökkentik az egész állást, a valamilyen okból megürülő könyvtárosi állást évekig nem töltik be. A megyei könyvtárak szakirányítói, vezetői hatásköre csak tanácsadásra korlátozódik. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármesterekre csak a pártvezetés tudna nyomást gyakorolni, hogy legalább a törvényes előírásokat betartsák, de egyelőre erre sem került sor, bár a gondok nem ismeretlenek az ő számukra sem. Sok községi könyvtáros szolgálati feladatként a művelődési ház „igazgatói” állását is betölti. Talán ezt még el lehetne fogadni, hisz’ az aktívabb könyvtárosok amúgy is részt vesznek a települések művelődési rendezvényeinek szervezésében. Súlyosbítja a helyzetet, hogy sok polgármester nem küldi szakképesítői tanfolyamra könyvtárosát, mert annak költségeit a hivatal kell térítse, és erre nem akarnak költeni.

            Az állománygyarapítás alakulása még annyira sem volt szerencsés, mint a könyvtárosok létszámának és szakképesítésének alakulása. A költségvetésből könyvvásárlásra fordítható összegek a fordulat első néhány éve után nem követték az infláció növekvő ütemét. A magyar többségű vidékek könyvtárai, a szórványvidékek iskolái és egyházai is jelentős mennyiségű könyvhöz jutottak a Könyvet Romániának elnevezésű magyarországi adományozási mozgalom révén. Számszerűen nem tudjuk megbecsülni a bejövő könyvmennyiséget, de a jelentős kifejezés használata mindenképp jogos. A könyvek többsége közkönyvtárakba jutott el, de a kialakulatlan fogadói környezet miatt magánszemélyekhez is sok könyv került, ami ez esetben talán nem olyan nagy baj, ahogy az sem, hogy mintegy negyede az ajándékkönyveknek tartalmilag elavult, használhatatlan volt.

A Könyvet Romániának mozgalom elapadása után, a testvér-települési, testvér-könyvtári kapcsolatok kialakulása révén létrejövő hajszálérrendszeren folytatódott, és folytatódik a mai napig is, Magyarországról a könyvek Romániába áramlása, mostanában inkább szivárgása. Ezek a kapcsolatok csak részben feltérképezettek, ami nem baj. Pozitív kihatása nemcsak a könyvtárra, hanem a helyi közösségek kapcsolatrendszerére is előnyös. Tény, hogy Magyarországon még mindig jelentős elfekvő könyvmennyiség található, ami az erdélyi könyvtárakban használható lenne. A RMKE évek óta szorgalmazza, és nem is eredménytelenül, hogy a magyarországi könyvtárak könyvtárosi levelező listán tegyék közzé könyvtáraik fölös példányait.

A hazai magyar érdekeltségű könyvtárak legszegényesebb állományrésze épp a legfontosabb: a gyermekkönyvek. Ha egy községi könyvtárba bepillantunk, akkor rögtön látjuk, hol találhatók a gyermekkönyvek: azon az egy-két polcon, amelyen a legrongyosabb könyvek vannak, amelyeken jóformán egy ép gerincű könyv sem található. Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy mennyire aggasztó ez a helyzet.

Viszonylag jól alakult a nagyobb székelyföldi városok állományainak gyarapodása. Saját vásárlásaikkal megközelítőleg azonos mennyiségű könyvet kaptak ajándékba évente Magyarországról. Rendkívül egyedien alakultak az erdélyi könyvtárak állományai, hisz’ az ajándékba kapott könyvek nagyon is különböztek. Ezért szükséges, hogy legalább az egymáshoz közel levő székelyföldi könyvtárak tájékozódhassanak egymás állományaiban. Egyelőre Romániában a könyvtárközi kölcsönzés alig működik, anyagi okok miatt is, de a román posta iránti bizalom hiánya miatt is. A magánposták, bár megbízhatók, de nagyon költségesek, így Magyarország felől sem alakult ki a könyvtárközi kölcsönzés. Erdélyi könyvtárnak egyelőre nem sikerült belépni az Országos Dokumentumellátó Rendszerbe, márpedig e nélkül marad az eddigi helyzet: a keresett könyvet hamarább meg lehet találni Magyarországra utazva, mert kölcsönözni nem lehet.

Hazai könyvtárosi tapasztalatcserék, néhány felmérési kísérlet alapján, megfogalmazhatjuk azt a véleményt, hogy bár a magyar érdekeltségű vidéki könyvtárak tudnak olvasnivalót ajánlani olvasóiknak, az iskolai ajánlott olvasmányok is többnyire megtalálhatók bennük, sőt, a székelyföldi megyei könyvtárak a humán szakos egyetemi hallgatók kéréseinek jelentős részét is ki tudják elégíteni, az állományok mégis nagyon hiányosak. Megfelelő kiegészítésükre nem sok az esély, ezért a helyzet megoldását csak a virtuális könyvtárak létrejött jelentheti. Egyelőre a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Neumann Ház digitalizált könyvei érhetők el magyar nyelven, s bár ezeknek száma még nem túl nagy, már is segítik az olvasói igények kielégítését.

Természetesen a hazai magyar könyvkiadás termékeit is digitalizálni kellene, annál is inkább, mert ezek nehezebben szerezhetők be, mint a Magyarországon kiadott könyvek. A könyvkereskedőknek nagyon kicsi hasznot hoz forgalmazásuk, ezért inkább magyarországi könyveket forgalmaznak, a hazai kiadók meg szívesebben exportálják könyveiket Magyarországra, ahol a jóval nagyobb könyvpiac gyorsabban felveszi a kis példányszámú erdélyi könyveket.

Az RMKE kísérlete, hogy a Könyvesházban közzétegye a hazai magyar könyvek jegyzékét, ugyan folyamatos, de rendkívül hiányos, mert az önkéntes munkára alapozott adatgyűjtés nem eredményes.

A közkönyvtárak, főleg a Pro Hungaris Értékközvetítő Alapítvány, a Kölcsey Alapítvány, az Illyés Alapítvány révén jutottak könyvekhez. Külön kiemeljük a NKÖM szerény, de rendszeres támogatását, amely meghívásos pályázat formájában új könyvek vásárlására biztosított anyagi fedezetet néhány fontosnak ítélt erdélyi könyvtárnak. Köz- és iskolai, valamint EMKE könyvtárak sokasága kapott és kap könyvajándékot alkalmilag magánszemélyektől és intézményektől is Magyarországról.

A szakkönyvtárak esetében a Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemek könyvadományai jelentősek, amelyekkel az EME, a Sapientia, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kari vagy alapítványi könyvtárait támogatják.

A HTMH és a Magyar Informatikai Minisztérium támogatásával digitalizálási központot hoztak létre Kolozsváron, ami az első komoly kísérlet arra, hogy az erdélyi magyar érdekeltségű könyvtárak igazán korszerűsödjenek. Szintén Kolozsváron indult be az Erdélyi Közös Katalógus (EKKA) létrehozása a Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány támogatásával, amelyben – egyelőre – tizenhárom kisebb kolozsvári könyvtár vesz részt. A székelyföldi megyei könyvtárak állományai is majdnem teljesen számítógépen vannak, rövidesen honlapjainkon is megjelennek, elvileg kacsolódhatnak majd az EKKA-hoz.

Az EKKA megvalósításával párhuzamosan korszerű könyvtár-informatikai rendszert helyezett üzembe a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Erdélyi Protestáns Egyházak a Protestáns Teológiai Intézet könyvtárának vezetésével, és a Szatmári Római Katolikus Püspökség könyvtára. Állományaik kereshetők lesznek az EKKA-ban. Jelenleg konverzió alatt van a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet könyvtárának közel 50 000-es bibliográfiai rekord állománya.

A községi könyvtárak mintegy negyedében van már számítógép, sőt, az RMKE könyvtári programot is beszerzett számukra, Internet-hozzáférése azonban nagyon kevés könyvtárnak van. A megyei és municipiumi könyvtárakban a számítógépesítés jelentősen jobb szintet ért el, akárcsak az iskolai könyvtárakban, főleg azokban, amelyekben a Sulinet-program Erdélyre való kiterjesztése révén felszerelést, internet-hozzáférést kaptak.

            A székelyföldi magyar érdekeltségű szakkönyvtárak, a Sapientia és néhány nagyobb egyházi könyvtár, a civil szervezetek tulajdonában levő szakkönyvtárak számítógépesítése szintén folyamatban van.

A romániai magyar könyvtárügy gondjainak megoldására az RMKE-nek kidolgozott elképzelése van. Egymagában azonban még akkor sem tudná megvalósítani elképzeléseit, ha fejlettebb infrastruktúrával rendelkezne, bár nyilván eredményesebb lenne. Ezért is ragaszkodik hozzá, hogy megfelelő normatív támogatást kapjon, mind a Communitas Alapítványtól, mind a magyarországi támogatóktól.

Az RMDSZ Művelődési Főosztálya mintha nem érezne felelősséget a könyvtárügyet illetően, pedig sem az RMKE, sem a magyarországi támogatók nélküle nem tudják megoldani a problémákat. Ennek fő oka az, hogy a magyarországi támogatás nem összehangolt, nem átlátható.

A NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya (és nem a Könyvtári Főosztály) tett rá kísérletet, hogy az OSZK Könyvtári Intézetével közösen összehangolja a határon túliak főbb támogatóinak munkáját, de sok eredményt nem ért el.

A NKÖM Közművelődési Főosztálya által magyarországi szakemberekből létrehozott szakértői csoport a NKÖM támogatási összegeit célszerűen és koncepciózusan osztja el. Bizonyára sok más támogatást nyújtó intézménynek is van távlati elképzelése, de ezek nem pótolják az összehangolt fejlesztési koncepciót.

Az RMKE javaslatai meghaladják a NKÖM Közművelődési Főosztályának kompetenciáját, így marad a kiútkeresés.

Az RMKE számára egyértelmű, hogy a székelyföldi közkönyvtárakat már be kellett volna kapcsolni az ODR-be, a városi és községi könyvtárakat pedig a Sulinet-hez hasonló informatikai programba. Szükség van továbbá arra, hogy az RMKE révén a könyvtári kutatómunkára szerény, de biztos támogatási összeg jusson, máskülönben saját helyzetünket sem tudjuk megfelelően felmérni, sem pedig azokat a kutatásokat elvégezni, amelyek nélkül bizonyos magyarországi kutatások sem lesznek eredményesek. A magyarországi bibliobusz-program részeként egy bibliobuszt kellene juttatni egy székelyföldi megyei könyvtárnak, amely ezzel (kölcsönösségi alapon) ellátná a Brassó megyei falun elő magyarságot, továbbá havonta eljutna Szeben, Fehér, Krassószörény szórványmagyarságához. Kölcsönzés mellett könyveket, folyóiratokat és audiovizuális hordozókat is árulhatna. A határközeli magyarországi megyék bibliobuszaikkal átjárhatnának a Bánságba és Partiumba, ahol a könyvtárak zömében új magyar könyvet alig vesznek.

A Székelyföld számára és néhány magyar többségű település számára külön támogatási programot kellene kidolgozni.

Az ODR-be való bekapcsolódásra és a két ország közötti könyvtárközi kölcsönzésre, valamint a bibliobuszos könyvtári tevékenységre az RMKE által már két évvel ezelőtt benyújtott javaslatok válasz nélkül maradtak.

Úgy véljük, ha a fenti javaslataink megvalósulnának a többi gondot saját erőnkből, hazai lehetőségekre, forrásokra támaszkodva megoldhatnánk.

Lehet, hogy javaslataink, kéréseink követelésnek, netán követelőzéseknek tűnnek, de jogosultnak tartjuk azokat, hisz’ a nemzet részének tartjuk magunkat, és jövőnk egyre inkább összefonódik Magyarország népességének jövőjével. Nem mindegy a magyar nemzetgazdaságnak, hogy milyen képzettségű munkaerő dolgozik ideiglegesen vagy véglegesen Magyarországon. A támogatásunkra fordított kiadásoknál vendégmunkán dolgozó erdélyiek vagy a véglegesen áttelepültek bizonyára jelentősebb értéket hoznak létre. Ha úgy tetszik, vérrel fizetünk a támogatásért.