Az elfelejtett Nyugati Part

Gavrilis, George: The Forgotten West Bank. = Foreign Affairs, 85. vol. 2006. 1. no. January/February 66–76. p.

A legtöbb jóslattal ellentétben Izrael kivonulása a Gázai-övezetből már határidő előtt befejeződött, és csak csekély erőszak kísérte. Azóta Palesztin Hatóság ellenőrzi a területet, és viszonylagos nyugalom uralkodik a térségben. Az Egyesült Államok és a négyek (a csoport, amelynek tagjai még az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország, finanszírozta a közép-keleti béke „vonalvezetését” három éve) a kivonulást követően rendelkezésre álló időt két másodlagos projekt érdekében használták fel. Egyrészt segítettek a Palesztin Hatóságnak kiépíteni egy működő kormányzatot Gázában, másrészt a palesztin miniszterelnökre, Mahmud Abbaszra gyakoroltak nyomást, hogy fegyverezze le a Hamaszt, azt a militáns szervezetet, amely az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy beásta magát, és a térség domináns katonai erejévé vált.

Amerika, Európa és az ENSZ politikusai, illetve döntéshozói egyetértenek abban, hogy a Gázai-övezet biztosítása kulcsfontosságú lépés a palesztin szuverenitás elérése felé vezető úton. Ahogy azt George W. Bush elnök 2005. augusztus 23-án mondta: „bízni kell – bízni kell abban, hogy a palesztin nép rendelkezik majd egy saját teljesítőképes kormánnyal, és bízni kell abban is, hogy az izraeliek egy békés állam születésének lehetnek szemtanúi”. Ha Gáza politikai és gazdasági szempontból életképessé válik a palesztin közvetítők vezetésével, akkor ha továbbgondoljuk a folyamatot, Izrael és a Palesztin Hatóság hamarosan visszatér majd a tárgyalóasztalhoz, és kiterjesztik az önrendelkezés kiépítésének kísérletét a Nyugati Partra – és röviddel ezt követően létrejön egy teljesen életképes Palesztin Állam.

Ez a gondolatmenet azonban téves optimizmuson alapszik. A Gázai-övezet kiválása az izraeli fennhatóság alól és az átmeneti időszak viszonylagos szabályossága meggyőzte Washingtont és szövetségeseit, hogy a Palesztin Hatóság, ha megfelelő támogatást kap, viszonylag könnyedén megszilárdíthatja hatalmát elfoglalva a Hamasz helyét. Valójában a kivonulás helyezte Gázát a közép-keleti békefolyamat fókuszába, és a négyek úgy döntött, hogy a Palesztin Hatóság osztatlan figyelmét kell, hogy kapja ez a terület, valamint egy új, sokmilliárd dolláros segélycsomag legnagyobb hányadát, amely 2006 elején esedékes, hogy szétosztásra kerüljön.

A figyelem és pénz koncentrációja kizárólag Gázára, igen veszélyes hiba egyetlen egy okból: a Nyugati Part, amely egy sokkal nagyobb terület, és sokkal nagyobb lakossággal rendelkezik, egyre szorultabb helyzetbe kerül. Gázához hasonlóan a Nyugati Parti gazdaságot is romba döntötte a második intifada, és az iszlám szélsőségek előretörése. Égető szükség van politikai reformokra. Ha a Palesztin Hatóság minden energiáját a Gázai-övezetre fordítja, és elhanyagolja a Nyugati Partot, akkor ez a térség – 2,3 millió lakosával együtt – kihullhat az ellenőrzés alól.

A négyeknek, különösen az Egyesült Államoknak nyomást kell gyakorolni a Palesztin Hatóságra, hogy erőfeszítéseit fordítsa a Nyugati Part felé. Sajnos, jelenleg a diplomácia legfőbb szereplői eltökéltek, hogy kizárólag Gázát formálják újra abban a reményben, hogy ezzel új életre keltik a béke útvonalát, gyorsan újraindítva a béketárgyalásokat. Az ilyen típusú megközelítés eleve sikertelenségre van ítélve. Bár a magas szintű béketárgyalások lehet, hogy jó színben tüntetik fel a közép-keleti küldötteket és diplomatákat, valójában sem a palesztinok, sem az izraeliek nem lesznek készen a közeljövőben arra, hogy visszaüljenek a tárgyalóasztalhoz, hogy a végleges állapot kérdéseit megvitassák, mint pl. Palesztina határainak és államiságának kérdését. Ahelyett, hogy idő előtt erre késztetné őket, a nemzetközi közösségnek ragaszkodnia kellene egy koordinátori szerephez, amely jó szolgálatot tett már a tűzszünet, illetve a Gázai kivonulás során, és lehetővé tette, hogy a folyamat simán, meglepetések nélkül lebonyolódjék. A nemzetközi erőfeszítés biztosította a Palesztin Hatóság számára az oly szükséges támogatást és bizalmat, amikor átvette a hatalmat.

A jövőbeni erőfeszítéseket azonban a Nyugati Partra kell összpontosítani. Az elkövetkező néhány hónapban több dolognak is meg kell történnie. Először is James Wolfensohnnak, a Világbank volt elnökének, aki most a négyek különleges küldötte, finanszíroznia kellene egy útépítési projektet a Nyugati Parton, hogy javítson a munkalehetőségeken és az életfeltételeken. A meglévő utakat ki kellene javítani, és új utaknak kellene épülniük, hogy összeköttetést biztosítsanak a palesztin enklávék között. Egy ilyen útépítési projekt, melyet a Palesztin Hatóság szervezne és a G-8 finanszírozna, palesztinok tízezrei számára biztosítana munkalehetőséget, elárasztva a helyi fogyasztói gazdaságot az oly nagyon szükséges készpénzzel. Ez a folyamat nagymértékben növelné a Palesztin Hatóság legitimitását az átlagos palesztinok körében. Ezzel egyidejűleg csökkenthetné a szélsőségek vonzerejét, ezáltal javítana a biztonságon, valamint a Palesztin Hatóságot erősítené, amivel a hivatalos személyek el tudnának jutni, és képesek lennének irányítani távoli palesztin területeket.

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek nyomást kellene gyakorolniuk a Palesztin Hatóság hivatalos személyeire is, hogy térjenek vissza Ramallahba. Sok palesztin hivatalnok költözött Gázába röviddel a kivonulás előtt, hogy a hatalomátvétel hosszú távú teendőivel foglalkozzék. Ez a költözési hullám megfosztotta a Nyugati Partot kormányától, így legalább egy része ezeknek a személyeknek vissza kellene, hogy térjen oda.

Következő lépésként a négyeknek rá kellene venni Izraelt, hogy távolítsa el az ellenőrzőpontokat és útakadályokat a Nyugati Part területéről, és segítenie kellene a Palesztin Hatóságnak tárgyalni az útépítések engedélyezéséről, illetve a megmaradt nyugati parti települések elkerülő útjairól. Bár Wolfensohn mostanában sürgette, hogy Izrael csökkentse a nyugati parti területen a belső ellenőrzőpontok számát, ezáltal könnyítse az áruk és emberek mozgását, egy ilyen lépés még mindig kis jelentőségű a négyek számára ahhoz képest, hogy meg kívánják nyitni Gáza határait, egy tengeri kikötőt és egy repülőteret, valamint tárgyalásokat folytatnak, hogy a palesztin konvojoknak joguk legyen szabadon mozogni a Nyugati Part és Gáza között. Egy közelmúltbeli és igen ritka, frusztrált megnyilvánulása során Wolfensohn elismerte, hogy rendkívül nehéz az izraeli hivatalnokokat rávenni arra, hogy engedélyezzék és koordinálják Gáza és Egyiptom határának megnyitását, és ehhez nagyon nagy szükség volt Condoleezza Rice külügyminiszter rendkívüli látogatására. Hasonló frusztráció érheti Wolfensohnt és más képviselőket is azáltal, hogy a szabad Palesztina mozgalma a Nyugati Parton lekerül a napirendről. Mindazonáltal, hogy a belső ellenőrzőpontok közül néhánynak az eltávolítása a Nyugati Parton, elengedhetetlenül szükséges a térség gazdaságának fejlődése szempontjából, és ez megnyithatja az utat nagyobb mérvű külföldi befektetések előtt.

Végül, de nem utolsósorban a négyeknek finanszírozniuk kellene egy repülőtér megépítését a Nyugati Parton. Egy stratégiai szempontból jól elhelyezett kereskedelmi repülőtér, bármilyen kicsi is legyen, köldökzsinórként működhet a világtól elzárt Nyugati Part számára. Bár Gáza hamarosan rendelkezni fog egy ilyen repülőtérrel, de ez a nyugati parti palesztinok számára nehezen elérhető, mivel izraeli területen kell átkelniük ahhoz, hogy odajussanak. Ha a Nyugati Part saját repülőtérrel rendelkezne, az gazdasági és biztonsági előnyökkel járna. A Palesztin Hatóság jelenleg nem rendelkezik gyors reagálású biztonsági erővel a Nyugati Parton, és nehézségei vannak távoli enklávék elérésével; az új repülőtér egy részének helikopterbázisként történő használatával lehetővé válna, hogy a Palesztin Hatóság vészhelyzet esetén gyorsan le tudja dobni biztonsági egységeit.

Azzal, hogy a Palesztin Hatóságot bátorítjuk, hogy energiáinak és forrásainak egy részé ismét a Nyugati Part felé fordítsa, az egyetlen a Hamasz terjeszkedésének és terrorcselekményeket végrehajtó képességének korlátozására. Amennyiben ez nem sikerül, úgy az izraeli megszállás tovább húzódik, és az izraeli védelmi erők provokáció esetén tettleg lépnek fel, hogy elrettentsenek a militáns tevékenységektől, és akadályozzák a telepek kiürítését. Izrael továbbra is ellenőrzés alatt tartja Kelet-Jeruzsálemet, és a palesztinok végső célja – egy szuverén állam Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal a távoli jövőbe vész.

Bosznay Csaba