Egy képzeletbeli földrajzi fogalom: Ideológia, városi térség és tiltakozás Barcelona kínai negyedének megalkotásakor, 1835–1936 között

Ealham, Chris: An Imagined Geography: Ideology, Urban Space, and Protest in the Creation of Barcelona’s Chinatown”, c. 1835–1936. = International Review of Social History 50. vol. 2005. 3. Part.  December 373–397. p.

Henri Lefebvre a modern nagyváros kettősségét a következő elhíresült módon ragadta meg: ez egyesek számára a szabadságnak az egyik színtere, míg másoknak a hatalom és az elnyomás központja. A cikkben a szerző ezt a kettősséget Barcelona Raval kerületének a történelem során bekövetkező földrajzi változásain keresztül elemzi, amely egy belvárosi munkásosztály alkotta közösség és a katalán iparosodás szülőhelye. Az 1920-as évektől kezdve az elit csoportok és a társadalomtudósok a Ravalt Barcelona kínai negyedeként határozták meg, amely hatással van mindmáig a terület történelmi ábrázolására. A Raval társadalomtörténetén keresztül érveket ütköztet, melyek szerint a kínai negyed mítosza különleges politikai célokat és csoportokat szolgált, és hogy egy kulturális projekt részét alkotta, melyben Barcelona egyik legfontosabb és leglázadóbb, munkásosztály-lakta kerületét a nyomornegyed mítoszával ruházták fel.

Barcelona számára az 1830-as éveket követő időszak az urbanizáció és az ipari fejlődés korszaka volt, melynek következtében 1930-ra a katalán főváros az egyetlen spanyol város volt, amely egymilliós lakossággal rendelkezett. Ennek a tervezetlen, szabályozatlan urbanizációs folyamatnak köszönhetően új kerületek, városrészek nőttek ki a földből, majdhogynem egyik napról a másikra, az ingatlan-spekulánsok és tulajdonosok közreműködésével. Az 1920-as évek közepétől a társadalmi folyamatok megfigyelői – újságírók, orvosok, történészek, helyi hatóságok, gazdasági csoportok és reformista, szakszervezeti vezetők – kezdtek beszélni egy új városrészről – „Kis-Kínáról” (Barrio Chino). Mindazonáltal ez a Kis-Kína egy képzeletbeli földrajzi fogalom volt, valami olyasmi, amely kiemelte azt a tényt, hogy más Kis-Kínákkal ellentétben, mint pl. amelyek Londonban és Észak-Amerikában találhatók, Barcelona Kis-Kínájában egyáltalán nem voltak kínai bevándorlók. A Kis-Kína elnevezés sokkal inkább köszönhető a társadalmi elit csoportjainak, akik a nyomornegyedek mítoszát terjesztették, mert egyre jobban tartottak attól, hogy a városi uralmukat veszélyezteti egy belvárosi terület. E kerület nyomornegyed- és alvilági mítosza még a mai napig befolyással van a történelmi és területi képviseletére, és az akadémiai szakemberek körében egy olyan tendenciára világít rá, mely szerint a munkásnegyedeket alapvetően kaotikusnak és szervezetlennek látják.

A cikk első részében a szerző feltárja a Kis-Kína kulturális és társadalmi szerkezetének eredetét és fejlődését, és hogy ezt miként ragasztották rá a Ravalra. Majd a Raval társadalmi és politikai történetét tárgyalja, különös tekintettel a társadalmi tiltakozásokban betöltött központi jelentőségére. Végezetül a Kis-Kína mint „morális földrajz” vagy a „félelem földrajzának” fogalomköréhez történő kapcsolódásának történelmi jelentőségét értékeli, amely az olvasó számára sokat elárul a városi elitek tudatáról egy adott időszakban egy adott térségben. Mindazonáltal míg Barcelona Kis-Kínája egy kitalált térség, egy képzeletbeli földrajzzal és történelemmel, addig az urbánus elit számára túlságosan is valóságos volt: ez a terror és a zavargások színtere. Ennek következtében látni fogjuk, hogy ennek a kirekesztő Kis-Kína fogalomkörnek különleges politikai felhasználása volt: ez a topofób rögeszme szentesített olyan hivatalos projekteket, mint a Raval „fertőzött” utcáinak „tisztogatása”, amelyet mind fizikailag, mind morálisan újjászerveztek, és új felügyeleti rendszer alá helyeztek.

Az olyan jóslatok, hogy „bosszúálló angyalok” törnek elő majd a Ravalból, a spanyol polgárháborúhoz vezető forradalom kitörésével igazolódni látszottak. Ennek következtében a Franco-diktatúra idején a Raval Barcelona többi részéhez hasonlóan kiemelt büntetésben részesült forradalmi és egyházellenes múltja miatt. Az elit közösségi emlékezete megőrizte Kis-Kína emlékkörét és a morális riadalmat, valamint magával vitte azt a Franco utáni demokrácia időszakába is, amikor az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékok időszaka előtt, alatt és után a várostervezők új generációja számára inspirációt biztosított. Ezek a városépítő mérnökök a Raval utcáit a nyomornegyedek eltakarítási és a városi megújulás ártalmas folyamatának vetették alá. A mai arculat finomodás és az ingatlan-spekuláció a Raval munkásosztályi emlékét folyamatosan aláaknázza, és a középosztály betelepülése a kerületbe a társadalmi tisztogatás programjának részét képezi. Mindazonáltal a Raval tiltakozási és ellenállási hagyományai továbbra is élnek, és a város felülről jövő stratégiái a kollektív ellenállásra ösztönzik azokat a csoportosulásokat, melyek gyökerei az „utca köztársaságából” merítenek erőt.

Bosznay Csaba