Ambrus Attila
Megkérdőjelezhető sajtószabadság
A pontos helyzet
Részlegesen szabadnak minősítette a román sajtót a 2005-ös évről készült, idén április 28-án közzétett jelentésében a Freedom House New York-i székhelyű független amerikai szervezet. A Freedom House a jogi hátteret, a politikai befolyásolás és a gazdasági nyomás lehetőségeit pontokban mérlegeli: 0–30 pont között minősül szabadnak, 31–60 pont között részben szabadnak, 61–100 pont között nem szabadnak a sajtó. Románia pontjainak az összege 44.
Cenzúráról, mivel nincs...
A hetvenes évek végén Romániában hivatalosan eltörölték a cenzúrát. Az ötlet a pártfőtitkártól származott, aki úgy vélte, belpolitikájában is eredményesen alkalmazhatja a külföldi kapcsolataiban oly sikeres ambivalenciát. Elnöki rendelettel megszüntették a Sajtóigazgatóságot.
Cenzúráról, mivel nincs, több szó ne essék – üzente meg a diktátor a Nyugatnak és saját országa értelmiségi rétegének. A hatalom biztos volt benne, hogy a három évtizede tartó diktatúra, az öncenzúra és a kölcsönös megfigyelés kitűnően helyetesíti majd az intézményt. És valóban! A kommunista önkény egyik legfélelmetesebb eszköze a hetvenes évek végétől a hivatalosan megszüntetett cenzúra lett. A cenzorok kezdetben szűk látókörű bürokraták voltak – írja Norman Manea –, később azonban egyre több művelt, intelligens, ám cinikus, privilégiumokra vágyó értelmiségi szegődött a szellemi inkvizíció szolgálatába.
A Szocialista Kultúra és Oktatás Tanácsa Olvasói Szolgálatának jóváhagyása nélkül a nyolcvanas években gyakorlatilag egy gyászjelentőt sem lehetett kinyomtatni. A félreérthető sajtóhiba főbenjáró bűnnek számított. A „tisztafej”, a szerkesztő, bizonyos esetekben a főszerkesztő újságírói karrierjének végét jelentette. Ez kiszámítható volt.
A társadalmi viszonyok átrendeződése közepette azonban az egyéni életsorsok és életpályák alakulása kiszámíthatatlan. Megszűnt ugyanis az a központi hatalom, amely előírta, kinek és meddig tart a szólásszabadság.
A diktatúrában az újságírónak nem lehetett és nem is kellett állást foglalnia egy-egy ügy helyességének tekintetében. Az abszolút igazság birtokosa a hatalom volt, az attól eltérő vélemény nem kaphatott nyilvánosságot.
A nyugati típusú demokráciában mindez másként van. Főszerephez jut a sajtó – amelyet sokan tömegtájékoztatásnak is neveznek, azonban megfelelőbbnek találom a sajtó kifejezést, amely a komoly médiát megkülönbözteti a szórakoztató sajtóipartól. A sajtó felelős azért, hogy a közérdekű információk eljussanak az állampolgárokhoz, akik ezáltal részeseivé válhatnak a demokratikus rendszereknek.
Mennyire szabad a sajtó? Ez az a kérdés, amely az erdélyi magyar újságíró és médiafogyasztó társadalmat is élénken foglalkoztatja. A sajtó szabadságát firtató kételyek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megerősődésével, kormányzati tényezővé válásával erősödtek fel.
Veszedelmes viszonyok
A romániai magyar sajtó szabadságát kétségbe vonók mindenekelőtt a sajtó és a politikai osztály viszonyát boncolgatják. Jóllehet a romániai magyar média szólásszabadságának foka jóval összetettebb kérdés. Egyrészt nem vonatkoztatható el a román nyelvű sajtó állapotától, a politikai, gazdasági és jogi keretektől, illetve a kisebbségi létből fakadó feloldhatatlan dilemmák meglététől sem.
Fogalmazzuk meg két irányból megközelítve a kérdést: Van-e sajtószabadság Romániában? Szabad-e az erdélyi magyar média?
Az első kérdésre a válasz – ha nem is egyértelműen –: igen. Van sajtószabadság Romániában, ha elfogadjuk, hogy a sajtószabadság az igazság tudósítási szabadságának összegzett eredménye, és nem azt jelenti, hogy az igazság minden egyes beszámolóban azonnal és tökéletes hűségben jelenik meg. A romániai magyar média ma jól differenciált, így gyakorlatilag a politikai életben, illetve a közéletben szereplő valamennyi érdekcsoport közlési lehetőséghez jut. Az erdélyi magyar médiafogyasztó hozzáférhet a rivális politikai csoportok álláspontjához is. Jelenleg két országos napilap jelenik meg. A Kolozsvárt szerkesztett Krónika a magyarországi jobboldallal is szorosan együttműködő ellenzék, a Bukarestben szerkesztett Új Magyar Szó az RMDSZ álláspontját jeleníti meg anélkül, hogy elzárkózna a másik fél véleményének közlésétől.
A közvéleményt leginkább befolyásoló megyei napilapok pártszimpátiái is kitapinthatók. A marosvásárhelyi Népújság, a Szatmári Magyar Hírlap, az aradi Nyugati Jelen és a csíkszeredai Hargita Népe inkább az RMDSZ szövetségese, míg a sepsiszentgyörgyi Háromszék és a nagyváradi Reggeli Újság a Magyar Polgári Szövetség eszméit tartja elfogadhatóbbnak. A kolozsvári Szabadság a liberális újságírás hagyományait követi, nem tapintható ki elkötelezettsége, azonban minden véleménynek nyilvánosságot biztosít. (Emiatt el is bizonytalanodhat az olvasó.) A hetilapok közül a Kolozsvárt szerkesztett Erdélyi Napló, az udvarhelyi Polgári Élet az RMDSZ bírálója, akárcsak a Kézdivásárhelyi Székely Hírmondó. A Brassói Lapok az érdekvédelmi szövetség konstruktív ellenzékének szerepét kívánja betölteni. A Nagyváradon szerkesztett Erdélyi Riport RMDSZ iránti elkötelezettségét nem tudja letagadni. A fiatal, nonkonformista értelmiségiek folyóiratának szánt A Hét pedig az Erdélyben még nem számottevő, de Magyarországon jelentős befolyással bíró balliberális eszmék propagálója.
A nyomtatott sajtóban tehát nem úgy valósul meg a sajtószabadság, hogy egy-egy lapban minden esetben minden vélemény napvilágot lát, hanem úgy, hogy gyakorlatilag minden álláspont nyomdafestéket láthat.
A sajtószabadság gátja, hogy egyik országos napilap sem piacvezető, s a közvéleménykutatások is azt mutatják, kevesen vásárolják mindkét újságot. A megyei napilapokat nem terjesztik a megyehatárokon túl. Az erdélyi magyar sajtó sokszínűsége így azok számára válik elérhetővé, akik a világhálón naponta több lapot is olvasnak.
Áfától az erdőt
Arra a kérdésre, hogy szabad-e az erdélyi magyar média, nem lehet és nem szabad egyértelműen igennel vagy nemmel válaszolni. A válasz ugyanis rendkívül bonyolult. Számos gazdasági, jogi és társadalmi kánon szab ugyanis határt a romániai sajtószabadságának.
Az Európai Unió Emberjogi Bizottsága az emberi jogokba foglalt, a sajtószabadságra vonatkozó XIX. paragrafust kommentálva leszögezte: a sajtópluralizmus biztosítása érdekében a kormányoknak olyan gazdasági, logisztikai és jogi kereteket kell létrehozniuk, amelyek szükségesek a média zavartalan működéséhez. Ezek a keretek Romániában egyelőre nem teret, hanem gátat szabnak a sajtópluralizmusnak.
A lapkiadók zöme korlátolt felelősségű társaságokként működik, ugyanazok a gazdasági megszorítások, kötelezettségek vonatkoznak rájuk, mint bármilyen más termelő- vagy kereskedelmi egységre. Az adóterhek miatt egyre növekvő, állam iránti adósság a kilencvenes évek közepén kiszolgáltatta a lapkiadókat az adóhivatal által képviselt kormánynak. Hozzájárult a gazdasági kiszolgáltatottsághoz az ÁFA bevezetése. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete több ízben kérte az RMDSZ képviselőit, hogy a sajtókiadványok esetében alkalmazzanak 19% helyett 0%-os ÁFÁ-t. Kérését azzal indokolta, hogy Romániában a nyomtatott sajtó a lakosság 82%-a számára az egyetlen iskola utáni alfabetizációs tényező. Felmérések szerint ugyanis a romániai lakosság 82%-a iskoláinak elvégzése után könyvet nem, csupán újságot, folyóiratot olvas. 2004-ben fogadta el a törvényhozás a sajtókiadványok esetében a 9%-os ÁFA-kulcsot, ami könnyített a lapkiadók helyzetén.
Szeress, hisz’ úgy szeretlek
Az Adrian Năstase vezette szociáldemokrata kormány a megvásárlás taktikáját alkalmazta. Kormányhirdetések preferenciális odaítélésével juttatta jelentős összegekhez a kormány politikáját támogató napilapokat, illetve azok megvonásával büntette a kormányt bíráló újságokat.
Az egyik tekintélyes médiabirodalom, az Axel and Springer arra kényszerült, hogy leváltsa az erősen Năstase- és kormányellenes Evenimentul Zilei című napilap főszerkesztőjét és a szerkesztőség több jeles publicistáját, mert bevallása szerint nem jutott kormányhirdetéshez, és bevételei drámaian csökkentek.
A romániai magyar lapok egyike sem részesült kormányhirdetések nyomán befolyó összegekből, miközben egy olyan piacon kellett megélnie, amely a nem is olyan burkolt állami támogatásokra épült.
A romániai magyar sajtó támogatása gyakori témája a közbeszédnek, az internetes fórumoknak, illetve alapja azoknak a feltételezéseknek, miszerint a hatalmon lévő RMDSZ eltartja a szócsövének tekintetett újságokat, illetve ellehetetleníti az ellenzéki lapok megjelenését.
Jelenleg a közéleti-politikai lapok három alapból pályázhatnak támogatási összegeket: az Illyés Közalapítvány évente körölbelül 20 millió forintot fordít a romániai magyar nyomtatott és sugárzott média támogatására. A megpályázható összeg a napilapok és hetilapok számára 50 000 és 500 000 HUF. A Brassói Lapok esetében például ez az összeg a lapot kiadó káefté éves költségvetésének 0,4%-a.
Hasonló összeggel támogatja az írott sajtót a Communitas Alapítvány, amely a román kormány által az RMDSZ mint a romániai magyarság törvényes képviselője számára kiutalt összegeket osztja. Valamivel nagyobb támogatást nyújthat a Szülőföld Alap, amelynek kuratóriuma helyesen ítélte meg úgy, hogy a Magyarország határain kívül megjelenő sajtó támogatása prioritás. A sajtó által valósulhat meg ugyanis a magyar nyelv és műveltség (a műszaki kultúrát is beleértve) integrációja, összefejlődése.
A három alapból megpályázható összegek sem haladják meg a lapkiadó cégek éves költségvetésének 1-1,5%-át. Belátható tehát, hogy ezek az összegek nem biztosítják a kiadók megélhetését, illetve ezeknek az összegeknek a megvonása sem eredményezi a lapok megszűnését.
A bátortalanság és a szervilizmus alapján ennél nagyobbnak tűnik a lapok politikai kiszolgáltatottsága, függősége – hangzik el az ellenvetés. A függőség azonban nem pénzügyi, hanem ideológiai – elv-társi –, örökölt reflexeken alapszik (a kommunista sajtó reminiszcenciája), illetve azokon a tabukon, amelyeket a romániai magyar sajtó felállított a kilencvenes években néhány esetben túllépve a szükséges mértéktartás és körültekintés szintjét, káros öncenzúrát alkalmazva.
Természetesen a romániai és magyarországi adományozók az elmúlt 15 évben különalapokból a látható összegeknél jóval nagyobb summákkal segítettek egyik-másik kiadványon. Ezek a kiadványok azonban ma is a lét és nemlét határán egyensúlyoznak. Az ajándékba kapott hal ugyanis eltántorította a kiadók vezetőit attól, hogy megtanuljanak halászni.
A logisztikai keret hiánya elsősorban az infrastruktúra szétzilálásában érhető tetten. Noha az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága már több mint száz éve megállapította: a terjesztés szabadsága épp olyan fontos, mint a kinyomtatás szabadsága, a terjesztési szabadság hiányában a sajtószabadság értelmét veszti.
A Brassói Lapok, amely a két világháború közötti időszakban megjelenésének napján olvasható volt Budapesten, Bukarestben és Prágában is, ma megjelenését követően két-négy nappal érkezne csak meg Kolozsvárra, ezért a lap lemondott ottani és partiumi piacáról. Ráadásul a magánosított sajtóterjesztő, a Rodipet, az eladásból származó bevételeket féléves késéssel utalja át a kiadóknak.
A lapterjesztők sok esetben nem vállalják a kisebbségi lapok terjesztését, arra hivatkoznak, hogy az nem gazdaságos, azonban joggal sejthető, hogy „nemzeti” alapon is nehezítik a magyar sajtó terjesztését.
Sztálin visszaköszön
A jogi keretek is sok esetben gátat szabnak a sajtószabadságnak. Az udvarhelyi Székely Nagygyűlés előtt a marosvásárhelyi rendőrség lefoglalta az Európai Idő című bulvárlap lapszámait, mivel az közölt egy lehetséges programtervet, amelyet az autonomisták képviselhetnek. A rendőrség a terjesztőket is zaklatta. A marosvásárhelyi rendőrparancsnok azzal indokolta a brutális fellépést, hogy tájékozódni kivántak a cikk tartalmát illetően...
A véletlen folytán katonai titkokhoz hozzáférő, ám azokat nem közlő román újságírók ellen indított ügyészségi eljárás is bizonyítja, hogy noha jelentős változásokon ment át, a román jogrendszer még mindig sztálinista előírásokkal korlátozza a sajtószabadságot.
Összegzésként elmondható, hogy noha számos tényező gátolja a teljes sajtószabadság megnyilvánulását, a romániai magyar sajtó igyekszik kiszélesíteni a nyilvánosság terét. Megszabadult a közvetlen politikai nyomástól, a gazdasági korlátok lebontása a lapkiadók menedzseri képességeitől is függ. A jogi korlátok remélhetőleg EU-konformok lesznek, a keretet biztosítják és nem a korlátot a szabad véleménynyilvánítás számára. A sztálinista reminiszcenciák pedig végképp eltűnnek a jogalkotók fejéből.
Technokraták kora
Ami rendkívül fontos: a romániai magyar újságíró társadalom tagjai, elsősorban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tagjai a szakmaiságot, az etikai alapelvek betartását a sajtószabadság fontos feltételének tartják. A megyei napilapok kiárusítása leállt, legalábbis szünetel. Így a közszolgálatiból bulvárlappá alakult Bihari Napló és a Szatmári Friss Újság elrettentő példával szolgált a belső erdélyi magyar napilapoknak. A külföldi tőke beáramlása nem feltétlenül jelenti a sajtószabadság kiteljesedését, illetve a nyilvánosság kiszélesedését. A megyei napilapok, hetilapok élén megjelentek a menedzser típusú főszerkesztők, akik Papp Z. Attila médiakutató szerint technokraták, újfajta szellemiséget, racionalizációt, szakmai etikát képviselnek. Papp Z. Attila tanulmányának (A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években) a következtetései ma már annyiban kiegészíthetők, hogy a menedzser típusú főszerkesztőket nem csupán a fiatalok közt találjuk, az idősebb nemzedék képviselői is felismerték, a piaci realitások alakítják az üzleti politikát. A bennük kibontakozó szakmai öntudat arra készteti a menedzser főszerkesztőket, hogy a politikával szembeni távolságtartással a demokrácia házőrző kutyájának a szerepét vállalják.
Az elmúlt romániai választási kampányban fontos kérdés volt, hogy vállaljon-e romániai magyar újságíró politikai szerepet. Noha az újságíró társadalmi aktivizmusa, a funkcióhalmozás a kisebbségi társadalmakban elfogadott tény, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete ajánlást fogadott el, amelyben arra kérte tagjait, válasszanak az újságírói és a politikusi szerep között, a két szerep együttes megélése ugyanis negatívan érinti az újságíró-politikus és az újságírói szakma társadalmi megítélését.
Fontos kérdés ennek a helyzetnek a fordítottja: jó-e az, hogy politikusok tulajdonosi, minőségben (is) befolyásolják a sajtót? A válasz egyértelműen nem. (Kivéve talán, ha a politikus bevallottan pártlapot ad ki. Ám a bevallottan pártlapoknak nincs piacuk. Ezért álcázzák a pártlapokat független újságoknak. Amelyeknek – mivel az olvasó ember gondolkodó ember – szintén nincs piacuk.)
A romániai magyar sajtó szabadságának szempontjából rendkívül fontos, hogy a tulajdonosnak vagy a tulajdonosi társulásnak ne legyenek politikai szándékai. A tulajdonosnak egyetlen célja lehet a lapkiadással: a profitszerzés. A profitot pedig ebben az esetben csak pénzben lehet mérni. A sajtószabadság feltételeit a kormányzásnak, a társadalomnak és az újságíró-szakmának kell megteremtenie. Romániában ma mindhárom szereplő részéről történnek erre kísérletek.
Szabad csupán az a sajtó lehet, amely folyton megkérdőjelezi tényleges szabadságát. A romániai magyar sajtó 1989-ben nyerte vissza függetlenségét. Ma meg kell találnia azt a módot, ahogyan megőrizheti ezt a szabadságát. A szabadság védelmének egyik bevált módszere a felelősség vállalása. A felelősség és a szabadság viszonya pedig igen bonyolult és továbbgondolandó kérdés.