Keszeg Vilmos

XX. századi betelepítések (Detrehemtelep) [1]

A telepítés

1894. március 17-én „szentesítést nyert” az az V. számú törvénycikk, amely a magyar állami telepítések hullámát szabályozta. [2] Kezdeményezője a földművelésügyi miniszter, dr. Darányi Ignác, aki a magyarországi gazdálkodás reformját léptette érvénybe. Néhány év alatt, a minisztersége idején törvénybe iktatott rendelkezések által országszerte kiépült a gazdasági oktatás, gazdasági könyvtárak jöttek létre, tejszövetkezetek, mintagazdaságok létesültek, felvirágzott a szőlőművelés, a gyümölcstermesztés, agrárszakemberek irányításával történt meg a vetőmagvak kicserélése, a fajállatok elterjesztése, sor került a vizek szabályozására, a folyók hajózhatóvá tételére. Az említett törvény első paragrafusa szerint „az állam, magánbirtokosok és földbirtokot tulajdonjoggal bíró községek a jelen törvény rendeletei szerint telepeket alapíthatnak, akár új községek alakítása, akár már létező községeknek hozzátelepítés által leendő megnagyobbítása céljából.”

Az új telepeknek egyenként 150 telepes befogadására, a hozzátelepítéseknek pedig – a meglévő lakosság mellett – legalább 10 telepes család befogadására kellett alkalmasnak lenniük. Egy telepes család rendelkezésére bocsátott terület 10 holdnál kisebb, 80 holdnál nagyobb nem lehetett. Kivételt képeztek azok az iparos családok, amelyek „iparuk vagy foglalkozásuk folytán a község anyagi megerősödésére vagy közegészségügyi viszonyaik javulására (mint orvosok, állatorvosok, iparosok, munkások stb.) közreműködni vannak hivatva”. Ezek a családok 4-5 holdnál kisebb területet is igényelhettek, minthogy megélhetésüket nem a föld biztosította. A gazdaságok vételára a területtől, az épületektől függően eltérő volt.

E szabályozás mögött kettős megfontolás húzódott. A megművelhető földek biztosításával egyrészt a telepesek elszegényedését kívánta megakadályozni. Másrészt pedig népes lakosság beköltöztetésével annak beolvadását, szétszóródását akadályozta meg.

A törvény szerint a telepítő a betelepülők számára ingyen volt köteles átengedni a közintézeteket (templom, iskola), valamint a hatósági személyek (jegyző, pap, tanító, kisdedóvó) lakásához szükséges beltelkeket. Az új települések esetében a betelepedés előtt kötelező volt az iskola, a templom vagy imaház előkészítése. Továbbá pedig a telepítési terület legalább 5%-át szintén ingyen, közcélra kellet átengedni a lakosság számára: középületek, hatósági személyek lakása építésére, temető, faiskola, vályogvető gödör, piactér, vásártér, dögtér számára. Amennyiben a házat a telepes építette meg, a telepítő köteles volt az építőanyag beszerzésére kölcsönt biztosítani.

A törvényt követően M. Kir. Telepítési Felügyelőség jött létre (többek között kolozsvári székhellyel) a telepítés ügyeinek intézése végett. A földek felvásárlása, a területek feljavítása és a gazdaságok felépítése országos telepítési alapból történt. Az említett törvényt 1897-ben újabb rendelet követte, amely a pénzintézetek által a telepítők és a telepesek rendelkezésére bocsátott hiteleket szabályozta.

Mért született meg e nagyméretű terv? Miért fogott össze a magyar minisztérium, az állami intézetek sokasága, a nagybirtokos réteg? Száz év távlatából a rendelkezésünkre álló dokumentumokat olvasva a következő országos szándékokat tudjuk azonosítani, felfedezni.

1. A megművelhető, lakhatóvá tehető földterületek racionális, a vásárlóerő alapján történő újraelosztása. A 19. század közepétől kezdődően egymást követték a földreformok, a gazdálkodási reformok. A zárt, a túlnépesedett települések korlátozták a vásárlóerővel rendelkező fiatal családok kirajzását. Emiatt következett be a család megélhetési alapját képező földek öröklés általi felaprózódása, a falusi munkaerő városra való áramlása, a szezonmunkára való eltávozás, valamint a 19. század végétől az Amerikába való tömeges kivándorlás.

Elsősorban tehát azok a családok vállalták a telepekre való költözést, akik pénzzel rendelkeztek ahhoz, hogy a gazdaság ellenértékét törlesszék, vagy pedig akik bíztak munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget.

2. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre. Ez a szándék tehát egyszerre szolgálta a sűrű lakosságú települések „megcsapolását”, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését. Amint azt az alábbiakban is látni fogjuk, Detrehemtelepre is elsősorban olyan, környékbeli vagy távoli helységekből érkeztek a telepesek, ahol a népsűrűség nagy volt (pl. Aranyosegerbegy, Aranyosgyéres, Marcelháza). Egy korabeli tordai újság e szavakkal adott hírt a telepítési törvényről: „Az alföld síkján lévő fajmagyar nép fölöslegektől duzzadó falvának és városainak viszonyait volt hivatva javítani, s egyúttal a végek nemzeti megizmosítása problemájára gondol.” [3]

3. A mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítása, megművelhetővé tétele.

A 19. századi gazdálkodás is tudatában volt annak, hogy a természettől kapott körülményeket változtatni lehet. Az extenzív gazdálkodás, a megművelhető földterületek növelése az erdők, bozótok kiirtása, a folyóvizek medrének szabályozása, a vizenyős területek kiszárítása, a meredek lejtők, a földcsuszamlások teraszosítása által lehetséges.

Bácskában, Temes és Krassó-Szörény megyében többezer hold erdőt számoltak fel a telepítés érdekében. Kolozskara határát a Mezőségre általában jellemző agyagpalán nyugvó vékony termőréteg alkotta. A nyári záporok mindegyre lemosták ezt a humuszréteget. A terület lakhatóvá tétele érdekében a vízmosásos, palás részeket fásítani kellett, a kaszálókat kiszárítani, a vizenyős foltokat alagcsövezni, a kopár legelőket árnyékosítani. A dombok járhatóvá tétele érdekében kerengőutakat kellett megépíteni, s ezeket kaviccsal leszórni. Hasonló talajjavítási munkálatok előzték meg Detrehemtelep létesítését is. Az országos telepítési alapból vett pénzen a nedves földterületeket kiszárították, 115 hold szántóföldet alagcsöveztek, a patakok medrét szabályozták, a földcsuszamlással fenyegető dombokra 64 hold erdőt telepítettek a talaj megkötése céljából, a dűlőutakat szabályozták, megépítették az Alsódetrehembe vezető, a meredek dombot járhatóvá tevő kerengőutat, a legelők szélét körülárkolták, és akácfákkal ültették be.

4. A nemzetiségi, etnikai arányok szabályozása, kiigazítása. A mezőségi magyar őslakosság megfogyatkozására évszázadokkal korábban került sor. A kopár dombok közé, a sűrűn lakott helységekbe települt lakosság teljes mértékben védtelen volt mind az ellenséggel (törökök, tatárok, labancok), mind a járványokkal szemben. A megcsappant lakosságú, többszáz holdas birtokaikra a magyar arisztokra családok Moldovából hoztak román anyanyelvű olcsó, igényekben szerény munkaerőt. A román lakosság számbeli gyarapodása, a magyar nyelvű lakosság visszaszorulása szórványállapotot eredményezett. Ezen állapot jellemzői a vegyes házasság, a nyelvcsere, az intézmények (iskola, templom) fenntartására való képtelenség, tanító, lelkész eltartásának, foglalkoztatásának nehézsége vagy lehetetlensége, a tömbmagyarsággal tartott kapcsolatok megszakadása. [4]

A telepítés évtizedeiben a vezető politikusok, üzletemberek kétségbeesve tapasztalták az erdélyi magyarság gazdasági erejének, vásárlóerejének csökkenését, gazdasági befolyásának visszaszorulását. E következtetésnek a tordai Aranyosvidék 1905. április 8-án ilyenképpen adott hangot: „Évek óta újból és újból hangzik föl a panasz, hogy az erdélyi szász és román pénzintézetek összevásárolják a szabad kézből és árverésen eladásra kerülő birtokokat…Ezáltal a magyarság birtokállománya Erdélyben folyton apad és a magyar népelem is anyagilag és számban is csökken.” Ezt látva a magyar pénzintézetek összefogásával 1904-ben megalakult a Magyar Telepítő és Parcellázó Bank, amely (egyéb bankok mellett) kedvezményes feltételek mellett kölcsönt biztosított földvásárlás céljából.

Az említett telepítési törvény kizárólagosan magyar anyanyelvű lakosságot mozgatott meg. A célpontját főleg három régió képezte: Bácska, Temesvár környéke és Erdély, ezen belül pedig elsősorban a Mezőség. Temesvár környékén a telepesek kizárólagosan német ajkú lakosokkal osztoztak a településeken. Amint említettük, a betelepítettek száma minden esetben olyan nagy volt, hogy iskolát és templomot tudjanak a maguk számára fenntartani.

Minthogy a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, az állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Egyedüli kivételt Marosludas képezett, ahova 36, a történelem vihara által Bukovinából elsodort római katolikus család telepedett le.

Az állam a betelepedés befejeződése után is gondot viselt a településekre. A visszatelepülő, továbbköltöző vagy anyagi csődbe jutott családok esetében az államkincstár vásárolta meg a gazdaságot, s maga döntött az újraeladásáról.

1899–1903 között a következő települések megépítésére vagy kiegészítésére került sor: [5]

	Megye	Járás	A telep neve	A telep elkészültének éve	A gazdaságok terv szerinti száma	A benépesített gazdaságok száma	Üresen álló gazdaságok	Ki nem jelölt gazdaságok
1.	Bács-Bodrog	Apatini	Szilágyi telep	1899	260	188	–	72
2.	Bács-Bodrog	Apatini	Gombosi hozzátelepítés	1899	96	96	–	–
3.	Krassó-Szörény	Facseti	Igazfalva	1893/1899	251	251	–	–
4.	Krassó-Szörény	Facseti	Facseti hozzátelepítés	1900	90	90	–	–
5.	Krassó-Szörény	Bégai	Bálinczi hozzátelepítés	1903	30	30	–	–
6.	Krassó-Szörény	Bégai	Monostori hozzátelepítés	1903	23	23	–	–
7.	Temes	Temesrékási	Temesrékási hozzátelepítés	1899	100	100	–	–
8.	Temes	Temesrékási	Stancsófalvai hozzátelepítés	1903	107	103	4	–
9.	Temes	Központi	Mosniczai hozzátelepítés	1903	110	58	–	52
10.	Beszterce-Naszód	Naszódi	Magyarnemegyei hozzátelepítés	1896	25	5	20	–
11.	Szolnok-Doboka	Kékesi	Vicei hozzátelepítés	1899	20	10	10	–
12.	Nagy-Küküllő	Segesvári	Fehéregyházi hozzátelepítés	1903	33	33	–	–
13.	Kolozs	Nagysármási	Nagysármási hozzátelepítés	1894	190	190	–	–
14.	Kolozs	Kolozsvári	Karai hozzátelepítés	1903	31	19	12	–
15.	Torda-Aranyos	Marosludas	Marosludasi hozzátelepítés	1903	141	141	–	–
16.	Torda-Aranyos	Tordai	Felsődetrehemi hozzátelepítés	1903	83	53	–	30
Összesen					1590	1390	46	154

Néhány év leforgása alatt tehát 1390 család mozdult el eredeti lakóhelyéről, s települt át újdonsült gazdaságba.

 

Detrehemtelep telepítésének előzményei, a szomszéd települések

 

A névadó települések, Alsó- és Felsődetrehem nevét Orbán Balázs a pápai dézsmák 1332–1335-ből származó jegyzékében találta meg, Tetruch formában. A tordai Ferenc-rendi szerzetesek Mindszent néven emlékeztek meg a településekről, s feljegyezték, hogy kizárólagosan magyar ajkú lakossággal rendelkeztek. Felsődetrehemben virágzó unitárius egyház működött az 1500-as évek második felében, az 1700-as években pedig római katolikus templom állt a faluban. [6] Lovas Sándor tudomása szerint Felsődetrehem korábbi neve Mindszent, Aldódetrehemé pedig Detre volt. 1368-ban Detre Gerendi Miklós tulajdonába került. 1468-ban Mátyás király Pykre Andrásnak adományozta. A 16. század során a vidéken magyar családok (Véres János és Benedek, Ketsefi Mihály, Nádasdi Tamás, Bornemissza János, Szemere Sebestyén, Kornis Gáspár) birtokai terültek el. 1610-ben Báthory Gábor fejedelem a harcok következtében elnéptelenedett vidéket (Gyéres, Oláhtóhát, Detre, Oláhszentjakab, Mindszent, Kók, Beölk) 55 nemesi rangra emelt testőrének adományozta. Detre és Mindszent lakói e nemesi családok és a 17. században betelepült román pásztorcsaládok leszármazottai. A 18. században az ortodox vallás terjedésével Mezőség-szerte elszaporodtak a vallás templomai. A kisebbségbe került magyar lakosság is e vallást kezdte követni. Ekkor került sor a két Detrehem magyar lakosságának elrománosodására. Nevük még emlékeztet hajdani magyar voltukra (Sárosi, Németi, Szegedi, Nagy, Tót, Sütő, Szűcs, Szentpáli).

Alsó- és Felsődetrehem, valamint az utólag létesült Detrehemtelep lakossága összetételének változását a következő táblázat szemlélteti: [7]

Település	Év	Összesen	Román	Magyar	Német	Egyéb, összesen	Ebből zsidó	Cigány
Alsódetrehem	1850	852	747	62	-	43	-	41
	1900	1316	1091	175	-	50	-	50
	1920	1450	1339	111	-	-	-	-
	1941	1977	1880	97	-	-	-	-
	1966	1521	1497	24	-	-	-	-
	1992	1645	1610	23	-	12	-	12
Felsődetrehem	1850	629	489	61	-	79	-	79
	1900	829	639	100	-	90	-	90
	1920	1182	750	432	-	-	-	-
	1941	1439	1032	396	-	11	-	-
	1966	1353	1239	95	-	19	-	19
	1992	1272	1213	59	-	-	-	-
Detrehem-telep	1910	318	9	309	-	-	-	-
	1966	477	81	396	-	-	-	-
	1992	519	134	385	-	-	-	-

 

Miklós Miklós egyházmegyei jegyző kézírásában rendelkezésünkre áll az az Alapkönyv, amely az egyházközség megalakulásának szívet megdobogtató eseményeit követi végig. [8]

Br. Kemény Lajos alsódetrehemi földbirtokos kezdeményezte az alsó-, felsődetrehemi és mezőkóki reformált hívek tömörülését. A gyülekezetet úrasztali kellékekkel látta el, s kis harangot öntetett. Az ő közbenjárására 1808–1848 között minden sátoros ünnepen legátus hirdette az igét. Az 1848-tól szünetelő egyházi élet újjászervezésére 1854-ben Alsódetrehemben került sor, Gyárfás István földbirtokos lakásán. Az egybegyűltek eldöntötték az egyesült leányegyháznak a polyáni lelkészséghez való csatlakozását. A istentiszteletek számára Gyárfás István a maga hajlékát ajánlotta fel. A lelkész elfoglaltsága, távolsága, a papi bér hiányos folyósítása, valamint a leányegyház anyagi alapjainak hiánya miatt a lelkes szervezkedés csakhamar lehanyatlott. 1858-ban azonban újraszerveződött a nagycsáni református egyház, s 1859. húsvét másodnapján Alsódetrehemben született meg újra a döntés: „Csatlakozzunk vissza ősi anyaegyházunkhoz, a közelség biztosít minket kifejlődésünkben, és a mi egyesített segítségünk biztosítja az anyaegyház megalapulását és fennállhatását a jövőben; azonban hogy az erőket szerte ne forgácsoljuk – mint eddig –, a három egyház, Felsődetrehem, Alsódetrehem és Mezőkók képezzen egyetlen leányeklézsiát Felsődetrehem gyülekezethellyel.”

 A leányegyház Nagycsánhoz való kapcsolására 1861-ben került sor. A hívek összeírásában Felsődetrehemből 78, Alsódetrehemből 95, Mezőkókból 48 személy szerepel. A megállapodás szerint Sebestyén Áron lelkész minden hónap első vasárnapján, a három sátoros ünnep második napján, valamint újkenyér ünnepén úrvacsorát szolgáltatott. 1877-ben Szentkirályi Gábor Alsódetrehemben belsőséget ajánlott fel templom építésére. Az imaház megépítésének kérdése 1884-ben került újra napirendre. Ugyanekkor halaszthatatlannak minősült a tanítói állás létesítése. Az imaház megépítésére 1884–1886 között kerül sor. 1891–1896 között a körlelkész (és tanító) Baló Bálint, 1896–1898 között Fehér István. Fehér István 1899-ben az egészségtelen mezőségi körülményekre (levegő, víz) hivatkozva más parókiát pályázott meg. Ennek következtében a detrehemi körlelkészségnek 1900-ban nincs lelkésze. 1901-től Decsy István pályázta meg az állást, aki 1896–1899 között a kecskeméti egyházmegyében, Szabadkán és Szankán volt lelkész. Kinevezésére 1900. július 21-én került sor. 1900–1904 között az iskolai oktatás mostoha körülményeit Komáromy Elek, utána pedig Gábor Ödön vállalta.

Ilyen körülmények között érkezett meg a vidékre az 53 telepes család. A frissen létesült telepes gyülekezet első képviselőit 1905. január 8-án választották be a presbitériumba, Szabó Sándor és Nyitrai István személyében.

A református templomnak Felsődtrehemben történő megépítése 1907-ban került terítékre. A telepesek nevében Szabó Sándor folyamodott Darányi Ignác földművelésügyi miniszterhez, emlékeztetve őt a templomépítéssel kapcsolatos ígéretre. A telepesek egyhangúlag a templom Felsődetrehembe építése mellett döntöttek. A miniszter 21627/1907. számú rendeletében szólította fel a telepítési felügyelőséget az építkezés előkészítésére. Esperesi felterjesztés szerint „a hivek nagy örömmel és hálával fogadják a nagyméltóságú Miniszter Úr kegyes elhatározását.” [9] 1908-ban elkészült a templom terve, amit a nagyenyedi református egyházmegye műszaki előadója elfogadásra javasolt. A telepítési felügyelőség 1911 márciusában 19 500 koronát utalt ki az építkezés befejezésére, Szász József vállalkozó járandóságainak kifizetésére. [10] Az egyházközség 1913. október 5-i, az alsódetrehemi parókián megtartott presbiteri ülés jegyzőkönyve további fejleményekről, a felsődetrehemi parókia elkészültéről is beszámol: „Miután a földművelésügyi miniszter úr a telepesek, valamint a régi egyház tagjai részére egy új templom felépítését Felsődetrehemben mint a telepesek központjában engedélyezte, s ez idő szerint készen is van, valamint a régi papilak helyett ugyancsak Felsődetrehemben egy papilak céljaira szolgáló régi báró Kemény Ignác féle kastélyt kijavíttatott.” [11]

A körlelkészség népszerűtlenségének egyik magyarázata a hatáskörébe tartozó leányegyházak (Felsődetrehem, Mezőkók, Mezőbő, Mezőörke, később Detrehemtelep) szétszórt volta. A körlelkészi jelentések fáradságos, áldozatos lelkészi munkát örökítettek meg. E heroikus munkát látva br. Kemény Domokos 1910-ben 10 hold földet adományoz az alsódetrehemi egyháznak, amelynek jövedelme a lelkészt illeti meg. Az ezzel egy időben az egyháznak átengedett 2 hold belsőségre templom, papilak és iskola épült.

Időközben papilak készül Felsődetrehemben is, báró Kemény Ignác kastélyában, ahova a lelkészcsalád 1913-ban át is költözött. Története a mostoha körülmények között nagyon viszontagságosan alakult.

A papilak 1920 novemberében a többségi román lakosság szélsőséges indulatainak áldozatául esett. A lelkész távollétében ismeretlen tettesek a parókia ablakait bezúzták, a gabonás ajtaját feltörték, s a magtárat kifosztották. A lelkész tudni vélte, hogy a település ortodox hívei mind a református templomot, mind a parókiát a maguk számára szerették volna birtokba venni.

1927-ben az egyházközségnek újabb megerőltető áldozatot kellett hoznia. Szükségessé vált mind a lelkészi lakás, mind az alig 16 éves templom feljavítása. A templom tetőzetének és vakolatának javítása 1930-ban kezdődött el, az Aranyosegerbegyről átjött Tőkés András lelkész idejében, s az építőanyagok és munkadíjak hiányában két évet vett igénybe. Az 1930. március 30-i presbitériumi ülés jegyzőkönyve szerint „a presbiterium egyhangúlag elhatározza, hogy mindazok az egyháztagok, akik azért nem hoznak vagy hozatnak porondot, mert szekerök és marhájok nincs, 100 leit, akiknek pedig marhájuk és szekerök van és mégsem hozzák el április 24-ig a 7 véka porondot, 250 leit fizessenek a templomjavítás céljára az egyház pénztárába.” [12] A munkálatok befejezése érdekében az önkéntes hozzájárulás mellett a hívekre rendkívüli egyházadót kellett kivetni. „A presbiterium beható tanácskozás után egyhangúlag elhatározza, hogy az egyháztagok páronként 200 lej, félpárok pedig 100 lej rendkívüli egyházi adót fizessenek ebben az 1930. évben a templomjavítás céljára.” [13] A templomban legutóbb 1985-ben belső javítások történtek, 1989-ben pedig a torony fedélzetének felújítására került sor.

1937–1938 fordulóján az ortodox lakosság újabb kísérletet tett az egyházi javak kisajátítására. Valamivel később, a felsődetrehemi községháza a 309/1941-es átiratban értesítette Jakab György lelkészt, hogy a paplak egy szobáját oktatás céljára rekvirálják. A lelkész a lelkészi hivatal 58/1941-es folyamodványával kéri az intézőbizottság közbelépését. A lelkészi lakás egyik szobájában az egyházi földet művelő református család lakik, a másik szoba pedig nem alkalmas iskolai célokra. És egyébként is – érvel a lelkipásztor – a községi iskola tetőzetének renoválásával az épület használhatóvá tehető. A Nagyenyeden székelő református egyházi intézőbizottság a 2126/1941 számú levélben türelemre inti a lelkészt: „A papi lakások a törvényes rendelkezések alapján még katonai rekvirálások alól is mentesek – az ügyben felterjesztéssel fogunk élni illetékes helyen a papi lakás ezen szobájának rekvirálás alól való feloldása tárgyában. Addig, míg az eljárás folyik, nem lehetséges más, mint az, hogy úgy az egyházközség, mint Tiszteleted, kálvinista evangéliumi türelemmel tűrjék a rekvirálás tényét.” A községháza 1941. szeptember 13-án értesíti a lelkészt, hogy eláll a rekvirálástól.

1947-ben szükségessé válik a templom és a papi lakás csatornájának kicserélése. 1948 őszén Balogh Jenő elszomorító jelentést ad a parókia állapotáról: „Északi oldalfala veszedelmessé vált, (…) a fundamentum a fal vastagságával majdnem fele arányában, körülbelöl 2 méter magasságban kidőlt, a fal majdnem 10 centimétert roskadt, az északi oldalfalon található ablaktokok is elferdültek, s az egész kidőléssel fenyeget. Emiatt komoly veszedelem fenyegeti a fedelet is.” A presbitérium konstatálja a kárt és a veszélyt. Ettől kezdve felgyorsulnak az események az épület körül, de nem változtatják meg a sorsát. A Magyar Népi Szövetség kiküldötte az épület egyik szobáját tanteremnek, másik szobáját irodahelyiségnek „foglalta le”. Nem sokkal később a helyi munkáspárt titkára a községi bíróval és két esküdttel a kettő közül az egyik szobát kultúrotthonná nevezte ki. Miközben a lelkész gabonája az ebédlőben van felhalmozva a gabonás állapota miatt. Idézzük a református egyházközség 1848. szeptember 8-i rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyvét: „ Közgyűlés elnök előterjesztését tudomásul veszi, a maga részéről is látja azt a váratlan bekövetkezett nagy romlást, ami miatt a két szoba, a lelkész konyhája és az eredetileg iskolahelyiségnek kiszemelt szobája lakhatatlan, sőt veszélyes. Sajnálattal állapítja meg, hogy így a magyar gyermekek elhelyezése a papilakáson lehetetlen.” [14]

Az 1949-es egyházi leltár szerint a református egyház tulajdonát képezte 8 egyházi jellegű és 4 gazdasági épület. A kollektivizálás idején a felsődetrehemi egyházi földeket kisajátították, a lelkészi lakás azonban továbbra is egyházi tulajdon maradt. Az akkor beszolgáló teológiai hallgató, Geréb Dániel megdöbbenve értesült arról, hogy 1951. május 7-én az istállót és a parókiát minden előzetes értesítés nélkül lebontják, az építőanyagot eltüntetik. A lelkész jelentést küld az esperesi hivatalnak. Az igazgatótanács a hivatalos fórumokhoz fordul az ügy tisztázása végett. Az építőanyagot az Alsódetrehemben építendő református templom számára igénylik vissza. A templom a még meglévő református paplak udvarán épülne fel. A folyamodásnak azonban nincs eredménye.

Az egyházközség református lélekszáma az évek során a következőképpen alakult: [15]

 

Év	Alsódetrehem		Felsődetrehem	Mezőkók			Bezőbő			Mezőörke	Detrehemtelep	Összesen
1858	10		32	28			-			-	-	70
1859	12		37	28			-			-	-	77
1860	50			38			-			-	-	88
1861	52			38			-			-	-	90
1862	52			38			-			-	-	90
1863	23	24		30			-			-	-	77
1864	23	24		30			-			-	-	77
1865	23	25		30			-			-	-	78
1866	25	25		30			-			-	-	80
1867	16	26		30			-			-	-	72
1868	16	26		30			-			-	-	72
1869	16	26		30			-			-	-	72
1870	16	26		30			-			-	-	72
1871	16	25		30			-			-	-	71
1872	40	16		25			-			-	-	81
1873	40	16		25			-			-	-	81
1874	41	15		24			-			-	-	80
1875	40	16		22			-			-	-	78
1876	hiányzik
1877	39	13		21			-			-	-	73
1878	38	12		22			-			-	-	72
1879	38	12		22			-			-	-	72
1880	38	12		22			-			-	-	72
1881	100									-	-	100
1882	96									-	-	96
1883	137									-	-	137
1884	207									-	-	207
1885	203									-	-	203
1886	201									-	-	201
1887	215									-	-	215
1888	105	103			22			15		-	-	245
1889	105	103			22			15		-	-	245
1890	250									-	-	250
1891	250									-	-	250
1892	250									-	-	250
1893	246									-	-	246
1894	246									-	-	246
1895	69	88				21			7	15	-	200
1896	69	90				21			7	26	-	213
1897	70	90				19			14	52	-	245
1898	69	91				17			11	47	-	235
1900	68	93				13			6	44	-	224
1901	68	93				13			6	44	-	224
1902	68	92				13			6	44	-	223
1903	157	79				34			6	57	-	333
1904	161	81				34			6	57	-	339
1905	148	69				35			6	57	-	315
1906	151	60				34			6	54	100	405
1909	154	63				34			12	59	272	594
1911	132	76				44			23	60	hiányzik
1912	132	76				44			23	60	hiányzik

 

Ezekből az időkből szórványosan betekintésünk van a magyar nyelvű oktatás állapotába is. Baló Bálint lelkésztanító 1892-ben 38 tanköteles fiatalt jelentett. 1892-ben az 52 tanköteles gyerekből 45, 1893-ban az 50 tankötelesből 31 látogatta az iskolát. Az iskola 1894-ben Alsódetrehemben nyílt meg. Ebben az évben a 31 tanköteles fiatalból 18-an voltak beiskolázva. A tanköteles és beiskolázott fiatalok száma a továbbiakban ily módon alakult (tk. = tanköteles, bi. = beiskolázott):

Év	Alsódetrehem		Felsődetrehem		Mezőkók		Mezőbő		Mezőörke
	tk.	bi.	tk.	bi.	tk.	bi.	tk.	bi.	tk.	bi.
1895	12	3	11	9	1	-			5	-
1897	35	33	17	15	2	1			11	-
1898	26	17	16	11	hiányzik
1903	19	17	22	16	hiányzik
1904	17	17	17	17	6	-	4	-	6	-
1906	15	15	9	9	5	-	4	-	6	-

Az alsó- és felsődetrehemi gyerekek iskoláztatása továbbra is gond maradt. Egy 1920. augusztus 15-ről származó, az igazgatótanácshoz intézett kérés 39 tanköteles, analfabéta gyerek számára kért tanítót. A folyamodás idején a lelkész a papilak egy szobáját engedte át az oktatás számára, s a tanítást is maga végezte. Az 1925. december 1-jei felsődetrehemi presbiteri gyűlés továbbra is szükségesnek tartotta a felekezeti iskola felállítását.

A telep születése

A telepítési felügyelőség 1900-ban báró Kemény Domokostól, báró Kemény Páltól, Bornemissza Gyulától és Bornemissza Gyuláné Kimpel Vilmától összesen 2665 hold 743 négyszögöl területet vásárolt. A terület kisebb része Alsódetrehemben, nagyobb része pedig Felsődetrehemben terült el.

Erre az – akkori nevén sóvári dűlőnek nevezett – területre, annak közepére épült fel 1903-ra az 53 ház. Egy gazdaság a következő hozzávalókból állt:

belsőség 0,5 hold

szántó 14 hold

szőlő 0,5 hold

rét 2 hold

legelő 3 hold 500 négyszögöl

erdő 1 hold 1100 négyszögöl.

A telepes házak hármas osztatúak voltak. Középen helyezkedett el a kamra (pitvar). Elöl, az utca felől feküdt a szoba. A hátsó helyiséget családonként szobának vagy kamrának használták. A házakkal egy időben készült el az egy tanteremből álló iskola és a tanítói lakás.

A gazdaságokon kívül a faluhoz tartozott még

az iskolához tartozó 0,5 hold belsőség

az iskolához tartozó 10 hold külsőség

a lelkész számára 10 hold külsőség

faiskola 1 hold

agyaggödör 3 hold

dögtér 0,5 hold

epreskert, fűztelep 6 hold

temetőkert 2 hold 735 négyszögöl

jegyzői illetményföld 10 hold

községi föld 27 hold

utak, utcák 65 hold 858 négyszögöl.

A telepítési felügyelőség egy telephely (ház, belsőség, külsőség) árát 7410 koronában állapította meg. Ezt az összeget minden telepes családnak 50 év alatt kellett törlesztenie. A törlesztést Teleptörlesztési könyvecskének nevezett nyomtatott füzetbe vezették be. A megbízott kincstári birtokkezelő Páll Károly volt.

A felépült telepet, a beköltözés, a telekvásárlás lehetőségét a telepítési felügyelőség az akkorra már sűrűn megjelenő hírlapokban tette közzé. [16] A lakosság a következő hullámokban települt be:

1903-ban 1 család,

1904-ben 17 család,

1905-ben 9 család,

1906-ban 26 család.

Összesen 53 család

A lakosságot kibocsátó települések a következők voltak:

Település A kibocsátott családok száma

Aranyosegerbegy 30 család

Aranyosgyéres 6 család

Felsődetrehem 4 család

Alsódetrehem 2 család

Nyárádszentmárton 1 család

Marcelháza (Komárom megye, jelenleg Szlovákia) 5 család

Szentpéter (Komárom megye, jelenleg Szlovákia) 1 család

Vadászerdő (Temes megye) 3 család

Jászberény 1 család

A betelepülők olykor rokonságon belüli megegyezés alapján indultak el. Közöttük volt egy apa és családos fia, valamint öt esetben felnőtt testvérek. Foglalkozás tekintetében a telepesek zöme földműves volt. Egy család vegyeskereskedésből biztosította megélhetését. Két személy a kovács, egy a kőműves-, egy a csizmadia-mesterséget is gyakorolta.

Az 53 családból 42 rendelkezett a megkövetelt vagyonnal. 11 családért az otthon maradt szülők kezeskedtek.

Az állam kedvezményes áron 35 erdélyi fajta magyar tehenet adott el a telepeseknek, 30.000 szőlőoltványt ingyen osztott szét, 27 000 szőlőkarót pedig féláron árusított. 1905-ben a telepesek holdanként 10,8 mázsa búzát, 10 mázsa rozsot, 8,1 mázsa árpát, 8,9 mázsa zabot, 14,8 mázsa kukoricát takarítottak be. Az 1906-os évben 309 hold kukoricát, 166 hold búzát, 82 hold árpát, 79 hold zabot, 21 hold rozsot, 29 hold bükkönyt, 16 hold lucernát, 12 hold lóherét, 10 hold takarmányrépát és kevés kendert termesztettek. Minden gazdasághoz negyed hold szőlőültetvény is tartozott. A szőlősbe összesen 60 000 korán érő szőlőtőke volt ültetve. Szintén az állam gondoskodott a háziipari tanfolyam megszervezéséről, amely keretében a telepesek a kosárfonást gyakorolhatták be.

A telepesek terményeiket a tordai piacon és az aranyosegerbegyi és marosludasi vásárban kezdték értékesíteni. Az első években többen folyamodtak kölcsönökért aranyosegerbegyi, aranyosgyéresi és tordai pénzintézetekhez, bankokhoz.

A történelem azonban sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára. Erdélynek Romániával való egyesülése (1918), a trianoni békeszerződés (1920) után, az első világháború befejezését követően, az új földreform (1921) nyomán az új román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait. 1923-ban megfosztotta őket szántóföldjeik nagy részétől, a 14 holdból mindössze 4 holdat hagyva meg. A kolozsvári református egyházi levéltárban található felsődetrehemi presbiteri gyűlési jegyzőkönyvben 1925. december 1-jén fogalmazódott meg a híveknek az a kérése, hogy az egyházadó kifizetése alól a detrehemtelepi hívek felmentést kapjanak. Az indoklás a következő: „Az egyetemes egyházi adóra vonatkozólag megkéri a lelkészt, hogy a Méltóságos Igazgatótanácshoz, annak elengedése érdekében s jegyzőkönyvben felsorolt indokok mellett egy kérelmet küldjön fel. Nevezetesen köztudomású dolog, hogy az egyházközség hiveinek kétharmad része telepes, kik évek óta hihetetlen pénz-áldozatokat hoztak földjeik megmentésére. Csak a közelmúltban a nyár folyamán több mint hatvanezer Lei készpénzt kellett fizessenek ügyvédjöknek, ki a népliga előtt képviselte őket. Az azelőtti években sem maradt sokkal hátrább az összeg. Jelenleg meghagyott földecske, melyből csupán a négy hold szántó képezhet élet-alapot, alig hoz annyit, hogy a legszükségesebb mindennapira elég legyen, de a múltak áldozatát már helyre/hozni/ nem, legkevésbé kipótolni is alig képes.” [17] Egy, ebből az időből származó, a püspökségnek címzett beadvány szerint a telepeseket azzal kecsegtették, hogy amennyiben ortodox hitre iratkoznak, földjeik érintetlenül maradnak. S habár a beadvány szerint többen töprengtek az ortodox hitre térésen, a falu emlékezete szerint erre nem került sor.

Az új település szabályos utcái elütnek a természet megalkotta völgyekhez, kanyarulatokhoz, emelkedőkhöz igazódó mezőségi településekétől. A Mezőség bélyegét azonban nem tudja – s remélhetőleg nem is akarja – letörülni magáról. A falu bármely pontjáról széttekintve az ember a Holttenger közepén érzi magát: az erdőtlen dombhátak bárkinek egy megmerevedett őstenger hullámait idézik, akárcsak hajdan Makkai Sándor püspöknek, s a Mezőség szülöttének, Sütő Andrásnak. Detrehemtelep utcáit mérnöki ceruza húzta egyenesre. A falut körbekerítő utcát a telepítést irányító földművelésügyi miniszterről Darányi Ignác körútnak nevezték el. Az utcanév azonban nem bizonyult tartósnak. Hosszú időn keresztül ingadozott a falu megnevezése is. Általában Felsődetrehemi hozzátelepítés, Felsődetrehemi kincstári telep, Felsődetrehemi telep, Felsődetrehemtelep néven emlegetik. A helyi emlékezet máig számon tartja, hogy a két világháború között a telepesek Gyöngyfalvának szerették volna elnevezni településüket. E név azonban nem állandósult. A Detrehemtelep falunevet 1934-ben Tőkés András lelkipásztor használja először, amikor a helybéli nőszövetség műsoros estélyének megtartásához engedélyért folyamodik. Okiratokon, a sajtóban a falu neve az 1970-es évekig Detrehem-telep, Detrehen-telep, Detreheni-telep formában is feltűnik. Ettől kezdve viszont mind a faluban, mind a környékén a Detrehemtelep forma bizonyult egyedül helyesnek. Hasonlóképpen ingadozott 1919 után a román megnevezés is. Kezdetben Tritenii de Sus Colonie, Colonia hangalakok voltak használatban. Szintén az 1970-es években állandósult a Triteni Colonie név. [18]

A detrehemtelepi református hívekkel való foglalkozás fejében a földművelésügyi miniszter a telepítési felügyelőség tulajdonát képező, s továbbra is a tulajdonában maradó 25 hold terület haszonélvezeti jogát engedte át Decsy István körlelkésznek. A telepes családok az első években nem fizettek sem egyházadót, sem hozzájárulást az országos alaphoz. Az igazgatótanács az 1906-os évtől tette kötelezővé számukra is az egyházközösség többi tagjára érvényes járulékok fizetését.

A lelkész a telepesekkel egyetértésben havi egy (az iskola épületében tartott) istentiszteletet vállalt. A többi vasárnapokon a telepes lakosoknak kellett bejárniuk Felsődetrehemre. A igazgatótanács sűrűbb, heti egy lelki gondozást igényelt volna.

Az egyházközösségi jegyzőkönyvekben 1914-ben tűnik fel a telepes lakosság szektásodása miatti panasz. A gondot a telepi gyülekezet presbiterei 1914. július 12-én tették szóvá az esperes, az egyházmegyei gondnok és számvevő jelenlétében. A telepen felépítendő imaház feltételezésük szerint a híveket visszaterelné az anyaegyház keretébe. A presbiteri tanácskozás az alsódetrehemi templom építőanyagából való építkezés mellett döntött. Anyagi gondok miatt azonban az imaház ügye lekerült napirendről. Már csak több mint egy évtized múltán, 1928-ban bukkan fel újra, amikor a detrehemtelepi nőszövetség sürgeti az építkezések elkezdését. Megvalósulására azonban közel fél évszázadig kellett várni.

1951. június 24-én a beszolgáló lelkész jegyzi fel az egyházközség jegyzőkönyvébe: „Elnök jelenti, hogy Geréb Dániel lelkigondozó neki átadta a detrehemtelepi új református templom tervrajzát, melyet Kós Károly építész mérnök készített, az építendő templom rajzát ismerteti presbiteriummal. Előbb azonban bejelenti, hogy most a presbiterium mondja ki határozatilag az új templom építésének szükségességét és kérje a kultuszminisztériumot, hogy engedélyezze a Detrehemtelepen egy új református templom építését a Kós Károly által készített tervrajz alapján.” [19] Az 1954-ben Detrehemtelepre érkező Kövendi József lelkész – miközben egy csűrben tartja az istentiszteleteket – a falut újra a templomépítésre buzdította. Az elkészült rajzokkal felkereste a tervező Kós Károlyt, aki új, a helyhez adaptált terveket készített.

Az események azonban elterelték a figyelmet az építkezésről. Amikor a jegyzőkönyvben újra szemünk elé tűnik az építési szándék, újra a papi lakásról van szó. Kövendi József mondja és írja a következőket 1957. július 21-én: „Elnök a gyűlés egyetlen pontjának előterjesztése során a következőket mondja. Sokszor gondolkoztam már azon, hogy mikor lenne alkalmas a lelkipásztori lakás felépítéséről beszélni. Meg is állapodtam egy délutánban, azonban az időpont elérkezése előtt szóvá tette előttünk Horváth Jenő teológiai tanár úr, aki sokat fáradozott és áldozott ezért a gyülekezetért, s aki ma is szívén viseli e gyülekezet gondját, baját. Sokan a gyülekezet tagjai közül megértéssel fogadták Tanár úrnak azt az indítványát, tanácsát, hogy amíg a gyülekezet várja a templomépítési engedélyt, addig építse fel a lelkipásztori lakást.” A faluba érkező következő lelkész, Domahidi Ernő, Béres Gábor és Kövecsi Imre tovább dédelgette a parókiaépítés és -befejezés tervét. Erre 1969-ben, Juhász András lelkész szolgálata idején került sor. Juhász Tamás lelkész idején a gyülekezet kerítést épít a parókia köré, tornyot emel az imateremre, s ide költözteti át a megkorhadt harangláb harangját, s ugyanekkor kerül lebontásra a harangláb. Amely – az 1958-as évi leltár szerint – 1929-ben épült fel fából, s 2x2 m-es alapja volt.

A Felsődetrehem és Detrehemtelep közötti, 100 m magas dombháton nyitott református temető 1600 m˛ területet foglalt el. Ennek bezárására 1942-ben került sor. A fejfák lassan elkorhadtak, a sírhantokat gyep takarta be. A temető legeltetőhellyé vált, ahol a sírhantok ma már felismerhetetlenek. Detrehemtelepen 1940-ben nyílt temető az Albert Lajos és neje által e célból adományozott területen. Az adománylevél szerint e területre temetőőri lakásnak is épülnie kellett volna, amire azonban nem került sor. A temetkezésre kijelölt terület 1965-re szűkösnek bizonyult. A Detrehemi Református Egyházi Lelkészi Hivatal az 1965/317-es számú kéréssel fordult az alsódetrehemi néptanács végrehajtó bizottságához a temető bővítése végett. A termelőszövetkezetbe bevont területekből 1967-ben sikerült megszerezni az igényelt parcellát.

Detrehemtelep a szomszédos két Detrehemmel máig egyazon egyházközséget és közigazgatási egységet alkot. Ennek ellenére a gyülekezet sorsa, lélekszáma, életfeltételei eltérően alakultak. A magyar nyelvű iskolai oktatás lassú elsorvadása, a vegyes házasságok száma okozta azt, hogy Alsó- és Felsődetrehem magyar anyanyelvű, református vallású lakossága megcsappant. Már a két világháború közötti korszakban enyhe nézeteltérések támadtak a települések magyar lakossága között. A vidékre költöző telepesek adókötelezettség alóli felmentését a helybéliek enyhe gyanakvással figyelték. 1927-ben felháborodva teszik szóvá, hogy a telepesek nem szállítják a templomjavításhoz szükséges homokfejadagot. Az eltérő gyülekezeti gondokat látva 1955-től a presbitériumon belül külön-külön presbitérium vezeti a telepes és az alsó- és felsődetrehemi gyülekezetet.

Detrehemtelepen a Csongvai Ferenc kántortanítóval beinduló iskolába 1906-ban mind a 22 tanköteles rendszeresen járt. 1909-ben az iskolának már 52 tanulója volt. 1914-től a tanítói feladatokat Balogh Dénes látta el. Az iskolai oktatás lendületét az 1919-es impériumváltozás törte meg. Decsy István lelkész 1920 augusztusában panaszolja, hogy a román hatóságok által elmozdított tanító helyébe egy hűségesküt tett református tanítónő lépett. Munkáját azonban a leggyengébb eredmények követték. Az 1930-as évek végén az oktatás terén olyan áldatlan állapotok uralkodtak, hogy a szülők attól tartottak, iskolát végzett gyermekeik írástudatlanok maradnak. A hívek az igazgatótanács segítségét kérték az ortodox hiten lévő tanító eltávolítására.

1944 őszén a falut súlyos megpróbáltatás érte. A II. világháború tordai frontját tartó magyar honvédő katonák szálláshelye volt. Ugyanitt lelt menedéket a vidéknek (Aranyosegerbegy) a front elől menekülő lakossága.

Az 1945-ben újrainduló oktatásnak a korábban épült iskolaépület nyújtott hajlékot. Az óvodai oktatás magánházban kapott helyet. Az oktatási intézmény bővítése, mai formába való felfejlesztése 1957-ben kezdődött el. 1952-ben érkezett a faluba Szabóné Lassel Ilona, aki 36 éven keresztül volt a kisgyerekek óvónénije. E hosszú pedagógusi pályához volt hasonló a Vighné Halmágyi Elláé is, aki 1957–1988 között volt az elemi tagozat vezetője. Az 1960-as években az iskolában gimnáziumi tagozat működött, 1970-ig. (Tanárok: Babos Rozália, Csobot Irma, Ekárt Judit, Fehér János és Márta, Kerekes Vilmos, Pataki Katalin, Simon László és Rozália, Szakolcziné Papp Erzsébet, Zsigmond Levente.) Az oktatás eredményességének egyik bizonyítéka a falu sok szülöttének értelmiségi pályán való elhelyezkedése. Ezekben az években a detrehemtelepi iskola a környék szórványhelyzetben élő magyar ajkú gyerekeinek is tanulási lehetőségeket biztosított.

Detrehemtelepen 1928-ban nőszövetség alakult. A 75 évvel ezelőtt indult lelkes munkájukat az eltelt idő eltakarja szemünk elől. Mindössze arról van tudomásunk, hogy ugyanebben az évben ők kezdeményezték imaháznak a telepen való felépítését. 1934-ben pedig műsoros estélyük megtartásáért kértek engedélyt.

A református egyháznak Albert Lajos és felesége által 1940-ben adományozott lakás hosszú időn keresztül művelődési otthonként működött. Ez volt hajléka a helyi amatőr színjátszó mozgalomnak, a környékbeli falvak vendégszereplésének, a báloknak, valamint a filmvetítéseknek. Az 1960-as évek első felében épült tekepálya a helybéliek másik szórakozási helye volt. E közművelődési épületek 1990 után szomorú sorsra jutottak.

A magángazdálkodás országos felszámolása Detrehemtelep életét is érzékenyen érintette meg. Felborult az az értékrend és hagyomány, amely a falu életét évtizedeken keresztül szabályozta. A hamisnak bizonyult jelszavak csatlósai törtek élre, gazdapályák siklottak vakvágányra, anyagi, szellemi és morális értékek pazarlódtak el. A faluban 1952-ben alakult meg a Dózsa György kollektív gazdaság, amely 1962-ben az alsódetrehemi gazdasággal egyesülve a Március 8 nevet vette fel. A földművelés népszerűtlenné válásával Detrehemtelepen is megkezdődött az ipari pályák irányába való tájékozódás, a városra való elvándorlás.

Korábbi, megfontolatlan, pazarló döntésekhez hasonlóan (gyümölcsös, szőlős telepítése, halastó létesítése) 1990-ben szinte nyomtalanul tűnt el a közös gazdálkodás minden tárgyi dokumentuma. Örvendetes a magtár kultúrotthonná való átalakítása, berendezése.

A földgáz bevezetésére 1954-ben, a villanyáraméra 1964-ben került sor. A súlyos vízgondot az 1996-ban lefektetett vízvezeték, az előbb az utcákba, majd az udvarokba bevezetett forrásvíz oldotta meg.

2003-ban a református templomban a holland testvérgyülekezet által adományozott orgona felszentelésére került sor.

A falu szervesen integrálódott a környék társadalmába. Élénk kereskedelemi és művelődési kapcsolatok állandósultak Aranyosgyéressel, Tordával, Kolozsvárral és Marosludassal. Az 1960-as évektől felerősödött ingázás, 1968-tól az aranyosgyéresi magyar tannyelvű gimnáziumi osztályban való továbbtanulás megszüntette a falu zártságát. Ennek az orientációnak is tulajdonítható a párválasztásban tapasztalható exogámia. Az 1950–1970 közötti korszakban a detrehemi református fiatalok a következő településen találtak házastársra: Aranyosegerbegy, Aranyosgerend, Aranyosgyéres, Aranyospolyán, Bágyon, Csíkszereda, Gyulatelke, Kolozsvár, Magyarfenes, Marosbogát, Nagycsán, Nagyvárad, Radnót, Szászfenes, Szentgothárd. Ugyanebben az időszakban tűntek fel az első vegyes házasságok is. 1990 után a külföldi (Olaszország, Spanyolország, Magyarország) munkaerőpiac vonta el a falu fiatal lakóit.

A falu Alsódetrehem községközponthoz tartozik. A 2002-ben a népszámlálás adatai szerint a község 5066 lakosa a következőképpen oszlott meg: nemzetiség szerint 4610 román, 417 magyar, anyanyelv szerint 4656 román, 406 magyar, 3 cigány, 1 ukrán, vallás szerint 4146 ortodox, 11 római katolikus, 398 református, 285 pünkösdista, 22 görög katolikus, 2 baptista, 42 adventista, 1 unitárius, 156 más vallású, 2 felekezet nélküli.

 

Felhasznált források

 

Jelen összefoglalás Lovas Sándor említett könyvét vette alapul. A szerző 1906-ban zárta le munkáját, amikor Detrehemtelep betelepítése teljes mértékben lezárult. Könyvének megírásához miniszteri jelentéseket, hivatalos ügyiratokat vett alapul, valamint a kincstári telepkezelők szóbeli tájékoztatását.

Sajnálatos módon a telepítésre vonatkozó állami levéltári anyagokhoz nem jutottunk hozzá. A kolozsvári Állami Levéltár mutatójában nem sikerült a telepítésre vonatkozó anyagot azonosítani. A budapesti Magyar Országos Levéltárban, a Földművelésügyi Minisztérium iratanyagában található mutatókönyvekben szerepelnek a detrehemi kincstári telepre vonatkozó adatok (építkezés, a telepesek névsora), azonban a mutatókönyvek által megjelölt iratok elpusztultak. [20] Eredményesnek bizonyult az Erdélyi Református Egyházkerület központi Gyűjtőlevéltárában végzett tájékozódás. [21] Gazdag forrásanyag állt rendelkezésre a Detrehemtelepi Református Egyházközség levéltárában.

Átlapoztam az Aranyosvidék című, Tordán 1891–1940 között megjelent hetilap évfolyamait, a településre vonatkozó adatok összegyűjtése végett.

A faluban élve, később vissza-visszatérve a helybeliekkel folytatott beszélgetésekről az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan feljegyzést készítettem. [22]

A tanulmány megírásakor figyelembe vettem a nagysármási, a marosludasi, a dévatelepi és a bánsági telepítésről készült írásokat. [23]

 

Függelék

1894-ik évi V. törvénycikk

a telepítésről

(Szentesítést nyert 1894. évi március hó 17-én. – Kiadatott az «Országos Törvénytár»-ban 1894. évi március hó 20-án.)

I. RÉSZ

A telepítésről általában

1. §.

Az állam, magánbirtokosok és földbirtokot tulajdonjoggal bíró községek, a jelen törvény rendeletei szerint telepeket alapíthatnak, akár új községek alakítása, akár már létező községeknek hozzátelepítés által leendő megnagyobbítása céljából.

1.                      §.

Minden újonnan telepített községnek akkora területtel kell bírnia, hogy azon legalább 150 gazdálkodó telepes elhelyezhető legyen.

Hozzátelepítés alatt valamely már létező községnek telepítés útján legalább 10 oly telepes családdal való megnagyobbítása értendő, melyek mindegyike legalább 10 hold területtel fog bírni.

2.                      §.

A telepítő köteles ingyen, illetve vételár fizetésének kötelezettsége nélkül átengedni a középületek (a templomot is beleértve) és a jegyző, a pap, a tanító és a kisdedóvó lakházaihoz szükséges beltelkeket, úgyszintén az utak és utcák létesítésére szükségelt területeket is.

A telepítő tartozik továbbá a telepítési terület kiterjedésének legalább 5%-át ingyen, illetve vételár fizetésének kötelezettsége nélkül közcélokra átengedni. E terület megosztandó a községi jegyző, a pap, a tanító, iskola, kisdedóvó és a község között.

A község a részére átengedett területen jelöli ki a temető, faiskola, vályogvető gödör, piac-, vásár- és dögtér létesítésére szükségelt helyeket.

Amennyiben az állam a telepítő, köteles a népoktatás olyan berendezéséről gondoskodni, mely a nemzeti iránynak megfelel.

3.                      §.

Minden telepesnek legalább 400 □-öl kiterjedésű belső telket kell kapnia.

Nem szükséges, hogy a telepesek birtokrészei egyenlők legyenek.

Az egyes telepesnek adandó terület beltelekkel együtt 10 holdnál kisebb és 80 holdnál nagyobb nem lehet.

Megengedtetik azonban, hogy oly telepes családok részére, melyek iparuk vagy foglalkozásuk folytán a község anyagi megerősödésére vagy közegészségügyi viszonyainak javulására (mint orvosok, állatorvosok, iparosok, munkások stb.) közreműködni vannak hivatva, 4-5 holdas telepek is alakíttassanak, de az ily telepek térfogata az összes terület 5%-ánál nagyobb nem lehet. A telepek területének ezen megszorításai csupán a vételár törlesztésének tartama alatt maradnak érvényben.

Eltérhetni a szabálytól, ha az új község magasabb jövedelmet hajtó mezőgazdasági üzem folytatására alkalmas helyen telepíttetik, mely esetben az egyesek birtoka kisebb is lehet. Ezen eltérés az általános szabálytól az engedélykérés alkalmával részletesen indokolandó.

4.                      §.

A külső birtoknak a viszonyokhoz és földminőséghez mért aránylagos része a tervezetben mint közlegelő veendő fel.

Ezen közlegelő a telepesnek meghatározott arányban közös tulajdona, s az egyes telepest abból megillető részesedés a 4. §-ban meghatározott telep területébe beleszámíttatik.

5.                      §.

A vételár megállapítása szabad megegyezés tárgyát képezi.

A vételárban a telepítésre szánt területek, a beltelkek, utcák, utak stb. felmérési és felosztási költségei is bennfoglaltatnak.

A vételár azon részétől, melyet a telepesek a szerződés megkötésekor le nem fizetnek, évi 5%-nál nagyobb kamat nem köthető ki.

6.                      §.

Ha a telepesek vagyoni helyzetüknél fogva házaikat nem képesek felépíteni, a telepítő köteles a pénzért beszerzendő faanyagokra szükséges, de házankint 400 frtot meg nem haladó, legfeljebb 5%-os kölcsönről gondoskodni.

7.                      §.

Már létező községhez hozzátelepítésnél a 4., 5., 6. és 7. §-ok rendelkezései egészben megtartandók; a 3. §-nak megfelelő alkalmazására nézve részletes terv készítendő és ez az engedélykéréskor indokolandó.

A hozzátelepítettek községi terheinek megállapítására az 1886: XXII. t.-c. 130. §-ának 7-ik bekezdése mérvadó.

8.                      §.

Új község telepítését, vagy létező községhez hozzátelepítést létesíteni kivánó község, vagy magánbirtokos tartozik az erre szükséges hatósági engedély elnyerése végett az előző §-ok minden részletére kiterjedő tervezettel felszerelt és megfelelően indokolt kérvényt azon törvényhatóság közigazgatási bizottságához benyújtani, melynek területéhez a létesítendő telep tartozand.

A közigazgatási bizottság e kérvény nyomán a törvényhatóság első tisztviselőjének elnöklete alatt öt tagból álló küldöttséget rendel ki, melynek a tiszti ügyész és az állami építészeti hivatal főnöke hivatalból tagjai.

Ezen küldöttség minden a telepítésnél szemügyre veendő mozzanat iránt a helyszínen kihallgatja úgy a telepítőt, mint a vállalkozó telepeseket és azon község elöljáróságát, melynek határában a betelepítendő földterület fekszik és eljárásáról a közigazgatási bizottsághoz jelentést tesz.

A közigazgatási bizottság a telepítési engedély megadásának kérdésében a kiküldött küldöttség jelentése alapján elsőfokúlag határoz, határozatát az összes érdekelteknek 15 napi fellebbezhetési határidő fenntartása mellett kézbesíti, s azt a földmívelésügyi miniszterhez fellebbezés be nem adása esetében is felterjeszti.

A földmívelésügyi miniszter az engedély megadása tekintetében mindkét esetben véglegesen határoz, vagy esetleg egyes körülmények felderítése végett új eljárást rendel el.

A földmívelésügyi miniszter a telepítési engedélyt megtagadhatja, ha a szerződés feltételei a telepesekre oly súlyos kötelezettségeket rónának, hogy ezeknek s a viselendő közterheknek lerovása után a telepesek megélhetése és gazdálkodásuk sikeres folytatása veszélyeztetve lenne.

9.                      §.

A telepítési engedély alapján s az építkezések tekintetében, a fennálló közigazgatási szabályok megtartásával végrehajtott telepítési munkálatok befejezése után, a telepítő a közigazgatási bizottságnak jelentést tesz, s bemutatja a telepítésre vonatkozó összes munkálatokat, ú. m.: a térrajzot, az új birtokrészletek kimutatását, a telepített birtokosok névjegyzékét, valamint a telepítő és telepesek közti magánjogi viszonyt szabályozó okiratokat.

A közigazgatási bizottság ezek alapján a telepítést a 9. §. értelmében kirendelt újólag kiküldendő bizottság által a helyszínén megvizsgáltatja, s ha meggyőződik, hogy a telepítés a tervezetnek megfelel, s hogy a telepesek és a telepítő közötti magánjogi viszony a felek akaratának és jelen törvény rendelkezéseinek megfelelően van szabályozva, a beterjesztett munkálatokat hitelesíti s a belügyi és földmívelésügyi miniszterekhez felterjeszti.

I. RÉSZ

Az állam által eszközlendő telepítésekre vonatkozó külön határozatok.

10.                  §.

Az állam által létesítendő telepítések eszközlésére az állam a földmívelésügyi miniszter rendelkezésére 3.000.000 frtot bocsát.

Ezen három millió forintot a pénzügyminiszter a tényleges szükséghez képest oly mértékben utalja át ezen alap képzésére, amint az 1889. évi XXXI. t.-c. 10. §-a utolsó bekezdésében megjelölt összeg az állampénztárba befoly.

11.                  §.

Ezen három millió forint alapszerűleg kezelendő és csak telepítési célokra (birtokvásárlás, telepes házépítés és talajjavítás) használható oly módon, hogy mindig annyi birtok vásárolandó, melynek ára az alap készletéből kitelik; a tőke mindig biztosítva legyen és határozott idő alatt az alapba visszatérüljön.

A tőke álladéka fogyasztható nem lévén, a telepeseknek adandó kedvezmények és a telepítési költségek a tőke után beszedendő legfeljebb 4%-os kamatból fedezendők.

12.                  §.

A telepítés céljára vásárolt területeken az esetleg szükséges talajjavítási munkálatok a betelepítés előtt, vagy annak folyama alatt végrehajtandók, azok költsége pedig, amennyiben az az alap időközi kamataiból nem fedezhető, a telepesek által fizetendő vételárba beszámítandó.

13.                  §.

A földmívelésügyi miniszter jogosítva van a telepeseknek eladott területek vételárát a törlesztési szabályok megtartása mellett 4%-os kamattal egészben vagy részben leszámítoltatni, de úgy, hogy a kincstárt, illetőleg az alapot semmi jótállás ne terhelje.

14.                  §.

A telepeseknek az állami alapból a 7. §-ban foglalt feltételeknek megfelelőleg 400 frtig terjedhető házépítési kölcsön, valamint azon kedvezmény is adható, hogy az első két évben a vételárat ne törlesszék, hanem csak a 4% kamatot fizessék és a harmadik évben kezdjék meg a törlesztést.

15.                  §.

A telepítvényi birtok tulajdonjoga a telepesre a vételár első részletének lefizetése után telekkönyvileg bekebelezendő.

A tulajdonjog bekebelezésével egyidejűleg a ki nem fizetett vételár, ennek kamatai és a 15. §. értelmében netalán nyújtott házépítési kölcsön teherképpen szintén bekebelezendő.

16.                  §.

Ha a mindenkori telepesek telepítvényi ingatlanaikat a tulajdonjognak az első telepes nevére történt bekebelezésétől számítandó 15 éven belül másnak mint törvényes leszármazóinak vagy házastársuknak bármikor elidegeníteni akarnák, ez esetben a kincstárt elővásárlási jog illeti meg, miért is a telep tulajdonjogának a telepes nevére való bekebelezésével egyidejűleg bejegyzendő lesz a magyar kir. kincstár javára az elővásárlási jog is, mely abban áll, hogy ha a telepes telepítvényi ingatlanait a kiszabott 15 éven belül elidegeníteni akarná, köteles ezen ingatlanok megvételével a magyar kir. kincstárt megkínálni, a kincstárnak pedig jogában áll azon ingatlanokat minden tartozékaival együtt a telepes által vételár fejében már befizetett tőkeösszegek, továbbá az igazolt házépítési költség, vagy ha házépítési kölcsönt adott, ennek tényleg törlesztett részeinek lefizetése mellett megvásárolni és arra vonatkozó tulajdonjogát tehermentesen bekebeleztetni. Joga van azonban ezen így lefizetendő összegből azon hátralékos kamatokat levonni, melyeket a telepes azon évekre, melyekben a telepet bírta, be nem fizetett. – A telepítő kincstár az elővásárlási jog igénybevétele iránt a megkínálástól számított 60 nap alatt nyilatkozni tartozik; – ellenkező esetben elővásárlási joga elenyészett.

A törvényes leszármazóknak vagy a házastársnak történt elidegenítés a telepítő kincstárnak mindenkor bejelentendő.

Az elővásárlási jog megilleti a magyar kir. kincstárt abban az esetben is, ha a szóban levő ingatlanokra bírói árverés rendeltetik el, miért is az államkincstár az ilyen ingatlanokra vonatkozó bírói árverések elrendeléséről különösen is értesítendő. Ha az államkincstár a megtörtént értesítés után legkésőbb az árverés megkezdéséig nyilatkozik az iránt, hogy elővásárlási jogával élni akar, úgy az árverés – amennyiben ennek megtartásától a telepes hitelezője el nem állana – hivatalból megszüntetendő; az államkincstár nyilatkozatának pedig azon foganatja van, hogy ő az elővásárlás jogával élni is köteles, mely esetben ennek érvényesítése folytán a fentebbieknek megfelelőleg fizetendő összeg a végrehajtó bíróságnál leteendő és ennek megtörténte után a tulajdonjog az államkincstár részére tehermentesen bekebelezendő. Bírói kézhez teendő le a telepesnek járó összeg akkor is, ha az államkincstár ezen jogát nem bírói árverés elrendeléséből kifolyólag érvényesíti ugyan, de a telepítvényi birtok másnak javára valamely telekkönyvi bejegyzéssel van terhelve. A bírói kézhez letett összegre nézve minden esetben az 1881 : LX. t.-c. 188. és következő §-aiban szabályozott eljárás érvényes.

17.                  §.

Azon telepes, ki a 15. §-ban említett első két évnek vételári kamataival vagy a további években vételár és kamatok fejében fizetendő járulékoknak legalább két évi részletével hátralékban van, telepéből bírói úton kimozdítható.

A telepesek kimozdítására vonatkozó perek sommás úton és soron kívül tárgyalandók és döntendők el; egyszersmind kimozdítás esetére az ítéletben kimondandó az is, hogy a telepített ingatlanok tulajdonjoga az ítélet jogerőre emelkedése után a 17. §. első bekezdése szerint járó összeg lefizetése mellett a telepítő magyar királyi kincstár javára tehermentesen bekebelezendő. Az első bíróság kimozdító ítélete ellen használt felebbezésnek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincsen.

Ha a telepes az ítéletben megszabott teljesítési határidő eltelte előtt összes hátralékos tartozását kielégítené, úgy minden további eljárás megszüntetendő.

18.                  §.

A függő termés, mely az elővásárlási jog érvényesítésének idején a telepítvényi birtokon létezik, minden esetben a telepest illeti. Azon hátralékos kamatok erejéig azonban, melyek a telepes részére visszajáró összeg által nem fedeztetnek, a telepítő kincstárt törvényes zálogjog illeti. A függő termés betakarításának vagy megváltásának, úgyszintén a 17. és 18. §§. eseteiben a magyar királyi kincstár által a telepes részére visszafizetendő összeg megállapításának és lefizetésének vagy bírói kézhez letételének módozatait, amennyiben az alapszerződés erre vonatkozó megállapodásokat nem tartalmazna, a törvény végrehajtásával megbízott miniszterek a végrehajtási rendeletben szabályozzák.

19.                  §.

A kincstár és telepes között kötendő telepítési alapszerződések, valamint az ezekből folyó első ízbeni nyilvánkönyvi átruházások bélyeg- és illetékmentesek.

20.                  §.

Az állam által eszközölt telepítés befejezéséről a 23. §-ban körülírt intézkedések megtétele végett a földmívelésügyi miniszter értesíti a belügyminisztert.

21.                  §.

Az állami telepítési alap felhasználásáról, valamint a telepítési ügy mibenlétéről minden évben az országgyűlésnek részletes jelentés teendő.

II.                     RÉSZ

Zárhatározatok

22.                  §.

A belügyminiszter a telepítési munkálatoknak ezen törvény 10. §-a szerint történt hitelesítése, illetve felterjesztése, valamint a földmívelésügyi minisztertől a 21. §. szerint nyerendő értesülés után a létesített telepnek az 1886. évi XXII. t.-c. 152. §-a alapján önálló községgé alakítása vagy más községhez csatolása s az ugyanazon törvénycikk 32., 33. és 39–51. §-aiban előírt, valamint az ezeken kívül még szükséges intézkedések iránt rendeletileg intézkedik; úgyszintén intézkedik, hogy a hitelesített telepítési munkálat a telekkönyv átalakítása stb. végett az illetékes telekkönyvi hatóságnak megküldessék, amely utóbbi az igazságügyminiszter által ide vonatkozólag kibocsátandó rendelet értelmében jár el.

  A telepítés által alakított új község akkor is egy közigazgatási közeget képez, ha azok a területek, amelyekből a telepített község alakul, különböző községek határában feküsznek.

23.                  §.

A területnek a telepesek részére történt átadásából addig, míg a községgé alakulás megtörténik, a község alakítása körüli teendőket, valamint a községi elöljáróságot megillető jogokat és kötelességeket, a törvényhatóság által a telepítő ajánlatára megalkotott előljáróság gyakorolja.

Ezen előljáróság mellé a telepesek maguk közül 12 tagú véleményező testületet választanak.

24.                  §.

A már eddig eszközölt telepítésre ezen törvénynek csak a 24-ik §-a alkalmazandó éspedig csak azon telepekre, melyeknél a községgé alakulás még meg nem történt.

25.                  §.

Ezen törvény mezőgazdasággal foglalkozó telepesekről intézkedvén, iparos munkások telepítésére nem alkalmazható; úgyszintén nem alkalmazható azon esetekre sem, midőn valamely község belterületének árvíz által egészben vagy részben lett megsemmisítése, avagy tűzvész pusztításai folytán bekövetkező újjáépítése és rendezése céljából a lakóhelyek áthelyezése, illetőleg egyes lakosok áttelepítése közérdekből válik szükségessé.

26.                  §.

Ezen törvény végrehajtásával és a szükséges rendeletek kiadásával a földmívelésügyi, belügyi, pénzügyi és igazságügyi miniszterek bizatnak meg.

(Közli: Lovas Sándor: A legújabb állami telepítések Magyarországon. Darányi Ignác M. Kir. Földművelésügyi miniszter megbízásából írta ~. Budapest, 1908. 339–348.)

 

 

(Miniszteri rendelet a betelepítés megkezdését illetően)

 

Magyar királyi Földmívelésügyi Miniszter

5890. szám VI. 2.

A karai, felsődetrehemi, marosludasi és fehéregyházai állami telepítések okiratainak egy-egy példányát van szerencsém ide zárva azzal a megjegyzéssel tisztelettel megküldeni, hogy a karai, felsődetrehemi és fehéregyházai telepekre csak ev. ref. vallású kisgazdákat, a marosludasi telepre pedig jelenlegi lakosságnak vallás szerinti számarányához képest 106 ev. ref. és 35 róm. kath. vallású kisgazdát szándékozom telepesekül befogadni. A róm. kath. vallású telepesek telephelyei a gróf Andrássy Gyulától a marosludasi határban vásárolt birtoknak külső nagytanyai részében fognak kijelöltetni.

A telepesek vallás szerinti számának figyelembe vétele mellett megosztottam a marosludasi és marosbogáti birtokon egyházi célokra kijelölt területeket is akként, hogy az ev.ref. templomnak 15 k.hold, a lelkésznek 45 k.hold, a kántornak 8 k.hold külsőség, a róm.kath. templomnak pedig 344 □öl belsőség és 5 k.hold külsőség, a lelkésznek 15 k.hold és a kántornak 2 k.hold külsőség jusson. A telepítési okiratokban egyházi célokra rendelt földilletményeket állandó megjelölésük után a telepítés folyamata alatt fogom az illető egyházközségeknek és lelkészeknek átadni és gondoskodni fogok arról is, hogy ezen ingatlanok tiszta jövedelme a folyó évi október hó 1-től kezdve az átadásig minden gazdasági év végén az érdekelt egyházközségeknek és lelkészeknek kiadassék.

(…)

Darányi (Ignác)

Budapesten, 1903. évi június hó 11-én

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára, I. 6/1903 (Miniszteri leiratok) 31 sz. irat.

 

(Az erdélyi református egyházkerület Igazgatótanácsának értesítése. 1903)

 

A földművelésügyi miniszter úr őnagyméltósága megküldi a karai, alsódetrehemi, marosludasi és fehéregyházi állami telepítésekre vonatkozó telepítési okiratokat /…/

                               Értesítés a karai, (alsódetrehemi), marosludasi, fehéregyházi telepítés felől

                II.k.

            Nt Jancsó Lajos ev.ref.esp. úrnak

            Marosújvár

            A földmívelésügyi m. kir. miniszter úr őnagyméltóságának idei 5890 sz. leirata alapján értesítjük N/agy/tiszteletedet, hogy az alsódetrehemi állami telepítmény területére kizárólag ev. ref. vallású kisgazdák fognak telepíttetni és ezeknek lelki gondozásáért a ./. csatolt telepítési okiratban jelzett földilletmény fog a lelkészeknek kiszolgáltattatni. Szíveskedjék ezt tudomásul venni és a telepesek megfelelő gondozása iránt intézkedni.

            /…/

Az erd.ref. ehker. Igtanácsának fölirata a karai, felsődetrehemi,

 marosludasi és fehéregyházai állami telepítések ügyében (a telepítések lakosságát gondozó lelkész földjáradékának igénylése)

            IV.k.

            A földmívelésügyi m.kir. Miniszter úr őnagyméltóságának

            Bpest

            Folyó hó 11-éről kelt 5890/VI.2. számú ub. értesítéséből örömmel vettük tudomásul nagyméltóságod amaz elhatározását, hogy a karai, detrehemi, fehéregyházai állami telepekre kizárólag ev.ref. vallású és a marosludasi telepre 106 család ev.ref. vallású kisgazdát szándékozik letelepíteni.

            A megküldött telepítési okiratok tartalmából hálás köszönettel látjuk, hogy a telepek lakóinak valláserkölcsi gondozását előmozdítandó, az illető egyházak, illetve lelkészek használatára is megfelelő földterületeket kegyeskedett kijelölni. /…/

            Fogadja N/agy/méltóságod stb.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára, I. 6/1903 (Miniszteri leiratok) 31 sz. irat.

 

(A telepes családok névsora. 1907)

1.      Albert Károly

2.      Albert Sándor

3.      Balog József ifj.

4.      Bíró Márton

5.      Borbély Kovács József

6.      Böte János

7.      Böte József

8.      Csergő György

9.      Csergő János ifj.

10.  Csongvai Ferenc

11.  Csongvai Sámuel

12.  Deák György ifj.

13.  Fehér István ifj.

14.  Gál Imre

15.  Halmágyi József

16.  Imre Márton

17.  Keszeg Benő

18.  Keszeg József

19.  Keszeg Pál

20.  Kis József

21.  Komjáti János

22.  Kovács Ferenc

23.  Kozel Sándor

24.  Lengyel Zsigmond

25.  Moldvai Dániel

26.  Moldvai György

27.  Moldvai Samu

28.  Molnár Sándor

29.  Nagy György

30.  Németi Zsigmond

31.  Nyíri Mihály

32.  Nyitrai István

33.  Nyitrai Sándor

34.  Pálfi Tamás

35.  Pataki György

36.  Pataki Mihály

37.  Paulecki József

38.  Péter Dániel a Sándoré

39.  Péter László

40.  Péter Sándor a Sándoré

41.  Somodi Péter

42.  Soós János

43.  Szabó József

44.  Szabó Sándor

45.  Szász István

46.  Szász János ifj.

47.  Szász Sándor

48.  Szász Sándor ifj.

49.  Székely József

50.  Székely Zsigmond

51.  Tasnádi János

52.  Tasnádi Mihály

53.  Téglás József

54.  Vencel József

55.  Veres Mihály

(Bevallási ív az országos református egyházi közalap 1907. évi járulékairól. Detrehemtelepi Református Egyházközség levéltára.)

(Decsy István beszámolója tevékenységéről)

A nagyenyedi Református egyházmegye esperesi hivatala

Marosújvár

Érkezett 1923. nov 12.

Sz. 1749. 258.

Nagytiszteletű esperes úr,

Folyó évi január 28-án 189–1914 szám alatt kelt, s a baptista szekta terjedése tárgyában hozzám intézett rendeletére van szerencsém az alábbiakban tisztelettel válaszolni. Mindenekelőtt megállapítani kívánom azt, hogy a telepeseknek 80%-a egerbegy lakos volt, mielőtt telepesek lettek volna, s mint köztudomású dolog, Egerbegyen a baptista szekta már rég időktől kezdve otthonos. Az ide számolt telepesek már Egerbegyről baptista eszmékkel inficiálva jöttek a telepre, s kezdetben – a település első éveiben – miután ez református telep – tartózkodtak baptista érzelmeiknek még csak nyilvánításától is. Minthogy pedig kezdetben csak Nagy György telepes volt az, a ki egyedül állott itt, s többi hiveink gúnyjának is ki volt téve, nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a dolognak, bár védekeztem ellene, abban a hitben lévén, hogy a telepesek számára megígért és felépítendő templom, minden ilyen tévtanoknak útját fogja vágni. A templom felépült –, de nem a telepen, s e miatt a templomot járó gyülekezetből ide származott telepes híveink annyira el voltak keseredve, hogy ebbe belenyugodni mindez ideig nem tudtak, s méltán. Ha ugyanis végig nézek egy-egy templomozás alkalmával az 50-60 lelket kitevő telepes templomi gyülekezeten, s látom azt, hogy ez az 50-60 lélek miként szorong, görnyed az ugyanannyi 6–10 éves gyermek számára készült iskolai padokban: bizony egy cseppet sem tudom rossz néven venni, ha ezért zúgolódnak, s nekem mindannyiszor szemrekötően hányást tesznek, holott a telepesek ügyeit intéző körök csak egy parányi jóindulatával rég megoldást nyerhetett volna az ügy, s bizonyára egycsapásra végét vágnánk a futkározó baptista atyafiak okvetetlenkedéseinek; valóban csak okvetetlenkedés, mert tért hódítani nem tudnak, elegendő bizonysága a templomot járó gyülekezet nagysága, s az úrvacsorával élők száma, kik között nem egy van olyan, aki baptista érzelmeiről ismeretes.

Amikor tehát én ezekkel a jelenségekkel találkozom, s látom azt, hogy telepes híveim a templom hiánya miatti buzgósággal keresik fel az isteni tiszteleteket, úrvacsorával élnek valahányszor csak módjuk és alkalmatosságuk van arra: nem tudom olyannak a veszélyt, mely különösebb lelkészi szolgálat teljesítését igényelné annál, melyet teljesítek, melyre nem csak eskűm, hanem kötelez az a tudat is, hogy több mint kétszáz éves papi családnak vagyok a maradéka.

Hogy pedig magában Alsódetrehemben s általában a régi egyház tagjai között egyetlen baptista sincs, ezt ezúttal határozottan megállapítom. Mert ha volna, vagy lett volna, akkor azt évenként beterjesztett jelentéseimben minden szépítgetés nélkül megtettem volna.

Hogy a lelkészi szolgálatot miként teljesítem, és a hivek lelki gondozása körül miként járok el, ennek hű képét tünteti fel az évenként beterjesztett körlelkészi és missiói jelentésem, az ott lévő száraz és rideg számok helyett ide is leírom, részint mert a rendelet úgy intézkedik, részint pedig, s főként, hogy Főtiszteletű Püspök Úr Őméltósága aggódó lelkét megnyugtassam.

A telepen minden második vasárnap tartok istentiszteletet, a missiói jelentés szerint a múlt évben 25-ször, e számban nincs benne a nagyheteken tartani szokott 2-2 nagyheti könyörgés; hatszor osztottam úrvacsorát, élt vele 191 lélek, csak a telepen, ha ehhez még hozzáveszem azt, hogy az anyaegyház templomához is eljárnak a telepesek úrvacsora osztásra, ez a szám a 200 lelket jóval meghaladja; kereszteltem 12 új szülöttet; eskettem 3 párt, temettem 6-ot, a temetést mindenkor orációval végeztem, tekintet nélkül arra, fizetnek-e érte vagy nem, – a legtöbbször nem. Ezen beszédeimben soha sem törekszem arra, hogy nagy képű okoskodással szónoki hatást igyekezzem elérni, hanem az evangelium alapján igyekszem fejtegetni az élet és halál nagy kérdéseit, felszárítani a könnyeket, bekötözgetem a fájó szívek sebét, hogy úgy a szomorú felek, mint a koporsót körülálló gyülekezet találják meg azt a földről égig érő lajtorját, melyen istennek angyalai járnak fel s alá, hála vagy fájdalom könnyeiket mutatva be a mennyei atyának, s megnyugvást, békességet, s a legédesebb reményeket hozva alá lelkeinkbe. – Nemhiába szólok!

Vallásos estélyeket minden télen deczembertől február végéig hetenként egy nap szoktam tartani, így volt ez a múltban is, így van a jelenben. A most folyamatban levő vallásos estélyeket megkezdtem 23-ad magammal, s e hó 5-én tartott felolvasásomon (Képek az őskereszténység történetéből) 80 felnőtt egyén volt jelen, köztük több, baptistának hirdetett férfi és nő. Vallásos estélyek mindig valamelyik zsoltár vagy dicséret eléneklésével kezdődnek, ezt kiveti két felolvasás, a kettő közt egy-két szavalat, mindkét nemű ügyesebb fiatalok közül, felolvasás után egy-egy szebb énekünk könyv nélkül való betanítást – tekintettel az analfabétákra – végül az estélyt bezárja ismét egy ének. Ez estélyek mindenkor este 7–9 óra közt tartanatnak, s én még csak ezután veszem nyakamba a határt, hogy télvíz idején, csikorgó hidegben, hófúvásokon keresztül a hat kmeter távolságra lévő családom körébe 10 órára eljussak. Még most bírom, Isten végetlen kegyelme megáldott olyan erős szervezettel, mely képes daczolni az idő viszontagságaival, hogy meddig bírom, nem tudom, de teszem minden zúgolódás nélkül, hogy ezt a szerencsétlen, agyontelepített egyházat megtartsam a köznek, tagjait megvédjem az oláhság özönében. Ha működésemnek ezt a részét valamelyik körlelkész társam utánam csinálja, kalapot emelek előtte.

Ezenkívül az ifjúsági egyesület, mely ha szerény keretek közt is, de él és működik, van dalárdája, mely az egyházi énekek mellett világi dalokat is tanul, ez által azt akarván elérni, hogy oláhságtól átvett czikornyás melódiákat kiküszöböljük, népdalainkból, mindkét fajta éneket egy szólamra tanulják egyelőre; azonban a szózatot, hymnuszt két szólamra is tudják énekelni, s ezt márczius 15-én, október 6-án, – melyet minden évben megünnepelünk az ifjúsági egyesületben – el is éneklik, szavalnak, én pedig egy-egy beszédet tartok. Ez ünnepélyeken részt vesznek az összes telepesek. A vallásos estélyeken és ifjúsági egyesületben végzendő működésemben egy buzgó, vallásos lelkű egyént nyertem, Balogh Dénes telepes /…/ személyében, ki szintén ezirányú működésből kiveszi részét. S lankadatlan munkál népünk erkölcsi és anyagi jóllétének megteremtésében. Ő az, aki mindkét helyen tartani szokott istentiszteleteken az éneklést minden díjazás nélkül vezeti. Az ő díjazására nézve felhívom nagytiszteletűséged figyelmét. Én az ő részére kértem a földmívelés ügyi Miniszter urtól 10 hold földet, vagy 600 koronát kántoria czímen, még csak válaszra sem lett méltatva a kérvényem, pedig hát az új templomba épített új orgonához mégiscsak kellene valaki.

Telepes híveimet, mingyiket kivétel nélkül meglátogatom évenként legalább egyszer, egyik-másik családi kör körében többször is megfordulok, s pár órát ott töltök közöttük.

Baptisták: Nagy György és neje, 3 gyermek, Molnár János és neje, 3 gyermek, Péter Dániel és neje, Keszeg Benőné, B. Kovács József és neje, Fejér István és neje, 2 gyermek; megjegyezni kívánom, hogy az emlitettek közül csak Nagy György és neje a hivatalos baptista, a többiek nem, kik mind járnak a mi istentiszteleteinkre és élnek úrvacsorával, a családtagok közül egy sem baptista.

Jövőre nézve tervem: továbbra is e keretek között működni, s éber figyelemmel kísérni összejöveteleiket, ezek mellett legfőbb törekvésem leend a hívek által annyira óhajtott templom, vagy legalább egy tornyos imaház megépítésének keresztülvitelére minden lehető módot igénybe venni. Ennek létesítését én már telepes híveimmel többször megkíséreltem, kérelmeztem: pénz hiányában kérvényünk eluttasíttatott. Egyáltalában a telepesek és a telepítés ügye holtpontra jutott. Igaz, hogy e kérvényezéseimnél azok, kik a telepesek ügyeit intézik, nem voltak segítségemre, s még most sincsenek, azon kimondott utasításnál fogva, hogy mindenütt takarékosan kell bánni a kötelezettség előirányzat megállapításainál. Mindazonáltal ismét kísérletet fogok tenni, most már szolgálati úton kívánom felterjeszteni kérvényemet a földmívelésügyi Miniszter Úrhoz, hogy Nagytiszteleted s Püspök Úr Őméltósága is kegyeskedjenek ez irányú működésemben jó indulatú támogatásukkal s befolyásukkal e kis magyar kolónia rég óhajtott vágyának teljesedésbe menetelét előmozdítani és kieszközölni. Hogy ezt ily irányban és úton nem tettem, annak oka az volt, hogy a telepítés első éveiben többször kijelentett ígéret volt az, hogy a telepesek kapnak templomot, de mindeddig csak ígéret maradt, a fentebb említett takarékossági elvnél fogva.

Nem ringatom magam optimismusban, de pessimista lélekkel sem mérlegelem a dolgokat, hanem veszem azt úgy, amint van, védekezem ott, a hol szükségét látom, a viszonyok- és körülményekhez képest tejnek italával, de ahol kell, keményebb eledellel is.

Mindezekből méltóztatik látni, hogy aggódalomra nincs és nem is lehet ok, s hogy én nem nézem összedugott kezekkel a dolgok menetét, hanem munkálkodom tehetségemhez képest kitartással, semmi akadálytól nem rettenve vissza.

Magamat Nagytiszteletűséged jóindulatába ajánlva vagyok

Alsódetrehemben 1914. évi február 6-án

alázatos szolgája

Decsy István

ref. lelkész

279/1914

(Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára, Nagyenyed)

(Jelentés az iskolai oktatásról. 1920)

Református lelkészi Hivatal

Iktatási szám: 27–1920.

            Méltóságos Igazgatótanács!

Alsó- és felsődetrehemben a tanköteleseket összeírva az 1920/21. iskolai évben 39 tanköteles gyermek van. Ezek az elmúlt években semmiféle oktatásban nem részesültek a vallástanításon kívül. Az analfabetizmus meggátlása tárgyában, de az anyagi eszközök hiánya miatt – iskola helyiségnek való épület nincs, a hivek teljesen vagyontalan napszámosok – az nem volt keresztülvihető. Az 1920/21. iskolai évre újból megkísérlettem az iskola felállítását s míg a tanító és iskolahelyiség kérdése megoldást nyert, az anyagi eszközök előteremtése most sem sikerült a szegénység és vagyontalanság miatt. Pedig ha valahol szükséges az iskola, itt elengedhetetlenül szükséges annak szervezése, hogy legalább a körlelkészség területén legyen egy felekezeti iskolánk és a mulasztást helyrehozva, gyermekeink ismét elfoglalják azt a pozíciót, melyre a múltban az iskola segítette őket.

Az iskola helyiség kérdése úgy oldatott meg, hogy a lelkész a papilakon felajánlott egy szobát az iskola helyiség céljaira ideiglenesen, a tanítást szintén lelkész végezné. Megjegyzeni kívánom, hogy én fiatal káplán koromban négy évig káplán-tanító s egy évig lelkész-tanító voltam. Az iskola helyiség és tanító kérdés ezen megoldása mellett szükségünk volna 11.529,80 korona segélyre a csatolt költségvetésben feltüntetett kiadásokra.

Felsődetrehemben csak egy román tannyelvű elemi iskola van, így már maga ez a körülmény is indokolttá teszi ezen iskola felállítását.

Ezek előrebocsátása után tisztelettel kérem a Méltóságos Igazgatótanácsot, kegyeskedjék a csatolt költségvetésben feltüntetett összeget az 1920/21. iskolai évre, a felsődetrehemi ref. elemi népiskola céljaira kiutalni, hogy az iskola megnyitható és a tanítás megkezdhető legyen.

Telepes leányegyházunkban az emberek indolenciája [24] és nemtörődömsége miatt az iskola felállítására tett minden lépésem és fáradozásom ismét kudarcot vallott, így ott a tanítás menetét nem lesz módunkban ellenőrizni, egyedül csak a vallást tanítanám ott az iskolába járóknak minden díj nélkül heti 3 órán. E kis leányegyházunk egy 53 családból álló kis református telepítvény, ott sem más vallású, sem más nemzetiségű egyén nem lakik, így tehát a tanítás nyelve ott kizárólag eddig még magyar volt. A múlt iskolai évben egy esküt tett ref. vallású tanítónő teljesítette a tanítást a lehető leggyengébb eredménnyel.

A volt telepes állami iskola nőtlen és családtalan tanítójának fizetése volt:

1. Törzsfizetés 2000 korona

2. Háborús segély 1700 korona

3. Ruha segély 1000 korona

 Összesen 4700 korona

Kérésem megújítás mellett vagyok a Méltóságos Igazgatótanácsnak alázatos szolgája,

 Decsy István

ref. lelkész

Felsődetrehemben, 1920. évi augusztus 15-én

(Az igényelt költségek: 8000 korona tanítói fizetés, 3000 korona tüzifára, 2000 korona iskolai felszerelésekre.)

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára, I. 256/1896. (Detrehemi körlelkészség) 23 sz. irat.

(Jelentés a felsődetrehemi parókia feldúlásáról. 1920)

39–1920. sz.

Méltóságos Igazgatótanács!

Folyó hó 11–13-án családom köréből távol lévén, ez idő alatt, éspedig november 12-én éjjel ismeretlen tettesek lakásom ablakait bezúzták, gabonásom ajtaját feltörve, búza és árpa készletemből, amint megállapíthattam, 10 vékát – de lehet több is – elvittek.

E sajnálatra méltó tényt kötelességszerűleg bejelentem; bejelentem pedig azért, mert e rombolásban nem tisztán csak rablási szándékot látok fennforogni, hanem azon körülményt leginkább, hogy ez eljárással azt érjék el egyesek, hogy a pap a zaklatást megunva, innét elmenjen. S ők a templomot s papilakot elfoglalják, amire a forradalom napjaitól kezdve következetesen dolgoznak, s rombolásuk egyházamnak 800 lei, nekem pedig 400 lei kárt okoztak.

Az igazság érdekében azonban annyit meg kell állapítsak, hogy e bűntény nem személyem elleni ellenszenvből származik, hanem csupáncsak abból, hogy én innét elmenve, a helyet elfoglalhassák, s a templomba és papilakba beüljenek.

Az egész bűntényből az látszik, hogy ez, egyesek bujtogatásának eredménye. A bűnszerzőt csak gyanítom, de biztos adat még nincs a kezeim között.

Az esetet a csendőrségnek bejelentettem, s várom az eredményt.

Vagyok a Méltóságos Igazgatótanácsnak alázatos szolgája,

Decsy István

ref. lelkész

Felsődetrehemben, 1920. évi november 15-én

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára, I. 256/1896. (Detrehemi körlelkészség) 23 sz. irat.

(A detrehemi térítés. 1924)

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsától

10066–1923. 1. szám.

Nagytiszteletű Jancsó Lajos esperes urnak

Marosujvár

Tőkés András aranyosegerbegyi lelkésznek a detrehemi térítési mozgalmak ügyében a dr. Makkai Sándor egyházkerületi főjegyző aához intézett levelét ./. alatt küldjük Nagytiszteletednek, sziveskedjék minket értesiteni, hogy az uj lelkész, Kósa Mihály aa állásfoglalása után a jelzett mozgalmak megszűntek-e?

Kolozsvár, 1924. január 2.

Elnökhelyettes, dr. Sárkány

Titkár, Péter M.

Nagyenyedi ref. egyházmegye esperesi hivatala.

Marosújvár 1924/37.

A Nagyenyedi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalától

Sz. 37–1924.

Méltóságos Igazgatótanács!

10.066–1923.I. számú leiratára van szerencsém az alábbiakban felelni a Méltóságos Igazgatótanácsnak. A jelzett térítési mozgalmak tényleg megindultak volt a múlt év őszén, de nemcsak Detrehemben, hanem másutt is. Én ebben az ügyben Sándor Józseffel is folytattam eszmecserét, amikor is szükségszerűen arra a megállapodásra jutottunk, hogy várni kell, hátha a mozgalom magától elalszik, látván az eredménytelenséget. A mozgalom meg is szűnt. Legalább ez idő szerint intenzív munkásságot nem fejt ki a református hívek között és a f. évi január 6-án beiktatott új detrehemi lelkész buzgó munkálkodása folytán meg is fog szűnni, remélem.

Marosvujvár, 1924. január 15.

Teljes tisztelettel, esperes

1924–37

(Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára, Nagyenyed)

Nagytiszteletű dr. Makkai Sándor egyházkerületi főjegyző úrnak

Kolozsvár

Nagytiszteletű Uram!

A mai napon a detrehemi telepesek közül többen felkerestek avval a kérdéssel, hogy mi tevők legyenek, mivelhogy zaklatják őket, hogy térjenek át a görögkeleti vallásra. Igérik, hogy akkor megmarad a földjük. Vannak köztük akárhány, a ki azt mondja, hogy inkább földönfutó lesz, mintsem hitehagyott. De szomorúan panaszolják azt is, hogy akadna olyan is jó egynehány, a kinek a föld miatt a vallás mindegy, akármelyik.

Az aranyosgyéresi lelkész pedig azt állítja, hogy a napokban tekintélyes görögkeleti papok jártak a detrehemi gör. kath. nép közt térítő szándékkal; úgy gondolom, hogy a dolog hátterében a ref. templom elvételének a vágya lappang. Másként nem lehet, hát „egységesítni” akarnak.

A telepesek áttérítését ravaszul úgy pendítették meg, hogy egy érdemeket szerezni akaró liberalis képviselőnek (dr. Boeriu) a magyar származású felesége mondotta meg egy telepesnek négyszemközt, hogy térjenek át, ha meg akarják tartani a földjüket. Azóta pedig izenet jött nekik ugyanonnan, hogy siessenek a dologgal. Mi ez, ha nem zaklatás?

Ezért küldtem én ma a telepesek kérésére a sürgönyt, mert ők szorultságukban a püspök úrtól akarnak tanácsot és segítséget kérni. Én azt gondolom, hogy a nyilvánosságra vitellel lehetne ennek az aknamunkának bevágni az útját. Sándor József képviselő úrral kell közölni először is, hogy azonnal hozza nyilvánosságra, sőt nem gondolom, hogy ne tenné magáévá az ügyet valamelyik román nemzeti párti főbb ember is, ha ismer nagytiszteletű úr közülök valami igen becsületes politikust. Azt mondják sokan, hogy Maniu Gyula ilyen volna.

Ha már ezek megvolnának, akkor az Ellenzék, meg a Magyar Kisebbség (és ennek a román nyelvű formája) megteszik a magukét.

Még csak egyet. A telepesek két kiküldöttjét Bukarestben dr. Geza Chis kalauzolgatta.

Amiket írtam, sziveskedjék megfontolás tárgyává tenni, és ha a telepesek felmennek Kolozsvárra, jóakaratú útbaigazítással szíveskedjék segítségükre lenni, úgy a mélt. püspök úrnál, mint ha kell másutt, főként Sándor József képviselő úrnál is, hogy ez az ügy hozzá is eljusson.

Maradok a Nagytiszteletű Főjegyző Úrnak tisztelettel

Aranyosegerbegy, 1923. nov. 8.

atyafiszolgája

Tőkés András

 lelkész

(Utólag)

Ebben az ügyben távirat ment, hogy a püspök úr szerdán itthon lesz.

37/1924.

(Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára, Nagyenyed)

156–1923.

Nagytiszteletű Esperes Úr!

A detrehemi telepesek közül ma is jártak nálam 5-en, a kik segítségért kiáltanak hozzánk valósággal, mivel alattomos módon szorongatják őket, hogy térjenek át a gör. kel. vallásra. Úgy értesülök Bartha Lajostól, hogy két gör. kel. tekintélyes pap, meg a detrehemi görög katholikusokat akarta ugyanerre rábírni. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a mozgolódás a ref. templom elsajátítására is irányul, szóval „egységesíteni” akarnának.

A telepesek általában már tudják, mit akarnak velök egyes érdemekre pályázó liberalis politikusok. Mert a dolog ravaszul úgy van intézve, hogy egy ilyen politikusnak a magyar származású felesége mondotta meg egy telepesnek, hogy mit tegyenek, ha meg akarják tartani a földjüket.

Ez azonban nem elég. Most már üzenetben sürgetik, hogy mielőbb meg kell tenni, amiről szó volt, vagyis az áttérést. Természetesen, a telepesek legnagyobb része – mint mondta ma egyik – inkább koldusbotra jut egész családjával, mintsem hitehagyott legyen.

Én azt gondolom, legcélszerűbb lesz Sándor József képviselő úrral közölni a dolgot, a ki megfogja találni a legnagyobb nyilvánosság előtt leendő megbélyegzéssel ennek a szavakkal ki nem fejezhetően alávaló hittérítésnek a megakadályozása módját.

Tisztelettel

Atyafiszolgája Tőkés A. lelkész

Aranyosegerbegy 1923. nov. 8.

(Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltára, Nagyenyed)

(A felsődetrehemi református templomnak és egyházi vagyonnak a görögkeleti egyház részére történő kisajátítás elleni tiltakozás. 1939)

A nagyenyedi református egyházmegye esperesi hivatalától

Szám: 175/1939.

            Méltóságos Igazgatótanács!

Tisztelettel felterjesztem Jakab György detrehemi lelkész aa. jelentését a detrehemi templomnak és egyházi vagyonnak görög-keleti egyház részére leendő kisajátítása tárgyában megindult mozgalomról.

A nagyenyedi református egyházmegye esperesi hivatala.

Marosdécse, 1939. január 25.

Aláírás /esperes/

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának Levéltára, I. 127/905. (Detrehemi körlelkészség) Ikt. sz. 980.

Helynévmutató

Alsódetrehem – Tritenii de Jos (Kolozs megye)

Aranyosegerbegy – Viişoara (Kolozs megye)

Aranyosgerend – Luncani (Kolozs megye)

Aranyosgyéres – Câmpia Turzii (Kolozs megye)

Aranyospolyán – Poiana-Turda (Kolozs megye)

Bágyon – Bădeni (Kolozs megye)

Bálinc – Balinţ (Temes megye)

Csíkszereda – Miercurea Ciuc (Hargita megye)

Detrehemtelep – Triteni Colonie (Kolozs megye)

Facseti – Făget (Temes megye)

Fehéregyháza – Albeşti (Maros megye)

Felsődetrehem – Tritenii de Sus (Kolozs megye)

Györgyfalva – Gheorgheni (Kolozs megye)

Gyulatelke – Coasta (Kolozs megye)

Igazfalva – Dumbrava (Temes megye)

Kolozskara – Cara (Kolozs megye)

Kolozsvár – Cluj-Napoca (Kolozs megye)

Magyarfenes – Vlaha (Kolozs megye)

Magyarnemegye – Nimigea de Jos (Beszterce-Naszód megye)

Marcelháza – Szlovákia

Marosbogát – Bogata (Maros megye)

Marosludas – Luduş (Maros megye)

Marosvásárhely – Târgu Mureş (Maros megye)

Mezőbodon – Papiu Ilarian (Maros megye)

Mezőbő – Boian (Kolozs megye)

Mezőcsán – Ceanu Mare (Kolozs megye)

Mezőkók – Pădureni (Kolozs megye)

Mezőörke – Urca (Kolozs megye)

Monostor – Mâmăstire (Temes megye)

Mosnica – Moşniţa Veche (Temes megye)

Nagyenyed – Aiud (Fehér megye)

Nagysármás – Sărmaşu (Maros megye)

Nagyvárad – Oradea (Bihar megye)

Nyárádszentmárton – Mitreşti (Maros megye)

Radnót – Iernut (Maros megye)

Szászfenes – Floreşti (Kolozs megye)

Szentpéter – Szlovákia

Temesrékás – Recaş (Temes megye)

Torda – Turda (Kolozs megye)

Vice – Viţa (Beszterce-Naszód megye)