"Német" Csernovic: mítosz és valóság

Hainz, Martin A.: Celan und Czernowitz – topographische Überlegungen. = Südostdeutsche Vierteljahresblätter, 54. Jg. 2005. 1. H. 32–41. p.

Csernovic – a Habsburg Monarchiáról Romániára szállt bukovinai „mintatartomány” székvárosa legendává, mesés kultuszhellyé avanzsált a kései emlékezetben, amikor Bukovinának már rég nyoma sem volt a térképeken, a város maga elhanyagolt, jeltelen fészekké lett Ukrajna délnyugati határainál. A legenda népek és kultúrák idillikus közösségéről szólt, amelyben román, ukrán, ruszin, lengyel, német és zsidó egybeforrt, és úgy élt, virágzott együtt, mint a mesében. Lényegében a sajtó gerjesztette ezt a közép- és kelet-európai elzárt rendszerek lebomlásának és kinyílásának előszelében. Forrása a Bukovina széthullását és vészkorszakát (1940/45) túlélő elszármazottak felvillanyozott várakozása, felújult honvágya volt, nem csak Csernoviccal kapcsolatban. Életre kelt egy sor, német sziget-kultúrájával „elsüllyedt”, elfelejtett tartomány emléke. Csatlakozott az irodalmi emlékezet és nyomdokain az irodalom- és művelődéstörténeti felfedező kutatás is. Még egy utolsót lobbant a mítosz a Habsburg-birodalom „olvasztótégelyéről”, amit korábban a bukott Monarchia utáni nosztalgia éltetett, s elsősorban az asszimilált-szekularizált németzsidó értelmiség képviselt „Ciszlajtánia” peremvidékein. Csernovic német irodalmát – román uralom alatt – ugyancsak ez a réteg tartotta ébren (Erdéllyel és a Bánsággal együtt a német kisebbségi kultúra virágzó szigetét alkotva Románián belül), oly eltökélten, hogy opciójához Csernovic eleste után, a szétszóratásban nemcsak hű maradt, hanem a teljesítményét tovább fokozta, és néhány életművel egyenesen világirodalmi csúcsokon járt. Noha útelágazás is nyílt – jiddis és (palesztinai kivándorlóknál) héber nyelvi irányba, főcsapásnak a német opció fenntartása bizonyult. A nyelviségnek ez a meglepő túlélése a bécsi örökség impulzusából (miközben a román átváltására is megnyílt az út) nem jelentett egyet azonban azzal, hogy hordozta is volna egy multietnikus-multikulturális „árkádia” diskurzusát. (A nyelv és a vele képviselt standard kultúra önmagában, amíg Bécshez tartozott a tartomány, a román, ukrán fiatal értelmiséget is kísértette, mint például Eminescu költői kezdetei mutatják.)

Egy sor csernovici gyökerű, múltú költő mondandójában is teret nyert ugyan a Bécsre visszanéző Csernovic- és Bukovina-romantika, de ez csak egyetlen szólam volt több közül. Az életművek teljesebb és mélyebb megismerése mást is megmutat. Az itt ismertetett cikk Celan példáján szemlélteti a költői kommunikációban bennefoglalt más irányú tapasztalatot. Paul Celan (1920–1970) a háború utáni német líra csúcsaira emelkedett, ezért a Bukovina-mítosz elsősorban az ő nevével jelent meg a folyamat kezdetén. Noha a tévhit a korai pályaszakaszhoz kapcsolódott, a táj iránti nosztalgia jelenlétét bizonyos áttételeiben a későbbi holokauszt-témára is rátapadni vélte a kezdeti kutatás. Szemléletváltását nagyban segítette a sűrű változásokon átesett régióra vonatkozó társadalomtörténeti vizsgálódások beindulása, német, román, ukrán összefogásban – 60–80 évi mozdulatlanság után. E vizsgálódások nyomán megfoghatóvá válik a törékeny, bécsi stílű civilizációs felszín (Csernovic) és az elmaradott viszonyaiban alig mozduló, archaikus létformáit őrző hátország, egyben a gazdagság és szegénység éles ellentéte, és egyúttal a Schiller és Goethe nevével fémjelzett polgáriság naiv eufóriája és egyidejű fenyegetettsége az előretörő román, illetve kezdetben még csak távolabbról – a birodalmi német antiszemitizmus irányából. Elég fenyegető már a közéletben, az intézményi szinteken előretörő román burzsoá nacionalista nyomás. E környezeti feltételekkel már a korai Celan-versek élményanyagát a magas kultúrát képviselő németzsidó polgár-értelmiségi létbizonytalansága, nyugtalansága határozza meg. Ezzel adekvát költői technikája a nyugati klasszikus és modern, s hozzá a keleti archaikus (zsidó, román) örökség idézetekbe tördelt poliszémiájára épül, a képmozaik rejtjeles üzenetével. A táji multikulturalitás elemeinek ez a szintézise (amibe később helyet kapnak szláv körű adalékok is) nem a népelemek – tévesen feltételezett – harmonikus együttélésének a lenyomata Celan költészetében. Épp ellenkezőleg: a heterogén adottságok közepette, nyomasztó ellentétek szorításában elbizonytalanodó létezés költői megtámasztásának kísérlete. Ebben a szűkebb táji készlet megragadásával együtt a keleti és nyugati tényező párosítása önmagában fontos elem. Celan későbbi költészetének tulajdonképpen nincs szüksége paradigmaváltásra a rejtett fenyegetettség apokaliptikus kitárulása során: elég, ha csak hagyja széttöredezni egyre több elemű idézetmozaikjait.

Celan korai költészetének záródarabja az egymásnak ellentmondó elemzések tárgyává lett, mindenfelé idézett Halálfúga. A részint közhelyes képi utalásaival együtt meglehetősen talányos költemény a náci haláltáborok apokalipszisével szembesül. A cikk keserűen parodisztikus célzatú idézetmozaik gyanánt fogja fel a verset (ahogy eddig még nem próbálták elemezni), amely kifordított retorikájával ad hangot kétségbeesett tiltakozásának a német humanizmus-örökség, a művészet és egyúttal a német nyelv gyilkos, sátáni lealázása ellen. Celan számára alapvető kihívássá lett, hogy választott nyelvi médiumát a „gyilkosok” nyelvétől” („a halál némethoni mester”!) kellően megkülönböztesse. 1945-ben Bukarestbe kerülve mérlegeli a románra váltás lehetőségét is, és ekkor egy sor román nyelvű költemény kerül ki a keze alól a korai versek struktúrájában. Végül mégis kitart a német mellett, de, miután még idejében kijutott Bécsbe (bár aztán mégis inkább Párizsban telepedett le), ám egyfajta „metanyelvvé” alakítja át. A csernovici nyelvi-kulturális konstelláció, amiből Celannál minden kiindult, itt oly mérvű transzformáción megy keresztül, amelyben szinte már felismerhetetlenné válnak az alapok. A Celan-kutatás ennek nyomán hajlamos szem elől is téveszteni a csernovici hátteret, s olykor egy-egy elemzés értékmérője lesz, hogy szót sem ejt Csernovicról. Ez azonban a másik véglet: Celan költői struktúrájában Bukovina és Csernovic eredendő feszültségei is mindvégig ott feszülnek.

Komáromi Sándor