Baloldali politika, civil társadalom és bevándorlás Olaszországba: Bologna esete

Peró, Davide: Left-wing politics, civil society and immigration in Italy: The case of Bolog. = in Ethnic and Racial Studies 28. vol. 2005. 5. no. September 832–858. p.

A bevándorlás és a multikulturalizmus fontos és sokat vitatott kérdések a mai Európában. Míg a politikai intézmények, és a jobboldali szervezetek válasza ezekre a kérdésekre kitüntetett figyelemben részesül, addig a baloldalról meglehetősen kevés tanulmány született. A cikk a baloldal multikulturális politikáját vizsgálja azáltal, hogy a bolognai kísérletet tanulmányozza etnográfiai szempontból a 90-es évek második felének tipikus baloldali városában, Bolognában. A baloldaliságot itt ideológiai, pártpolitikai, önkormányzati és civil társadalmi szempontból vizsgálja a szerző, a mindennapi kormányzati döntések tükrében, különös tekintettel egy „a volt Jugoszláviából kivándorló” roma menekült csoportot érintő gyakorlatra. A cikk amellett érvel, hogy az olasz baloldal fő irányvonala mind civiltársadalmi, mind pártpolitikai és mind kormányzati elemeiben egy olyan politikával jellemezhető, amely képtelen integrálni az etnokulturális elismerés és kölcsönös tisztelet elemeit, ezáltal kevéssé járul hozzá a bevándorlók integrációjához.

Az újkori bevándorlás, amely az elnyomatás és a szegénység elől jobb életfeltételek reményében megmozduló tömegeket jelöli, Európa esetében egy fontos, és sokat vitatott jelenség. Mindazonáltal a bevándorlók nem egy homogén társadalmi környezetbe érkeznek, hanem egy megosztott, konfliktusokkal terhelt heterogén környezetbe, ahol rendkívüli jelentőséggel bír, hogy az ott lakók milyen válaszreakciókat adnak a bevándorlás kérdéskörére. Ahogy arra Cole rámutatott: „Európa bevándorlásra adott reakcióinak fokozott megértése – legyen az ellenséges, ambivalens, vagy támogató jellegű – figyelembe kell, hogy vegye a mindennapok tapasztalatát, és a változó hatalmi környezetben végbemenő ideológiai kölcsönhatásokat”.

Annak oka, hogy a vizsgálat főleg a baloldalra terjed ki egyrészt az, hogy a baloldal egy befolyásos politikai, társadalmi és kulturális erő, melynek attitűdjeit és magatartásformáit a bevándorlással szemben jelentőségük miatt fel kell térképezni. Másrészt a baloldalról gyakran úgy gondoljuk, hogy támogatja a bevándorlókat, sőt időnként képviseli is őket, egyrészt multikulturális és befogadó retorikájuk miatt, másrészt azért, mert hagyományosan a kedvezőtlenebb helyzetben lévő, kiszolgáltatottabb rétegeket támogatják. Harmadrészt a baloldal górcső alá helyezése megkönnyíti, hogy Európa bevándorlásra adott válaszára pontosabb, általános érvényű megállapításokat tudjunk tenni. Negyedrészt a baloldal vizsgálata lehetővé teszi, hogy jobban megértsük más politikai és társadalmi szereplők magatartását. Mivel amit az egyik szereplő cselekszik, az kapcsolatban áll egy másik szereplő magatartásával, illetve potenciáljával. Végezetül a baloldal vizsgálata a migráció szemszögéből azért is bír nagy jelentőséggel, mert politikai cselekvést stimulálhat, illetve politikai intézkedéseket, melyeknek célja a nagyobb társadalmi igazságosság.

Ha a civil társadalmi szektor és a hivatalos pártideológia képét összevetjük, az alábbi következtetésekre juthatunk: először is a baloldal fő iránya a befogadó politikától, illetve a szociökonómiai osztályegyenlőségtől az etnikum és a kulturális elismerés irányába mozdult el, vagy ahogy azt Nancy Fraser mondaná (1995) az „újraelosztás politikáját” felváltotta az „elismerés politikája”. Ez az újfajta elismerési politika - Olaszországban legalábbis – nagyrészt retorikus maradt, azaz kevés köze volt a mindennapokba nyúló gyökerekhez és gyakorlatokhoz, és elrugaszkodott a mindennapok politikájától. Valamint a migrációs kontextusban nehéz a különbséget elfogadni szociökonómiai igazságtétel nélkül, ezért a források igazságos megosztása szükségesnek tűnik, bár nem elégséges az elismeréshez, ahogy azt Majid Yar (2001) sugallja egyik elméleti cikkében.

Összefoglalva tehát a cikk bemutatta, hogy egy új baloldali politika kialakulásának vagyunk tanúi, mely elveiben támogatja az etnokulturális különbségek elismerését, és amely a kiegyenlítődés felé törekszik, de sikertelenül próbál integrálni, vagy együttműködni más egyenlőségelvű törekvéssel, mint például a szociökonómiai igazságosság elősegítésével. Ezt a politikát Avtar Brah (1996) megfogalmazásával is leírhatjuk, mely szerint ez egy olyan politika, amely túlnyomórészt az etnokulturális különbségtételek tengelye mentén mozog, és amely kevéssé működik együtt, vagy vág egybe más típusú különbségtétel tengelye mentén végzett kiegyenlítési kezdeményezésekkel.

Mindazonáltal az ilyen típusú politika úgy tűnik, jól illeszkedik a posztszocialista baloldalhoz, és jól tud együttműködni a társadalom neoliberális átalakulásával, amely az állam visszahúzódásával, az állami költségvetés kiadásainak lefaragásával és a politikai erők gazdasági erők alá történő rendelésével jár, melynek következtében a politikai beavatkozás területéről kiszorul a gazdaság. Valójában egy olyan időszakban, amikor a neoliberális globalizáció krízishelyzetbe hozza a modern nemzetállam asszimilációs projektjét, a multikulturális politikák fent leírt típusa egy könnyű és funkcionális módja a haladó és politikailag helyes baloldali kép fenntartásának. Ez egyre kevésbé a szuperkizsákmányolás és elnyomás emigránsokat oly gyakran befolyásoló tényezőivel harcol – részben ennek az új baloldali politikai irányvonalnak köszönhetően –, így egyre „természetesebbnek”, „normálisabbnak”, és „elengedhetetlenebbnek” tűnik. Ebben a megváltozott környezetben az új baloldal és a kulturális tanulmányok kritikusai voltak azok, akik rámutattak a különbségek csökkenésére és arra, hogy az osztályegyenlőtlenségek nem a baloldal fő problémaköréhez tartoznak, mivel az osztályok problémaköre nagyrészt eltűnt a baloldali politikai erők programjából. A kulturális különbségek elismerése az anyagi igazságosság árán a posztszocialista baloldalt két nem szándékos, de egymáshoz kapcsolódó folyamathoz vezeti: az egyik a domináns etnicizmus, vagy kulturalizmus megerősítése, mely szerint a bevándorlók mindössze etnokulturális különbséget képviselnek, míg a második a kirekesztő elvű differenciáló diskurzusok és gyakorlatok, amely a neoliberális „Európa erőd” államapparátusára jellemző.

Bosznay Csaba