Bush elnök, Scsaranszkij és az orosz megosztottság hagyománya

Dmitry Shlapentokh: President Bush, Shcharansky and the Tradition of Russian Dissent in Contemporary Review, 2005. 167. no. 71–-80. p.

George W. Bush elnök beiktatási beszédében az amerikai külpolitika számára egy vadonatúj küldetést vázolt fel és kijelentette, hogy az USA célja a szabadság elősegítése az egész világon. Újdonsült külügyminiszterét, Condoleezza Rice-t Európába küldte, hogy támogatást szerezzen az általa felvázolt jövőképhez. William Safire, a New York Times újságírója szerint Bush Scsaranszkij könyvéből, A demokrácia esete: a szabadság ereje a zsarnokság és a terror feletti győzelem (The Case for Democracy: The Power of Freedom to Overcome Tyranny and Terror), merített inspirációt. Scsaranszkij a volt Szovjetunióból disszidált miután kiszabadult a börtönből, majd Izraelbe ment, ahol tagja lett az izraeli kormánynak.

Scsaranszkij iránti elkötelezettségéből kifolyólag Bush valószínűleg lemásolta Ronald Reagan inspirációs szerepmodelljét, aki a szovjet disszidensek körében igen elismert személyiség volt, különösen az olyan nagyjelentőségű egyéniségek szemében mint Alexander Szolzsenyicin, aki a nyugatot a kommunista rezsimmel szembeni éberségre intette, és aki szerint a kommunista zsarnokság lerombolása nemcsak geopolitikai okokból kívánatos, de a nyugatnak erkölcsi kötelessége is. Bush hasonlóképpen fordult Scsaranszkij felé, természetesen azért átalakítva és optimistább módon modellezve az ő gondolatait. Míg Szolzsenyicin elismerésének kihívásához elég volt a zsarnokokkal szembeni éberség lankadásának veszélye, Scsaranszkij hitvallása ezzel ellentétes üzenetet hordoz, példája, személyes győzelme és ügyének győzelme azt példázza, hogy minden nehézség ellenére végül a szabadság győzedelmeskedett.

Scsaranszkij könyvének és életének üzenete azonban nem Bush, mint inkább ellenségei számára szolgáltathat reményt, mivel nem annyira a szabadságért harcolók győzelmét példázza, mint inkább azokét, akik egy kvázi szocialista környezetben nacionalizmusukból merítenek inspirációt, és ez a fajta nacionalizmus aligha része Bush terveinek. Scsaranszkij üzenetének megértéséhez a Szovjetunió disszidens közösségének életében 30 évet kell visszamennünk az időben, a Szovjetunió fennállásának utolsó évtizedébe. A brezsnyevi korszak disszidenseit a rezsim gyűlölete egyesítette, de meglehetősen eltérő nézeteik voltak Oroszország jövőjét illetően. Egyesek Oroszország jövőjét egy nyugathoz hasonló társadalom kialakításában látták, mások, mint pl. Szolzsenyicin, a leghíresebb mérsékelt disszidens, a szellemi felszabadítást helyezte előtérbe. Mindannyian minden gonosz forrásának tekintették a rezsim elnyomását és nagy többségük egyetértett abban, hogy Oroszország jobb ország lenne az elnyomás nélkül.

Ezek az orosz értelmiségiek éles ellentétben álltak azokkal a disszidensekkel, akik az Oroszországban meglévő számos kisebbséget képviselték. Ők is ellenérzésekkel viseltettek a rezsim iránt, de elégedetlenségük nem annyira a politikai rendszerből, vagy a politikai és intellektuális szabadság hiányából táplálkozott, hanem sokkal inkább a Szovjetunióval, mint országgal szemben foglaltak állást. Számukra ez mindössze az Orosz Birodalom új megnevezése volt, amely elődeiket már századok óta elnyomta politikai rendszertől függetlenül, és amely el fogja őket nyomni a jövőben is. Az ő véleményük szerint, a szabadság önmagában nem egy cél, hanem egy eszköz, amellyel nemzeteik számára kivívhatják a függetlenséget.

Ez a típusú nacionalizmus a Szovjetunió gyakorlatilag minden etnikai enklávéjában fellelhető, de különösen jellemző a Balti Köztársaságokra és Ukrajna nyugati részére, ahol az aktuális politikai irányzatoktól függetlenül az oroszok gyűlölete gyakorlatilag állandó volt. Ezek teljes mértékben egybevágtak a Szovjet Birodalom kelet-európai disszidenseinek véleményével. A lengyelek és a magyarok történelmében az oroszok gyűlölete több évszázados hagyományra tekint vissza. Ezek a disszidensek olyan népekből származnak, akiknek előzőleg önálló államaik voltak és meg akarták szüntetni a szovjetek uralmát hazájuk területén.

Más disszidensek, akiknek nem volt saját területük a Szovjet/Orosz Birodalmon belül, üdvözölték, hogy a szovjet hatóságok megnyitották a határokat, és lehetővé tették népeik számára a vándorlást. Ez történt például Scsaranszkij esetében is, aki a szovjet zsidók közt meghatározó alak volt és emigrálni akart. A szovjet hatóságokat nem tette különösebben boldoggá kampánya, így Scsaranszkijt hosszú időre bebörtönözték, mielőtt lehetősége nyílt volna Izraelbe emigrálni.

Bush nemcsak azért vonzódott a szovjet disszidensek szabadságvágyához, mert azt látta benne, hogy a szabadság győzedelmeskedik, hanem azért is, mert példájukból azt a következtetést vonta le, hogy akik a szabadságot elnyerik, azok utána boldogok vele. Mindazonáltal ennek pont az ellenkezője történt: a legtöbb orosz értelmiségi csalódott a Szovjetunió összeomlását követő eredményekkel, és sokan közülük nosztalgiával tekintenek vissza a Szovjetunió fennállásának időszakára. Azok, akik a leginkább elégedettek az összeomlással, nem a politikai szabadságot tűzték zászlajukra, hanem a nacionalizmus a vezető gondolatuk. És pontosan ez a leírás illik Nathan Scsaranszkijra is, akinek gondolatai Busht hasonlóképpen inspirálják, mint Szolzsenyicin ideái Bush szerepmodelljét, Reagant. Scsaranszkij győzelme – és már ebben nagyban különbözik Szolzsenyicintől – nemcsak személyes, de ideológiai jellegű is egyben. Szolzsenyicin küzdelme a rezsimmel nemcsak annak összeomlásához vezetett, hanem Oroszország megszületéséhez is. Scsaranszkij számára a Szovjetunió és a rezsim vége – valójában Oroszország megszületése – hazájának, Izraelnek megerősítését jelentette. Így azáltal, hogy Scsaranszkij gondolatait Bush tetszéssel fogadta, nem annyira a szabadság eszméjét támogató gondolatokat részesítette pozitív fogadtatásban, sokkal inkább a nacionalizmus csatakiáltását. Ennek tudható be az a különös kifacsart helyzet, hogy Bush világnézete áldás azok számára, akiket a leginkább átokkal kíván sújtani, és átok azok számára, akiket segíteni akar.

Bosznay Csaba