Adalékok a 16. század elején Lengyelországban működött pápai követek tevékenységéről

Smołucha, J.: Kardynał Giuseppe Garampi autorem biogramów legatów papieskich działających w Polse na początku XVI wieku. – Studia Historyczne, XLV, 2002. 2. Kraków, 199–213 p.

A pápai állam diplomáciai tevékenysége kezdetét a kereszténység első századaiban kell keresni, a római templomokban, ahol a konstantinápolyi egyházi felfogással konfrontálódott a római egyház. Az első pápai követek feladata az Apostoli Székváros érdekeinek védelme volt. A pápaság különböző funkcióiból következő reális szükségleteket kellett ellátniuk: az Egyház erkölcsi és szellemi vezető szerepét kellett biztosítaniuk a keresztény világban.

A pápai diplomácia tehát kezdettől fogva a jézusi szavakra épült: „Jöjjetek és tanítsátok a népeket”, beleértve a hiten kívül a kor politikai nézeteit is, így például fellépett a nemzetközi konfliktusok mediátora szerepében is. Végig igyekezett az egyház megmaradni a teológiai igazság mellett, ügyelve arra, hogy ne gyengítse az Apostoli Főváros tekintélyét.

A középkori pápai követek elődei az un . „apocrisari pontifici” voltak, a görög szó latin megfelelője a „responsalis” volt, amely jelölte azt a meghatalmazást, amellyel az adott diplomata rendelkezett. A küldött feladata volt, hogy az Apostoli Főváros nézetei alapján választ (responsum) adjon a felmerült kérdésekre. Ezzel be is fejeződött a küldetése.

Az egész középkorban működött az un. „vicarii apostolici” és a „legati missionarii” intézménye. Teljhatalommal rendelkeztek és a pápaság érdekei védelmezőiként léptek fel. Ilyen legátus volt pl. Bonifacy (672–754) vagy Methód a szlávoknál. Később megjelent a „nuntius” kifejezés is.

A pápai diplomácia fejlődése különösen erős volt a pápaság és császárság küzdelme idején, melyet invesztitura-harcnak is neveznek, így pl. VII. Gergely pápa idején, amikor is a követeket „legati romani” névvel illették. A XII. század közepétől bíborosok (cardinale) kezdték betölteni e szerepeket. Lengyelországban Aloisio Lippomani megjelenésével kezdődött a pápai nuntiatura szereplése. A legjelentősebb pápai követ Giuseppe Garampi volt, aki 1772–1776 között tevékenykedett. A Garampi nemcsak az egyház ideológiai és politikai ügyeivel foglalkozott, hanem a pápai állam és Lengyelország kapcsolattörténetével is, igen komoly tudományos tevékenységet fejtve ki. 24 éves korában kiadta híres művét „De nummo argenteo Benedicti III” címen, melyben leírta Johanna papissa történetét. Közreadta utazásai során szerzett benyomásait Germánia, Svájc, Hollandia és Franciaország területén, részletesen leírta a korabeli Lengyelország egyházi és politikai életét. Feljegyzései a vatikáni könyvtárban megtalálhatók. A gyűjteményben fontos korabeli dokumentumok is találhatók. Megérkezését követően hozzálátott a varsói nuntiatura archívumának felállításához, gondoskodva a lengyelek politikai helyzetével foglalkozó dokumentumok megőrzéséről is. 1778-ban kiadta „Index rerum Poloniae” című munkáját, amely mind a mai napig a kor lengyel történetének legfontosabb forrása. Műveiben részletesen közli a nunciusok életrajzát is, utalva tevékenységük fő motívumaira.

A tanulmányt Garampi tevékenysége néhány latin nyelvű dokumentuma publikálásával zárja a szerző, felhíva a figyelmet e dokumentumok tanulmányozásának fontosságára.

Wernke Géza