A szecesszionizmus keresztmetszeti meghatározása fejlett demokráciákban

Jason Sorens: The Cross-Sectional Determinants of Secessionism in Advanced Democracies in Comparative Political Studies, 38. vol. 3. no. 2005. April 304–326. p. DOI: 10.1177/0010414004272538.

Ez a cikk az államokon belüli térségi szintű szecesszionizmus „kockázati tényezőit” elemzi. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy mely régiókban valószínű, hogy támogatást nyernek, és sikeressé válnak a szecesszionista pártok. Új adatok felhasználásával visszafelé irányuló keresztmetszeti elemzéses módszerrel a szerző arra a következtetésre jut, hogy a szecesszió kialakulásához más típusú etnikai konfliktusok esetében jelen nem lévő, egyedi tényezők szükségesek. Az identitásváltozatok, mint pl. regionális nyelv, vagy valamikori függetlenség mellett a következő változatok adhatnak magyarázatot a szecesszionizmus erősségére: az irredenta potenciál hiánya, relatív jómód, földrajzi elhatároltság és többpártrendszer. Ezek a tényezők általában sokkal inkább az etnikai identitás kialakítását segítik elő, mint annak helyettesítését, bár vannak jelentős példák is a nem-etnikai alapú szecesszionizmusra.

A szecesszionizmus – az államon belül egy térség forrongása a területi függetlenség elnyerésének céljával – mindezidáig kevés figyelmet kapott a tudósok részéről. A szecesszionizmust általában az etnikai konfliktusok, vagy nacionalizmus egyik formájaként kezelték. Az 1970-es években és a 80-as évek elején az „etnonacionalizmussal”, „kisebbségi nacionalizmussal”, „mikro-nacionalizmussal” és hasonló témákkal foglalkozó tanulmányok száma hirtelen megsokszorozódott, a skót és a quebec-i nacionalisták jelentős választási sikereit követően. Ennek az irodalomnak nagy részét az foglalkoztatta, hogy megmagyarázzák, miért bizonyultak elhibázottnak azok az elképzelések, amelyek az 1950-es, 60-as évek irodalmában jelentek meg, és amelyek szerint a perifériális nacionalizmus szükségszerűen megszűnik a modernizáció nyomása alatt. Mindazonáltal a Skót Nemzeti Párt (SNP), a Wales-i Párt (PC) és a Quebec-i Párt (PQ) a 70-es évek végén, 80-as évek elején elszenvedett választási kudarcai a revizionizmus újabb hullámát indították el, amely megkísérelte leírni, miként lehetne a szecesszionista vezetőket és mozgalmaikat helyettesíteni, felváltani valami mással, vagy erejüket elszívni. Az 1980-as években az Afrikában és Ázsiában fellángoló fegyveres konfliktusok ismét a Harmadik Világ etnikai konfliktusait tanulmányozók figyelmének középpontjába emelték. A Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia széthullása újabb megmagyarázandó anyagot biztosított a 90-es évekre.

A jól megalapozott demokráciák szecesszionizmusának tanulmányozása mindazonáltal nem ott folytatódott, ahol a 70-es években abbamaradt, annak ellenére, hogy Skócia, Wales és Baszkföld, Katalónia, Korzika és Flandria egyaránt a szecesszionizmus fennmaradását és erősödését mutatta. Az 1995-ös népszavazás az elszakadásról Quebec-ben az Északi Liga felemelkedése és hanyatlása Olaszországban, vagy a feröer-i függetlenségi törekvések, valamint a kisebb szecesszionista pártok megjelenése a legtöbb fejlett ipari demokráciában szintén ezt az erősödést támasztotta alá. Sőt mi több a szecesszionista és más etnikai mozgalmak egy csoportba sorolása hátráltatta a szecesszionista mozgalmakat támogató egyedi tényezők azonosításának folyamatát. Valójában a szecesszionizmus és az etnikai nacionalizmus ortogonális fogalmak.

Egyes szecesszionista pártok etnikai alapon működnek, de sokan nem; egyes etnikai vagy „etnoregionális” pártok szecesszionisták, de sokan nem. A függetlenségről alkotott hasonló elképzelésük miatt az etnikai szecesszionista mozgalmak több közösséget mutatnak a nem-etnikai szecesszionista mozgalmakkal, mint az etnikai non-szecesszionistákkal. A cikkben bizonyítást nyer, hogy amikor a szavazók egy szecesszionista párt mellett, vagy ellen szavaznak, akkor a függetlenség árát és előnyeit mérlegelik.

A cikk elméleteket alkot, amelyek minden jól megalapozott demokrácia régiójában megállják helyüket, majd regressziós analízissel teszteli őket. Ez a tanulmány az első széles keresztmetszetű kvantitatív vizsgálat, a szecesszionista pártok szavazókörére irányulóan. Ayres és Saideman két cikkben feltárták az irredentizmust és szecesszionizmust meghatározó tényezőket egy globális minta vizsgálatával. Munkájuk egyik kimagasló érdeme, hogy elkülönítik egymástól a szecesszionizmust és az etnikai politikák más változatait. Ez a cikk korlátozza a mintát a jól megalapozott demokráciák körére, ahol a szecesszionista pártok legálisak (Törökországgal és Indiával ellentétben), és ahol jelentős regionális különbségek léteznek (Izlanddal és Jamaica-val ellentétben) oly módon, hogy a szecesszionista párt szavazati arányából kiindulva állít fel egy változót. Természetesen az etnikai identitásnak vannak más aspektusai a nyelven kívül, de még ha ezeket figyelembe is vesszük, akkor sem képesek magyarázatot adni a szecesszionizmus támogatottságának variációira.

Ha a cikkben részletesen tárgyalt jelenlegi trendek bármit is jeleznek, az nem lehet más, mint az, hogy a szecesszionizmus továbbra is jelen lesz a nyugati demokráciákban. Ez a cikk egy új kutatást mutat be, amely feltárja a szecesszionizmus keresztmetszeti változóit. Így nemcsak a szecesszionizmus jobb megértését segíti elő, de megnyitja a kapukat egy szélesebb körű, összehasonlító vizsgálat felé, melynek fókuszában a regionális politikák, illetve a központi kormányzatok regionális követelésekre adott válaszai állhatnak, olyanok, mint autonómia, pénzügyi vagy jogi engedmények stb.

Bosznay Csaba