Horvátország – 2005: hét hónap aggodalmas várakozás az EU-csatlakozási tárgyalásokra

Richter, Solveig: Kroatien: Zitterpartie nach Europa zwischen EU-Konditionalität und politischen Manövern. = Südosteuropa Mitteilungen. 53. Jg. 2005. H. 6. 6–15. p.

A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntető Bírósággal (ICTY) való teljes együttműködés hiányára hivatkozva az EU váratlanul felmondta a horvát csatlakozási tárgyalások már egyszer 2005. március 16-ára kitűzött megkezdését. A kezdést bizonytalan időre elhalasztották. A hivatkozásban elsősorban Ante Gotovina súlyos szerbellenes háborús bűnökkel vádolt, régóta Hágába várt tábornok kézrekerítésének késlekedése, illetve a horvátországi szervek kétségbe vont szavahihetősége szerepelt. Az EU színeváltozása súlyosan megrázta a horvát közvéleményt, alaposan megrengette a csekély kormánytöbbség tekintélyét. De az EU sem jókedvében hozta meg az esetleg súlyos következményekkel is terhes döntést. Úgy látszott: prioritást élvez a háborús bűnök kivizsgálásának ügye, s az EU ezzel kapcsolatban most példát statuál. Mindenesetre egyeztető bizottság alakult a helyzet kezelésére, egyik feladataként a fővádlói (Carla del Ponte) hajthatatlanság szigorának tesztelésével.

Az EU döntése falhoz állította Sanader miniszterelnököt, aki egész politikáját a csatlakozási programra tette fel, és egyebekben mind nehezebben állta az ellenzék kritikáját. A közvéleményben megfogalmazódó felháborodás és csalódottság folytatásában pedig éles polarizálódás ment végbe a horvát társadalmon belül: ugrásszerűen megnőtt az EU-csatlakozást ellenzők tábora (szeptemberi mérés szerint: 56%-ra). A radikális nacionalisták mellé most felsorakozott a baloldali és liberális irányultságú csoportok egy része is. Ezek elsősorban a csatlakozási kérdés és a Gotovina-ügy egyszerű összekapcsolását utasították vissza. Az esemény mindenesetre lényegében az europaizálással eleve szembenálló nacionalisták malmára hajtotta a vizet. Törvényen kívüli hálózatuk hirtelen fel is bátorodott: 1996 óta először új, etnikailag motivált erőszakhullám söpört át az országon. A májusban rendezett önkormányzati választások is jobboldali földcsuszamláshoz vezettek, különösen az egykori harci övezetekben, ami azonnal éreztette hatását a szerb visszatelepítési politika helyi kezelésében. A szerbek rovására elkövetett incidensek egy része is a választási „harc” számlájára volt írható. A kialakult helyzetben Mesić elnök is időszerűnek látta, hogy felhívja az EU-t a horvát csatlakozási kondícionalitás értékelésének újragondolására.

Amilyen váratlan és jószerivel érthetetlen volt az EU részéről a horvát csatlakozási tárgyalások leállítása, annyira meglepő módon és újszerű motiváció nélkül tűzte ki mégis október 3-ára a tárgyalások megkezdését. Belátta, hogy egysíkúan ítélte meg a helyzetet? Hogy rosszul számította ki a leállításra vonatkozó döntés hatását? A maga júniusi alkotmányozási krízise játszott közre abban, hogy változtatott álláspontján? Annyi bizonyos, hogy a második döntés is azonnal éreztette pozitív hatását, mind a horvát kormány és a kormányfő belpolitikai és lakossági megítélését, mind pedig az EU-csatlakozás társadalmi támogatottságát illetően. EU-részről a körülmények minden szerencsés összejátszása mellett is (osztrák intervenció Horvátország érdekében, a török tárgyalások megkezdéséhez kapcsolódva, stb.) elsősorban az álláspontok kiszámíthatatlansága csapódik le. De a legnagyobb rejtély: hogy tudták rávenni a hágai főügyésznőt a Gotovina személyére kihegyezett vétó elejtésére? Az ekörüli nyilatkozatok több mint ellentmondásosak, lényegében átláthatatlanok.

(P.S.: A horvát csatlakozási tárgyalások megkezdésének újrakitűzését követően nem egészen két hónappal - itt ismertetett forrásunk szempontjából „lapzárta” után - fogták el Spanyolországban az addig állítólag Dél-Amerikában, azaz tényleg nem Horvátországban bújkált Gotovinát. Lehetett-e erre nézve már előzetes várakozással az ügyésznő október elején, amikor oly hirtelen megenyhült Horvátország, illetve a horvát vezetés iránt?)

Komáromi Sándor