Kisebbségkutatás - 13. évf. 2004. 1. szám |
Nemzeti kisebbségek a mai Szlovák Köztársaságban
J. Madera, Andrzej: Mniejszości narodowe w obecnej Republice Słowackiej. Rocznik wschodni 7. nr. Rzeszów 2001. 89-110. p.
A szerző cikkében a szlovákiai nemzeti kisebbségek - elsősorban a magyarok és a romák - helyzetével foglalkozik. A kérdés azért is rendkívül fontos, mert a Szlovák Köztársaság a mai Európa egyik olyan országa, amelyben a legtöbb nemzeti kisebbség él. Helyzetük az ország társadalmi-politikai életében az egyik legkomolyabb problémát jelenti.
A bevezetőben a nemzeti kisebbségek szám szerinti megoszlásáról tájékoztat minket a szerző: Szlovákia lakosságának 14%-a más nemzetiségű, legnagyobb lélekszámú a magyarság, 567 300 (kb. 10,7%), a második helyen a romák állnak, számuk 76 000. Ez a szám azonban nem teljes, hiszen életmódjukból következően (félvándor életmód, nagy részük nem dolgozik, nem veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, nem járnak iskolába) nyilvántartásuk nehézségeket jelent. Legnagyobb részük az ország keleti részén települt le, becslések szerint valódi számuk 300 000-500 000 között mozog.
A többi kisebbségi csoportokba tartoznak a csehek (59 300, kb. 1,1%), a ruszinok (17 200) és az ukránok (13 300), együtt 0,6%. A többi csoportot alkotják a németek, a zsidók, a lengyelek, a horvátok, a morvák és az oroszok (összesen kb. 0,4%).
A cikk következő részében a szerző a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó törvények bemutatásával foglalkozik. Először az 1992-ben elfogadott Alkotmány néhány olyan határozatát ismerteti, melyek a nemzeti kisebbségek jogainak rendezésére irányulnak. Az Alkotmány 6. sz. cikkelye kimondja, hogy az állami hivatali nyelv a szlovák, a kisebbségek nyelvhasználta további jogi szabályozásokat igényel. A többi cikkely csak általánosságokban foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogainak védelmével. Garantálja a kisebbségi kultúra fejlesztésének, az információk anyanyelven való hozzájutásának, a társaságok szervezésének, valamint a művelődési és kulturális intézmények fenntartásának jogát. Ugyanakkor semmilyen komolyabb lépés nem történt a kisebbségi nyelvhasználat szabályozása érdekében.
A további rész a nemzeti kisebbségek helyzetét mutatja be 1998-ig. A szerző részletesen foglalkozik V. Mečiar kisebbségi politikájával, amelyet nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a különböző nemzetközi szervezetek is éles kritikával illettek. Az Európai Unió szerint Szlovákia nem teljesítette az európai integrációs folyamatok alapvető kritériumait. 1995-ben a parlamentben kierőszakolták az állami nyelvről szóló törvényt, amely a szlovák nyelvet a többi fölé emelte. Megszüntette azt az 1990-ben bevezetett jogi normát, amely garantálta a kisebbségi nyelvek használatát a hivatalokban. Jan Hrabko, szlovák publicista a mečiari kormány törvényhozó tevékenységét nagyon találóan "nyelvi rasszizmusnak" nevezte. Ez a törvény magával vonta a kisebbségi jogok korlátozását más területeken is. (Horn Gyula, az akkori magyar miniszterelnök figyelmeztette Szlovákiát, hogy döntésük a diplomáciai kapcsolatok megromlásához vezethet.) Jelentősen csökkentették a kisebbségi intézmények anyagi támogatását, a támogatás összege 24 millió koronáról 12 millióra csökkent. A magyar Új Szó-tól megvonták a támogatást, helyette a nacionalista irányultságú, kormányhű lapokat finanszírozták.
Változásokat az 1998-as parlamenti választásokat követő időszak hozott, amikor a hatalmat a Mečiar-ellenes oppozíció szerezte meg. A kormánykoalícióba bekerült a Magyar Koalíció Pártja is, amely a nemzeti kisebbségi politikát illetően kidolgozott programmal rendelkezett. Dzurinda kormánya 1998-as programnyilatkozatában kötelezettséget vállalt a Szlovákiában élő kisebbségek helyzetének rendezésére. Ez érintette az iskolai bizonyítványok újbóli, két nyelven történő kiadását, a kisebbségi kultúra támogatását, valamint az új nyelvtörvény előkészítését és elfogadását. A Nemzeti Tanácsban létrehoztak egy, a kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottságot (Vybor pre ludske prava a narodnosti). A kisebbségi ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságba bekerült A. Nagy László és Csáky Pál. Több, kisebbségi ügyekkel foglalkozó szervezet kezdte meg működését.
A következő rész a nemzeti kisebbségek pártjait mutatja be. A szlovákiai Belügyminisztérium 2001 elején 17 bejegyzett roma pártot tartott nyilván, ezeknek azonban csak a számuk nagy, politikai szerepük elenyésző. Ezenkívül négy magyar és egy ruszin-ukrán politikai párt szerepelt a nyilvántartásban, közülük egyedül a Magyar Koalíció Pártja képviseli valóban a kisebbségi csoportok érdekeit. A párt 1998-ban jött létre, egyértelműen támogatta a kormány reformtörekvéseit, regionális típusú pártból országos párttá vált. A roma csoportok közül egyedül a Roma Polgári Kezdeményezés nevű pártnak van saját képviselete. A szerző rámutat a két kisebbségi párt között megmutatkozó óriási különbségre, amely a politikai kultúra különbözőségéből fakad. A magyarok fegyelmezettek a jogaikért folytatott harcokban, magasan képzettek és erős politikai elittel rendelkeznek. Ezenfelül mögöttük áll Közép-Európa egyik jelentős demokratikus állama. Ezzel szemben a romák mögött, akik szétszóródva élnek az egész világon, nem áll senki, különböző csoportjaik között állandó konfliktusok vannak.
A pártokról szólva a szerző azt is megemlíti, hogy a parlamenti ellenzéki pártok kifejezetten nemzetiségellenes magatartást mutattak, szándékukban állt a kisebbségi nyelvhasználat betiltása, ennek érdekében népszavazást kezdeményeztek, ezt azonban Rudolf Schuster miniszterelnök megakadályozta.
A továbbiakban a nemzetiségi kisebbségeket érintő legfontosabb problémáról, nevezetesen a nyelvhasználat körüli vitákról olvashatunk. A cikk első részében már szó esett a Mečiar-kormány nyelvpolitikájáról, amely tulajdonképpen be nem váltott ígéretekben merült ki. Ezzel szemben Dzurinda kormánya 1999. július 10-én elfogadta az új nyelvtörvényt, amely szeptember 1-jén életbe is lépett. A törvény a kisebbségi nyelvhasználatot csak a területi közigazgatás helyi hivatalaiban szabályozza, s ez nem egyezik a Magyar Koalíció Pártja által benyújtott javaslattal, amely a kisebbségi nyelvek szélesebb körben való használatát célozta meg. A törvény garantálja a kisebbségi nyelvhasználat jogát azokon a területeken, ahol a népszámlálási adatok szerint a kisebbségek a lakosság legalább 20%-át teszik ki. Ez a magas küszöb ellenzőkre talált, a 10% mellett több érvet is felsorakoztattak. A törvény számos hibájára szlovák publicisták és jogászok hívták fel a figyelmet. A törvény - egyebek között - nem definiálja pontosan a "hivatali kapcsolatok" fogalmat, ezért ez számos ellentmondáshoz vezethet. Végezetül a szerző felsorolja azokat a kijelölt területeket, ahol a kisebbségi nyelveket a hivatali életben használni lehet.
A nyelvhasználat szorosan összefügg a kisebbségeket érintő oktatásüggyel és a kultúrával. Ezek összefüggéseiről olvashatunk az alábbiakban. Itt elsősorban a magyarokat érintő kérdéseket tekinti át a szerző, nevezetesen a tanárok, művelődésüggyel és kultúrával foglalkozó szakemberek felkészítésének a helyzetét. Szól a pozitív változásokról, melyek között szerepel a bizonyítványok két nyelven történő kiadása, a költségvetési eszközök kedvezőbb elosztása, új, kisebbségi ügyekkel foglalkozó bizottságok létrejötte stb.
Az általános és főleg a magyar nemzeti kisebbséget tárgyaló rész után a szerző rátér a romák helyzetével kapcsolatos kérdések részletes elemzésére. 1989-ben Szlovákiában 300 roma települést regisztráltak, 12 év alatt számuk 520 ezerre nőtt. Deszkákból és bádogból összetákolt viskókban él együtt gyakran három roma generáció, víz, villany nélkül.
A szlovákok viszonya a romákhoz nagyon különböző, az elfogadástól és a megértéstől, a rejtett gyűlöletig terjed. Sok esetben a cigánykérdés agresszív megnyilatkozások alapjául szolgál. Nem ritka a gyűlölettel teli rasszista magatartás, amelyhez gyakran fizikai agresszió is kapcsolódik. A romák nemegyszer rasszista hajlamú politikusok célpontjai is, gyakran okolják őket a társadalom gazdasági helyzetének romlásáért. A média sem kezeli őket egyértelműen, leggyakrabban negatív megnyilatkozások szerepelnek velük kapcsolatban. A közvélemény-kutatások adatai is azt sugallják, hogy a szlovák lakosság nagyobb része nehezen fogadja el őket. Még a társadalom barátian vagy csak egyszerűen közömbösen viszonyuló része is tart attól, hogy a roma kisebbség a Szlovák Köztársaság egyre nagyobb hányadát fogja kitenni. Ez összefügg a roma népesség éves természetes szaporulatával, amely 2,3% körül van, ezért a romakérdés hamarosan Szlovákia legfontosabb szociális, civilizációs és kulturális problémájává válhat.
1998-ban a United Nations Development Programme készített egy jelentést, mely szerint a Szlovákiában élő romák helyzete "nagyon rossz". Az okokat az alábbiakban lehet összefoglalni:
Egyetlen pozitívumként azt emelték ki, hogy a romák újabban törekedni kezdtek saját nyelvük, tradícióik és értékeik rekonstruálására.
A kérdés legnegatívabb aspektusa a szlovák oldalról irányuló diszkrimináció és rasszizmus. Különösen az utóbbi néhány évben vált egyre feszültebbé a viszony a szlovák és a roma népesség között. A szerző idézi a romák problémáját kutató Michail Vaečka adatait, aki olyan konkrét támadásokról számol be, amelyeknek romák voltak az áldozatai.
A cikk következő része egyes szlovák politikusok rasszista megnyilvánulásairól számol be. Ezek legnagyobb része nyilvános gyűléseken hangzott el, s a magyarokra és a romákra egyaránt vonatkozott. Ezek csak még jobban erősítették az országban a rasszista gyűlöletet. Hivatalosan egy esetben sikerült elérni, hogy a rasszista kijelentést tevő parlamenti képviselő mentelmi jogát felfüggesztették.
A cikk befejező részében a szlovák-magyar, illetve a szlovák-roma viszonyról olvashatunk. Az 1998-as parlamenti választások után, amikor a Magyar Koalíció Pártja tagja lett a kormánykoalíciónak, a szlovákiai magyarok reménykedve tekintettek a jövőbe. Ugyanakkor a szlovákokkal ellentétben kevésbé pozitívnak látták a helyzetüket. Ezzel együtt a magyar-szlovák viszonyt mindkét fél jónak minősítette.
A romákhoz való viszonyt illetően a helyzet sokkal bonyolultabb, a 2000 márciusában folytatott felmérések alapján a viszony nagyon kritikus. Jónak csak 17% mondta, 80% rossznak minősítette. Ennek ellenére csak 47% számolt be romákkal kapcsolatos rossz tapasztalatokról. Azok a személyek, akiknek közeli kapcsolataik vannak romákkal (rokonsági viszonyok, munkahelyi, lakóhelyi kapcsolatok), kevésbé viszonyulnak hozzájuk negatívan. A lakosság nagy része azonban nem eléggé toleráns velük szemben.
A kormánykoalícióba bekerült kisebbségi képviselők jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy a romák helyzete és a hozzájuk, való viszony is megváltozzék.
A befejezésben a szerző összegzi azokat a pozitív változásokat, amelyek 1998 óta figyelhetők meg Szlovákia nemzeti kisebbségeket érintő politikájában. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az elért eredmények ellenére még számos probléma sürgős megoldásra vár. Kiemelt fontosságúnak tekinti a romák helyzetének megoldását. A továbbiakban megoldásra vár még a nemzeti kisebbségek képviselőit érő verbális és esetenként fizikai támadások problémája. Feladat még továbbá az emberi és kisebbségi jogok nemzetközi szempontú elemzése is.