Csehek Oroszországban

Gerčikova, I. A.: Čehi v Rossii: istoriâ prodolžaetsâ. = Slavânovedenie, 5. no. 2002. 66-72. p.

1867-ben került sor a csehek moszkvai "zarándoklatára", amikor a néprajzi kiállításra érkező cseheket II. Sándor cár kihallgatáson fogadta. Hamarosan ezután az orosz kormányzat megteremtette annak a lehetőségét, hogy cseh telepesek jelentős kedvezményeket élvezve vándoroljanak be Oroszországba. A gazdasági válság által sújtott Osztrák-Magyar Monarchiából ebben az időszakban igen sok cseh települt át olyan országokba, ahol sok volt a szabad föld: az Amerikai Egyesült Államok és Brazília mellett Oroszországba is. Több mint 30 ezer cseh - többségében föld nélküli paraszt - települ át ekkor Észak-Kaukázusba, Volhíniába és Oroszország más vidékeire. Dél-Oroszország mellett népes cseh kolónia alakul ki Moszkvában, Szentpétervárott és Kijevben is. Sorsuk szorosan összefonódott Oroszországéval, maradandó nyomot hagyva annak kultúrájában, tudományos és politikai életében. A XIX-XX. század fordulóján csehek újabb áradata indul Oroszországba. Ezek többnyire megőrizték osztrák-magyar állampolgárságukat. Számuk több tízezerre tehető, s köztük már nem csak parasztok, hanem vállalkozók és műszaki középkáderek is voltak.

A XX. század 90-es éveiben megfordult a vándorlás iránya: 1995-1999. között a volhíniai, a kazahsztáni, a grúziai és a volt Szovjetunió más vidékein élő csehek utódai gyakorlatilag mind visszaköltöznek őseik földjére. Túl sokat kellett megélniük a XX. században: a kuláküldözést, a deportálásokat, a koncentrációs táborokat, a polgárháborút és a két világháborút, így nem csoda, hogy mihelyt alkalom adódott, csehül már nem beszélő, csehországi kapcsolatokkal már nem rendelkező, eloroszosodott utódaik gondolkodás nélkül a Csehországba való áttelepülés lehetőségét választották.

Maradtak azonban még csehek Oroszországban. A szerző a novorosszijszki határterületen működő cseh egyesület példáján mutatja be sorsukat. A szovjet koszakban mindent elkövettek azért, hogy a csehek elfelejtsék származásukat. A szerző szerint valószínűleg a nyelvrokonság is közrejátszott abban, hogy a csehek itt nehezebben őrizték meg anyanyelvüket, mint az Egyesült Államokban. Az első telepeseket egyébként erőszakkal áttérítették az ortodox vallásra.

Az első cseh telepesek - 360 család - 1869-ben érkeztek Novorosszijszk kikötőjébe. Első településeiknek a Kirillovka, Mefogyijevka, Vlagyimirovka, Glebovka nevet adták, amelyek máig fennmaradtak. Két év múlva újabb telepesek érkeztek, ezek közül sok család egyénileg utazott, sok hónapot töltve úton lovas kocsikon. 1874 után a betelepülés megszűnt, mivel a cseh földművesek kedvezményeit megszüntették. Az 1897. évi népszámlálás adatai szerint a volhíniai kormányzóságban 28 ezer cseh lakott, aki több mint 30 ezer hektár földet birtokolt. 1901-ben a 23 ezer lakosú Novorosszijszkban 270, a környező falvakban további 619 cseh élt, 1906-ra számuk 305-re, illetve 1148-ra emelkedett. Volhínia után a mai Krasznodari határterületen volt a legnagyobb kompakt cseh lakosság Oroszországban. A Csernomorszki járásban 1926-ban 2600 cseh élt, és 7 cseh iskola működött.

A telepesek nehéz körülmények között kezdtek hozzá a föld termővé tételéhez: eleinte földbe vájt viskókban laktak, amelyek télen hidegek voltak és nedvesek, nyáron pedig a kígyók, a muslicák és a vaddisznók ellen kellett védekezni. Közösen irtották az erdőt, kerítették be a földeket, óvták a termést. Szorgalmas munkájuk eredményeként hamarosan megszedték magukat. Malmokat építettek, sok újítást vezettek be. Különösen a szőlészetben, a gyümölcs- és zöldségtermesztésben jeleskedtek, de még a dohánytermesztésben is maguk után utasították az e téren nagy szakembereknek tartott görögöket is. Sokat tettek az ipar fejlesztéséért is, különösen az élelmiszer- és a söripar terén. Mefogyijevkában az egész környéken híres kolbászüzemet létesítettek, ugyanott 1899-ben sörgyár épült, amely egészen az 1960-as évekig működött.

A mezőgazdaságon és az iparon kívül nagyban hozzájárultak a csehek a Kubany-vidék kulturális életéhez is. Más telepesekhez képest nagy figyelmet fordítottak a zenére és a sportra. Minden faluban volt amatőr zenekar, általános volt a gyermekek zenei oktatása.

Az I. világháború kitörésekor az oroszországi csehek nem engedelmeskedtek az osztrák-magyar konzulátusok felhívásának, hanem Oroszországban maradtak. Azok, akik orosz állampolgárok lettek, az orosz hadseregbe vonultak be, a többiek önkéntes cseh alakulatokat hoztak létre, amelyekből 1917-ben megalakul a csehszlovák hadtest, amely kezdetben az orosz parancsnokság alá tartozott, majd önállósította magát. 1918 májusában Trockij parancsot ad a hadtest lefegyverzésére és feloszlatására. Egyes katonák átállnak a vörösökhöz, de a többség megtagadja a feloszlatást és a bolsevikok ellen harcol. Az utolsó cseh légionáriusok csak 1920 végére érnek haza.

Az I. világháború és a polgárháború után Novorosszijszkban még több száz cseh család maradt. Akkor még nem tudták, hogy mi vár rájuk. 1927-ben felszámolták a Csehszlovák Társaságot, amely sikeresen védte a Kubany-vidéki csehek érdekeit és segített fenntartani kultúrájukat. Ezzel párhuzamosan szűnnek meg az iskoláik, templomaikban komszomol-sejtek vernek tanyát. A II. világháború idejére egyre kevesebb cseh marad ezen a vidéken. Mivel többségük időközben módos gazda lett, az elsők között esnek áldozatul a kuláktalanításnak, Oroszország belsejébe és Szibériába deportálják őket. Nem kerülte el a cseheket sem a terrorhullám, sokukat kémnek nyilvánították. A II. világháború éveiben sokan harcoltak a Vörös Hadseregben és Ludvik Svoboda tábornok hadtestében, amely részt vett Csehszlovákia felszabadításában is, akik ez utóbbi alakulatban szolgáltak, a háború után Csehszlovákiában maradtak, és később a családjukat is elvitték. Novorosszijszk környéke egy időre német megszállás alatt volt, a németek helyreállították a templomokat, amelyekből később kultúrház lett. Sokakat Németországba vittek munkára, ezek közül a túlélők mind Nyugaton maradtak. Így aztán a cseh diaszpóra létszáma a Kubany-vidéken a minimálisra csökkent.

A II. világháború után a fiatalok többsége már vegyes házasságban élt, a nyelvet nem beszélték, asszimilálódtak. A nyelvet csak az idősebbek őrzik. Házaik jó minőségűek, gondozottak. A cseh falvakba manapság egyre több kaukázusi, tatár, csecsen család települ be, demográfiai okokból ezek kerülnek túlsúlyba a csehek leszármazottaival szemben. Az utóbbi időben azonban felébredt az érdeklődésük a cseh nyelv és az óhaza iránt, megalakították egyesületüket, felvették a kapcsolatot hazájuk oroszországi nagykövetségével. Nincsenek sokan, de jellegzetes színfoltját képezik Novorosszijszk történetének és remélhetőleg jövőjének is.

Zoltán András

Vissza