Kisebbségkutatás - 12. évf. 2003. 1. szám |
A Divéky nemzetség nemzetisége
Roszkowski, Jerzy M.: Rod Divékych - Węgrzy, czy Słowacy? = Historické túdie 41. Bratislava, 2000. 151-161. p.
A tanulmány lengyel nemzetiségű szerzője mintegy "okafogyottá" minősíti azt az időnként fel-feléledő magyar-szlovák vitát, amely a Divéky nemzetség etnicitását próbálja meghatározni, amikor kijelenti, sőt: hangsúlyozza, hogy "Lengyelországban és a történelmi Magyarországon a nemesség nemzettudata egyaránt osztályszolidaritásának és közös érdekeinek végkifejlete volt. Ennek következtében a nemesi családok között az életmódban, a nyelvhasználatban és nemzetiségi hovatartozásban meglévő különbségek fokozatosan elhalványultak, és ezért eshetett meg, hogy - tekintet nélkül eredetükre - ezek a családok Lengyelországban lengyelnek, a szentistváni korona királyságában (Horvátország kivételével) pedig magyarnak érezték magukat".
Ezt a konklúziót szerzőnknél az alábbi tényközlés készíti elő, illetve alapozza meg:
A Divéky nemzetség a történelmi Magyarország egyik legősibb nemzetsége. Létezéséről már 13. századbeli írásos emlékek tanúskodnak: a nemzetségalapító Csorba Tamásról az első feljegyzés 1278-ból való. A nemzetség tagjai ekkor Visegrád és Nyitra környéki birtokaikon élnek. Akadt közöttük vicepalatinus (Barlev) és várnagy. Tamás (1380-1398) a bajmóci, Péter (1477-1509) a trencséni várban töltötte be ezt a tisztséget. Két Salamon nevű tagjuk révén a 15. században a lengyel nemesség soraiban is fölbukkantak. (A magyar és a lengyel nemesség közötti "átjárás" korántsem volt ritka: pl. a 239 idegen provenienciájú, legtöbbször németre visszavezethető lengyel nemesi címer között 22 volt magyarhoni.)
A 16. és a 17. században a Divéky nemzetség elszegényedett, politikai súlya is csökkent. Egyik ága Árva megyébe költözött. Mindenesetre nemzetségüknek mindmáig élnek leszármazottai.
A magyar szakirodalom azt állítja, hogy a nemzetség magyar eredetű, sőt egyesek szerint őse a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe. Ezzel szemben a szlovák fél a szlovák eredet mellett érvel. Legalábbis azt valószínűsíti, hogy a Divékyek a Hont-Pázmány nemzetségből váltak ki, akárcsak sok más történetileg jelentős család (Újfalussyak, Besznakok, Bossányiak, Majthényiek, Rudnayak, Turcsányiak). A Hont-Pázmány nemzetség pedig szláv, konkrétan szlovák volt, s abba a szlovák elitbe tartozott, amely a honfoglalás után is megőrizte, sőt: növelte politikai és vagyoni befolyását.
Olyan forrás természetesen nem maradt fenn, amely a Divékyek nemzetiségéről szólna, vagy belőle legalább következtetni lehetne rá. Még áttételesen se nagyon (így pl. szlovák nyelven "rod Diviakovcov" néven emlegeti a Divékyeket, de címerükben nem "diviak", azaz vaddisznó, hanem lépegető medve található).
A lengyel szerző ezen a ponton jut el odáig, hogy egy efféle egzakt nemzetiség-meghatározásra nincs is szükség, nem lehet mit kezdeni vele. A lényeg az, hogy a különféle nációkból származott nemességnek közös tudata volt a Magyar királysághoz való tartozás. Ebben nagyon hasonlatos a lengyel nemességhez, amelybe a lengyelen kívül a litván, az orosz és a német eredet-ág is beletartozott.
Egyébként szerzőnk a magyar és a lengyel nemesség kialakulásának és "történelmi pályafutásának" összehasonlítására nagy gondot fordít, s eközben kitűnnek azok az "olykor kísérteties" hasonlóságok, amelyek ezt a két elitet jellemezték.
Futala Tibor