Az ukrán identitás és a nyelvi valóság

Berezovenko, Antonina: Between nation and state: Ukrainian identity in today's language reality.

= Ukraïns'ka kul'tura v êvropejs'komu kontekstì - Ukrainische Kultur im europäischen Kontext. Herausgegeben von Rolf Göbner und Alexander Kratochvil. Greifswald 2002. 143-144. p.

Az állami és a nemzeti önazonosság kialakulási folyamata ugyan szorosan összefügg egymással, formájában és dinamikájában mégis különbözik egymástól. A nyelvi tényező mindkettőben fontos szerepet játszik. Egyrészt a nyelv szembetűnő vonása az identitásnak, másrészt olyan szemantikai mélységek megnyilvánulása, amelyekben a nemzetek sajátos nyelvi világképe megfogalmazódik. A nyelvet ezért tartják a különbözőség kulcsának, amelynek fogalmi apparátusa és jelentésrendszere strukturálja azt, amit és ahogy a világból látunk. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a nemzeti felbuzdulás szenvedélyes nyelvi viták formáját öltötte. Akkor úgy tűnt, hogy Ukrajna hamarosan ukránul kezd majd beszélni, és egy birodalmi provincia amorf népessége olyan nemzetté válik, amelynek saját identitása, történelme és természetesen saját nyelve lesz. A "peresztrojka" idejének és a függetlenség első éveinek nyelvi valósága menekülés volt a múltba. Az "ukránság" keresése a dolgok adott állásának a tagadását feltételezte és az "el Moszkvától" jelszó jegyében történt.

Más, hasonló helyzetű nemzetekhez hasonlóan az identitáskeresés az ukránoknál is a birodalmi központ (Oroszország) nyelvével szembeni intenzív purizmusban és a saját nyelv egységesítésére és normalizálására, valamint jogainak biztosítására való törekvésben öltött testet. A nyelv lett a nemzeti identitás legfőbb ismérve. Az ukrán nyelv az ukrán identitást, míg az orosz nyelv a szovjet identitást jelezte. Ez az azonosítás gyorsan felváltotta azt a régi közfelfogást, amely az ukrán nyelvet a falusi származással és a kulturálatlansággal, az orosz nyelvet pedig a városi élettel és a kulturáltsággal azonosította.

Az ukrán identitás komponensei mára alaposan átértékelődtek. Ami fontos volt tegnap, mára már nem annyira fontos, s ez a nyelvre is vonatkozik. Míg a nyolcvanas évek végén a nyelvi viták álltak a közfigyelem centrumában, a függetlenség tíz éve után ma már a társadalom viszonylag kis szegmensét érintik. A nyelvészek szomorúan konstatálhatják, hogy a nyelvi témák nem keltenek már visszhangot a mai Ukrajna kultúrájában. Ez egyfelől nem szerencsés, másfelől azonban az, hogy az ukrán nyelv szerepe csökkent az ukrán identitás manifesztálásában, természetes, és bizonyos fokig reményt keltő is. Ma már az ukrán nyelv nem az "ukránság" egyedüli ismérve. Elmúltak azok az idők, amikor ha valaki ukránul beszélt, automatikusan az ukrán államiság hívének számított, ha viszont oroszul, akkor az ellenségének. A nyelvi kód jelző funkciója kiegészült az állami identitással és annak jeleivel. Az ukrán állam ténnyé vált, az itt lakók ennek kötelékében és ennek törvényei szerint élnek. A Dinamo Kijev és a Szpartak Moszkva futballmeccs előtt ukrán szurkolók csoportja sárga-kék ukrán zászlókat lobogtatva oroszul kiabálta, hogy "halál a muszkákra". Milyen alapon lehetne meghatározni ezeknek az identitását? A nyelvi forma vagy a jelentés szerint? Ha az orosz és az orosz érdekű ukrán tömegtájékoztatás nem keltene hisztériát a nyelvi kérdés körül, az magától megoldódna. Megváltozott az ukrán nyelvhez való viszony is. Közvetlenül a Szovjetunió szétesése előtti időkben ukránul beszélni annyit jelentett, mint ellenzékinek lenni. Ma ez nem jelent mást, mint átlagos állampolgárnak, esetleg hivatalnoknak lenni, tehát alaposan megváltoztak az ukrán nyelv használatának társadalmi konnotációi. A szovjet identitás kialakított egy ukrán-orosz keveréknyelvet (suržyk), majd a nyolcvanas-kilencvenes évek ukrán identitása kialakított egy orosz-ukrán keveréknyelvet (ez mindkét esetben spontán nyelvi fejlemény volt), a mai nyelvi helyzetet a suržyk formalizálása és a két nyelv közötti tudatos választás jellemzi.

Így ma két nyelv és egy keveréknyelv szolgál ki egy nyelvi térséget. Ez nem jelenti azt, hogy a nyelvi kérdés a továbbiakban már nem játszik fontos szerepet az ukránok társadalmi tudatában, azonban a nyelvi kérdés depolitizálódik, és a jövőben nem vált ki olyan heves érzelmeket a társadalomban.

Zoltán András

Vissza