Kisebbségkutatás - 12. évf. 2003. 1. szám |
Szlovák nemzeti/állami mitológia az ezredfordulón
Krekovičová, Eva: Identity a mýty novej tátnosti na Slovensku. (Náčrt slovenskej mytológie na prelome tisícročia.) = Slovenký národopis, 50. roč. 2002. no. 147-170. p.
A kollektív emlékezet strukturálódását és funkcionálását leginkább a társadalmi-politikai-kulturális töréspontokon érdemes tanulmányozni: ezeken kerül ui. "mozgásba" - bővül új elemekkel, sorvadnak el avult rétegei - az egész jelenséghalmaz.
A Szlovák Köztársaság 1993. évi keletkezése a szlovák identitás alakulásával és a szlovák nemzeti történelem és mitológia (re)interpretációjával kapcsolatban egy sor problémát vet fel.
Nem elhanyagolandó sajátosság, hogy az új köztársaság "államalkotó" nemzete lényegében létezésének egész ideje alatt az etnikai/nemzeti kisebbség állapotába került és egzisztált. Ez a tény a szlovákok identitásának és mentalitásának elválaszthatatlan részét képezi. Mögötte ott található a kisebbségi optika, az önreflexió, amelynek lényeges eleme a külső megítélés az államiság hiányának stigmájával. Ugyanígy lényeges eleme a tolerancia is, amely különféle etnikumok és vallások hosszú idejű együttéléséhez szükséges. A szlovák történelmi emlékezet és mitológia ezért az európai népek többségével való összehasonlításban sokkal kisebb mértékben királyok, uralkodók, győztes csaták mitológiája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek saját nemzeti hősei, jeles történeti dátumai, nemzeti "önfényképei" és sztereotípiái.
A szlovákok esetében ez a "kisebbségi pozíció" nem volt mindig transzparens: az az állítás, hogy a szlovákok ezer éves küzdelmet folytattak saját államiságukért, a valóságban bizonyítatlan és politikailag visszaélésekkel járó mítosz. A kisebbségtudat csupán a történeti töréspontokon, a fenyegetettség tudatának kíséretében lépett fel. Ezek a történeti Magyarország keretében 1848-hoz, a kiegyezés utáni magyarosítás évtizedeihez, Csehszlovákia keretében pedig 1918-hoz, 1938-hoz és 1939-hez, aztán 1946-1948-hoz, 1968-hoz és 1987-hez kötődnek. A kisebbségi lét egyébként nem jelentett folyamatos fenyegetettséget. Mindössze olyan realitás volt, amelyhez hozzá kellett igazítani a magatartást, a mentalitást és az identitást.
A szlovák mitológia jelenleg vajúdófélben van. Két történeti tény határozza meg alakulásait. Egyfelől a kommunizmus bukása (valaki mondta: a kommunizmus a kollektív emlékezés frizsidere), másfelől az 1993. évi békés elválás, ami referendum nélkül következett be, az 1992. évi választás két győztes pártjának vezetői által véghezvitt faktumként.
A fentiekből következően napjainkban az a nemzeti-állami mitológia létrehozásának a célja, hogy részint "feledtesse" a kommunizmus mitológia-attrakcióit, részint pedig a most időszerű azonosságtudatot új mitológiák kialakításával, illetve régiek korszerűsítésével erősítse.
1993 után megtörtént a Szlovák Köztársaság állami ünnepeinek és szimbólumainak (címer, zászló, himnusz) jogi leírása az alkotmányban, ami nem jelenti azt, hogy mindmáig nem születnének javaslatok bizonyos módosításokra, illetve új értelmezésekre. A négy munkaszünettel járó állami ünnep (Cirill és Metód napja, a Szlovák alkotmány napja, a Szlovák Köztársaság megszületésének napja és a Szlovák nemzeti felkelés napja) közül például a legutóbbi értelmezése mindmáig labilis. Az emléknapok nem járnak munkaszünettel, de a nemzeti azonosságtudat erősítésében megvan a maguk szerepe. Az emléknapok között vannak keresztény és európai "ihletésűek". Az ünnepek és emléknapok "környékén" kialakultak vagy kialakulóban vannak a sajátos rituálék, bár nem mindegyik ilyen szertartás (például a tábortűzugrás) ismert széles körben, és nem is terjed el.
A szlovák címerről Krekovičová elmondja, hogy egyetlen olyan elem az állami mitológiában, amely a "magyar időkre" emlékeztet, de 1848-ban a kettős kereszt ezüst színű lett, a három halom pedig kék.
Az állami zászló eredetileg (akkor még mint nemzeti lobogó) piros-fehér-kék volt, de ugyancsak 1848-ban az akkori szlovák radikálisok, hogy teljesen elüssön a magyar lobogótól, fehér-kék-pirosra módosították. A kék színnek "szláv értelmezése" is volt és lehet. A volt Csehszlovák Köztársaság zászlajának középütt háromszögletű kék színű betoldását a csehek megtartották maguknak, holott az ő nemzeti zászlójuk eredetileg fehér-piros volt (mint a lengyel). A szlovákok hevesen tiltakoztak ez ellen a "csel" ellen.
A Szlovák Köztársaság mai himnusza népi dallamot emelt e magasztos szolgálatra, s mint ilyen változatos versenyt vívott egy másik dallamra írt szöveggel. (A Tiso-féle köztársaságnak pl. ez volt az állami himnusza.) A népi dallamban a szlovákság plebejus származásával kapcsolatos mítosz tükröződik.
A legkülönfélébb kutatások, amelyek 1989 után indultak meg, egyértelműen dokumentálják: a szlovákok, ellentétben más európai népekkel, meggyengült nemzettudattal rendelkeznek. A 19. századi nacionalizmus Szlovákiában csak az értelmiség egy szűkebb rétegének ügye volt, s korántsem érte el a másutt szokásos nemzeti mozgalmak méreteit. A szlovák lakosság azonosságtudatának jórészt regionális, mikroregionális, lokális jellege van, és e tekintetben jelentős szerepet játszik a család is. Ez a tény a politikában ugyancsak tükröződik.
A saját nemzeti azonosságtudat gyengesége a manipulálás lehetőségét vonja maga után, különösen ami az extrém populista politikusok "ellenségkép-gyártását" illeti ("A magyar a szlovák nemzet elnyomója", "a csehek irigyek", és persze: a romák és a zsidók sem maradnak ki az ellenségek táborából).
A szlovák mitológia történeti gyökerei Samo birodalmáig (623-658) és Nagy-Moráviáig (833-906) nyúlnak vissza. A Samoig visszanyúló származás-mítoszt a valamirevaló szlovák historiográfia indokolatlannak tartja. Nagy-Moráviát illetően egy (erősebb) Svätopluk-hagyomány és egy (gyengébb) Cirill-Metód-hagyomány áll szemben egymással. Ki melyiket vallja, a csoporttudatok határozzák meg. Újabban az a helyzet, hogy az elit sem a magyarokkal, sem a csehekkel átélt történelemmel "nincs megelégedve".
Nagy az egyetértés abban, hogy a szlovák plebejus, illetve földművelő-pásztor nemzet. Noha a szlovákok meghatározó arányban földművelők, mégis a pásztor áll (nyilván a romantikának köszönhetően) a mitológiák élén.
A nem hivatalos kollektív emlékezetben - néhány uralkodó társaságában (Korvin Mátyás, Mária Terézia, II. József, Ferenc József) - Juraj Jánoík nevű betyár áll az élen. A politikusok közül mint demokratát a népi emlékezés tefánik, Masarýk, Havel, Dubček személyét emeli ki. Hlinka népszerűsége nem demokratizmusából fakad.
Annak ellenére, hogy a szlovák elit meglehetősen polarizált, van három olyan tennivaló, amelyet az országnak abszolválnia kell, úm. "debolsevizálás" és Európába tartás, a demokratikus nemzeti azonosságtudat megerősítése és lemondás a Kelet és a Nyugat közötti híd illúziójáról. Ez azt is jelenti, hogy
- a 19. századi típusú nemzetből a szlovákságnak - igen érzékeny politizálással - politikai nemzetté kell válnia,
- át kell dolgozni a szlovák mitológiát, azaz meghaladni a "szlovákok plebejus nemzet" eszméjét,
- ki kell a tudatból küszöbölni a "nép" kontra "felsőbbség", a "mi" kontra "mások-idegenek, rossz urak" ellentétpárokat.
Futala Tibor