Kisebbségkutatás - 12. évf. 2003. 1. szám |
Umland, Andreas: Russischer Rechtsextremismus im Lichte der jüngeren theoretischen und empirischen Faschismusforschung. = Osteuropa. Vol. 52. 2002. Nr. 7. 901-913. p.
A folyóirat tematikus sorozata vitává duzzad az ingoványos és az érdemi kutatás elején tartó témában az előző számok egyikében közölt, alapozó igényű elméleti vázlat kapcsán. (T. Beichelt - M. Minkenberg: Rechtsradikalismus in Transformationsgesellschaften, 2002. 3. szám, lásd Kisebbségkutatás, 2002. 4. 1005. p.) Jelen szerző a korábbi publikáció legalább két nagy újdonságát abban látja, hogy (1) széles körű összehasonlító keretek közé tereli a témát, amit a további megszólalások sem mellőzhetnek többé, (2) a pártpolitikai mozgalmak mellett felfedezi az informális civil-radikális tendenciák súlyát, ennek is kellő figyelmet szentelve. Alapos igényt árul el a korábbi tanulmány egyébként a történeti levezetés áttekintésével és a jelenbeli változatokat illetően megkísérelt tipológiai rendszerezéssel, itt azonban olyan nehéz terepen mozog, hogy nem is elégíthet ki minden igényt, próbálkozását sok homály és ellentmondás kíséri. Mindent összevéve, jelentőségét nem méltathatjuk eléggé, különösen az angolszász mögött évtizedek óta visszaszorult német kutatás szempontjából. Ezt a mellőzést kommentálva mindjárt rámutathatunk a nácizmusra összpontosult német kutatás túlságosan berögzült szempontjaira és közép-európai szemhatárára, amelyek hathatós meghaladása nélkül valóban nehezen versenyezhet a fiatalabb és rugalmasabb angol-amerikai kutatói energiák - épp a posztkommunista radikalizmusok mibenlétét vizsgáló - lendületével. (Itt főként W. Laqueur és R. D. Griffin nevével találkozunk a hivatkozásokban is.) A német kutatást illetően a szerző természetesen nem a marxista imperializmus-elméletre egyszerűsített fasizmus-értelmezésére utal, melynek tökéletesen használhatatlan, félrevezető voltát világosan érzékelteti.
A német nácizmus-, illetve fasizmus-kutatás eredményei, tapasztalatai sem avultak el természetesen, a különböző jelenkori radikalizmusokban és extremizmusokban alapvetően ma is fasizoid jelenségekről van szó, csak éppen új, módosult formákban, amelyek az egyes társadalmak saját gyökerű, újszerű torzulási tartalmaival telitődnek. Emellett bármelyiket kapcsolatba lehet hozni Mussolinival, Hitlerrel vagy a román Vasgárdával; eme szálak kibontásában is releváns az összehasonlító módszer, méginkább a mai, szerteágazó, egymással rokon, ugyanakkor eltérő arculatú változatok értelmezésében. A jelenség leíró tipológiája azonnal beleütközik az érintkező fogalmak és szempontok sűrű hálójába: radikalizmus, extremizmus, nacionalizmus, populizmus, fundamentalizmus, etnocentrizmus, rasszizmus stb. A homályt a témában csak a teljes fegyverzetével felvonultatott interdiszciplinaritás törheti át.
Az egyszerre elismert és bírált rendszerező vázlat kapcsán szerzőnk az orosz Zsirinovszkij Oroszországi Liberális-demokrata Pártjának programját veszi szemügyre, hozzáfűzve a maga többnyire eltérő véleményét a másik cikkben elmondottakhoz. Egyik témája Zsirinovszkij állítólagosan világos és egyértelmű "etnocentrizmusa", aminek kezdeti verbális kihangsúlyozásával a pártvezér jól ismert okokból (félzsidó származása miatt) korán felhagy, és (egyes társmozgalmak kitartó etnonemzeti és biológiai-rasszista szólamaitól jól elkülöníthetően) inkább a civilizált - barbár ellentétpárt állítja retorikája súlypontjába (ami egy észak-déli antagonizmus fedőneve). E váltás egy másik aspektusa egyébként Oroszország soknemzetiségű viszonyainak megértéséből is fakad. Zsirinovszkij zavaros mondanivalói, melyekben keveri a különböző felhangokat, persze bőséggel szolgáltatnak okot a félreértésre. Hasonlóan zavaros, illetve változó Zsirinovszkij viszonya a cárizmushoz, amit - egyes fundamentalista orosz ideológiai képződményekkel ellentétben, hol szembeállít, hol pedig egybekacsol a sztálinizmussal, de soha nem tartotta alkotó örökségnek. A Zsirinovszkij-féle program vagy "tan" lényege és eredetisége talán abban rejlik, hogy éppenséggel gyökeresen új politikai erőt akar képviselni, nem "újjászületést", hanem "újraszületést" hirdet, és a történeti örökség különböző elemeihez (mint a cikk felsorolja: imperializmus, expanzionizmus, unitarizmus, centralizmus, eszkapizmus, messianizmus) csak analógiásan, az előretekintés fogódzójaként, ennélfogva szelektív módon fordul. A részletelemek eltérő értékelésétől függetlenül azonban a bíráló és bírált cikk konklúziója végül is azonos: Zsirinovszkij mozgalma a maga "fasiszta-autokratikus" vagy különféle más néven nevezendő karakterével a kelet-európai fasizoid törekvések egyik legmarkánsabb változatát jeleníti meg.
Komáromi Sándor