Soknemzetiségű régiók az EU új keleti határain - két malomkő között

Batt, Judy: Between a Rock and a Hard Place-Multi-ethnic Regions on the EU's New Eastern Frontier. = East European Politics and Societies, 15. vol. 2002. 3. no. 502-527. p.

Közép- és Kelet-Európa posztkommunista forradalmai paradox módon utalnak olyan rendszerváltásra, melyben törekednek a "nemzeti önrendelkezés" megvalósítására, egyúttal pedig vissza akarnak térni az ,,európai népek közösségébe". Látszólag csak azért ragaszkodnak a nemzeti önállósághoz, hogy azonnal lemondjanak róla. A szovjet elnyomás után felszabadult "nemzetállamok" a nemzet államiságát a francia forradalom politikai kifejezésével regisztrálták, ami a "népakaratot" foglalta magába. De ki a "nép"? - és hová tartozik, mikor a huszadik század politikusai a "nép" megkérdezése nélkül tologatták a határokat. Az eljárást Bibó István "politikai hisztériának" definiálta. Ez vezetett a térség népei sorában érzékelhető "egzisztenciális félelem" megjelenéséhez.

            Az egzisztenciális félelem a hidegháború végén különösen a multinacionális államok felbomlásával vált nyilvánvalóvá a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia viszonylatában, ahol a nemzeti többség magának vindikálta az országot. Egy lehetséges "biztonsági vákuum" fenyegetése a térség államai egy részét a NATO felé irányította. Megérthető ez a tendencia, ha figyelembe vesszük, hogy Közép-Európa multikulturális karaktere az itt élő népek hagyományos interetnikus kapcsolatrendszerére épül. Ahogy ezt Kundera megfogalmazta: "legnagyobb sokféleség legkisebb helyen". És számukra nincs más ésszerű megoldás és hely.

            A Kárpát-medence népei együtt éltek a Habsburg-birodalom határain belül 1918-ig. Éltek és hordozták a soknemzetiségű államon belüli etnikumok egymásnak feszülő problémáit. A Kárpát-medencét vagy annak bizonyos részeit a magyarokon kívül más nemzetek is magukénak tekintették és tekintik ma is, így a szlovákok, ruszinok/ukránok, románok, szerbek, szlovénok, horvátok. A politikai határok nincsenek tekintettel a nemzetiségek koncentrált vagy sporadikus településeire.

            A nyugat Közép- és Kelet-Európát a szovjet megszállás idején leegyszerűsítve a "kommunista blokk"-nak nevezte, tekintette és kezelte. Nem tett különbséget a népek eltérő hagyományai és kultúrája, vagyis a nemzeti különbözőségek között. Közép-Európa nemzetállamai igyekeznek csatlakozni az EU-hoz, de törekvésüket az EU tartózkodással fogadja. A posztkommunista országok - a nemzettudat sokéves elnyomása után - kénytelenek voltak szembenézni a nacionalizmus feléledésével. Egyes államok ezt a tendenciát még alkotmányba is beillesztették; pl. Románia 1991-ben: "Románia független, szuverén, egységes és oszthatatlan nemzetállam." Románia még mindig fél a magyar revizionizmustól, a magyar irredenta irányzattól. Ilyen és ehhez hasonló törekvések még markánsabban jelentkeztek a Szovjetunió utódállamainak megalakulása után. Az ukrán alkotmány lerögzíti: "A modern nemzetállam igényli az egységes politikai rendszert...". A térség országai közül Románia volt az egyetlen, ahol csak 1999-ben szervezték meg a gazdasági régiókat, melyeket EU-konform módon alakítottak ki. Gyanakvásukat a régiók önállósodásának, elszakadásának lehetősége táplálta.

            A Kárpát-medence euro-régióit 1993-ban kezdték megszervezni nyugat-európai minta alapján. A Németországgal és Ausztriával határos kisrégiók gazdasági érdekközössége az Új Európa mikrokozmoszát képezik. Összefűzi őket a közös történelem, a földrajzi környezet, a gazdasági fejlődés hasonlósága és a gazdasági prosperitás célkitűzése. Gondokat jelez viszont az infrastruktúra körzetenkénti különbözősége. Az EU hajlandó segíteni a felzárkózás folyamatát. E támogatás fogadására esetenként nincsenek felkészülve a segítségre szorulók. Nemzeti parlamentek politikai belharcai késleltetik a törvényhozó testület munkáját, és a határ menti régiók kereskedelmét hátráltatja a megfelelő vámtörvény hiánya. A vámtisztviselők korrupciója még további feszültségeket gerjeszt. Alapvetően a nehézségeket a gazdasági reformok bevezetésének lassúsága okozza, ami egyre szélesedő szakadékot képez Románia, Ukrajna, Magyarország és Lengyelország között.

            A belföldi nehézségek keveredtek más, külső tényezőkkel. Oroszország pénzügyi összeomlása magával rántotta 1998-ban Ukrajnát, és ez a Kárpát-medencei országok aktivitását szinte megbénította. Jugoszláviát ért NATO-támadás pedig visszavetette az egész térség gazdasági fejlődését.

            "Európa" EU-alakzatban nem nyújtott olyan segítséget az euro-régióknak, mint amennyire ez elvárható lett volna. A csatlakozási tárgyalások előrehaladott szintjén álló országok, mint Magyarország és Lengyelország az EU nyomására vízum-kötelezettséget vezettek be ukrán és jugoszláv beutazók számára. Hasonló utazási akadályok kivédésére Szlovákia és Magyarország országhatáron kívül élő nemzeti kisebbség tagjainak külön kártyát, illetve igazolványt bocsátott rendelkezésre, amivel megkönnyítették számukra a határátlépést, továbbá Magyarország ezenkívül más kedvezményeket is biztosít az igazolvány tulajdonosainak. Magyarország ezen túlmenően rendszeresítette a "magyar-magyar" találkozókat, tárgyalásokat, melyeken az éppen aktuális problémákat vitatják meg.

            A sokszínű, soknemzetiségű kárpát-medencei országoknak- kezdetben bármilyen egyéni vagy csoportos nehézségekkel jár is - egyetlen kiút látszik az évszázadok során kialakult, mondhatni, megkövesedett status quóból: a csoportos csatlakozás az EU-hoz, ami első lépés lehet a többségi nemzet és kisebbség zavartalan együttélésének megvalósulása felé.

 Kádár József

Vissza