Gábrity Molnár Irén: A vajdasági magyar migráció hatása társadalmi szerkezetükre

[A szerző az Újvidéki Egyetem Szabadkai Közgazdaságtudományi Karának tanára és a Magyarságkutató Tudományos Társaság elnöke.]

The Impact of the Migration of Hungarians in Vojvodina upon their Social Structure

As a result of the south-slavic war migratory processes have been taking place in Vojvodina: within the active population the number of Serbians and Crnagorans has increased, and the number of all the others – thus that of the Hungarians – has decreased. In the past ten years merely 51% of Hungarians have stayed at their original place of residence; among them the diminution of population can be most intensively registered in the circle of young people and intellectuals.

1. Az összlakosság szociális megosztottsága

A volt Jugoszlávia népeinek egy része (szlovénok, horvátok, vajdasági szerbek, magyarok) évtizedeken át a gazdasági rendszerváltás, a piaci értékek és a tőkemozgás hívei voltak. Ugyanakkor az ország keleti és déli részében élő szerbek, macedónok, crnagoraiak, albánok és boszniaiak a központosított államigazgatásban hittek, mert az állam által felvett külföldi hiteleknek köszönhetően viszonylagosan jó életszínvonalon éltek. Szerbia és Crna Gora területén nehezen indult el az átalakulás. Inkább a kollektív nacionalista ideológia váltotta fel a szocialista elveket, miközben a politikai oligarchia előnyöket élvezve, hatalmas magánvagyonokhoz jutott. A volt Kommunista Párt vezetői átléptek a Szerb Szocialista Párt élére mint a szerb nép egyetlen legitim képviselői. Akkoriban, a „réginek" mondott rendszer, amelyet leggyakrabban zárt társadalomnak nevezünk, a legtöbb európai szocialista államban új célt tűzött ki, ez pedig a nyitott társadalom, a polgári demokrácia közismert változataiban. Könnyű ugyan jellemezni mintegy iskolapéldaként (Karl Popper 1966) [ Popper, Karl, R. 1966. The open society and ist Enemies. London: Routledge and Kegan Paul .] a nyitott és a zárt társadalom paradigmáit, nehezebb viszont egy-egy konkrét esetben és országban azt meghatározni. Jugoszláviában, a hetvenes-nyolcvanas években közelebb voltunk ezekhez az új demokratikus lehetőségekhez, mint a Miloševic-i diktatúrában, amikor ugyan a politikai pluralizmust propagálták, de elszigeteltségünk a nemzetközi tényezőktől hihetetlen méreteket öltött, és a decentralizációt egy erőteljes államközpontúság váltotta fel. A középréteg leszegényedése, a hiperinfláció, a háborús szörnyűségek az egyéni igényeket teljesen elfedték. A polgárok nem merték kifejteni az autentikus magánvéleményüket, mert minduntalan beleütközhettek egy hivatalosan kinyilvánított kollektív (állam-nacionalista) érdekbe. A politikai hatalom monopolista szerkezete elérte azt, hogy kollektív önsajnálatba hajszolva a népet, a „mindenkori bűnöst" kereste: a nyugati nagyhatalmakat, a tőkeérdekeltséget, a globalizációs törekvéseket, a szomszéd népet, az elszakadni vágyó nemzeti kisebbségeket stb. A vezető rétegek autokratikus fellépése hihetetlen önbizalmat sugallt, a tehetetlen (buta) nép pedig elhitte, hogy a változásoknak, reformoknak ellen kell állni, hogy a valamikor privatizált vállalatokat újra nacionalizálni (államosítani) kell. Az állam átvette a városi, sőt történelmi közjavak feletti tulajdont is, kizárólagos joggal nevezte ki a vállalatok, iskolák igazgatóit, bírákat stb. A korábbi szabad gazdasági mozgásokat újra adminisztratív ellenőrzés alá helyezték, elkobozták a polgárok letétbe helyezett bankszámláiról a devizaeszközöket. Mindezek hatására a differenciálódott társadalmi szociális szerkezet a következőképpen alakult:(1) Privilegizált hatalmi körök (összefonódott politikai-gazdasági oligarchia, politikai funkcionárius és újgazdag vállalkozó)(2) A hatalom iránt lojális és hierarchikusan szervezett köztisztviselői, alkalmazotti réteg (rendőrök, katonatisztek, bankárok, közigazgatási hivatalnokok, bírók, igazgatók)(3) Lecsúszott középréteg (kényszervállalkozók, az állami tudományos-oktatási és az egészségügyi szférában dolgozók)(4) Alacsony szintű alkalmazotti réteg és szakképzett munkások(5) Kisiparosok, kisvállalkozók, művészek, ügyeskedők(6) Idénymunkát végző parasztok és fizikai munkások(7) Munkanélküliek, nyugdíjasok, menekültek.A lakosság rétegezettségére jellemző még, hogy a hetvenes évek végéig a szegény emberek általában falun, illetve a nyolcvanas évek végéig a városok peremén próbálkoztak munkát találni, kétlaki életmódot folytattak. A kilencvenes években (az empirikus kutatók szerint) a szegénység a lakosság 70,5%-át tette ki, [ Lásd Pošarac A. kutatási eredményeit: Socijalne posledice odbijanja tranzicije, tanulmány az Ekonomska cena rata kötetben (szerk: Crnobrnja, M., Papic, Z.), Beograd, Fondacija za mir i rešavanje kriza, 1996, 184-194 oldal.] és általában városi környezetben él, kifejezetten hátrányos helyzetben. A lakosság 94%-a a hiperinfláció után életszínvonalának eséséről számolt be. Olajat, lisztet, cukrot kizárólag az állami vállalatoktól lehetett beszerezni a szakszervezet segítségével. Falun azért volt könnyebb megélni, mert legalább az élelem megtermett a ház körül. Az elmúlt tíz évben a lakosság elfogadta a kollektív áldozati szerepet, a nacionalizmust, az önkényt. Különösen a szegény és tehetetlen rétegek voltak hajlamosak arra, hogy a kockázattal járó vállalkozások és a szükséges társadalmi változások helyett a ködös illúziókat válasszák. A nacionalizmus radikális verziója éppen a körükben volt népszerű. Szerbia szívében egyébként ma is a patriarchális családi életmód az uralkodó, szemben az egyéni érvényesülés szabad kinyilvánításának jogával. Egyébként ez a zártság jellemző a déli szláv és albán családokra is. A Vajdaságban viszont a multikulturális környezetben élő nemzetek magatartását évszázadokon keresztül meghatározta a türelem, de a bizalmatlanság is a váltakozó államhatalmak iránt. Itt szorgalmas és dolgos népek élnek, akik tudják, hogy ha a szomszédok esetleg más nyelven beszélnek, más a vallásuk is, de egymásra vannak utalva. Az autochton lakosság regionális tudata erős. Az őshonos vajdasági polgár nemigen ült fel semmilyen nacionalista eufóriának, de az újabb demokratikus belgrádi hatalomnak sem.

2. A migráció által befolyásolt vajdasági társadalom szerkezeti jellemzői

A belső vándormozgalmak (önkéntes áttelepülés) kiváltó okai általában gazdasági vagy az urbánizációval összefüggő tényezők, esetenként családi jellegű változások (házasság, idősek gondozása) stb. Szerbián belül létezik egy jellegzetesen többnemzetiségű terület, a Vajdaság, ahol legtöbben a szerbek és a magyarok vannak, de multietnikus szerkezetében megtalálhatók a crnagoraiak, horvátok, románok, szlovákok, muszlimok (muzulmánok) és a ruszinok is. A Vajdaságban 1948-ban a lakosság 80,5%-a őshonos volt. Ez az arány az 1981. évi népszámlálás szerint 59%-ra csökkent, 1991-re pedig 55,3%-ra. A csökkent lakosság csaknem fele betelepült, közöttük 300-320 ezer szerb.

A magyarok belső vándormozgalma nem terjedt ki egész Jugoszláviára (kivéve a nagyvárosokat), hanem Vajdaságra korlátozódott, ezért jellemezzük őket koncentrált etnikai közösségnek a balkáni régióban. A magyarok 51%-a az 1991. évi népszámlálás szerint nem változtatott lakóhelyet, szülőhelyén maradt. Közismert a Vajdaságon belüli migrációjuk, hiszen legtöbben saját nyelvterületeiken koncentrálódtak, Észak-Bácskában és a Tisza-mentén ma is kb. 220 ezer magyar él. A településtípust tekintve a magyarok több mint egynegyede kisvárosban lakik, majd a nagy falvak és a nagyvárosok következnek a rangsorban. A lakóhely-változtatásnak több, egymással összefüggő oka van, gyakran együtt hatnak családi, gazdasági, egyéb társadalmi tényezők.

Az egyes népek és nemzetek belső vándormozgalmáról az 1981. évi adatokból megtudható, hogy a Crna Gora-iak és a szerbek költözködtek legnagyobb számban, őket követik a magukat jugoszlávnak vallók, a nemzetiségek közül a cigányok, szlovákok és a bolgárok, majd az albánok és a magyarok.

Belső vándormozgalom – 1981. évi népszámlálási adatok

Forrás: Népszámlálási adatok 1981-ből, Ruza Petrovic táblázatában, 227. old.

A magyarok tehát Szerbiában koncentrálódnak, pontosabban 91,5%-uk Vajdaságban. A belső vándormozgalomban csak 32,3%-uk vett részt, s ez az összes költözötteknek mindössze 7%-a. A migrációs ráta (100 lakosra jutó ki- és bevándorolt) esetében a helyzet a következő: 1961 és 1981 között a magyarok az immigrációs nemzetek közé tartoztak (Vajdaságba települtek át Szlavóniából és Szlovéniából is), 1981-ben azonban már emigrációs nemzet lett (-1,01 emigrációs ráta), mert több magyar vándorolt ki Vajdaságból, mint ahányan betelepültek. Az 1961-es adat szerint a szlovákokkal és a románokkal együtt a magyarok kétharmada szülőföldjén maradt (65,7%-uk), különösen Bácskában. Rájuk nem volt jellemző az, ami a Crna Gora-iakra, macedónokra, bolgárokra és albánokra, hogy belső, köztársaságközi vándorlásban vettek részt. A magyarok a hetvenes években – a többi nemzet átlagánál nagyobb arányban –, inkább külföldre mentek dolgozni. A magyarok migrációs mérlege a szerbiai régiókra vonatkozóan azt mutatja, hogy már 1961-ig 8760 magyar települt át Bánátból Bácskába. Ugyanakkor meglepően nagy (3584) azok száma, akik Vajdaságból Šumadijába (Közép-Szerbiában felkínált állami munkahelyek) költöztek, onnan 2848-an települtek vissza. Vajdaságban az 1971. évi népszámláláskor jegyezték a legnagyobb lakóhely-változtatást: a lakosság 46,6%-a jövevény volt; valószínűleg az addigi betelepítés (telepítés Boszniából, Hercegovinából és Crna Gorából) eredményeként.

1991-ben Vajdaságban betelepültként már 914 929 főt tartottak nyilván. Több mint 20%-uk fiatal volt (20-24 éves), ezért számolni kell a családalapítás lehetőségével és munkahelyteremtés szükségességével. A migrásokból 179 589 fő ugyanazon községen belül változtatott lakóhelyet, 439 353 fő más szerbiai községből érkezett, 261 288 lakos pedig Jugoszlávia más vidékeiről. Legtöbben Bosznia-Hercegovinából (1946–1970 között közel 90 ezer, majd Horvátországból települtek át (1948–70 között több mint 40 ezer). A Vajdaságba 16 815 fő jött vissza külföldről (legnagyobb arányban a gyermekek). A legutóbbi népszámlálásból kitűnik az is, hogy a magyarok 34,3%-a változtatott lakóhelyet (mintegy 117 834 fő) jobbára a szerbiai községek egyikéből a másikába költözött. A betelepült magyarok között nagyon kevés (1,1%) a külföldről vagy másik köztársaságból érkezett személy. Ugyanakkor Vajdaságba viszonylag sok szerb (más köztársaságból 73,3%) települt be a háború hírére.

A vajdasági magyarok demográfiai és etnikai-földrajzi helyzetét (migrációját) az utóbbi tíz évben jelentősen befolyásolták a menekülthullámmal érkező betelepülők is. Szerbiában 1996. május–június hónapban összeírták a menekültek számát: [ Forrás: a Szerbiai Menekültügyi Hivatal adatai alapján készült az újvidéki Földrajztudományi Intézet munkatársainak CD adattára.] ez 646 066 fő volt. Az 1999. évi bombázások után Koszovóból tovább érkeztek tömegesen a szerb menekültek, kb. 350 ezer (becslés). 2000 tavaszán Szerbiában – ugyancsak becslés szerint – a menekültek száma összesen: 996 066 személy. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az 1991. évi népszámlálás adataihoz viszonyítva (9 778 991 lakos) Szerbiában a lakosság 10%-a ma menekült jövevény.A Vajdaságban 1991-ben 2 013 889 lakost regisztráltak, 1996-ban a nyilvántartásba vett menekültek, betelepültek száma 257 739 – az összes menekült 42%-a, és Vajdaság lakosságának 13%-a. A menekültek főleg a háború sújtotta vidékről érkeztek, több hullámban: 1990-ben a különböző köztársaságokból, 1991-ben Szlovéniából és Horvátországból, 1992-ben Horvátországból, 1995-ben pedig Boszniából (Krajina és Szarajevó elvesztése). A legutolsó, 1995. évi menekülthullámmal 133 829 fő települt Vajdaságba, s ez 1996-ig a legnagyobb méretű áttelepülés volt (a menekültek 51,9%-a). Az 1945–1948 között a tervezett betelepítés méretei kisebbek voltak. A bevándorlás csak a hiperinflációs időszakban (1993–1994) szünetelt. A mostani betelepülők főleg rokonoknál húzódtak meg. A menekülő lakosság 94%-a szerb nemzetiségű

3. A magyar lakosság foglalkozási szerkezetének változásai

Demográfiai torzulás figyelhető meg a lakosság körében, mert csökken vitalitása és termékenysége, továbbá kevesebb a házasságkötés, születés, több a válás és az elhalálozás. Az asszimiláció felgyorsult, különösen Bánságban a szórványmagyarság körében, de már Újvidék körül is. A szülők nagy része nem tartja ésszerűnek, hogy gyermeke magyar osztályba járjon, különösen, ha távol van a magyar iskola. A magyar lakosság szerkezetében nemcsak elöregedést, de gazdasági vitalitása szempontjából egyéb jelentős változást is megfigyelhetünk.A vajdasági és a magyar lakosság foglalkozási szerkezetét harminc éves távlatban vizsgáltuk (1971, 1981, 1991), és a következő megállapításra jutottunk:(1) Az aktív lakosok számán belül [ A 15 évesnél idosebb lakosok, akik Vajdaságban tartózkodnak.] egyértelműen növekedett a szerbek, crnagoraiak és a jugoszlávok száma, az összes többi nemzetnél, így a magyaroknál is csökkenés mutatható ki.Részleges kimutatás a Vajdasági statisztikai adatokból:

(2) Az aktív magyar lakosság gazdasági ágazat szerinti összetétele 1991-ben:- Az iparban dolgoztak 50.604-en, számuk azóta is csökken- A mezőgazdaságban: 35.676, a számuk kifejezetten csökken- Alkalmazottként:13.928 [iskolaügyben 3.708, de számuk csökken]- Közigazgatásban: 9.964 (számuk csökkenőben)- Kereskedelemben: 8.253 (számuk növekvőben)- Szolgáltatásban: 8.213 (számuk csökken)- Inaktívak (vagy először keresnek munkát): 6.504 (számuk növekvőben)- Foglakozás nélküliek: 2.750 (számuk csökken)- Biztonsági személyzet: 2.372 - Külföldön dolgoznak: 1.742 (számuk növekvőben)- Vezető beosztásúak: 1.606 (számuk csökken)(3) Foglalkozások, amelyekben jelentősen csökkent a magyarok részvétele: - mezőgazdasági munkás: 75 939-ről (1971), 35 676-ra (1991) - textilfeldolgozó: 3383-ról 1916-ra- építőmunkások: 8875-ről 5174-re- élelmiszeripari dolgozók: 3913-ról 3212-re- fafeldolgozó: 2883-ról 1932-re- kozmetikus, testápoló: 990-ről 481-re- művész: 717-ről 485-re- kisiparosok: 431-ről 135-re.(4) Foglalkozások, amelyekben növekedett a magyarok száma:- képzett munkavállalók összesen: 10 682-ről 13 928-ra, ebből pedig:- fémfeldolgozó: 5088-ról 6169-re- villanyszerelők: 2370-ről 3574-re - műszaki szakemberek: 1451-ről 2568-ra- orvosok és ápolók: 1860-ról 3276-ra- cipészek 1613-ról 1907-re- vegyészeti szakmunkások: 434-ről 786-ra- műanyag feldolgozók: 301-ről 691-re- aranyművesek: 161-ről 254-re.(5) Foglalkozások, amelyekben először növekedés (1971-től, 1981-re), majd csökkenés mutatkozott (1991)- Közigazgatási dolgozók: 7981-11090-9964- Vezetők: 1268-1921-1606- Szolgáltatásban dolgozók: 8899-8925-8213Következtetések: a magyarok száma igen lecsökkent a falun, a mezőgazdaságban, majd a textil-, építő-, fa- és élelemfeldolgozó-iparban. Növekedett a magyar szakemberek száma a fémfeldolgozásban, villamos- és vegyiparban, az egészségügyben és néhány speciális szakmában, mint például cipész, aranyműves.A magyarok száma 1971 és 1981 között növekedett a közigazgatásban, néhány vezető poszton, de 1980 után (Tito halála) már jelentősen csökkent a magyar igazgatók, üzemvezetők, hivatalnokok száma az állami szervekben.

4. A gazdasági emigráció indítóokai és méretei

Az emigránsok számáról, a külföldre távozás nyomon követéséről hivatalos statisztikai adatok csak az 1971-es népszámlálás után jelentek meg. [ A jugoszláv lakosság statisztikai összeírását majdnem minden tíz évben elvégezték: 1921-ben, 1931-ben, 1948-ban, 1953-ban, 1971-ben, 1981-ben, 1991-ben (ez a legutóbbi már nem teljes). 1971-től kezdve a statisztikai adatok között található a következő kategória: az ťideiglenesen külföldön munkát vállaló jugoszláv polgárok számaŤ. ] Egyes becslések szerint az 1964-es évben, a titói Jugoszlávia területéről mintegy százezer honpolgárunk ment külföldre. [ Vinski, 1996.] Az 1971-es összeíráskor (nagy)Jugoszláviában 750 ezer emigránst tartottak számon, s ez 1973-ban már elérte a 1,1 milliót. [ Stanovništvo…, 1984, 141 old.] Vajdaságban 1971-ben 45 643-an dolgoztak külföldön, ebből 12 423-an magyarok. Viszonylagosan sokkal többen voltak külföldön a nemzeti kisebbségek képviselői, mint az államalkotó népek lakossága. Az 1973-as ún. „első olajválság" jelentős változást idézett elő a nyugat-európai országok gazdasági életében. Már a hetvenes évek közepén és végén bekövetkezik a recesszió időszaka, ami munkanélküliséghez vezet azokban a nyugati országokban, amelyek eddig külföldi munkaerőt alkalmaztak, ezért az ideiglenesen külföldön dolgozók egy része visszatér hazájába. Az 1981-es népszámlálás adatai szerint Jugoszláviából, 874 966-an dolgoztak külföldön. [ Jugoszláv Statisztikai Évkönyv 1986: 466. 1981-ben Jugoszlávia lakosainak száma 22 424 711 fő volt.] (Ez a számadat a külföldön munkát vállalók családtagjait is magába foglalja. [ Még a hivatalos adatok hitelessége is vitatható, ugyanis az 1971-ben külföldön tartózkodók 31 százalékát már nem regisztrálták az 1981-es összeíráskor. Ok nem jöttek haza, nem jelentkeztek be jugoszláv állampolgárként sem. Egy részük elhunyt, mások új állampolgárságot vettek fel, de vannak „eltuntek" is .] ) Vajdaságban, 1991-ig a külföldi munkavállalók száma 33 957-re csökkent, a magyaroké pedig 4852-re. A kilencvenes években a háborús válság hatására mintegy háromszázezren (ebből 50 ezer magyar) csatlakoztak a külföldön élő honfitársakhoz. A külföldön tartózkodók száma a mai napig is folyamatosan növekszik, és a migráció nagymértékben megváltoztatta a lakosság nemzetiségi és szociális összetételét. A jugoszláv magyar lakosok három évtizede tartó emigrációjának motivációi a következők:1. Elsősorban meg kell említeni a hatvanas évek Jugoszláviájának – mint a keleti tömbhöz nem tartozó szocialista országnak – földrajzi-politikai nyitottságát. Szinte képtelenségnek tűnik, hogy a kilencvenes években éppen az ország bezártsága, gettóvá válása okozza a lakosság emigrálását, mert vannak, akik nem szeretnének Európától leszakadni.2. Fontos tényező volt a külföldre távozók esetében a szegénység, tehát a létfenntartási gondok és a munkanélküliség, amely a magyar lakosságot erőteljesen sújtotta. Ma, az anyaországi sikeres rendszerváltás, párosulva a reformok elmaradásával Jugoszláviában egyirányúvá teszik a migrációt.3. A magyar szakemberek külföldre távozását – az agyelszívást – serkentette a szakemberek tudásának, tehetségének kihasználatlansága, a tudományos kutatás kedvezőtlen helyzete, az elégtelen befektetések újításokba, találmányokba, az anyagi megbecsülés hiánya stb. Ugyanakkor az egyesült Európa új, kreatív törekvéseknek adott mind nagyobb teret, ahol tehetséges szakembereink versenybe állhatnak. 4. A leszűkült szociális-kulturális kisebbségi élet- és fejlődési tér lehetetlenné tette a megfelelő hagyományőrző életmód megtartását, megnyirbálta az anyanyelvű oktatást (óvodától az egyetemig).5. A politikai emigránsok a kilencvenes évek elején jelentek meg, általában arra hivatkoznak, hogy nem akarnak eleget tenni a katonai behívónak, alapvető polgári jogaikat érzik veszélyeztetve kisebbségi nemzethez tartozásuk miatt. A magyarok többsége nem érezte szükségét, hogy részt vegyen a délszláv konfrontáció bármely formájában. 6. Az egész társadalom súlyos változásokon ment keresztül, a hatalom- és gazdasági rendszerváltás lelassult, a kialakulatlan többpártrendszer politikai versengéshez, leszámolásokhoz vezetett, ahol a másképp gondolkodást nemigen tudják elviselni.7. Végül nem feledkezhetünk meg a pszichológiai tényezőkről sem, a háborúról, a mozgósításoktól való félelemről, továbbá a gazdasági zárlat okozta nyomasztó helyzetről, amelynek következtében Szerbia gazdasága sokáig nem fog talpra állni. Mindez a kilátástalanság, a tehetetlenség érzését váltja ki az emberek többségében. A Szerbiából távozó magyar emigránsok kezdetben, kevés kivételtől eltekintve, európai országot választottak: Németországba, Ausztriába, Svédországba és Franciaországba vándoroltak ki, s kisebb számban indultak Európán kívüli országba, például Kanadába. Érdemes megemlíteni, hogy legújabban, amikor az európai országokat elárasztották a délszláv, albán menekültek és vendégmunkások, emigránsaink nemigen válogatnak, oda mennek, ahol befogadják őket: az anyaországba, Kanadába, Új-Zélandra vagy éppen Ausztráliába.

2.1. A kivándoroltakkal kapcsolatos jellemző adatok és tulajdonságok

Az emigránsok nembeli megoszlását tekintve jellemző, hogy először a férfi távozik, s később, amikor megteremtődnek a megélhetési feltételek, követi őt a feleség és a család. A fiatalok könnyebben döntöttek távozási szándékukról, hiszen az új környezetben sokszor előnyt jelent a fiatalság, az újdonságok iránti fogékonyság, a kockázatok vállalásának készsége, valamint az, hogy nem terheli őket a gyermekeltartás felelőssége, nem alakult ki családi kötődés. Vajdaságban, sőt egész Jugoszláviában a gazdasági migráció főképp a fiatalokat érintette: ideiglenes munkavállaláson külföldön tartózkodók háromnegyede 40 évnél fiatalabb volt. Különösen sok a 20 és 24 év közötti fiatal (a Szerbiából kivándoroltak közel egynegyede). [ Scara, Ljubica tanulmánya, 1972. 14. oldal.] Az európai országoknak az újonnan érkezettek iránti megszorító politikája következtében megnő a bevándorlók átlagéletkora, hiszen tapasztalt és iskolázott szakemberre van szükségük. Ami a külföldre távozók képzettségét illeti, ez tehát többé nem a kínálattól függ, hanem elsősorban a külföldieket tervszerűen befogadó országban mutatkozó kereslettől. Az emigrációs hullám kezdetén hazánk szakképzetlen munkaerőt kínált fel, amely Közép-Európában talált elhelyezkedési lehetőséget. Ma elsősorban meghatározott szakmával rendelkező munkavállalók iránt mutatkozik kereslet (informatikai szakemberek, mérnökök, újítók, programozók, mikrobiológusok, a tudományok doktorai, egészségügyi szakemberek, művészek stb.), lehetőség szerint kezdő tőkével, illetve eltartási garanciával. A kilencvenes években beindult emigrációs hullám idején sokan aggódtak a magyar elit külföldre távozása miatt. A Nemzetközi Politikai Gazdasági Intézet adatokat tett közzé a fiatal tehetségek kivándorlásáról: Jugoszláviát 1990 és 1993 között 719 magiszteri fokozatú és tudományok doktora rangot viselő tudós hagyta el, ami a vizsgált időszakban a külföldre távozók 67%-a. Egyébként a jugoszláv háború kezdetén mintegy 200 ezer fiatal (köztük minden tizedik magyar) szakember hagyta el az országot: a katonai kötelezettség, a háborús veszély és etnikai tisztogatás elől menekültek, vagy pedig egyszerűen azért, mert itthon nem látták biztosítva megélhetésüket. Az oklevelet szerzett fiatalok közül sokan itthon maradtak, de a nemzetközi gazdasági embargó, a termelés pangása miatt a kereskedelemmel és szolgáltató ágazatban próbálkoznak, sőt a túlélés érdekében illegális munkával, feketézéssel is.

2.2. Az emigráció hatása és következménye a magyar lakosság szerkezetére

A magyarok gazdasági emigrációja többrendbeli kárt okozott e közösségnek:

(1) Különösen kedvezőtlen jelenség az, hogy az ideiglenesen külföldön munkát vállalók szakképzettsége jobb, mint az itthon foglalkoztatottaké. Napjainkban ez a kép még kedvezőtlenebb lett, mert a befogadó országokban nincs többé igény a szakképzetlen munkaerőre. (2) A munkaerő-elvándorlás okozta közvetlen károk egyike az anyagi veszteség, amely a társadalmat érte azoknak a szakembereknek a távozásával, akiknek a képzésére sok pénzt fordított, hiszen a kész szakemberek tudásukat más országokban kamatoztatják: ezek az országok beruházás nélkül jutnak képzett munkaerőhöz. (3) Ugyanakkor az emberi és anyagi veszteséget elszenvedő országban lassul a gazdasági fejlődés üteme és minősége. Így az ország, ahonnan nagy számban emigrálnak, nagyban függ a külföldi tőkebefektetéstől, amelyet az elvesztett szakmunkaerő pótlására fordítanak. (4) A termelékenység csökkenésével kisebb lesz a munkaerőpiaci-verseny is, mivel az eltávozott jó munkaerő helyét az alacsonyabb képzettségű munkanélküliek foglalják el. (5) A hirtelen életmód-változtatás – például a kivándorlás esetében – hatással van az emberek egyéni és családi életére is, nagy erőfeszítések közepette sokszor csalódottak: idő előtt megöregszenek, viszonylag alacsony nyugdíjjal térnek vissza. (6) Természetesen vannak sikeres, fiatal, vállalkozó szellemű emberek, akik nem kívánnak aktív éveik alatt mindvégig külföldön dolgozni; szeretnének visszatérni, és tőkéjüket ingatlanba vagy új vállalkozásba fektetni. Ez a tőke jól jönne, de a lassú rendszerváltás miatt senki sem mer befektetni a háború által veszélyeztetett területeken, hanem külföldön marad mindaddig, amíg itthon nem rendeződik a helyzet. A nem hivatalos adatok szerint állampolgáraink pénztőkét fektettek be Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Cipruson és Magyarországon, mert így biztonságban látják felhalmozott tőkéjüket.

A munkaerő-elvándorlás negatív következménye, hogy a nagyarányú kivándorlás károsan befolyásolta Vajdaság és a magyar települések természetes demográfiai és gazdasági fejlődését. Vajdaságból a legintenzívebben a viszonylag fejletlen dél-bánáti régióból és a gazdasági és kulturális szempontból is legfejlettebb Észak-Bácskából vándoroltak el. Távozásukkal csökkent a termelékenység is, mert kisebb lett a munkaerő-verseny is: a távozott magyar munkaerő helyét az alacsonyabb képzettségű más nemzetiségű, esetleg menekültek, munkanélküliek foglalják el. A szórványmagyarság térségében a munkaerőcsere fokozatosan nemzetiségcserébe megy át.

Az anyaországba távozó vajdasági magyarokról több demográfus és antropológus írt már Magyarországon. Legtöbb tanulmány a bevándorlók adatainak összehasonlításával foglalkozik. [ Figyelemre méltó Tóth Pál Péter tanulmánykötete: Haza csak egy van? Menekülok, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon (1988–1994) , Püski Kiadó, Budapest, 1996.] A Jugoszláviából érkezettek statisztikai mutatóiból kitűnik, hogy 1991-ben főleg a katonaköteles fiatalok mentek át Magyarországra, sőt már 1989-ben a férfiak 95%-a a 14–19 éves korcsoporthoz tartozott. Az 1993-ig érkezők között a férfiak aránya magasabb, ezt követően azonban a férfiak–nők arány kiegyensúlyozott lett. A gyermekek száma is megnövekedett, ami a családok áttelepülését jelzi. Számukat illetően (10 404) 1988–1994 között a Jugoszláviából bevándorlók a második helyen álltak Románia mögött (74 298 fő) megelőzve a volt szovjet államok térségét (8934 fő). Az állampolgárságot igénylők száma kissé másképp alakult: sokkal több Romániából érkezett bevándorló kérte a magyar állampolgárságot (45 021 fő), mint jugoszláviai (3845 fő). [ Forrás: Tóth Pál Péter fenti tanulmányában a 41. táblázat, 111. old.] Ebből az tűnik ki, hogy az utóbbiak nemigen akarták végleg elhagyni az országot, inkább csak a háború végét szerették volna kivárni külföldön. Ugyanabban az időszakban a jugoszláviai visszahonosítottak száma 1469 fő volt, kevesebb, mint a Romániából (45 021 fő) és az egykori szovjet államból érkezettek (3845 fő) száma. A legtöbb jugoszláviai 1993-ban, a hiperinfláció évében folyamodott magyar állampolgárságért. Tóth Pál Péter kérdőíves feldolgozásából az is kitűnik, hogy a Jugoszláviából érkezettek (3959 megkérdezett) foglalkozási csoportjai közül 1993–1994-ben legnépesebb az értelmiségi csoport (810 fő), majd a tanulók következnek (698 fő) és a középiskolát végzett munkások (661 fő). Őket követik a gyermekek (505 fő), a tisztviselők (327 fő), szabad foglalkozásúak (237 fő), a nyugdíjasok (230 fő) és az egyéb kategóriába tartozók (201 fő) stb. A megkérdezett bevándorolt honfitársaink között legszámosabb volt a középfokú végzettségű műszaki értelmiségi (25,1%), őket követték a középiskolai tanárok (15,7 %), majd a felsőfokú végzettségű műszaki értelmiség (14,1%), végül pedig a természettudományi értelmiség, orvosok (13,5 %). Volt köztük 10 egyetemi tanár és több mint száz, felsőfokú végzettségű, társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiségi.

Következtetés: a magyar kivándoroltak között sok az értelmiségi elit (írók, művészek, szakemberek), akiknek gyermekei szintén Magyarországon tanulnak. A vajdasági magyar vállalkozók – nem hivatalos adatok szerint – nagy mennyiségű pénztőkét fektettek be az anyaországban (becslések szerint Csongrád megye új vállalkozóinak 25%-ban jugoszláv érdekeltségű), ugyanígy Ausztriában, Németországban. Ugyanakkor számottevően növekszik a Magyarországon munkát vállalók száma is: fizikai munkások, kereskedők, akik félig legális vagy feketemunkából kénytelenek megélni. Viszonylag magas a Magyarországon tanulók (középiskolások és egyetemisták) száma is. 1988–1994 között a tőlünk Magyarországra távozott tanulók és a posztgraduális képzésen résztvevők száma 1087 volt – az összes, Magyarországon tanuló külföldiek 10,3%-a. (A Jugoszláviából származott tanulók számának évenkénti növekedése a következő: 1988-ban 50, 1989-ben újabb 77, 1990-ben még 139, 1991-ben 294. [ Tóth Pál Péter statisztikai felmérése az idézett muben; 181. táblázat, 183. és 194. old.] ) Becsléseink szerint a Magyarországon tanuló középiskolások száma ma kb. 800, és az egyetemisták száma is számottevő, kb. 600. Az anyaországban diplomázók kb. 80%-a nem szándékozik hazatérni, ott keres munkát, alapít családot és várakozik. A magyar Oktatási Minisztérium hivatalos adatai alapján az 1999/2000. tanévben Jugoszláviából 395 általános iskolás, 676 középiskolás és 600 egyetemista (ösztöndíjas) tanult Magyarországon. A kormányhoz közeli intézmények szándéka, hogy ezután az itthon, Vajdaságban tanuló magyar fiatalokat, sőt tanárokat szeretnék határozottabban támogatni, ösztöndíjjal, kollégiumi elhelyezéssel stb., hogy ily módon is elejét vegyék az értelmiségfogyásnak. A gazdasági reformprogramok szükségességeA titoi Jugoszlávia igyekezett reformokkal enyhíteni a központosított szocialista gazdaságon. A nyitottság és piacorientáltság szükségességét már a hatvanas évek közepén felismerték. A társadalmi tulajdonban lévő vállalatok erőteljes privatizációs folyamata 1989–1990 között kezdődött, de a privatizáció már 1992-ben leállt. A háborús körülmények (1991) és a hatalmas méretű infláció (1993) gyakorlatilag elértéktelenítette a privatizáció eredményeit. Az infláció évtizedek óta fokozatosan nőtt, de sokáig nem érte el azt a szintet, amikor kezelhetetlenné vált volna. Ez csak a jugoszláv népek belháborúja idején következett be: az 1993-as év elképesztő méretű infláció jegyében telt el. A kiskereskedelmi árak növekedése több milliárd százalékot tett ki. (Egyes számítások szerint 71 982 777 204%.) A pénzügyi fegyelmezetlenség letörésére beindították a pénzügyi reformot (Avramovic intézkedései, 1994. január 1.), amikor is a dinár nominális értékét a német márkával tették egyenlővé. Az volt a cél, hogy már az adott év közepétől a költségvetést reális pénzforrásokra alapozzák. Ez nem járt teljes sikerrel. A megszigorító pénzügyi politika azonban teremtett bizonyos fokú pénzügyi fegyelmet, és a mesterségesen fenntartott pénzhiány bizonyos fokig az inflációt is fékezte. Az 1994-es évben megállt a társadalmi termék rohamos csökkenése. Összetétele ugyan lényegesen nem változott, mert a nemzetközi gazdasági zárlat (1992) egyformán érintette az egész gazdaságot. Szembetűnően csökkent a kereskedelem szerepe. Ez a tevékenység nagymértékben áthelyeződött a feketegazdaságba. 2000. október 5-e után elindított rendszerváltás résztvevőinek komoly feladatai lesznek a munkaerőpiac megreformálásában. Európában a legnagyobb munkanélküliségi ráta Jugoszláviában van évek óta. Már 1996-ban 26,1%-os volt az említett munkanélküliségi ráta, 1999-ben 32%-ot regisztráltak. A Szerb ipari termelés 1999-ben már csak az 1/3-át termelte annak, amit tíz évvel korábban. A bombázások néhány jelentős gazdasági szektort teljesen leállítottak (nehézipar, energiakitermelés). A foglalkoztatottak legtöbben még mindig az első és második gazdaságban dolgoznak, ami egy tradicionális gazdasági struktúráról tanúskodik. A munkaerő-fluktuáció olyannyira visszaesett az országban, hogy az egyes régiók között szinte elhanyagolható a munkavállalók költözködése. Ez alól kivételek a menekültek (1996-ban 646.066-an voltak), akik nem jugoszláv állampolgárokként keresik a munkalehetőségeket. A bombázások után Koszovóról még kb. 200 ezer, főleg szerb nemzetiségű menekült szűkebb Szerbia területére. A regionális gazdasági aránytalanságok, kulturális és etnikai különbségek Szerbia-szerte jellemzők. A piac községek, régiók keretében bezárkózik, sőt egyes gazdasági ágazatok között is gyenge a munkaerőmozgás. Az átlagos havi fizetések Szerbiában (Koszovó nélkül), a feketedeviza-piac adatait figyelembe véve, a következőképpen alakultak: 1990 decemberében (a balkáni háború kezdete előtt) 752 DEM, 1993 decemberében (hiperinfláció) 21 DEM, majd 1999 decemberében (bombázások után) 87 DEM. Ma még mindig csak hat évi fizetésből tudna egy munkás megvásárolni egy Yugo 45 személygépkocsit a kragujeváci autógyárból, feltételezve, hogy másra nem is költene. 2001 nyarán az új szerbiai kormány meghozta legújabb privatizációs törvényét, de továbbra is erős az állami befolyás. Ez nem kedvez a külföldi tőkebefektetéseknek, a nagyméretű munkanélküliség szociális gondjai pedig csak gyűrűznek. A jugoszláv munkaerőpiac problémáinak fokozatos megreformálása érdekében a G17 szakembercsoport szerint a következő intézkedéseket kell meghozni: [ Program radikalnih ekonomskih reformi u SR Jugoslaviji, Grupa 17 plus, Beograd, Kiadó Rádió B92, 1997-ben. 150–152. oldal.] 1. A felgyülemlett munkafelesleg felszámolása az állami vállalatokban;2. A munkanélküliség növekedésének megállítása, a foglalkoztatás növelése a szolgáltatások, a kis- és középvállalkozások és a magánszektor területén;3. A munkavállalási szerződéseknek biztosítaniuk kell a rugalmas foglalkoztatottságot;4. A munkaerő területi és szektorbeli mobilitásának elősegítése, áttekintve a lakás és infrastruktúra előmozdítását is;5. A munkanélküliek képzésének beindítása e célra kidolgozott oktatási programok segítségével;6. Az állami monopólium megszüntetése egyes gazdasági ágazatokban,7. A munka motivációjának növelése, igazságosabb fizetési rendszer, ahol a tehetséget, az innovációt és a szaktudást fizetnénk;8. A tőkekivitel és a munkaerőkivándorlás helyett elősegíteni a befektetők munkáját. A külföldi tőke és beruházások szorgalmazása, a szakképzett emigráltak hazatérésének elősegítése. A fenti intézkedéseknek a következő előfeltételei vannak:- Határozott reformtörekvések egy megújult, a jugoszláv térségre egységes kormányprogram,- Stabil jogrendszer; - A pénzügyi stabilitás biztosítása; A privatizáció révén a munkaerőpiac decentralizációja.

Összegezve: a társadalmi-gazdasági reformok bevezetése során a vajdasági magyarokra jellemző hagyományokkal kell számolni, de a multikulturalizmussal és a sajátos vajdasági regionális tudattal is.

Irodalom

1. A migráció és az új Európa (Miles, R., Carter, F. W., French, R. A., Salt, J., Fernhout) Budapest, 1993. XXXVI. évf. 1. szám.

2. Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában, Demográfia, az MTA és a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének folyóirata.

3. Dragan Vlakovic Torontóból küldött riportja szerint (Konkurs za buducnost, a Danas napilap, 2000. 06. 3–4, 977–978 számában) a kanadai Immigrációs Iroda közleménye

4. Európai Népesedési Értekezlet (Genf, 1993. március 23–26) dokumentumai.

5. Grecic, Vladimir: Mass migration from eastern Europe: a Challenge to the West? In: The new Geography of European Migrations, London–New York, 1993. 135–151. p.

6. Heinz Fasmann, Rainer Münz: Geschichte und Gegenwart europäischer Ost-West-Wanderung. Österreichische Osthefte, Jg. 37. Wien, 1995, Heft 3., 748–778. p.

7. International Migration Review, 28. szám, 1994.

8. Jugoszláv Statisztikai Évkönyv 1986. Kiadó Rádió B92, 1997-ben. 150–152. p. Magyarországon (1988–1994), Püski Kiadó, Budapest, 1997.

9. Petrovic Ruza: Etnicki aspekt migracija u Jugoslaviji, izvorni naucni clanak u casopisu Sociologija, Beograd, 1990/3. 225–233. p.

10. Popper, Karl, R. The open society and ist Enemies. London: Routledge and Kegan Paul. 1966.

11. Pošarac A. kutatási eredményeit: Socijalne posledice odbijanja tranzicije, az Ekonomska cena rata kötetben (szerk: Crnobrnja, M., Papic, Z.), Beograd, Fondacija za mir i rešavanje kriza, 1996.

12. Program radikalnih ekonomskih reformi u SR Jugoslaviji, Grupa 17 plus, Beograd, R., Kisebbségkutatás, Budapest. 3. évf. 1994, 1. szám.; Regio, 1996/4. Budapest, 19–46. p.

13. Saša Kicošev–Kocsis Károly: A menekültügy társadalmi-demográfiai aspektusai a Vajdaságban, Regio, Budapest, 1998/3.

14. Scara, Ljubica: Ekonomska emigracija stanovništva kao negativan fenomen društvenog i privrednog razvoja Srbije, Sociologija (XIV) 1/1972. Beograd.

15. Stanovništvo i domacinstva SR Srbije prema popisu 1981, Statisticki institut SR Srbije, Centar za demografska istraživanja, Beograd, 1984.

16. Szerbiai Menekültügyi Hivatal adatai alapján készült az újvidéki Földrajztudományi Intézet munkatársainak CD adattára (Saša Kicošev szerk.)

17. Tanic, Zivan: Ekonomske emigracije: klasno odredjenje i svest, Beograd, Sociologija, (XIV), 3/1972. 441–461. p.

18. Tóth Pál Péter: Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok.

Vissza