Orbán Lajos - Vetési László

Előzetes elemzés az erdélyi református gyülekezetek nyelvhasználati gyakorlatának felméréséből

Hungarian Church, but in which language?

In Transylvania the Reformed Church is regarded to be a typically Hungarian denomination. However, the data of the recent survey - analyzing the language usage of the Church - show that due to language change among Hungarians in Transylvania a claim has appeared for partial usage of Romanian during church service and other sacred events. The Hungarian Reformed Church has a serious dilemma to face. There are two dangers facing them: on one hand Hungarian language, as the protector of Hungarian identity, can be endangered, on the other hand the Church can lose many of its believers. The authors consider the second danger more threatening: it is the duty of the Church to preserve those believers who have lost their mother tongue, even if it results in the expansion of the Romanian language inside the Church.

I. Előzmények

A Kárpát-medencében élő és szolgáló magyar egyházak számára évtizedek óta égető és rendezésre váró feladat a belső nyelvhasználat kérdésének felmérése, értékelése és szabályozása. Trianon után a kisebbségbe kerülő magyar történelmi egyházak nyelvhasználata a politikai és a természetes asszimiláció folyamataiban is rendkívüli mértékben átalakult. A nemrég még "magyar egyház"-ként közismert egyházi modell a többségi környezet, az együttélés, az erőltetett és mesterséges asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság hatására jelentősen átalakult. Ehhez járult a politikai és közéleti térvesztés és az is, hogy az államnyelv többségi nyelvként a kisebbséggel szemben felhasználható hatalmi eszközzé is vált. Mindezek az okok oda vezettek, hogy a többségi nyelv az egyházi szolgálatban is (egyelőre még) kiegészítő, de második nyelvvé lett, és ezzel sürgős elemzésre váró kérdéssé is emelkedett.

A Magyar Református Egyház tanácskozó zsinata elsőként és régóta szorgalmazta a kérdés elemzését, értékelését és szabályozását. Ezért már a zsinat megalakulása óta a Szórványbizottságban a nyugati és a kárpát-medencei tagokkal tervet készítettünk a nyelvhasználat felmérésére, a vélemények összesítésére, javaslattételre, tanácsadásra, a kérdés rendezésére. Ennek első, kísérleti jellegű célpontjaként Erdélyt jelöltük meg.

A nyelvi tervezést és szabályozást több lépcsőben gondoltuk el. Elsőként a mostani nyelvi helyzetről igyekeztünk volna reális képet kapni, és mellette a lelkészek és gyülekezetek véleményére voltunk kíváncsiak. Második lépésként a nyelvészekkel és lelkészekkel közös munkacsoport életre hívását és az adatok kiértékelését tervezzük. E közös elaborátum vitára bocsátásával és a vita tanulságaival készülünk következtetéseket levonni, és elvégezni a magyar történelmi egyházak kisebbségi nyelvi tervezésének feladatait és lépcsőfokait.

Köztudott, hogy Erdélyben a történelmi egyházak közül a római katolikus, a református, unitárius és a zsinat-presbiteri evangélikus egyház hagyományosan magyar anyanyelvű. Közülük a katolikuson kívül mindenik törvénykönyvében szerepel, hogy belső nyelve a magyar. Ezen belül a kommunista diktatúra alatt többen megőrizték belső- és még a 89-es változások után is sokáig fenntartották a pénzügy-számvitel és az adminisztráció magyar nyelvét is. Többek között ezért is az a távlati cél, hogy a felmérést és tervezést az összes kisebbségi magyar egyházra ki kell terjeszteni, de mintegy próbaképpen úgy gondoltuk, hogy elsősorban a leginkább érintettet, a reformátust próbáljuk megközelíteni. Ennek több oka is volt. A református egyházból indult el a felmérés, a nyelvi rendezés alapötlete. A nagy területi kiterjedtség miatt is Erdélyben ennek a közösségnek a legégetőbbek az asszimilációval, nyelvcserével kapcsolatos gondjai. Így ez a felmérés földrajzi és problématerületeket szinte egészében átfogóan valóban reprezentatív lehet. Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy Romániában a római katolikus egyház nem nemzeti, nem kisebbségi és nem csak erdélyi, hanem "egyetemes", sajátosan nyelv feletti egyház, és ezért itt a nyelvi kérdések elemzése egy egészen más megközelítési és kezelési módszert igényel.

Magyar egyház, román nyelv?

A nyelvi állapotok felmérését az nehezítette, hogy előzetes viszonyítási adatokkal nem rendelkezünk, mert ilyen jellegű egyházi adatgyűjtés idáig nem készült. Munkahipotézisként az 1992-es romániai népszámlálás vallás és anyanyelv összefüggésének adataiból indultunk ki. Az adalékokból is a "magyar" egyházhoz tartozás és román anyanyelv, illetve a "román" és "más" egyházhoz tartozás és magyar anyanyelv egymás mellé állítását végeztük el.

"Magyar vallásúak"

Magyar anyanyelvű más egyháztagok és neoprotestánsok

2 393 magyar evangéliumi szabadkeresztyén

Mindkét adatmennyiség az erdélyi, romániai "hagyományosan magyar" és "hagyományosan román" egyházak, vallások nagy nyelvi mozgását és átfedését jelzi és azt is, hogy Romániában a nyelvek és vallások között igen nagy az átjárhatóság. A román anyanyelvűvé vált "magyar vallásúak" adatcsomagjánál még meg sem kísérelhetjük felbecsülni azt, hogy mennyire reálisak vagy irreálisak ezek a számok, de bizonyosak vagyunk abban, hogy a "magyar egyházhoz" való tartozás román anyanyelvűséget mutató számainál a nyelv- és identitásváltás miatt már hitet is váltók számai lényegesen magasabbak. A "magyar ortodox" és "magyar görög katolikus" egyház sajátságos jelensége a történelemnek, a szatmári, partiumi, érmelléki és a székelyföldi együttélésnek. A neoprotestánsok pedig nem nemzeti és nyelvi alapon szervezett közösségek, ez a szétválás csak az utóbbi időben kezdődött meg. Különösen vegyes vidékeken élnek együtt a román és magyar anyanyelvű hívek egyetlen gyülekezeti közösségben, és ahol az egynyelvűség vagy vegyes, fordításos nyelvhasználat honos.

A kérdőívről

A kérdőív több átalakuláson ment keresztül, de végül is az egyik leglényegesebb kérdésben későn ébredtünk rá, hogy minden hivatalos népszámlálás ellenére az adott lehetőségeken belül egyházi becslésekre volna szükség a román anyanyelvű, a magyarul már nem, vagy gyengén beszélő egyháztagok, hívek számát illetően. Ezt egyedül a lelkészek próbálhatják meg elvégezni. Így erre vonatkozóan most még nincsenek adatok, de úgy terveztük, hogy ezt a magyar cigányság adatbecsléseivel együtt később végezzük el.

A kérdőív az egyházi, lelkészi szolgálat szerkezetét és munkáját követi. Néhány általános kérdés után sorra vettük a munkaterületeket. Hogyan jelenik meg a többségi nyelv a kereszteléskor, konfirmáción, esketésen, temetéskor, valamint a közös szolgálatokban, a vegyes, felekezetközi kapcsolatokban? Végül a nyelvhasználattal, nyelvi tervezéssel kapcsolatos lelkészi elképzelésekre kérdeztünk rá.

A felmérésről

A kolozsvári Protestáns Teológia és Vallástanárképző Fakultás hallgatóival 1999 nyarán hosszas előkészület és tervezési munka után fogtunk neki egész Romániát átfogó nyelvhasználati felmérés mintavételéhez. Az év végére az adatgyűjtés módszerét végül is úgy alakítottuk ki, hogy a kérdőíveket a lelkészek töltsék ki saját gyülekezeteik nyelvi helyzetéről. Elsőként azt terveztük, hogy a román nyelv használatában érintett településanyag teljes felmérésére fogunk törekedni. Nem voltak illúzióink sem a hozzáállást, sem a helyzetet illetően. Később kiderült, hogy a hanyagság tényezőjét is be kell kalkulálni, és szó sem lehet teljességről. Már induláskor mi magunk is több hibát követtünk el, amelyek csak menet közben derültek ki. Például azt, hogy a közösségek érintettségének kérdését a helyiekre bíztuk, nem kértünk nemleges választ, és így később kellett kiválogatnunk azokat a helységeket, ahol a kérdés egyáltalán nem vagy alig időszerű. A beküldött kérdőívek közül később mellőztük a tömbvidékek színmagyar településeit, és csak a sziget-településeket és a vegyes helységeket tartottuk meg. Így kaptunk egy 112-es keretszámot, amely nem azonos a helységek számával, mert a nagyvárosok több gyülekezetének nyelvhasználatát külön szerepeltettük. Az összesítésnél a hiányzó számkülönbözetek minden esetben adathiányt jelölnek.

E mostani feldolgozás csak belső Erdély adataira terjed ki, egyelőre mellőztük a Bánság és Partium, a Szilágyság, Érmellék és Máramaros régióit, mert ott a határmentiség jellegéből adódóan egészen másként kell a kérdéskört megközelíteni. A válaszok értékelésében és elemzésében azt sem felejthetjük el, hogy a romániai református egyházban a magyar nyelvnek minden esetben kötelezően meg kell jelennie minden istentiszteleti és liturgiális szolgálatban. Még akkor is, ha a jelenlevők közül ezt a nyelvet senki nem érti.

II. A nyelvhasználati kérdőív tanulságai, feldolgozása 112 felhasznált kérdőív alapján

A kérdőív teljes feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe, és az adatokat többféle értékelés alapján kell összesíteni. Amit már elvégeztünk, az a helységek etnikai jellegzetességük szerinti csoportosítása. Így a 112 helységet alapvető nyelvi és szórvány-jellegzetességeik szerint hat csoportba rangsoroltuk:

A 128-as szám az összes erdélyi kérdőívet jelzi, amely 106 települést reprezentál, 128 kérdőívből 112 darabot tudtunk felhasználni.

1. Eddigi lelkészi szolgálata rendjén és szolgálati helyein volt-e már olyan helyzetben, hogy a magyaron kívül más nyelven is kellett szolgálnia? Igen- 104, Nem- 7.
2. Milyen nyelven? Románul - 104, Világnyelveken - 11, Cigányul - 1, más- 0.
3. Milyen alkalommal? Istentiszteleten - 9, Temetésen - 97, Esketésen - 60, Keresztelőn - 21, Konfirmáción - 13
4. Gyakran kell-e románul szolgálnia? Soha - 1, Ritkán - 51, Alkalmanként - 45, Rendszeresen - 3.

a) Elsőként általános képet szerettünk volna kapni a lelkész eddigi szolgálatának nyelvi vonatkozásairól. Mintegy ellenőrizni is szerettük volna ezzel a szolgálati helyzetet, a későbbi nyelvi értékeléseket. Az első kérdéskörre adott válaszokból kiderül, hogy a református lelkészek döntő többsége eddig gyülekezeteiben és szolgálati helyein már szolgált a magyaron kívül más nyelven. Alig heten mondták azt, hogy nem, és egy azt, hogy soha. Az adatokból igazolódott, hogy néhány székelyföldi régiót leszámítva, ahová a tanulmányaik befejeztével igyekeznek azonnal hazatérni az elszármazott lelkészek, egy szolgálati idő alatt, különösen a kezdetekor, nagyon nagy a lelkészek regionális mobilitása, régióváltása olyan régiókba is, ahol olykor csak néhány hónapot, évet töltenek, de ahol szükség volt és van más nyelvű szolgálatra.

2. A gyülekezet

5. Gyülekezetében szokás-e valamilyen szolgálatot románul is végezni? Soha - 24, Ritkán - 29, Alkalomszerűen - 41, Elég gyakran - 9, Minden szolgálatot két nyelven végzek - 0.
6. Milyen alkalmakkor szolgál románul? Minden szolgálatot, még a templomi prédikációt is két nyelven végzem - 0, Az istentiszteleteken kívül minden szolgálatkor - 5, Csak temetéskor - 73, Csak vegyes esketéskor - 55, Más - 4. Megj: ünnepélyek, szentelések
7. Van-e olyan gyülekezete, leányegyháza, szórványa, ahol a gyülekezet nagyobb része a családban már nem beszél magyarul? Melyek ezek? Összesen - 57 - gyülekezet, leányegyház és szórvány (felsorolva)

3. Templomi istentisztelet

1. Szokás-e gyülekezetében vagy valamelyik szórványában a templomi istentiszteleti és igehirdetési szolgálatot vagy annak egy részét románul is végezni? Soha - 69, Nagyon ritkán - 11, Elég gyakran - 6, Minden alkalommal - 0.
2. Templomi istentiszteleten használ-e rendszeresen más nyelvet és miként? Csak a Miatyánkot mondom el - 4, Csak a nagyimádságot mondom, ismételem el románul is - 1, Csak összefoglalom a prédikáció lényegét - 8, A teljes prédikációt megismétlem románul is - 2. Csak románul szolgálok - 1 ünnepnap du. csak románul szolgál

b), c) A második és harmadik pontban feltett kérdések szintén az utána következőket ellenőrzik, és a gyülekezet istentiszteleti nyelvszokásaira kérdeznek rá. A lelkészek ritkának és alkalomszerűnek értékelik a "másik" nyelv jelenlétét. A későbbi adatok is azt bizonyítják, hogy a református egyházban, még az erősen vegyes lakosságú települések templomi istentiszteletein sem vált számottevő gyakorlattá és nem vált megoldásra váró kérdéssé a román nyelv használata. Egyszerre van jelen az, hogy erre nincs tényleges igény, a gyülekezet templomba járó rétege dominánsan magyar, de sajnos az is igaz, hogy hiányzik, már nem vesz részt az istentiszteleten a magyar nyelvet nem ismerő réteg. A református egyházban - néhány kivételes települést leszámítva - nem alakult ki a "templomba járok, bár nem értek semmit" jelenség.

Figyelemre méltó még az is, hogy a felmért gyülekezetekben az "elég gyakran" és "minden alkalommal" meghatározás a legveszélyeztetettebb régiókat jelzi, és 5-10 parókia esetében már számolni kell a rendszeres, minden istentiszteleti alkalmat románul is igénylő nyelvi helyzettel. A felmért erdélyi gyülekezetek közül egyedül Tövis jelezte, hogy ünnepnapok délutánjain rendszeresen román istentiszteletet is tart. Ennek ellenére a román nyelvű szolgálat dominánsan templomon kívüli jelenségként jelenik meg. A szakrális esemény magyar nyelvéhez és kultikus keretéhez a gyülekezetek szigorúan ragaszkodnak még a vegyes vidékeken is.

E kérdéscsoport végén azt tudakoltuk meg, hogy vannak-e olyan gyülekezetei, szórványai az egyháznak, ahol a családok többségében már románul beszélnek. Erre a kérdésre a lelkészek Erdélyben 57 helységet jelöltek meg.

4. Konfirmáció

10. Gyakori-e gyülekezetében, hogy a konfirmandus nem, vagy csak nagyon rosszul tud magyarul? Nincs ilyen eset - 22, Ritka - 41, Elég gyakori - 28, A fiatalok többsége - 14.

11. Hogyan folyik ilyen esetben az oktatás, előkészítés? Együtt és csak magyarul folyik minden tevékenység - 19, Együtt és olykor megmagyarázom az egyes részleteket románul is - 58, Külön és román nyelven foglalkozom a magyarul nem tudókkal - 9.

12. Az előkészítésben használ-e román kátét? Nem - 48, Igen - 50.
13. Hogyan zajlik le a konfirmáció? Minden csak magyarul - 43, Magyarul, de a magyar nyelvet kevésbé tudóknak könnyebb kérdéseket teszek fel - 44, Magyarokkal magyarul, de a magyarul nem tudók románul mondják a kátét - 12.

d) A konfirmáció a fiatalságnak a gyülekezeti közösségbe teljes jogú és felelősségű egyháztagként való megjelenését jelenti. Még akkor is, ha nem lesz mindenki feltétlenül aktív és rendszeres templomba járó ember, és utána sem lesz a gyülekezeti élet aktív résztvevője. Erdélyben a konfirmáció hitben nagykorúsító esemény jellege mellett egyértelműen közösségi nagykorúsítási aktus is, és a magyar református gyülekezetekben a család - olykor még a gyermekek megkérdezése nélkül is - hagyományosan ragaszkodik gyermekei konfirmáltatásához, még akkor is, ha nem tudnak magyarul. A 22-es szám arra utal, hogy a vegyes településszerkezet még nem duzzasztotta fel a másik konfirmációi, oktatói nyelv megjelenését és jelentőségét. A "gyakori" és "a fiatalok többsége" összesített száma azt jelzi, hogy 112 lelkészből 42 rendszeresen számol már a nyelvcserés, asszimilálódó fiatalok tömeges megjelenésével. Ugyanezt mutatja az is, hogy a felkészítésben már folyamatosan jelen van a kétnyelvűség, a vegyes vagy külön román nyelvű foglalkoztatás és a román fordítású káté. Az egyházközségek többsége azonban ragaszkodik a teljesen magyar nyelvű konfirmációhoz. A templom-tisztasági elv alapján még a vegyes gyülekezet tagjai is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az idegen nyelv lehetőleg ne jelenjék meg a templomban. A gyülekezetek ezzel nem csak a homogenitás "minden rendben van" látszatát kívánják kelteni, de jelzést is kívánnak adni az "ide tartozás" élményéhez. A lelkészek nagyobb része úgy oldja meg a nyelvzavaros gyermekek konfirmáltatását, hogy jelentős számban könnyebb kérdéseket tesznek fel nekik, ritkább esetben románul kérdezik ki őket. A 12-es szám azonban azt jelzi, hogy erősödő ütemben kell számolni a jelenség növekedésével.

5. Esketés

14. Szokott-e románul szolgálni (prédikálni) házasságkötéskor? Soha - 25, ritkán - 17, elég gyakran - 8, minden alkalommal - 1, Csak a vegyes házasság esetén - 58.
15. Miben áll a szolgálat? Teljes liturgia - 4, Csak az igehirdetés, annak összefoglalása - 22, Csak annyiban, hogy az eskü szövegét a román fél románul mondja - 69.
16. Van-e olyan gyakorlat a gyülekezetben, hogy a vegyes házasság esetén a nem magyar fél is megtanulja és elmondja magyarul az eskü szövegét? Csak románul mondja - 22, Csak magyarul mondja - 13, Többnyire románul - 30, Többnyire magyarul - 18.

e) Az esketés az első számú nyitási aktus a gyülekezeti életben. Az etnikai exogámiával, a partner másságának lehetőségével itt jelentkezhet elsőként az "idegen elem", nyelv és kultúra az egyház, a templomi kultusz világába. Az etnikai vegyes házasság egyre erősödő jelenség az erdélyi vegyes településeken. Ez már olyan helyeken is eléri a 30-40%-ot, mint Kolozsvár. Az anyanyelvi közösség hiánya, a fiatalok homogenizációja és integrációja a vegyes házasságot olyan méretűvé duzzasztotta, hogy Erdély legnagyobb magyar lélekszámú városaiban is általánosnak és mindennapinak mondható. Az egyházi esketési szokások között azonban általános, hogy a magyar lányt nem bocsátják el templomából eskütétel nélkül, de ma már ilyen esetekben szinte kötelező szabály lett a két templomos esketés is.

Az adatok arról beszélnek, hogy a lelkészek többsége idegenkedik a román nyelvű esketési szolgálatoktól. A lelkészek részéről a legnagyobb ellenkezés az eskün kívüli román prédikációval szemben jelentkezik, és ettől lehetőleg tartózkodnak is. Bizonyos településeken, családoknál, különösen az egyházaknál, hagyományos elvárás az is, hogy a másik, a külső fél alkalmazkodjon a magyar társ templomi szokásaihoz. (Tanulja meg az eskü szövegét a templom nyelvén elmondani.) A lelkészek többsége nyilvánvalóan csak vegyes házasság esetén tartja elfogadhatónak a román nyelv megjelenését. Itt is a régi gyakorlat csökkenését és lassú megszűnését jelzi, hogy már nem várják el a román féltől is a magyar nyelvű esküszöveget. Bár a református egyházban még mindmáig nem létezik sztenderd román esküszöveg, különböző változatokban elmondatják, és ezt gyakorolják. Külön érdekesség még, hogy a teljesen magyar és székelyföldi régiók lelkészei is egyedül a vegyes esketést jelölik meg a román nyelvhasználat alkalmai gyanánt.

6. Temetés

17. Szokott-e románul szolgálni temetéseken? Soha - 10, Ritkán - 55, Elég gyakran - 25, Minden alkalommal - 13.

18. Milyen esetekben szolgál románul? Csak ha a család kéri - 76, Csak vegyes házasság esetén - 14, Sajnos minden esetben, a család külön kérése nélkül is szólnom kell - 13.

19. Miben áll a szolgálat? Csak a Miatyánkot mondom el románul - 24, Csak imádkozom - 6, Röviden összefoglalom magyar igehirdetésem lényegét - 57, A teljes igehirdetést elmondom románul is - 14, Csak búcsúztatok - 16.
20. Volt-e, van-e olyan temetési szolgálata, ahol csak románul beszélt? Nem volt - 89, Volt - 13.
21. Szokás-e gyülekezetében ortodox lelkészt hívni a reformátusok temetésekor? Soha - 50, Csak vegyes házasság esetén - 39. Minden alkalommal jár - 4.
22. Milyen szolgálatot végez ott az ortodox lelkész? Teljes temetési liturgiát - 1, csak búcsúztat - 16, csak szól néhány szót a gyülekezethez - 49, Csak ott van - 0.
23. Hívják-e a református lelkészt román temetésekre? Soha - 62, Ritkán - 33, Nagyon gyakran - 3, Szinte minden alkalommal - 3.

f) A temetés a legnyitottabb kultikus szolgálat, amely kilép a templomból, az egyházból, a gyülekezet kereteiből is, és szélesebb nyelvi, vallási közösségnek is szól. A vegyes család és rokonság mellett itt az együttélésből eredően erőteljesen jelen van a más nyelvű szomszédság, munkatársi közösség is. Nyilvánvaló, hogy itt jelenik meg leginkább a többségi környezet nyelve. A temetési igehirdetés kiegészítő nyelvét a család igényei diktálják, a jelenlevők elvárásai szabályozzák. De már a 2. kérdéscsoportban jelentkező adatok is igazolják, hogy a vegyes vidéken temetésekkor a szolgálatok nagyobb részében igény van a többség megszólítására.

A "ritkán" szolgálat azt jelzi, hogy jelentős számú erdélyi településen a lelkész csak kérésre szólal meg románul. A "minden alkalom", "vegyes házasság esetén" és "kérés nélkül is" pedig azt, hogy jelentős számú olyan helyzetben kell nyelvi szabályozást tervezni, ahol már természetes és mindennapos esemény lesz a román nyelv jelenléte.

A lelkészek nagyobb része csak a legszükségesebb és minimális szolgálatot végzi románul, de az igehirdetés rövid összefoglalása és a búcsúztató azt jelzi, hogy az adott lehetőségek között mégis egyfajta missziónak tekinti a többséghez való szólást.

Az ortodox lelkész jelenléte a magyar vagy vegyes temetéseken is jelentős arányú, ámbár valószínű, hogy jelenlétét épp a román nyelvű szolgálattal kívánja mellőzni. Gyülekezeteinkben az is általános jelenség, hogy a református lelkész nem rendszeres tagja a román temetéseknek és más szolgálatoknak, nem részese az ortodox "papi sereg" fogalomnak.

7. Közös szolgálatok

19. Meg szokták-e hívni a református lelkészt a román anyanyelvű egyházak közös szolgálatra? Soha - 55, Ritkán - 11, Évente többször is - 4. Melyek? Ortodox - 22, görög katolikus - 4, neoprotestáns - 6, más - 0. Milyen alkalmakkor? Csak temetéskor - 22, esketéskor - 0, kereszteléskor - 0, határszenteléskor - 3 (mázlu), emlékmisekor - 2 (parasztász), más - 12 imahetek, szentelések, ünnepek (húsvét)
20. A református gyülekezetben szokás-e meghívni valamelyik román anyanyelvű egyház lelkészét más közös szolgálatra? Soha - 62, Ritkán - 15, Évente többször is - 0, Imahéten meghívjuk a helyi ortodox, román görög katolikus, román baptista, román adventista stb. lelkészeket - 27. Milyen nyelven szól? Csak románul - 26, Magyarul - 6.

Ismer-e magyarul jól vagy viszonylag jól beszélő román anyanyelvű ortodox vagy görög katolikus lelkészt? Neve, szolgálati helye, vallása, nyelvtudási szintje: 19 ilyen lelkészt ismernek.

g) A más "közös szolgálatok" kérdéscsoportja arra derít fényt, hogy a romániai magyar református lelkészek a legszükségesebb esetekben, minimális szinten igyekeznek tartani a többségi egyházakkal való szakrális kapcsolataikat. Mind az ő szolgálataik, mind pedig a többségiek magyar templomi szolgálatai minimálisak. A természetes és szükséges szint legalsó határán működő baráti kapcsolatok mellett a temetéseken kívül ritkán járnak közös istentiszteletekre, más alkalmakra, és minden más szeretetben mesterségesen tetszelgő alkalmat mellőznek. A lelkészek szakrális kapcsolatait a különböző felekezetű hívek együttélése, a település közös etnikai-vallási igénye szabályozza. Erre a szabályozásra rábízzák magukat, kapcsolataikat, és engedik sodortatni magukat az árral.

Végül a magyarul tudó román lelkészek kérdésnél lelkészeink19 ilyen esetről nyilatkoznak, amelyről nem mondhatjuk sem azt, hogy sok, sem azt, hogy kevés. Egyszerűen tény, hogy még mindig vannak olyan többségi lelkészek, akik környezeti, családi, baráti kötelékekből hoztak és hordoznak magukkal egy másik, egy kisebbségi nyelvet és kultúrát, amely kapocs lehetne közöttünk, ha kezelni tudnánk, és fel tudnánk használni a kapcsolatépítés javára. Egyelőre azonban szomorú tény, hogy a trianoni kisebbségi magyarság egészének lényegében még mindig és még megközelítőleg sincs többség-stratégiája.

8. Egyházunk, a nyelvi tervezés és nyelvhasználat

21. Mi a véleménye a román nyelv gyülekezeti használatáról?

- Soha, semmilyen körülmények között nem szabad a román nyelvet a református egyház szolgálataiba bevinni - 9.

- A templomi szolgálatban, igehirdetéskor nem, de az alkalmi szolgálatokkor sajnos használni kell. Legalább a román bibliaórát be kellene vezetni - 70.

- Az istentisztelet nyelve olyan kell legyen, mint a gyülekezeté - 28.

22. Mi legyen egyházunk álláspontja a magyarul nem tudó (volt) hívekkel szemben?

- Komolyan meg kell fontolni a román nyelvű gyülekezeti csoportok, egyházközségek stb. távlati alapítását és megszervezését - 23.

h) Az utolsó kérdéscsoportokban a nyelvi tervezéssel kapcsolatos elképzelésekre, a lelkészek véleményére voltunk kíváncsiak. Az itteni válaszok is a valós helyzetet tükrözik. A nyitást, a másik nyelv megjelenését teljesen elutasító lelkészek száma minimális, és ehhez kapcsolódik az a vélemény is, hogy ha a templomban nem is, de az alkalmi szolgálatokban, külön szervezett bibliaórai közösségek kiscsoportjaiban, ahol erre szükség és igény van, a többségi nyelvnek meg kell jelennie. A nyelvnek igyekeznie kell valamiképpen nyomon követnie a hívek anyanyelvi változásait, az integrációs, asszimilációs szint alakulását. Magyar egyházainknak - a magyar melletti elkötelezettség deklarációja ellenére is - lehetne valamiféle többséghez szóló történelmi, krisztusi küldetése, de hogy miben áll ennek lényege, arra a lelkészek sem tudnak pontos választ adni. A "valamilyen megoldást ki kell találni" kérdésre adott válaszok nagy száma nemcsak a bizonytalanságot jelzi, de az óhajt is, hogy szeretnék, ha valaki nekik erre végre megoldást ajánlana.

Egy jellegzetes szórványrégió, Hunyad megye

A továbbiakban még két jellegzetes adat vázlatos összesítését végezzük el. Elsőként az adatcsomagból egy, a többszörösen hátrányos nyelvi helyzet összes sajátosságaival rendelkező szórványmegyét emeltünk ki, Hunyad megye15 gyülekezetének adatait. Ezzel egy diaszpóra-régió városainak és falvainak nyelvi jellegzetességeire szerettünk volna rálátni (6 város, 9 vegyes falu). A megye területén alig két gyülekezet lelkésze jelezte, hogy nincsenek nyelvi gondok. A templomi istentiszteleteken hárman szoktak alkalmanként és elég gyakran románul is szolgálni, és ezeken összefoglalják a prédikáció lényegét. A konfirmálók 11 (!) gyülekezetben nagyon rosszul vagy egyáltalán nem tudnak magyarul, és ilyen esetekben 10 gyülekezetben kétnyelvű felkészítéssel és könnyebb kérdésekkel oldják meg a nyelvi gondokat. 12 helyen az eskü szövegét románul mondja a vegyes fél, de 5 gyülekezetben az igehirdetés románul is elhangzik. A temetések során 12-en csak a család kérésére szólalnak meg románul, és ekkor legtöbben összefoglalják a beszéd lényegét, és búcsúztatnak. Ortodox lelkészt 7 gyülekezetben soha nem hívnak, és 7 esetben is csak vegyes házas temetésére. Hasonlóképpen nagyon ritka a református pap jelenléte ortodox temetéseken. További közös szolgálatok és a csereszolgálatok is ritkák, és ezek többnyire az egyetemes imahetekre koncentrálódnak. Végül a megye területén összesen ketten ismernek magyarul is tudó román lelkészt, és a nyelvi tervezésnél döntően ugyanaz a véleményük, hogy az alkalmi szolgálatoknál beszélni kell románul, és "ki kell találni valamilyen megoldást".

Kolozsvár, Marosvásárhely és néhány nagyváros

A felmérés feldolgozásában külön célként szerepel a nagyvárosi adatok értékelése és feldolgozása. Ebben az előzetes értékelésben elsőként két erdélyi magyar jellegű nagyváros, a 20%-os létszámarányt megközelítő Kolozsvár és a még 50%-os magyarságú Marosvásárhely adatait emeltük ki. Kolozsvár karakterében, intézményeiben, "Erdély fővárosa" jelképeiben még dominánsan magyar jellegzetességeket őriz, de peremein, etnikai folyamataiban már igencsak szórványosodó. Sajnos Marosvásárhelyen is a szélek, a lakótelepek és a Mezőség felőli beköltözések nyomán már jelentkeznek a nyelvcserés gondok. A lelkészek vallomása szerint az ezredfordulóra Vásárhely is eljutott oda, hogy évente meg lehetne szervezni néhány román konfirmáló csoportot, mert sajnos egy fele részben magyarok által lakott és közel százezres magyarságú városban is el lehet már románosodni (!).

A két nagyváros hat gyülekezetének jelentése alapján az a kép alakult ki, hogy templomi istentiszteleteken soha nincs magyaron kívül más nyelv, és magyarul nem tudó konfirmáló is kevés van (!). Az esküvőkön a román fél 4 alkalommal románul mondja az esküt, a többiben magyarul. 4 olyan gyülekezet akadt, ahol temetéseken szolgál a lelkész románul, egy esetben hívnak vegyesházasság-kötéskor román papot is. Más közös szolgálatok lényegében nincsenek. A nyelvi tervezésre adott válaszok megegyeznek a két városban. A Kolozsvár és Marosvásárhely egyházai lényegében szigetszerűen élnek.

Továbbiakban 6 erősen szórványosodó, de önálló magyar közösségi életet élő vegyes lakosságú erdélyi nagyváros 8 gyülekezetének adatait nézzük át. Ezek a nagyvárosok: Brassó három gyülekezettel, Medgyes, Nagyszeben, Déva, Petrozsény, Ótorda. Román nyelvű istentisztelet ezekben a gyülekezetekben sincs; a konfirmálók nyelvi helyzetét csak ketten ítélik viszonylag jónak, heten részlegesen és külön is foglalkoznak a magyarul nem tudókkal, és csupán egy kérdezi ki csak magyarul őket. Esketéskor vegyes házasság esetén ketten románul is prédikálnak, és mindenik románul mondja az esküt. A temetések során gyakori és mindennapos a román szolgálat - a családok kérésére. Itt kb. egyenlő arányú a Miatyánk, az ima, a búcsúztatás és a prédikáció összefoglalása, de ritkán jön a román lelkész. A közös, vegyes szolgálatok is nagyon ritkák, legfennebb imaheteken. Végül itt is tenni kell valamit, legalább alkalmi szolgálatokban tényleg szólni kell.

III. Tanulságok, következtetések

E vázlatos értékelésnek nem feladata választ is adni a felmerülő kérdésekre, és főleg nem kell kész megoldásokat ajánlani. De az mindenképpen igen, hogy jelezze a nyelvi változás folyamatának és a nyitásnak irányát. A felmérés előzetes értékelései is jelzik, hogy a romániai magyar történelmi egyházakban reális problémaként van jelen az asszimiláció, a nyelvváltás, a többségi nyelv és e probléma kezelésének kérdése. Jelentősége az is, hogy immár tényszerűen rögzít néhány, eddig csak tapasztalatilag érzékelt tényt a primér és a "másik", a "második nyelv" előretöréséről, felértékelődéséről, használatáról.

A kérdéskör nagyon széles problematikájú. Szinte régiónként más és más a helyzet. Nem lehet azonban azonos javaslatcsomagot felállítani a Bánság, a mezőségi kistelepülés, a Küküllő-mente kiegyensúlyozott együttélési modellje, a szigetfalvi sajátos helyzet és Marosvásárhely vagy Kolozsvár nagyvárosi státusa számára. A lelkészek szolgálataikban és a gyülekezetek belső szabályozásaikban empirikus úton is jól érzékelik a helyzetet, várakozó állásponton vannak, és a természetes nyelvi szabályozások mentén, helyi igények szerint kezelik a jelenséget. Nem mennek elébe a természetes folyamatnak, de nem maradnak alul a helyi gondok kezelésében sem. A felmérés azt a tényt is sejtetni engedi, hogy a református egyházban az asszimiláció történelmi kezelési módszere a nyelvcserések, etnikumváltók mellőzése, a többségi egyházakba való törvényszerű átengedése volt, és még ma is az. Lelkészeink, egyházaink a történelem homályában elvesző távlatokban természetes könnyedséggel mondtak és mondanak le magyarul már nem beszélő híveikről. A jelenséget félelem, tanácstalanság, különböző próbálkozások és az "azért se" dacossága is kíséri. A többségi nyelv nem csak azért nem jelent meg a szakrális életben, mert több helyen és hosszú ideig nem volt rá igény, de azért sem, mert a hagyományos magyar egyházszemléletben, sem a gyülekezeti igényben, hanem még az egyházi szabályozásokban sem kapott helyet a "mássá válók" kérdésének folyamata és kezelése, a kérdésről való beszélgetés nyíltsága.

A felmérés adatai természetesen még több olyan jelenség mentén feldolgozandók, amelyek ha nem is bővíthetik jelentősen az eredményeket, de érzékletesen árnyalhatják a tanulságokat. Bizonyos értelemben a nyelvi szempontból nem releváns tömbvidék is fontos, mert rá kell látni az elszármazottakra, az úgynevezett nyaralók egyháztagságának nyelvi kérdéseire is. E vidékeken is gyakran előfordul, hogy a távolban, szórványvidéken, Bánságban, Regátban élő családok, vegyes házasok, nyaranként, alkalmanként hazajárnak, és a Székelyföldre, Sziláságyba keresztelni, konfirmálni is hazahozzák magyarul már alig tudó gyermekeiket. Kiemelt elemzésre váró kérdés a teljesen speciális, az itt hiányzó regáti magyarság nyelvhasználati kérdése is. A kolozsvári teológusok, egyetemisták ötödik éve rendszeresen szolgálnak a Kárpátokon kívüli területeken. Nyári és szolgálati tapasztalataik is azt jelzik, hogy ilyen méretű asszimilációs arányok között a nyelvi túlélésre nincs nagy remény. Az elsőnemzedékes, emigráns közösségekben egyedül a templomi, istentiszteleti nyelv lehet még tiszta magyar. A további szolgálatokban a román dominál Bukarestben és a regáti régiókban is gyakori, hogy temetések során alig van magyarul még tudó utód, gyermek, családtag, a vidéki területeken pedig szinte egyáltalán nincs. A Regátban, Bukarestet leszámítva a családban csak jelképes a magyar nyelv használata, és a templomi közösségben is ez a nyelv már csak az első nemzedék sajátja.

Azt már a lelkészek mostani véleménye és értékelése alapján is kimondhatjuk, hogy a kérdés összetettsége és eltérő regionális és lokális nyelvhasználati gyakorlatok, nyelvi szokások miatt is, túlzott szabályozásokra nem rendezkedhetünk be, csupán erőteljesebb ajánlásként és alacsony fokú tiltásként jelölhetjük meg azt, ami elvárt és semmiképpen nem engedhető meg. A legtöbb területen csak javaslattétellel élhetünk. Ez pedig valószínűleg az alulról, a román nyelvű bibliaórai közösség igényének szintjéről szervezett nyitás igénye lesz, ott, ahol erre szükség van. Az adatokból arra is jelzést kapunk, hogy szűkösen számolva is legalább 10 erdélyi református gyülekezetben igen sürgősen be kellene vezetni a heti román nyelvű, legalább vasárnap délutáni istentiszteletet, a heti román nyelvű gyermekfoglalkoztatást, az évi külön román nyelvű konfirmációt. Szükség volna románul jól beszélő, az ortodoxiához jól értő lelkészekre is, akik régebbi gyakorlat szerint Szebenben vagy Bukarestben mélyíthetnék el ismereteiket.