Az emlékezet politikai átalakítása: A nemzeti identitás felülről való megszerkesztésének kísérlete Csehországban 1945 és 1948 között

Wingfield, Nancy M.: The politics of memory: Constructing national identity in the Czech Lands, 1945 to 1948. = East European Politics and Societes, 14. vol. 2000. 2. no. 246-267. p.

Milan Kundera egyik híres regényében Gustáv Husákot, Csehszlovákia kommunista vezetőjét a "felejtés elnökének" nevezte el. Elmondható azonban, hogy nem ő volt az egyedüli állami vezető 1945 után abban az országban, aki a kollektív emlékezetvesztést tartotta helyesnek. Már Benešről is elmondható ez, sőt az is, hogy a legtöbb cseh ember is támogatta ezt a politikát.

A háború után Csehszlovákiában a politikai elit - mint sok más országban - egy számára elfogadható múlt megteremtésén fáradozott. A Csehszlovák Kommunista Párt funkcionáriusai és a többi vezető egyrészt a korábbi emlékeket akarta kitörölni - kizárások, elhallgattatások és erőszakos elfojtás segítségével -, másrészt pedig tudatos beavatkozással, bizonyos elemek kihangsúlyozásával be akart vésni egy másik kollektív emlékezetet az emberek tudatába. A kormányzati politika megcélozta az új háború utáni "tiszta" csehszlovák nemzetállam megteremtését. El akarták takarni a háború előtti problémákat, a belső vitákat, az 1938-1939-es megalkuvó külpolitikát.

A legtöbb polgárban a náci rendszer iránti tényleges irtózás segítette a múlt elfelejtését. Tulajdonképpen spontán kezdődött az elfojtás, csak később használta fel ezt a politika, és vált államilag megszervezetté. Mindez együtt járt a két államalkotó nemzet, a csehek és a szlovákok viszonyának újragondolásával is.

A múlt újraalkotása azonban nemcsak pozitív elemeket tartalmazott: elég, ha csak a két legnagyobb nemzeti kisebbség -a német és a magyar - kollektív bűnösségének kimondására gondolunk. A csehek számára az első és legnagyobb ellenség a német közösség volt. Beneš úgy fogalmazott, hogy "minden német felelős Lidicéért". Kimondták, hogy a németek és a magyarok bűnösek az állam ellen elkövetett bűntettekben, ezért a csehszlovák kormányzat ki akarta őket űzni az országból. A jelmondat ez volt: "A németek a legnagyobb ellenségeink, ők voltak a múltban is, és ők lesznek a jövőben is. Ki a németekkel!" 1945 májusában a Svobodné Slovo c. újság Churchillt idézte: "a halott német a legjobb német". Csak a cseh katolikus egyház hozott érveket a kollektív bűnösség kimondása ellen, s ezzel kemény kritikának tette ki magát.

A csehszlovák kormányzat a múlt eltörlésével támadt történelmi űrt a csehek és szlovákok második világháborús hőstetteivel és a győzelemben játszott szerepük kihangsúlyozásával kívánta kitölteni. Ezt szolgálták a hőstettek évfordulóinak megünneplései, amelyek az egész társadalmat megmozgatták. Az egyre inkább kommunista befolyás alá kerülő kormányzat a hagyományos nemzeti ünnepek mellé bevezette ezeket az ünnepeket is. Május 5-én emlékeztek meg az 1945-ös prágai felkelésről, ezt a kommunisták májusi forradalomnak hívták. A július 6-i ünnepség szónokai pedig Husz Jánost mint korai szocialistát és a németek ellen már akkor harcot folytató aktivistát ünnepelték. A július 2-ai Csehszlovák Hadsereg Napja ugyan a két világháború közti időszakból származott, de ekkor emlékeztek meg azokról a csehszlovákokról is, akik az oroszokkal együtt harcoltak 1917-ben a központi hatalmak ellen. A kommunisták természetesen ezt a szlávok közös harcaként értelmezték a németség ellen, és párhuzamot vontak a második világháború harcaival.

A második világháború után a vezetők megkíséreltek változtatni a két államalkotó nemzet viszonyán. A korábbi állásponttal szemben, amely szerint a cseh és a szlovák nép egyenrangú, azt az eredetmagyarázatot támogatták, hogy a szlovákok a csehekből kivált népcsoport, nyelvük pedig a cseh nyelv egyik nyelvjárási változata. Ennek az értelmezésnek a jegyében a cseh és a csehszlovák jelzőt szinonimaként kezdték használni. 1945 tavaszán még kétséges volt, hogy melyik álláspont lesz hivatalos: több kormányzati dokumentum, pártnyilatkozat és újság szólt a csehek és a szlovákok egyenrangúságáról. Aztán a sztálini időkben a kérdés már fel sem merült.

Csehszlovákia második világháború utáni újrateremtése egy fokkal könnyebb volt, mint az első világháború utáni létrehozása, területén ugyanis kevesebb népcsoport élt már ekkor. A megmaradt zsidóság a teljes asszimilációt választotta (nagyon sokan elpusztultak a holokauszt során). Kárpátalja átkerült a Szovjetunióhoz. A Potsdami Konferencia felhatalmazta Csehszlovákiát, Magyarországot és Lengyelországot, hogy kitelepítheti a területén élő németeket. Csehszlovákiából a korábban említett okok miatt nagyon gyorsan megtörtént a német közösség kiűzése.

A magyarok kollektív bűnösségét is kimondták, Magyarországgal lakosságcsere-egyezményt írtak alá. Sok magyar nemzetiségű lakos elhagyta az országot, de számosan maradtak, hiszen a teljes kitelepítés igénye irreális volt: 1945-ben Szlovákiában a lakosság 10%-a tartozott a magyar kisebbséghez. (A teljes kitelepítés terve nem annak irreális voltán bukott meg, hanem a nyugati hatalmak - mindenekelőtt az amerikaiak -vétóján. - A szerk.) Az ott maradt magyarok jogairól heves viták folytak.

A kitelepítésekkel párhuzamosan a határrégiókban folyt a "csehesítés" és a "szlovákosítás". Ez a Németországgal határos területeken sikeres volt, 1950-ben ott már a lakosság 94%-a vallotta magát csehnek vagy szlováknak. Szlovákiában az előbb említett ok miatt ez az arány csak 87% lett.

Nemcsak magát a német embert űzték ki Csehszlovákiából, hanem mindent megsemmisítettek, ami a németekre emlékeztetett volna. Megváltoztatták az utcaneveket, lerombolták a szobrokat, átkeresztelték az épületeket. (Így lett az Új Német Színházból például Smetana Színház.)

A magyar határszakaszon lévő városokban is hasonlóképpen jártak el, számos település új nevet is kapott. Nemcsak szlovák hazafiak kerültek be a névadók közé, hanem a növekvő kommunista befolyás hatására szovjet vagy más nemzetiségű kommunista hősök is. A lerombolt szobrok helyére a háborúban elesett csehszlovák hősök emlékművei kerültek ilyen feliratokkal, mint például: "Ők meghaltak, hogy mi élhessünk". Karlovy Varyban a gyógyvíz áldásos hatásáért köszönetet mondó táblácskák közül a német nyelvűeket eltávolították, a többiek ott maradhattak. Az új emlékművek, szobrok, az átkeresztelt utcák és városok mind-mind a múlt átformálását szolgálták. A "tárgyiasult" történelem ugyanis elég nagy nyomot hagy a kollektív és az egyéni emlékezetben.

A náci uralom alatt száműzött szobrok - különösen Masaryk és Beneš szobrai - diadalmenetben kerültek vissza a helyükre közvetlenül a háború után, hogy 1948 után újra eltűnjenek, és átadják helyüket a csehszlovák háborús és nemzetközi kommunista hősök emlékműveinek. Kihangsúlyozandó a Vörös Hadsereg óriási szerepét az ország felszabadításában, a már korábban felállított háborús emlékművekre mindenütt felkerült a sarló és a kalapács.

Ernest Renan, a híres 19. századi francia történész-filozófus úgy fogalmazott, hogy egy nemzet megteremtésének nélkülözhetetlen eleme a felejtés, sőt a történelem átírása. Ez a második világháború utáni Csehszlovákiára tökéletesen igaz, a helyzetet azonban bonyolította, hogy a kommunista blokk részeként az országban a nemzetteremtést szovjet fennhatóság alatt kellett véghezvinni, tehát a csehszlovák nemzeti identitás szorosan összekapcsolódott a szocializmus eszméjével. Mint fent látható volt, a kommunista hősök és kommunista ünnepek egyenrangúak voltak a csehszlovák hősökkel és a csehszlovák ünnepekkel.

Az 1989-es bársonyos forradalom óta a posztkommunista Csehszlovákia lakói -a többi posztkommunista állam lakóihoz hasonlóan - felszabadultak történelmi amnéziájuk alól, és megpróbálják újrateremteni nemzeti identitásukat - ezúttal már csehként és szlovákként. Ezzel együtt jár az 1945 után "elfelejtett" művészek, politikusok és írók újrafelfedezése, így pl. Franz Kafkáé. Már az amerikai hadsereg elesett hőseinek is állítottak emlékművet.

A második világháború után "megteremtett" csehszlovák nemzet azonosságtudat hiányában 1992-re szétesett. A szlovákok önálló államban akartak élni, így Csehszlovákia, mint a többi mesterségesen egyesített ország, kettévált. Csehországban és Szlovákiában most elölről kezdik a saját nemzeti identitásuk megteremtését.