Kisebbségkutatás - 10. évf. 2001. 1. szám |
Häberle, Peter: Ustav kao kultura. = Politička misao, 37. vol. 2000. 3. br. 3-21. p.
Peter Häberle a bayreuthi és a st. galleni egyetem alkotmányjogi professzora. Az alábbiakban referált tanulmánya eredetileg előadásként hangzott el 2000 márciusában a Rómában megtartott nemzetközi történész-kongresszuson.
Bevezetésként az alkotmányos állam fejlődésének történetéből kapunk jellemző pillanatfelvételeket. Megtudjuk, hogy ez az állam - időben és térben - több mint száz év óta megismétlődő kísérlet az emberi méltóság megvalósítására. Az alkotmányos állam fejlődésének mai szintjén az individuum önmegvalósítását a demokráciában találta meg a maga szervezeti bázisát. Vizsgálatának módszertanát komparatív alkotmánytannak nevezzük.
E tan németországi művelőinek nézőpontjából az alkotmányos állam legfontosabb kérdése: az alkotmány milyen szubsztanciát testesít meg az állam életében, mindennapjaiban. A legkülönfélébb vélekedések mezőnyében szerzőnk azt állítja, hogy az alkotmány lényegének egyik komponense a kultúra.
Az így értelmezett alkotmány, akár szélesebb, akár szűkebb megfogalmazást adunk neki, perspektívaként Európa számára is adott, avagy az lehet. A földrészen máris jelen van a jogi kultúra számos eminens eleme.
Ha a kultúra fogalma, pontosabban szólva: közhasználatú fogalmai felől közelítjük meg az "alkotmány mint kultúra" problematikáját, mindennél előbbre való annak a leszögezése, hogy a kultúra "szemben áll" a természettel, mondhatni: "természetellenes" fogalom. Olyan képződmény, ami a fejlődés eredménye. Létét az embereknek köszönheti: "szekunder teremtmény", függetlenül attól, hogy melyik válfajával, az ún. magas, nemzeti vagy alternatív (szub-)kultúrával van-e dolgunk.
A jogértelmezés időközben eljutott annak a komplexumnak elemzéséhez, amelyet "Európa a kulturális-alkotmányos jog perspektívájában" néven szoktak emlegetni. Szerzőnk ezzel kapcsolatban arra a következtetésre jut, hogy a kérdéseket nem az "alkotmány és kultúra" jegyében kell feltenni, illetve vizsgálni, hanem e ponton az "alkotmány mint kultúra" az egyetlen helytálló és célravezető vizsgálati témameghatározás.
Ennek indoka: az alkotmány korántsem csak a jogtudósok illetékességébe tartozó konstrukció, hanem egy-egy nemzet kulturális fejlődésének, kulturális önmeghatározásának jogi kifejezése, más szóval: egy-egy nemzet kulturális örökségének és reményei lényegének visszatükrözője is. Ezért az állam három klasszikus ismérvén ("nemzet, terület, haza") túlmenően az ember kifejlesztette kultúrát az állam interpretációjában negyedik ismérvként kellene alkalmazni, aminek az volna a következménye, hogy az alkotmány fogalma többé nem kötődnék kizárólagosan az állam fogalmához.
A szerző fejtegetései közben rengeteg konkrét példával él, és Arisztotelésztől kezdve jut el egészen napjaink legkiválóbb gondolkodóinak eszmei rendszeréig, amelyről tekintélyes jegyzet-apparátusa tanúskodik.
Futala Tibor