Silver, Brian D. - Dowley, Kathleen M.: Measuring political culture in multiethnic societes. = Comparative Political Studies, 33. vol. 2000. 4. no. 517-550. p.

 Amióta 1965-ben napvilágot látott Almond és Verba öt nemzetről szóló tanulmánya, a társadalomtudósok előszeretettel gyűjtenek összehasonlító adatokat a különböző társadalmakban élő emberek politikai beállítottságának vizsgálatához. A World Values Survey (WVS) sok országra kiterjedő vizsgálatot folytatott le: 1990 és 1993 között öt kontinens 43 társadalmáról gyűjtöttek adatokat.

Ez a cikk a politikai értékpreferenciák elemzésével foglalkozik. A szerző ennek kapcsán elsősorban azt vizsgálja, vajon az etnikai különbségek egy országon belül összefüggenek-e az értékrendi különbségekkel. Az adatok a fent említett WVS-gyűjtésből származnak.

A politikai kultúra vizsgálatánál általában abból indulnak ki, hogy a társadalom tagjainak van egy közös értékrendje és beállítottsága. Kevésbé szokták azt figyelembe venni, hogy egyazon országon belül az etnikumhoz tartozás inkább meghatározza az értékrendet, mint az állampolgárság ténye. A kérdéseknél tehát érdemes azt is figyelembe venni, hogy a válaszadó a többségi népcsoportnak vagy egy nemzeti kisebbségnek a tagja. Hiszen súlyos hiba lenne azonos beállítottságot feltételezni például az angolul vagy a franciául beszélő kanadaiaknál; a flamandoknál és a vallonoknál Belgiumban; a hausa, joruba vagy ibo törzs tagjainál Nigériában, illetve az Egyesült Államokban élő afro-amerikaiaknál, fehéreknél vagy spanyol anyanyelvűeknél. Más nyelven beszélnek, más a vallásuk, más az identitásuk, miért kellene azt feltételezni, hogy azonos politikai értékrenddel bírnak?

A lefolytatott vizsgálat során sokféle szempontból vizsgálták a politikai kultúrát. Rákérdeztek a politikai érdeklődésre, az emberek közti bizalom szintjére, a teljesítménymotivációra, a nemzeti önérzetre és a nemzet politikai intézményrendszerébe vetett bizalomra. Az adott országon belüli csoportok elkülönítésére nem egyféle szempont alapján került sor, hanem sokszor több tényezőt is figyelembe vettek: vallást, nyelvet vagy magát az etnikumhoz tartozást. Indiában például nem a nyelvet használták a differenciáláshoz (nyolc nyelven készítették el az interjúkat), hanem a vallást: elkülönítették a hindukat a mohamedánoktól. Bulgáriában az etnikum volt a döntő szempont: bolgár, török vagy cigány kategóriákat használtak.

A kapott adatokat nem közvetlenül használták fel, hanem a statisztikai törvényszerűségeknek megfelelően súlyozták azokat, hogy összehasonlítható adatokat nyerjenek. Hiszen nehéz összevetni egy régi demokráciát egy újjal, egy urbanizálódottat egy falusiassal, egy magasabb iskolázottsági szintű társadalmat egy olyannal, ahol az analfabétizmus szinte általános. Mivel a válaszadók általában a magasabban kvalifikált emberek közül kerültek ki, ezért egy egységes szisztéma alapján megtörtént az adatok súlyozása. A 43 országban elvégzett vizsgálaton belül 16 országban differenciáltak, különítettek el válaszadói csoportokat.

Az első kérdés az volt, mennyire bíznak meg az emberek egymásban. A kapott adatok alapján elmondható, hogy a 43 ország közül Svédországban, Norvégiában és Finnországban a legmagasabb a bizalmi szint, Törökországban és Brazíliában pedig a legalacsonyabb. A részletes adatok pedig nagy szórodást mutattak az Egyesült Államokban - az 50%-os átlagadat mellett a fekete válaszadók csak 22%-os bizalmi szinttel rendelkeznek -; Nigériában - a hausák 36%-kal, a jorubák 42%-kal, az ibók pedig 32%-kal bírnak a 23 %-os átlagértéken belül -; Észak-Írországban az átlag 43%-ával szemben a katolikusok csak 32%-kal szerepelnek. Jogos tehát, hogy a több nemzetiséget magában foglaló államokban a népeket külön-külön is vizsgálják, hiszen az átlagadat nagy különbségeket takarhat.

Volt egy olyan kérdés is, amely így hangzott: "Mennyire büszke Ön arra, hogy ... (például amerikai, spanyol stb.)? A válasz érdekes adatokat tárt fel. Legkevésbé ugyanis a baszkok büszkék arra, hogy spanyolok is egyben, a katalánok sem rajonganak spanyol állampolgárságukért. A volt szocialista országokban is sok negatív adatot kaptunk, ami nem meglepő. Sokan nem is érezték át igazán, hogy végre saját nemzetükhöz tartozónak vallhatják magukat, Litvániában és Lettországban például a többségi népcsoport tagjai sokkal kevésbé szeretik azt, hogy ők litvánok vagy lettek, mint az országukban élő oroszok a saját etnikumukat.

Megkérdezték arról is az embereket, hogy mennyire bíznak meg országuk törvényhozásában. Az, hogy az összes népcsoport közül a Spanyolországban élő baszkok bíznak meg legkevésbé a parlamentben, már a hírek alapján is érthető. A tapasztalatok tükrében az sem meglepő, hogy Észak-Írországban a protestánsok erősen bíznak törvényhozásukban, viszont a katolikusok a legkevésbé sem. A Baltikumban ezúttal a többségi népek magas bizalmi szintet jelöltek meg, az országban lakó orosz kisebbségek pedig alacsonyat.

A politikai érdeklődést firtató kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy az összes vizsgált országon belül Csehszlovákiában volt a legnagyobb az érdeklődés, mégpedig egyformán erősnek bizonyult a cseheknél és a szlovákoknál is. A volt szocialista országokban mindenütt pozitív értékeket kaptak az elemzők (ne feledjük, a vizsgálat a rendszerváltás kezdeti szakaszában, 1990 és 1993 között folyt le!), míg Belgiumban, Spanyolországban és Chilében lanyha volt a politikai érdeklődés. A kapott adatok azt mutatták, hogy ennél a kérdésnél az etnikumhoz tartozás kevésbé befolyásolta a válaszadót, mint a többinél: egy országon belül vagy minden népcsoport érdeklődik a politika iránt, vagy pedig egyik sem.

Az egyén politikai kompetenciáját külön kérdés firtatta. Az itt kapott adatoknál az derült ki, hogy egy országon belül bizonyos népcsoporthoz tartozók alkalmasabbnak tartják magukat a politikai életben való részvételre, mint más etnikum tagjai. Ilyenek voltak például az Egyesült Államokban a fehérek vagy Kanadában az angolul beszélők. A volt szocialista országokban a nemzeti kisebbségek tagjai nem igazán akartak beleszólni a politikába, bár a passzivitás általánosnak bizonyult: a többségi nemzet tagjai sem tartották kompetensnek magukat a politikában.

A vizsgálatból egyértelműen kiderült tehát, hogy azokban az országokban, ahol több népcsoport él együtt, a válaszadók politikához való viszonyulását a nemzetiségi státus erőteljesebben befolyásolja, mint az állampolgárság. Eszerint értékelik az államapparátust, törvénybe vetett bizalmukat, politikai érdeklődésüket. A többségi nemzethez tartozóknak ezeket az adatokat figyelembe véve úgy kellene viselkedniük és cselekedniük, hogy megnyerjék a kisebbséghez tartozók bizalmát, és felkeltsék politikai érdeklődésüket.